Mult és Jövő, 1936 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1936-02-01 / 2. szám
ajándékokat,szép tajtékpipát vagy valami új könyvet, például egy-egy rabbi-híresség döntvényeit, sőt két évvel elutazása után egy teljesen felszerelt széfer-tórát küldött neki, hogy a rebbe, ha Isten ments gyengélkedik és szombaton nem mehetne templomba, otthon is ״ csinálhasson“ mintánt. Szép bársonyköpenye volt a tórának, a köpenyen, arany hímzéssel, az ő, az adományozó neve, ezüst pajzsa és fejdíszei is voltak, de a hosszúnyelű mutató kezet, az úgynevezett ״jád“־ot, már nem küldte el. Célja volt ezzel, tehát nem küldte. Reh Mechel nagyon boldog volt, régi vágya volt egy saját széfer-tóra; boldogan meg is köszönte és mert azt hitte, hogy csak feledékenységből nem küldte a fiú a jád-ot is, megreklamálta: a széfer-tórához jád is kell. A Neuberger-fiú csak erre várt és olyan ezüst kezet küldött vele Mechólnak, melynek tenyerébe, héber betűkkel, a Lea nevet vésette be a vésnökkel. Gondolta magában, hogy a rebbe ezt észre fogja venni és ki fogja találni az értelmét. Hogy ő, Neuberger Josiás, azért vésette a mutatókézbe Leát, mert kitörölhetelen betűkkel már régen a szívébe véste. És ha észre fogja venni, meg is fogja érteni, hogy ez vallomás és majd értésére fogja adni, hogy ha a Legfelsőbb is akarja, akkor hazajöhetsz és megtartjuk az eljegyzést. De a rebbe, sajnos, nem vette észre, legközelebbi levelében megköszönte az utólag kapott jád-ot is, egyben sopánkodott, hogy Lea, az ő legidősebb leánya — egészséges és erős legyen —־ már tizenhétéves, maholnap férjhez kellene adni, tudna is neki egy jóravaló fiatalembert, nem is kér az többet, mint négyszázat, de ribajnal sei <ajtam, honnan? Neuberger Josiás korántsem élt a gyanúperrel, hogy azért írta reb Mechel ezt a levelet, hogy volt tanítványa ajánlkozzék: én kisegítem a rebbét, hiszen hála Istennek módomban a segítés. Tudta, hogy reb Mechel nem akart mást, mint kiönteni előtte a szívét, de mert mégis csak félt hogy reb Mechel, a közkedvelt ember, megszerzi magának azt a négyszázat, az a gondolat foglalkoztatta, hogy hazamegy, megmondja veb Mechólnak, hogy egy élete egy Leája s a többi. De letett erről a gondolatról, mert istenfélő bócher nem vallhat szerelmet, nem egy leánynak, de a leány édesatyjának sem. Hiszen tudnia kell a bóchernak, hogy ״csalfa a báj és hiúság a szépség“ s hogy csak egy érték van a világon, a szent tóra. Nem ment haza Szerdahelyre, hanem levelet írt reb Mechelnak, hogy ne aggódjék, reh Mechel, hanem teljesítse kérésemet, mely a következő: ״A“ háromszázharminckettő [UNK] hoz adja hozzá ״a44 harminchatot és férjhez adhatja Leát minden pénz nélkül. De nagyot nézett rel Mechel, mikor elolvasta ezt a rejtélyes levelet. A háromszázharminckettőhöz a harminchatot adjam hozzá, ezt ki értse meg? Hiszen még ez a kisebb összeg, a harminchat sincs meg! Megmutatta a levelet ennek is, annak is, de mindenki csak csóválta a fejét. — Érthetetlen, hogy mit gondol a fiú. Vagy a sok tanulás zavarta meg az eszét? Megmutatta a levelet a Neuberger-fiú gyámjának is, aki éleseszü, derekas bentóra volt s ez egyszerűen nevetni kezdett. —• Reb Mechel kajn, maga ezt nem érti meg? A legfogasabb Rámbám-ot is olyan könnyen fejti meg, amilyen könnyen egy diót tör fel az ember, de azt, amit a fiú ír, nem érti meg? A háromszázharminckettő és a harminchat nem jelenthet forintokat, mert akkor nem volna itt a megjegyzés, hogy férjhez adhatja Leáját minden pénz nélkül. Hanem azt jelenti ez a két szám, hogy adja hozzá feleségül Leáját, mert bizonyára a szívébe zárta. De már erre reb Mechel kajn a homlokára ütött, hogy biz így van. Lea betűinek számértéke: harminchat és Jajaijóhü számértéke: háromszázharminckettő. Ha hozzáadom Leámat a fiúhoz, akkor férjhez adhatom lányomat minden pénz nélkül. —• Nos, mit válaszol erre a levélre? — kérdezte a gyám reb Mechóltól. — Azt, hogy adom, nagy örömmel adom. Az ő jádjáért cserébe adok neki egy másik jádot, a leányomét. Mirjám Szegáll, a Palesztinai Kamaraopera tagja, mint földmunkás (Lent párisi diplomája) II. Mirjám Szegáll mint lírai szoprán Mozart operájában 57