Uj Élet, 1962 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1962-01-01 / 1. szám
2 ÚJ ESET A mártír gyermekektől — a boldog gyermekekig (Folytatás az 1. oldalról) s a Vöröskereszt akkori urai és úrhölgyei — akik nagyon hiszékenyek voltak és mindent bevettek, amit Hitlerék eléjük tártak — elutaztak, a gyerekeket nyomban vagonokba rakták és Auschwitzba vitették. A jeruzsálemi bíróság bebizonyítottnak fogadta el, hogy Eichmann nemcsak tudott a pusztító gázok alkalmazásáról, hanem sok esetben utasítást is adott azok használatára. Szerepe volt az auschwitzi tábor helyének kijelölésében és az ottani gázkamrák felállításának elrendelésében. Adolf Eichmann és Rudolf Höss, az auschwitzi tábor volt parancsnoka, együtt szervezték meg az emberirtásnak azt a sátáni ״ műhelyét”, amely az ״ Auschwitz” nevet viselte. Most, amikor elhangzott Eichmann ügyében a felelősségrevonás szava, emlékezzünk meg Auschwitzban, Trebiinkán, Mauthausenban, Bergen-Belsenben, Dachauban, Terezinben, Babijárban és másutt a német fasiszták által elpusztított zsidó gyerekekről. Ugyanakkor töltsön el mindnyájunkat boldogsággal, hogy egészen más körülmények között tudjuk felnevelni a felszabadulás óta született gyerekeket. A mai gyerekeknek nem kel többé rettegniük Eichmann és az új Eichmannok bestialitásától. Ezek a gyerekek nem kerülhetnek sohasem deportáló vagonokba. Ezek a gyerekek a népi demokrácia Magyarországában teljes biztonságban nőhetnek fel, folytathatják tanulmányaikat, élvezhetik a szülői ház melegét és az iskola kellemes légkörét. A zsidó,gyerek ugyanolyan feltételek mellett nevelkedhet, a zsidó fiatalság ugyanolyan feltételek mellett érvényesülhet, mint bármely más gyerek, fiatalember vagy fiatal lány. A numerus clausus és a numerus nullus az átkos múlt pokoli emlékei közé tartozik. A történelem süllyesztőjébe került, mint Hitler, Szmédy, Szálasi és a többiek. Hausner főügyész rámutatott arra, hogy Eichmannt, ha meg akarjuk rajzolni karakterét, a dzsungel vadállatjához kell hasonlítani. Hiányzik lelkiismeretéből és magatartásából minden, ami emberi. Eichmann csakugyan teljesen lerombolta azt a határt, amely a kultúrember és a ragadozóállat között fennáll. Eichmann, aki a fasizmus megtestesítője volt, saját személyében is példázta a fasizmus ember- ellenes és vadállati rendszerét. A szabadságszerető és békeszerető emberek ma elég erősek ahhoz, hogy megakadályozzák a fasizmus besfiáinak garázdálkodását! A mi gyerekeink, az ország minden gyermekével együtt boldogan tanulhatnak és készülhetnek a jövőre. Gyűlnek ez adatok Eichmann négy főbűntársa ellen Osztrák, nyugatnémet és izraeli lapokból értesülünk, hogy az egész vonalon gyűlnek a terhelő bizonyítékok Eichmann négy főmunkatársa, Krumey, Novak, Hunsche és Lemmke ellen, akiket feelősség terhel a magyar zsidóság túlnyomó részének elpusztításáért. Krumey és Novak már letartóztatásban van és a világ közvéleménye joggal kérdezi, hogy miért lehet még szabadlábon a két másik? Mikor állítják részben Nyugat-Németországban, részben Ausztriában a bírák elé az előbb említett négy náci főembert? Mikor vonják őket felelősségre a tömeggyilkosságok előkészítésében való részvételért? Aki fecsegésnek k nevezte hatmillió zsidó meggyilkolását Bonnból jelentik, hogy Gustav Melcher, a Deutsche Reichspartei vezetőinek egyike, a következőket mondta Düsseldorfban tartott beszédében: — Fecsegés az, amit hatmillió zsidó meggyilkolásáról terjesztenek. A Vorwäts című nyugatnémet lap azzal a megjegyzéssel kíséri ezt a gyalázatos kijelentést, hogy Melcher durva hazugságot állított és meggyalázta a meggyilkolt zsidók emlékét. Melcher és neofasiszta bandita-társai egyébként minden téren folytatják antiszemita és soviniszta tevékenységüket. Egyik röpiratokban majdnem ártatlannak nevezték a hitleri Németország háborús rémtetteit. A lidicei fasiszta gyermekgyilkosságokról Melcheréknek csak annyi megjegyzésük van, hogy amikor egy háborúban életről és halálról van szó, nem kell meglepődni, ha olyasmi történik, mint Lidicén. A lengyelországi német fasiszta rémségek sem tekinthetők szerintük egyébnek, mint válasznak arra, amit a lengyelek Németország felé kiáltottak. Sem Melcher, sem bűntársai nem ismerik be a német fasiszták tömeggyilkosságait és ugyanúgy hazudnak, mint Hitlerék tették. Élelmiszer szakmában jártas, adminisztrációhoz értő raktáradtól keresünk .*Perfekt munkaerő 100” jeligére kiadóba VILLANYBOROTVA Allegro, javítás-vétel: V. Váci u. 4. helyett V. (Berlóczy u. 3. Mozaik-lap hidegpadló burkolását — kívánt színekben — saját anyagunkból azonnal vállaljuk, csak magánosok részére cementáru és műköipari KTSZ Budapest, IV., Istvántelki u. SI. Tel.: 292—248 Az emlékezés lapjairól V. Dr. Kenéz-Kurlander Ede írta: Hegedűs Nándor Édesapja, a vallásos, tiszteletre méltó Kurländer Rafael, büszkén hallgatta egyetlen fia talmódi fejtegetéseit, a dicséreteket, hogy milyen kitűnő feje van, ebből a fiúból valamikor a zsidó tudományok ékessége lesz, és a fiatalember ezalatt titokban a nagyváradi jogakadémiára járt, majd letette az egyetemi szigorlatokat és csak akkor állott a szülei elé, amikor már megszerezte a jogi doktori címet és ügyvédjelölti gyakorlat után az ügyvédi oklevelet. Így hallottam én ezt valamikor, lehet, hogy így is történt. A századforduló felé haladt a világ és az ortodoxia gyermekei kezdtek a világi tudományok felé orientálódni, amiből rendszerint az következett, hogy otthagyták a „terített asztalt”, a Sulchan Aruch nevű vallási törvénykönyvet és más asztalhoz telepedtek le, a kávéházak és éttermek asztalaihoz, ahol már nem vették szigorúan, hogyan is készülnek a felszolgált ételek. Emlékszem, drága jó édesanyámnak milyen megrökönyödéssel meséltem egyszer, kisdiák koromban, hogy Kurländer Edét kávéházban láttam. Ha a fantázia éppen olyan zsidó tulajdonság, mint az elmélkedés, akkor Kurländer Edét kitűnő zsidó típusnak lehet nevezni. Korán belevetette magát a közéletbe és sziporkázó ötleteivel és különféle javaslataival elkápráztatta a nagyváradi közvéleményt. Mindig akadt olyan mondanivalója, amiről mások azt szokták mondani, kár, hogy ez nem nekem jutott eszembe. Természetesen barátságba elegyedett a sajtóval, az újságírók kollégái is voltak. A Fekete Sas étteremben találkozott hetenként a Kecskemétiasztaltársaság, amit dr. Kecskeméti Lipót főrabbiról neveztek el. A nagy hitszónok szeretett sörözni és ennek a társaságnak három keresztény újságíró volt a leghívebb tagja: Ady Endre, Halász Lajos és Szüts Dezső. Idejárt szorgalmasan a fiatal Kurländer Ede is és ötleteivel nemegyszer siettek el lelkesen az újságírók a szerkesztőségekbe, hogy a sajtóban szárnyakat adjanak nekik. Ez az új zsidó értelmiség volt az, amely a vidéki városok életébe pezsgést és aktivitást hozott és dr. Kurländer Ede valóságos sistergő forrásként öntötte a nagyváradi közéletbe a friss és teremtő gondolatokat. Vakmerő, lobogó fantáziára valló ajánlatot tett (gondolom 1905-ben) Ady másik barátjával, dr. Adorján Emillel együtt Nagyvárad városának. Megvásárolják a város tulajdonában levő ósdi Fekete Sas és Zöldfa épületet és világvárosi palotát erhelnek a helyére, kávéházzal, színházzal, étteremmel, nagyszerű áruházakkal, irodákkal, amilyen még vidéki városban egyáltalában nem volt, Budapesten is kevés. És öt év múlva ott állott Várad egyik főterén a milánói passzázs mintájára épült csodapalota. Dr. Koriánder Edének több volt a fantáziája, mint idegeinek kitartása; mikor az építkezés közben pénzválság állott be, váratlan gondok szakadtak a két vállalkozóra, kiegyezett jobb idegzetű társával. otthagyta a hatalmas vagyont, ami iránt nem volt érzéke, aminek a varázsa nem vonzotta, búcsút mondott a nagyváradi közéletnek és Budapestre költözött. Nagyváradon úgy nevezték: eredeti ember. Nem járt sab-lonos utakon. Sokszor volt az az impresszióm, amikor beszéltem vele, hogy eltékozolt alkotó elmével van dolgom. Szikár, hosszúkás arcú, mindig jól öltözködő ember volt és szerette, ha beszélnek róla. Sokszor szolgált meglepetéssel. Ilyen volt az is, mikor nevét Kenéz-Kurlanderre változtatta, egyszerű névmagyarosítás helyett. Megkérdeztem tőle, miért csinálta így. — Barátom — magyarázta széles gesztusokkal —, ez a kettős név előkelő és imponál. Gondolj csak a Habsburglotaringiai házra, a Kóburg- Koháryakra, a Burghardt- Bélaváry grófokra. Vagy ta- lán holmi sablonos névmagyarosítást vártatok tőlem? Azután mért dobjam én el a Kurländer nevet, ami azt mutatja, hogy őseim Kurlandban éltek, civilizált német-zsidók voltak, se nem Blumok, se nem Schwarzok, hanem Kurländerek. Régi szerelme volt az újságírás és mikor 1913-ban Budapestre költözött, napilapot alapított Pesti Tükör címmel, amelynek homlokán főszerkesztői minőségben az ő neve állott. Lapvezér akart lenni. Átlapoztam most ezt az újságot, és mondhatom, igen színes, sokoldalú, jó bulvárlapnak tartom. Felelős szerkesztőnek Bíró Lajost, később Róna Lajost vette maga mellé, cikkírónak Ady Endrét és Krúdy Gyulát. Csupa egykori nagyváradi újságírót. De hát nem számolt a meginduláskor azzal, hogy 1913-ban már komolyabb tőke és több szívósság kellett egy napilap alakításához, mint azelőtt. Olyan versenytárssal szemben, mint Az Est, el kellett buknia. Rövidesen kénytelen volt feladni a harcot És akkor tért vissza másik szerelméhez, az igazihoz, az ősihez, a judaikához. Újból nekifeküdt a héber tudományoknak, belevetette magát a rabbiszeminárium könyvtárába és 1928-ban most már egysítette mindkét szerelmét, az újságírást és a zsidó szellemi életet. 1928-ban megindította a Szombat című zsidó hetilapot. Ez volt a „zsidó Pesti Futár”, a bátor, szellemes, eleven zsidó riportlap. Mit is írt a lap megindításakor: ״ Magyarország nagy fellendülési korszakának mintegy záróköve volt a Pesti Tükör címűpolitikai napilap, melyet egyedül, a magam erejével alapítottam, s amely sokkal többnek készült egyszerű üzleti vállalkozásnál. Nagyváradról, a magyar irodalmi és politikai reneszánsz városából egyenesen azért költöztem fel a nekilendülő Budapestre, hogy itt lapomban a nemes liberalizmus, bensőséges kultúra és a modern etika elveit a magam erejével is győzelemre segítsem. A feladat nagyobb volt, mintsem egyedül megoldhattam volna és mikor azért lapomat beszüntettem, Rdy Endre, legkedvesebb munkatársam és barátom biztatott, hogy ne adjam fel a küzdelmet és más formában kezdjem újra.” Az első számban írott vezércikkét ezzel a héber idézettel zárta: ״ Aki békét teremt magasságaikban, hozzon békét nekünk.” Az évezredes zsidó béke, a „sülöm”, jó volt mottónak, de magaa lap ugyancsak harciasan hadakozott, bírált, a hitközség vezetőségével szemben ellenzéki ángardon állt és mondhatom, kevés lebilincselőbb olvasmányt találhatnék a múltból, mint ezt a Szombatot. Fedelén nagy betűkkel hirdette a 16 oldalas hetilap szenzációit. Amolyan zsidó színezetű Max Hardennak a szerepét akarta betölteni és tehetsége és műveltsége nem hiányzott hozzá, csak éppen a körülmények nem kedveztek a magasabb publicisztikai színvonalnak. Mert közben meg is kellett élni és ez a közönség érdeklődésének állandó felkorbácsolása nélkül nem lehetett. Támogatókat talált a vállalkozáshoz, lebilincselő társalgó volt, roppant rokonszenves vitatkozó, érveit nem másolta, hanem maga termelte és sokszor sajnáltam, hogy aprópénzre kell váltani ilyen sokoldalú istenadta szellemi kincset, mint amivel ő rendelkezett. De sok bohém vonás volt benne, nem ismerte a pénzszerzés, vagy a pénzgyűjtés szenvedélyét, egy szép könyv, egy pohár jó bor, egy ízletes vacsora, illatos cigeretta, egy sikerült adoma többet ért neki az,,élet durva és rögös realitásainál. Talán jobb lett volna, ha valami jelentős szellemi értéket alkot, de hát nem minden zsidó tehetség lehet egy Spinóza, vagy Mendelssohn. Szükség van a zsidó életben ilyen színes, csillogó egyéniségre is, aki a zsidó szellemességet két kézzel pazarolta el és mikor 82 éves korában meghalt, egy remek zsidó típus emlékét hagyta hátra. * Legközelebb: Stella Adorján, Molnár Ferencről 1962. január . Jegyzetek a jeruzsálemi tárgyalóteremből Legsúlyosabb vádpont: Eichmann magyarországi tevékenysége Az ítélet tehát kimondatott a jeruzsálemi perben. Nem egészen világos, hogy miért volt szükséges a négy hónapi tárgyalás után újabb négy hónap az ítélet megszövegezésére. Többé-kevésbé ismeretes az a vita és az atárgyalás-sorozat, ami egyrészben az Izraeli Állam és a Német Szövetségi Köztársaság között, másrészt dr. Servatius, Eichmann védője és a nyugatnémet külügyminisztérium között ez alatt az idő alatt lebonyolódott. A két állam között a kártérítési tárgyalásokat kétségkívül befolyásolta a per menete, hiszen volt olyan időszak is, amikor a bonni kormány— éppen mert olyan nevek merültek fel, amelyeknek viselői magas tisztségeket töltenek be a nyugatnémet államapparátusban — felfüggesztette ezeket a tárgyalásokat. Másrészt dr. Servatius a bonni külügyminisztériumtól költségtöbbletének megtérítését kérte és felterjesztésében a többi között hangsúlyozta: ״ Meggyőződésem, hogy a szövetségi kormánynak kötelessége ellátni Eichmann védelmét.. Azt hiszem eddig olyan irányban vezettem a védelmet, amely a külügyminisztérium számára hasznos volt.” Servatius itt a rá jellemző jogászi logikával tömörítette a tényeket. Sem többet, sem kevesebbet nem mondott, minthogy a szövetségi kor-hiánynak vállalnia kell az Eichmann-ügyben ráháruló felelősséget. Amikor az utolsó szó jogán Adolf Eichmann harmincöt percen keresztül felolvasta előre szerkesztett mentegetőzését, a náci gépezet vasabroncsai között vergődő tehetetlen kishivatalnoknak igyekezett beállítatni magát. ״ Mások bűneiért bűnhődöm, s viselnem kell a sors által rámrakott terhet”, próbálta meghatni a bíróságot. A védelem kezdettől fogva azt állította, hogy Eichmann csupán mint egy óriási államgépezet „kis csavarja” vonható felelősségre. A bíróság elsősorban a vádlott magyarországi tevékenysége alapján verte viszsza a védelem ilyen érvelését és bizonyította be, hogy Eichmann nem egyszerűen parancsot végrehajtó bürokrata volt. Mint az ítélet megállapította: ״ A vádlott mindent elkövetett, hogy végrehajtsa a magyar zsidóság deportálását Auschwitzba. E téren széles hatáskörrel bírt és a végrehajtásnál makacsságot és ravaszságot tanúsított, ami különben is jellemezte tevékenységét... Ő volt fő ösztönzője Magyarországon a zsidók elleni akcióknak. Fokozott energiával, leleményességgel és konok elszántsággal végezte munkáját és ezért felelősségét a magyarországi katasztrófáért különös nyomatékkal kell megállapítani.” Landau bíró utalt a budapesti német követségnek egy, a berlini külügyminisztériumhoz intézett táviratára. Ebben a követ jelentette, hogy Eichmann ellenvetéseket tett Hitler ama döntésével szemben, amely lehetővé tette volna néhány ezer zsidó állampolgár emigrálását Budapestről külföldre. 1.A vádlott tehát nem tudott belenyugodni olyan utasításba — vonta le a következtetést Landau —, amelynek végrehajtásával néhányezer ember megmenekült volna a gázhaláltól. Nos, itt nem tehetetlen bürokrata áll velünk szemben, hanem olyan ember, akinek saját akarata és elképzelése van és aki annyira tudatában van hatalmának, hogy még a Führer utasítását sem tekintheti megváltoztathatatlan döntésnek Ennél a pontnál Eichmann kishíján elvesztette uralmát idegei felett. Sovány karvaly arcán az erek kidagadtak, vértelen szájaszélét harapdálta, mindkét kezével megmarkolta a karosszéket, homlokán kiütött a verejték. Mintha alig tudta volna visszatartani magát a közbekiáltástól. Eichmann védekezésében szerepelt egy fél mondat, amelyen el lehet gondolkodni: ״ Nagyobb nácik, mint én, életben vannak és tevékenykednek .. Nagyjából ugyanezt mondta Gideon Hausner ügyész is, amikor példamutató ítéletet kért: ״ A nácizmus nem tűnt el a világból. Sőt tartani lehet tőle, hogy az utóbbi időben erősödött.” Majd így folytatta: ״ Az ilyen teremtmény — mutatott Eichmannra —■ tetteivel megfosztotta magát attól a jogtól, hogy embernek nevezzék és az emberek között járjon. Az emberi társadalomnak ki kell vetnie magából az ilyeneket.” Adolf Eichmannra tehát kiszabták az ítéletet, amely voltaképpen csak jelképesnek tekinthető, hiszen nincs olyan ítélet, amely arányban állhatna hatmillió ember meggyilkolásával. A kérdés, ami a nemzetközi közvéleményt ezen túlmenően foglalkoztatja, mi lesz azokkal, akik vele együtt felelősek a haláltáborok borzalmaiért, a fasiszta rablóháborúért és az egész embertelen rendszer szörnyűségeiért. A világközvélemény joggal kérdezheti, mi lesz tehát ezek után azokkal a nácikkal, akikma is az emberek között járnak?” Pethő Tibor