Református Wesselényi-kollégium, Zilah, 1905

I. г Évet megnyitó beszéd. — Elmondotta Kincs Gyula igazgató 1905. szeptember 6-dik napján. — Kedves Tanulók! Amint bevonultok a nyári szünet alatt újra kitakarított, rendbe hozott, magas, világos, jól szellőztethető, szép tantermekbe, avagy az egészséges lakószobákba, lelkemet önkéntelen összehasonlításra készteti e kép egy másik képpel, iskolánk régi állapotának képével. E régi kép nem csak régi írásokból alakult ki emlékezetemben; kis tanuló koromban saját szememmel láttam belőle még néhány vonást. Még előttem áll az az épület, amely a mai tornacsarnok és földszintes épület közötti téren, ezek irányával párhuzamosan feküdt. Egy gyarló kis viskó. Az elődeinél azonban sokkal különb, így beszélték legalább, akik amazokat is látták. Pedig olyan magas volt csak, hogy egy-egy nagyobb tanuló kinyújtott karral könnyen elérhette a padlása gerendáit. Ablakai kicsinyek, apró üvegtáblákból állók. Ám azért ép üvegek mellett is szellős minden szobája. Télen azért, mert ajtai és egyes ablakai bőségesen el voltak látva előre nem tervezett nyílásokkal, meg önkéntes faragásokkal, tavasszal pedig azért, mert akkorára már a tanulók romboló ösztönének, meg a gy­enge tapasztásnak miatta oly nagy lyukak támadtak paticsfalain, hogy egész kényelmesen bujkáltunk ki és be rajtuk. Padlónak híre sem volt e „tantermekben.“ Mázolással pótolták, melyen a begyüle­­kezés után pár napra már akkora gödrök támadtak, főleg a levert cölöpökre alkalmazott padok és asztalok körül, hogy csak a jó isten és szívós fiatal erejük őrizte a tanulókat a lábtörésektől. Régebben a tanulók maguk hozták hazulról a fűtéshez szük­séges tűzifát is. Az én időmben azonban már az iskola adta. De az én időmben is magunk, a tanulók, raktunk belőle tüzet és pedig már korán a reggeli órákban, legtöbbször még sötétben faggyú­­gyertya-darab­ka pislogó világa mellett. Még­pedig nemcsak egyik­másik, hanem sorban valamennyien. A soros, akit deákos nyelven !*

Next