Zord Idő, 1919 (1. évfolyam, 1-8. szám)
1919-08-31 / 1. szám
gyarmatokon a szükséges ipari cikkeket csak holland kereskedőtől szabad vásárolni, viszont a gyarmati terményeket csak holland kereskedőnek szabad eladni. E kettős monopólium gazdag kereskedelmi, hajózási és földmivelési társulatokat hívott életre, amelyek roppant kedvező feltételek mellett busás jövedelmeket adnak az alkalmazottaiknak. A viszonyokhoz alkalmazkodva kénytelen az állam is a társaságokéval arányban álló fizetést biztosítani a tisztviselőinek, hivatalnokainak. E fizetés rendszerint a tízszerese annak, amit a tisztviselők az anyaországban, Hollandiában kapnak, ezenfelül minden öt évben a teljes fizetés élvezete mellett, ingyenes oda és visszautazással egy évi európai szabadság, 15—20 évi szolgálat után pedig teljes fizetéssel való nyugdíjazás. Nem csoda, ha ilyen körülmények között sokan vagynak és sokan mennek a hollandi álmok ez Eldorádójába, a gyarmatokra, a legtöbben Jáva szigetére. Középiskolai tanulmányainak az elvégzése után alig húsz éves korában Jáva szigetére ment Multatuli is, akkor még mint Dekker Ede Dávid és állami szolgálatba lépett az ottani adóhivatalnál. Tehetsége és szorgalma révén gyorsan emelkedett a ranglétrákon, de emelkedésével együtt nőtt az ottani viszonyokkal és választott pályájával való elégedetlensége. Jáva szigetén a benszülöttek terményeire nézve állandó a maximális ár, nagyon gyakoriak a rekvirálások, ezenfelül a lakosságnak súlyos adókat kell hordoznia. Multatuli is éppen hivatali kötelességéből kifolyólag nem egyszer lelkifurdalást érzett, mikor a drákói szigorral hozott törvények és rendszabályok következtében éhezni és szenvedni látta a népet. Végül is a lelkiismereti kényszert nem bírta tovább és már mint előkelő állású hivatalnok a hágai gyarmatügyi minisztériumhoz javaslatot küldött be a gyarmati politika humánusabb irányba való terelésére vonatkozólag. Az eredmény szigorú rendreutasítás lett. Hogyisne, mikor Dekker Ede nem kevesebbet akart, minthogy az a gazdag aranyfolyam, amely a gyarmatokból Hollandia felé hömpölyög, megapadjon vagy végképpen kiszáradjon. A dolog 1857- ben történt, Multatuli akkor 37 éves volt, férfikora és munkabírása teljében, 17 évet töltött állami szolgálatban, már csak három év választotta el attól, hogy teljes fizetéssel nyugdíjba mehessen. De Multatuli sokkal határozottabb jellem volt, sem hogy ezt a három évet még kivárja és a rendreutasítást egyszerűen zsebre vágja: hivataláról és nyugdíjigényeiről lemondott és hazautazott Amsterdamba. 3