Református Wesselényi-kollégium, Zilah, 1905

—­4 officia­listának hívtak, nemcsak tüzet rakott, hanem ivóvizet is hozott az os­­­tálynak és sepregetett is saját úri vagy nemúri kezeivel. Mert, ha jól emlékezem, bárkinek joga volt volna ugyan maga helyett e szolgálatokra fizetésért mást állítani, de alig akadt olyan, aki e joggá élni kívánt. Az úri családok gyermekei is szégyeltek „úrfis­­kodni “ a közös teher viselése alól kibújni. S nemcsak mi, szeré­nyebb­ sorsúak, hanem a jobb módúak is örömmel, a kényszerűség bántó érzete nélkül végezték e nemű kötelességeiket. És nem hal­­lottan azóta sem senkitől, sem tanulótársaim, sem idősebbek közül, hogy officialistáskodása keserű nyomokat hagyott volna gyermekkori emlék­ei között. Ellenkezőleg! Hiszen készséget szereztünk vele arra, hogy a legprimitívebb szükségletekben magunk kiszolgáljuk magun­kat és­ ezért bizonyos elégültséggel gondolunk ama közszolgálatra annak tudatában, hogy az a legnagyobb úr, aki legkevésbbé szorul a mások segítségére. Mindazáltal nem óhajtanám restituálni, ismét életbe léptetni iskoláinkban azt a régi rendszert s újra uralkodókká tenni azokat a szokásokat. Mert e kérdés helyes megítélésében elvégre is a gyermekek egészsége a fő szempont, amihez a viszonyoknak alkal­­mazkodniok, alkalmaztatniok kell. Az egészséget illetőleg pedig nem ehet kétség a­felől, hogy azok a szűk, levegőbeli szegény, poros lyukak, avagy ezek a tágas, kényelmes termek­é a kívánatosabbak. A sepregetés meg egyenesen veszedelmet rejthet magában éppen a zsenge, fejlődő szervezetre a tüdővész uralkodásának e szomorú napjaiban. Vízhozás, tűzrakás ugyan ma sem ártanának meg, legföljbb tán a testileg túlságosan gyengéknek; egyelőre azonban a gyermeket nem másokért, hanem magukért dolgoztatjuk. Másokért, a köz­ért dolgozni majd ráérnek felnőtt korukban, amikor egyenesen ez lesz a feladatuk. A változás tehát, ami a régi és mai állapot között van, tagad­­hatatanul örvendetes, üdvös. De mint minden fénynek, ennek is megvan a maga árnya és ép­pen ennek, szerintem, elég sötét árnya. Éppen erre az árnyékra kivárom ráirányítani ez alkalommal a figyelmeteket. Régen látom, mások is látták már ez árnyat, e bajt. Konkrétebb adataim azonban csak azóta vannak róla, amióta az internátus életét vizsgálom s így tanítványainknak, legalább a bennlakóknak úgy­­szólva a külső életét is közelről figyelhetem,­­ noha a dolog úgy áll, h­ogy ugyanez a baj föltétlenül nagyobb mértékben van meg a künnylakókban.

Next