Uj Élet, 1962 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1962-01-01 / 1. szám
r párizsi pillanatképek írta: dr. Benoschofsky Imre országos főrabbi-helyettes A rue de la Victoire-on épült Párizs legnagyobb zsinagógája. Péntek este néhány perccel az istentisztelet előtt belép Franciaország főrabbija, M. Jacob Kaplan, és Párizs főrabbija, az észak-afrikai származású M. Hais, öltözetük festői, cimáda-szabású ornátus fehér csipke-zsabéval díszítve, szé-les karimájú, fényes keményfatlap, amilyet az abbék viselnek. Magas páholyban foglal helyet a két főrabbi, az egyházfiak raja napóleon-kalapban, ezüstánccal nyakukban ״ működnek* — azaz dekoratív módon állnak a templom különböző pontjain. Orgona zeng, láthatatlan kórus énekel. A kántor a régi németországi rítus szerint európaivá és XIX. századivá szelídített dallamokkal, virtuózitás nélkül, némi egyhangúsággal recitál. Az első padsor egy része párnázott, bőrrel bevont ülésekkel (lszeleg: a Rotschild-család helye volna. Ragyogó kivilágítás, valami régi elegancia emléke. De a padsorokban feleannyi hivő, mint például a mi Hegedűs Gyula utcai templomunkban. * Szombat délelőtt a Rate Stontevideoi ״ ortodox" templomban áhítatos, buzgón imádkozó gyülekezetét láttam. Ezt a zsinagógát 70 tagú imaegyesület tartja fenn. régi bevándorlók Lengyelországból Magyarországból származó kántoruk, Kartély László ornátusban, ugyancsak a német dallamokkal, a mi fogalmaink szerint "neológ módon, szépen és ünnepélyesen énekel. Az „ortodox” jelleget külsőleg az képviseli, hogy a rabbin nincs ornátus, reálisan a gyülekezet aktív részvétele adja meg a konzervatív jelleget A templom körülbelül akkora, mint a mi budai zsinagógánk a Frankel Leó utcában, nincs zsúfolásig tele, de aki ott van, imádkozik és buzgón követi a Tóra-olvasást. A templomhoz talmud-tóra osztályok tartoznak. Párizsban sok kis imaház, imaegyesület van, a „nagy” hitközségnek csak hatezer taglétszáma, holott Párizs zsidósága az utóbbi időben csaknem megkétszereződött, közel kétszázezerre tehető.* Franciaország főrabbiját dr. Rosen romániai főrabbival együtt látogattam meg. A ház kapuját deszkázat helyettesíti, a kapu alatt rendőr ül. A magyarázat: plasztik-bomba. Kaplan főrabbi egy felekezetközi békegyűlésen vett részt. Jobboldali lap megtámadta: „a papok ne politizáljanak!” Kaplan nyilatkozatban utasította vissza a támadást mondván, hogy a béke mindannnyiunk ügye. Aznap este fölrobbant házának kapuja, egy kisebb bombát ajtaja elé helyeztek, szerencsére az nem nagy kárt okozott. Azóta rendőr vigyás a házra — igaz, hogy a rendőr éjszaka hazament, mert félt. Most már éjszaka két rendőr virraszt a kapu alatt. * Megkérdeztem a főrabbit, hogyan birkóznak meg a nagyszámú észak-afrikai immigráns problémájáral A válasz: a pénzsegélyt elő tudják teremteni a külföldi zsidó szervezetek útján. Megoldhatatlan probléma azonban a lakáskérdés. Másoktól is hallottam, hogy Párizs húsz évvel maradt el lakásépítésben. Most már építkeznek, gyorsan és nem szépen. De a húsz éves mulasztást nem tudják pótolni. Az algériaiak bádoghordókból eszkábált kalyibákban laknak koncentrációs lágerhez hasonló körülmények közt. Az idegen, aki az Avenue Fact előkelő villanegyedében sétál, vagy a Champs Elysée ragyogó sugárútján bámulja az autók tömkellegét, nem sejti e tündöklés fonákját, az iszonyatos nyomorúságot. * Ad vocem: észak-afrikai zsidók. Valaha, a háború előtt a lengyel zsidóság volt az európai zsidó élet kimeríthetetlen reservoirja. Ott volt a talmud-tanulás középpontja, a jámborság kirepítő fészke, a tradíciók erős vára. Onnan töltődött fel újra meg újra az európai zsidóság. A német fasiszták megsemmisítették ezt az energia-centrumot. Azt hihettük volna״ ennek a tradíció-láncolatnak, ennek a szellemi erőforrásnak vége. De — mint már annyiszor a történelemben — a régi középpont helyére új lépett Párizsi jesivában afrikai ״ bócherek” tanulnak ״ gemóre”-t. Minthogy mestereik a lengyel zsidóság maradékából kerültek ki, kénytelenek ezek a fiatalok jiddisül is megtanulni. De ezt is megteszik, és a talmud-tanulás ősi melódiája a fasiszta iszonyat évei után újra felcsendül. Heller Bérnet professzorom egykor azt mondta: miután látta a nagy európai gyűjteményeket, akkor tudta igazán megbecsülni a budapesti Szépművészeti Múzeumot. Én most azt mondom: miután láttam egyet-mást a párizsi zsidó életből, most vagyok igazán büszke a mi híveinkre, templomainkra, intézményeinkre. Megálljuk a helyünket a világ zsidóságában. Dolgozzunk, haladjunk, bízzunk! A múlt iszonyatát nem felejthetjük, de a jelen békéje és szabadsága vigasztalással és feladataink tudatával erősíti lelkünket. ÍGY TÖRTÉNT... Masszázs — ״ És bekené vala hátát szurokkal...” Hallod? Hehe!.״ Kendd! Kendd! — A ״ hátát”...? — Csak kendd! Kendd!... Mit jajgat? Az ő bibliájukban van! A fekete egyenruhások röhögve dülöngéltek, térdüket verdesték, egymás vállát csapkodták, közben sunyin, kéjjel a deszka felé pislogtak, ahol a „masszázs” folyt. — Na, finom? Ilyet a gőzfürdőben se kapsz! A kenő bemélyítette gumikesztyűs kezét a tégelybe és hajnalpirosan emelte ki.. . — Olyan leszel, mint egy indián. A legelőkelőbb tengerparton se sülnél így le. Valóban, ahogy a deszkán pucéran feküdt, lassanként egész teste bronzos lett. — Fordulj! A ház után most mellét, hasát kente. A tégely tartalma fogyóban volt, de gyorsan frisset hoztak, hogy testének egyetlen centimétere se maradjon ki. A kerítésen varjak károgtak. Odébb, messze, őre®, német parasztok békésen szántottak. — Kendd! Kendd! — vezényelt a csattogó csizmás parancsnok. — Az anyja sem ismerne rá, olyan szép pozsgás lesz. Az „anyja” szóra megrándult az alak a deresen. Ha így látná az anyja! Jó, hogy nem látja. — Noé! Na! Tanultad! — A parancsnok kivált a nézőközönségből s közelebb lépett hozzá. A nyaka még fehér volt. Mulatta, hogy ott is! A kenő kent. Felettese némán mutatta tovább, hogy jobban, mélyebben dörzsölje be. Le is hajolt kissé az alakra, hogy lássa .. . .. .Mi lehet ez? gondolta a szerencsétlen. Ötven év körüli férfi volt, tanár, Lübeckből. Tanár! Csak volt, volt! Most már évek óta csak fogoly. Kikészítenek, gondolta cirkuszt csinálnak belőlem. . — „Vörös” voltál, most majd vörösen is fogsz járni. Végig vörös leszel. — Finom, illatos kenőcs — lépett oda egy másik csizmás. — Mint a legremekebb Közli: Benamy Sándor fürdő után. Dörzsölt valaha így masszőr? Nem, mi? Pasa vagy pasa vagy, öregem! Esküszöm. Jobb dolgod van, mint az őseidnek. A nap az égen lehajolt rá, de nem érezte sugarait. Már tarkóját is bekenték. Hóna alatt is. Mindenüvé benyúltak, kenőcssávot vontak két árkán. — Kész — jelentette a kenő, felegyenesedett, a tégelyre rácsapta fedelét. — Most száradj — szólt vissza indulóban a parancsnok száradj. Senki sem zavar. Itt a jó levegőn. Megfordulhatsz, hátra, oldalra, ahogy jól esik. A csizmás csoport hátrább vonult, de nem ment el az udvartól. A varjak is maradtak a kerítésen. Csend lett. Mintha minden figyelt volna... ... Nem tudta, mit akarnak־ vele, mire jó ez. Hanyatt feküdt és szeretteit vonultatta el lelki szeme előtt. Mint bajban mindig. Drága anyácskáját, feleségét, gyermekeit... Akkor egyszerre csak érezte, valami szorítja, fullad. Nemcsak a torkán ... egész testében. Minden porckája fulladozott. Tanár volt, tanult embert. Ujját nagynehezen orrához emelte. S arca hirtelen eltorzult, a parfüm alatt megérezte az ólomoxidot. .. . Minium! ... Míniummmá! ... Ölammázó! De a jóságos halál nem hagyta sokáig gondolkodni. Perceken belül homlokán, halántékán is elzáródott minden pórus. Teste ezer és ezer parányi lélegzőszája becsukódott, betömődött. A csattogó csizmások meszsziről nézték, hogyan vonaglik. Amikor utolsót rándult, a parancsnok megszólalt: — Tökéletes. Csak kissé drága. Nem. Ennél valami olcsóbbat kell kitalálni. 1939-et írtunk. Még gyermekcipőben járt a tömeggyilkolás tudománya. n. Szemben a Dómmal Valamilyen küldöttséggel tartózkodott Nyugat-Németországban. Már megjárta Majnafrankfurtot, Münchent, Hamburgot és most éppen Kölnben, a csodálatos Dómmal szemben, egy sorcsarnokban, pihente ki társaival, több napos úti fáradalmát. Mint a jégszilánkok, röppentek látókörébe a székesegyház hideg tócsúcsai és bár szeme le-lecsukódott , mindig újra felélénkült, valahányszór erre az ólomszerű kőcsipkekölteményre tekintett. De végül is — későre járt s másnap korán keltek — le kellett feküdni. , ״ Belépett a szállodába. — Ha kaphatnék egyágyas szobát... — mondta a portásnak; egyedül szeretett aludni. — Miért, hát milyet goodolt? Úti társaival mosolyogva összenézett, azután megkapta kulcsát, elköszönt a többiektől és felment szobájába. Igazi ״ egyágyas” volt, hoszszúkás, keskeny, szép, nagy ablakkal, és azon keresztül ott volt előtte megint a Dóm. Ismét lenyűgözte. Hihetetlen, gondolta, micsoda „körmönfont” művészet, mintha üvegfúvók lehettek volna. Kedve támadt, hogy megszámolja mind a kiszögellőjét Milliókra rúghatott. Karját szétvetette, lábánakkarjának kellett mindig a legtöbb hely, nyújtogatta, utazgatott velük most is, a falon, az ágydeszkán, a fejtámlán... ahol ter adóck... Keze ekkor egyszerre csak a matrac szélén valami lyukat tapogatott ki, úgy látszák kifoszlott ott és koca is kitüremlett... Még mindig a Dómra gondolt— Mit tudtak azok a kőművesek! Milyen vékony vonalak, hajszálfiola kőérezetek... .. .De itt, a matracból, az ujjai között,, ez —, nem hajszál...? A lószőr érdeséből. Ez puha, selymes... Úristen! Kiugrott az ágyból, a villanyt felgyújtotta, a paplant lerántotta, a matracot élére fordította... ott a lyuk... kihúzott belőle egy csomónyit... félve ráhajolt: gesztenyebarna emberhaj... női haj!! Egész testében megremegett. A képzeletében már lángoló matracot gyorsan visszadobta, rá a paplant és dermedten az ablakig hátrált. A huga!... Nem, nem akar megőrülni, de a húga... a húgának is... gesztenyébe ma haja volt... Emberi hajon feküdt! Tízezerszámra töltöttek velük matracokat, ki tudja hány szállodában van... és otthonokban ... nyugodtan alszanak rajtuk... és hány üzletben árulnak ilyet még ma is!... *e Dóm —■ Nwartefc‘! nJEDET A kormány 1962-ben is rendkívüli államsegélyt biztosít az izraelita hitfelekezetnek Az Állami Egyházügyi Hrmánynak, amely a rendkívüli államsegély további folyósításával elősegíti, hogy felekezetünk szervezete, vallási, valláskulturális és szociális intézményeink, hitközségeink zavartalanul folytathassák eddigi munkásságukat. A magyar zsidóság — úgy, mint eddig tette — a jövőben is teljes erejével támogatja szeretett hazánk további felemelkedésének, a szocializmus építésének és a béke védelmének ügyét. Imádkozunk és dolgozunk szeretett hazánk még szebb holnapjáért. Aatal közölte a Magyar Izraeliták Országos Képviselete elnökségével, hogy a forradalmi munkás-paraszt kormány az 1962-es esztendőre is rendkívüli állams esélyt biztosít az izraelita itfelekezetnek és ezzel lehetővé válik, hogy az izraelita hitfelekezet a rendes és a rendkívüli államsegély összegével 1962-ben is ugyanazt a támogatást kapja a Magyar Népköztársaságtól, mint amelyet az 1961-es évben élvezett. Tudnunk kell, hogy a Magyar Népköztársaság és az izraelita hitfelekezet közötti egyezményben a Magyar Népköztársaság annak idején húsz évre szóló államsegélyt biztosított az izraelita hitfelekezetnek, azzal, hogy ez az államsegély öt évenként 25—25 százalékkal csökken. Az egyezmény értelmében azóta az államsegélynek már 50 százalékkal kellett volna csökkennie. A Magyar Népköztársaság kormánya azonban évről-évre rendkívüli államsegély folyósításával pótolta a rendes államsegély csökkenését. A magyar zsidóság hálás köszönetét fejezi ki a forradalmi munkás-paraszt kor * Felavatták dr. Schwarcz Benjámin országos főrabbi síremlékét a rákoskeresztúri temetőben December 9-én avatták fel dr. Schwarcz Benjámin országos főrabbinak, a Rabbitanács elnökének, a Bethlentéri körzet főrabbijának sírkövét a rákoskeresztúri temetőben. A kegyeletes ünnepélyen megjelent Sós Endre a MIOK és BIH elnöke, dr. Láng Viktor elnökhelyettes, dr. Péner Tibor főtitkár, dr. Benoschofsky Imre országos főrabbihelyettes, dr. Fisch Henrik, dr. Salgó László főrabbik, dr. Végházi István, Hochberger László rabbik, a Bethlen téri körzet vezetősége, elöljárósága, valamint a dr. Schwarcz Benjámin családjának tagjai. Kesztenbaum Nándor gyászéneke után dr. Máté Miklós főrabbi méltatta dr. Schwarcz Benjáminnak halhatatlan érdemeit és többek között a következőket mondta: — A kegyelet mai óráján mi csak méltatni, csak értékelni tudunk. És amint itt állunk Schwarcz Benjámin sírja, sírköve előtt, hogy magunk elé idézzük alakját, vajon hogyan látjuk, az eltűnt idő nyomában vajon miképpen szemléljük? Valamiképpen úgy, ahhoz hasonlóan, amint járt-kelt, gondolkodott, cselekedett, munkálkodott életében, mosolygó arccal, sugárzó lélekkel. Ez volt jellemző, alapvető magatartása, az a szilárd fundamentum, amelyre egy derűs, gazdag tartalmú, boldognak mondható életet felépített. Mert boldog természetű, megelégedett lelkű, áldott életű ember volt Scwarcz Benjámin, akit Istennek gondviselő szeretetén túl nagy sikerek és eredmények kísértek papi pályáján, nevelői hivatásában és közéleti munkásságában egyaránt. Lebbentsük fel tellát a múltnak a fátyolát, és idézzük magunk elé Schwarcz Benjámin papi, tanítói és közéleti alakját. Hogyan is szólanak, hogyan is hangzanak talmudi bölcseinknek szavai: én auszín nöfósausz lácádikkim divréhem hém hém sichramnem, az igaz emberek emlékét beszédeik hirdetik- Kire vonatkozik jobban, kire alkalmazható igazabban a régi mestereknek ez a tanítása, mint Schwarcz Benjáminra, a rabbira.. Fülünkbe csengjenek még ma is beszédei, életünkben ható erővé váltak prédikációi, amelyek mindig a zsidóság örök eszméit hírdették, a fejlődő, a haladó élet igazságait tanították. Milyen belső tűzzel tudott szólani híveihez a Bethlen téri templomában 3 zsidó tanítás nagyszerűségéről, hívni lelkesedésre, ragaszkodásra, munkára, áldozathozatalra a zsidó közösségért milyen bölcsességgel tudott lelkesíteni a békéért vívott harcban való részvételre. Papi munkáját mindig a hivatástudat, a lelkiismeretesség jellemezte. Örömteli szívvel köszöntötte az újszülötteket, bizakodó lélekkel avatta a bármievóifjakat, boldog érzéssel áldotta meg a frigykötőket, síró szóval búcsúztatta az elmenőket. A fehér asztalnál, kulturális összejöveteleknél sziporkázó szellemességgel, adomázgató derűvel mesélgetett, taníthatott. A szónoklás művésze volt Schwarcz Benjámin a szó igaza értelmében. Működésünk második területe a tanítói pálya, amelyen elindult, amelyen nevet szerzett magának. Különleges nevelői adottságokkal rendelkezett, jóakaratával, közvetlenségével meg tudta magát szerettetni, közel tudott férkőzni tanítványai fűvéhez, kik érdeklődéssel figyelték tanítását, kíváncsisággal hallgatták óráit, amelyekről mindig magukkal vittek valamit. Működésének harmadik területe a közélet volt Valletta és meg is cselekedte: au chávruszó au miszuszó, hogy az ember csak a jelenben élhet. Hirdette, hogy a múlt megszentelt hagyományait megőrizve dolgoznunk kell emberek, népek, nemzetek egymásra találásáért, megbékéléséért, küldenünk kell töretlen hittel, lankadatlan lelkesedéssel a boldogabb jövendőért, hiszen: Mi dolgunk a világon, küzdenünk Erőnk szerint e legnemesebbekért. Zsidó közösségünknek igaz mestere, népi demokráciánknak hű fia, paptársainak megértő kollégája, a Bethlen téri körzet híveinek szeretett rabbija, gyermekeinek, unokájának szerető nevelője volt Schwarcz Benjámin. Életműve a miénk, az egész magyar zsidóságé. Emléke világít, példaadása lelkesít, útmutatása vezet. Élete áldott volt, legyen emlékezete is áldott most és mindörökké. Dr. Péner Tibor főtitkár olvasta fel ezután a betegsége következtében távol levő Steiner Marcellnek, a Chevra Kadisa elnökének Schwarcz Benjámin emlékének szentelt beszédét. Kegyeletevő Testvéreim! A Magyar Izraeliták Országos Képviseletének Elnöksége, a magyar zsidóság egyetemének kegyeletét tolmácsolom ennél a most felavatott márványkőnél, melyet dr. Schwarcz Benjámin országos főrabbi sírhantja fölé emeltünk. De szól belőlem ugyanakkor a hűséges barát is, aki több, mint félévszázados benső kapcsolat ezer apró mozzanatára szeretettel emlékezik ezekben a percekben. Nem adatott meg Schwac׳ er. Benjáminnak a megjelenés szoborszerűsége, a hang meszsze szóló dinamikája. Mi volt benne hát mégis, ami tömegeket vonzott hozzá, mi volt benne, ami ezt a kis embert társai fölé emelte, mi volt benne, ami oly népszerűvé tette az ország zsidósága előtt? Azt hiszem, egyetlen szóval felelhetek rá: Egyénisége! Közvetlen volt, érző volt, ember volt! Ugyanaz volt a katedrán, melyről évtizedeken át nevelte a férfikorukban is öt tisztelő és szerető tanítványok ezreit, ugyanaz volt a szószéken, ahonnan örömben és bánatban szólt híveihez és ugyanaz volt a mindennapi életben, ahol jellegzetes ujjmozdulatával néhány bölcs, okos szóval útbaigaatotta a hozzáfordulókat. A szívével gondolkodott, a szívéből beszélt, ezért volt szavának hitele. Láttam könynyékét szemében, mikor korán elhalt fiát emlegette, láttam könnyezni, mikor mesterének, Kecskeméti Lipótnak beszédéből idézett. Láttam sírni emberi veletartozásból, láttam megindultam ha szólt arról az intézetről, melynek nevelését köszönhette. Lelkesedett a zsidó eszményekért és értékekért. Ebben ott rejtőzött a gyermekkori élmények hagyományőrző kegyelete. Lelkesedett a magyar kultúráért. Ebben ott élt gyermekkorának feledhetetlen városa, Nagyvárad előremutató haladó szelleme. Lelkesedett a magyar népi demokráciáért és mint országos főrabbi, járván az országot, meggyőződéssel hirdette, hogy idős ember létére megtalálta helyét a szocializmust építő Magyarországon. Nem maradt benne abban a korszakban, amelybe évei szerint tartozott, hanem lelkesedéssel nekiindult az útnak, és megtalálta szeretett hazánkban, az új Magyarországon felekezetünk útját, melyen önérzetesen, meggyőzően segítette a zsidóságot, munkájában. Ebben hála is forrósodott a szabadságért, melyet az elszenvedett és átélt borzalmak után kaptunk, így éljen a mi főrabbink, dr. Schwarcz Benjámin alakja bennünk és utódainkban, egyre magasodva, amint térben és időben távozik. E sír zarándokhely lesz híveinek, tanítványainak, barátainak, a magyar zsidóságnak, melynek elismerő, örökké friss babérrombját kegyelettel helyezem el sírkövére-Szabolcs István körzeti kántor Él mólé ráchámim imáit mondott, majd dr. Máté Miklós főrabbi rabbanon kaddisával fejeződött be a kegyeletes ünnepély.