Uj Élet, 1965 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1965-07-15 / 14. szám
A kanadai magyar zsidók látogatása A napokban Budapestre érkezett a Torontói Magyar Zsidók Egyesülete és a Hakoah Magyar Zsidók Sport és Kultúregyesülete turistacsoportja. Két külön repülőgép hozta a kanadai magyar anyanyelvű zsidók turistacsoportjának tagjait. A csoport vezetői: Winter Jenő, a Torontói Magyar Zsidók Egyesületének alapítóelnöke és Biel Ernő, a Hakoah vezetőségi tagja tisztelgő látogatást tettek a Magyar Zsidóság Házában, ahol Sós Endre elnök és Wittenberg Imre alelnök fogadta őket. Winter Jenő a következőket mondotta az Új Élet munkatársának: Kanadában több, mint 25 000 magyarajkú zsidó élt Több magyar zsidó hitközség és egyesület működik. A torontói Mártírok Temploma köré csoportosult zsidóknak dr. Zágon Zoltán a rabbijuk, akinek magyar anyanyelvű hitszónoklatait mindig sokan hallgatják. Egy másik torontói zsinagógában dr. Klein Ernő ugyancsak magyar anyanyelvű hitszónoklatokat tart. Torontóban működik a Torontói Magyar Zsidók Egyesülete, amely élénk vallási és valláskulturális kapcsolatokat szeretne fenntartani az Óhaza zsidóságával, továbbá a Hakoah Magyar Zsidók Sport és Kultúregyesület, amely most készül magyar nyelvű könyvtárat szervezni. Sokan olvassák a kanadai zsidók közül a Menórá-t és az Egyenlőség-et, a két magyar nyelvű zsidó folyóiratot. — örülök, hogy személyes kapcsolatot teremtettünk a magyar zsidóság vezetőivel. Köszönjük, hogy megmutatták nekünk a magyar zsidóság intézményeit. A budapesti zsidó élet igazán olyan, hogy világszerte elismerést érdemel. Megtekintettünk néhány szépen működő vidéki zsidó hitközséget is. Megragadjuk az alkalmat, hogy köszönetet mondjunk azért a fogadtatásért, amelyben Beöthy Ottó, a Magyarok Világszövetsége főtitkára részesített bennünket. Az Irodalmi Lexikon szerkesztőségének felhívása Az összeállítás alatt álló Irodalmi Lexikon szerkesztősége azzal a kéréssel fordul lapunk olvasóihoz, hogy az alább közölt írókról, ha valaki bármit tud (azok eredeti nevét, születésének és halálának helyét, évét, hónapját és napját, vagy bármilyen más kiegészítő adatot) szíveskedjék lehetőleg postafordultával az Irodalmi Lexikon szerkesztőségével tudatni. Cím: Irodalmi Lexikon szerkesztősége Budapest V. Szalay utca 10—14. Lengyel Ernő (Temesvár 1885—1944. Bpest), Markovics Sándor (Sződ, 1856. okt. 30— 1909. Bpest), Merényi László (Pomáz 1837. aug. 25—1907 Bpest), Méry Károly — Fehér, még előbb Weisz Lipót, (Pápa, 1860. aug. 6—1927. Bpest), Miklós Ferenc (Pomáz, 1869. júl. 14—11920. Bpest), Nagy András (Berettyóújfalu 1906— 1943. Bpest), Neményi Lajos (Arad, 1868. jan. 9—1905. Bpest), Neményi Imre (Rákospalota, 1863. aug. 21—1942. Bpest), Pajzs Elemér (Tolna, 1894. ápr. 28—1944. Bpest), Pintér Ferenc (1895—1932 Bpest), Ráth Mór (Szeged, 1903. febr. 5. Bpest), Révai Leó (Eperjes, 1844. jan. 1— 1909. Bpest), Rónaszéki Gusztáv, eredetileg Kirchbaum (Királyvölgy, 1854, meghalt: 1913. febr. 28. Bpest), Sági Márta, (Bpest, 1902—1945. Bpest), Sebesi Ernő (Sebeskellemes, 1893. dec. 9—1944. Bpest), Simon Lajos (Cserépváralja, 1876. márc. 13—1942. Bpest), Stampfel Károly (1856—1838.), Szécsi Ferenc, azelőtt: Schönberg (Bpest, 1861. máj. 16—1941), Szegő, azelőtt Stadler Károly (Tejfalu, 1846—1944. Bpest), Székely György (Kelemér, 1866. júl. 23—1928. Bpest), Székely István (Olaszka, 1863. máj. 24—1925. Bpest), Szeő Demeter , azelőtt: Groh István (Nagyberezna, 1867—1936. Bpest), Szerdahelyi Sándor (Apácsa, 1873—1913. dec. 5. Bpest), Szilágyi Sándor (Arad, 1883— 1944. Bpest), Szomolányi Imre (1892-1920.), Vághidi Ferenc (Bpest, 1905—1945. Bpest), Vajda János (Bpest, 1907—), Varsányi Gyula (Klein) Varsány, 1863—1908. aug. 21. Bpest), Wohl Janka (Pest, 1846—1901. máj. 23. Bpest), Wolf Stefánia (Pest, 1848— 1889. okt. 14. Bpest). gi&lírsság híradó A Lordok Házában rövidesen sor kerül egy olyan javaslat tárgyalására, hogy az eddig a Lordok Házában képviselettel nem rendelkező felekezetek is delegátust küldhessenek a törvényhozásba. Ha ez a javaslat többségre tesz szert, akkor az angol zsidóság képviseletet nyer a lordok sorában. * Az Egyesült Államok szenátusa és képviselőháza egyhangú határozatban mondott köszönetet dr. Jonas Salknak, aki tíz évvel ezelőtt fedezte fel a gyermekparalízis elleni szérumot. Béreljen! kis és nagyméretű sátrat, gumimatracot, rádiót. fényképezőgépet és egyéb campingcikkekct a Belkcr Kölcsönzőtől! A Cím: A telefonkönyv 35. oldalán Buenos Airesban az ország zsidóságának négyszáz delegátusa kongresszust tartott, amelyen az ottani zsidóság szociális problémáival foglalkozott. * Az előfizetők számának csökkenése miatt — olvassuk a Jewish Chronicle-ban megszűnés veszélye fenyegeti az Angliában megjelenő jiddis nyelvű hetilapot, a Jewish Voicet. * Leégett Londonban a Brandesbury Synagogue belseje. A zsinagógában támadt tűzzel kapcsolatosan olyan hírek is elterjedtek, hogy fasiszta merénylők idézték elő a tüzet. A MAGYAR ZSIDÓSÁG ÉLETE Július 22-én tartják a BIH rendes közgyűlését A Budapesti Izraelita Hitközség Elöljárósága június 28-án, hétfőn este ülést tartott, amelyen a közgyűlés előkészítésével foglalkozott. A vezetőség részéről jelen volt: Sós Endre elnök, dr. Seifert Géza elnökhelyettes, Steiner Marcel, a Chevra-osztály elnöke és dr. Láng Viktor főtitkár. Ott volt Wittenberg Imre a MIOK alelnöke is. A Budapesti Rabbiságot dr. Beneschofsky Imre országos főrabbihelyettes, budapesti vezetőfőrabbi és dr. Salgó László főrabbi, a Budapesti Rabbiság igazgatója képviselte. Az Ortodox Tagozat részéről Mandula Sándor, ügyvezető elnök, a Központi Női Tagozat részéről Hartmann Jánosné elnökasszony vett részt a tanácskozáson. Megnyitó beszédében Sós Endre elnök megemlékezett az árvízkárosultak megsegítésére indított társadalmi akcióról, amelyben a magyar zsidóság is részt kíván venni. Azután felhatalmazást kért ahhoz, hogy a közgyűlést július 22-én, csütörtökön este 1/2 7 órára hívja egybe. Előzőleg tartják meg a választmányi ülést. Dr. Harsányi László pénzügyi elöljáró expozét tartott és a végrehajtott racionalizálásokról. A vitában Bihari Andor, dr. Flesch Jenő, Klein Vilmos, dr. Boinitzer Pál és Schenker Imre vett részt. Dr. Seifert Géza elnökhelyettes és dr. Salgó László főrabbi válaszolt a felszólalóknak. Az elöljáróság egyhangúlag adott felhatalmazást az elnökségnek az elfogadott előterjesztéseknek a közgyűléshez való benyújtására. A belvárosi körzet 20 éves jubileuma A Budapesti Izraelita Hitközség Belvárosi Körzete június 30-án, szerdán este — ünnepi választmányi ülés keretében — megemlékezett fennállásának huszadik évfordulójáról. Ott voltak többek között Sós Endre, a MIOK és a BIH elnöke, dr. Seifert Géza, a MIOK alelnöke és a BIH elnökhelyettese, Wittenberg Imre, a MIOK alelnöke, dr. Láng Viktor, a MIOK és a BIH főtitkára, Szírj Miklós, dr Harsányi László és Klein Vilmos elöljárók. A vendégeket Friedmann Jenő központi elöljáró, a körzet elnöke, Hamburger József körzeti elnökhelyettes és Lóránt István körzeti alelnök, továbbá a körzet női csoportja részéről Winkler Sándorné elnökasszony és Lóránt Istvánné alelnökök fogadták. , Friedmann Jenő központi elöljáró, a körzet elnöke, nyitotta meg az ülést Megemlékezett a körzet két halottjáról, Heinrich Nándorról és Hidas Mártonról. Azután ismertette a körzet történetét, mai munkáját és terveit. Utána Winkler Sándorné elnökasszony beszámolt a női csoport munkájáról. Gombos Márton, a körzet pénzügyi elöljárója, a pénzügyi helyzetről. Sós Endre és dr. Seifert Géza ismertették a BIH elnökségének és elöljáróságának munkáját. Hartmann Jánosné, a Központi Női Tagozat elnökasszonya, a Belvárosi Körzetet köszöntötte. Serényi Endre, a VII. Belső Körzet alelnöke, a testvérkörzet üdvözletét tolmácsolta. Győrött Steiner Gyula hitközségi elnökkel folytattak megbeszéléseket. Keszthelyen Bíró Sándor elnökkel a hitközség ügyeit beszélte meg. A MIOK elnökének tárgyalásai Sós Endre, a MIOK elnöke, aki részt vett az ország különböző részeiben rendezett mártírünnepségeken, munkatársaival együtt látogatást tett a hitközségek egész sorában. Megbeszéléseket folytatott a szolnoki, törökszentmiklósi, győri, pécsi és balassagyarmati hitközségek elnökségi és elöljárósági tagjaival a magyar zsidóság aktuális kérdéseiről. Szolnokon dr. Fodor Károly hitközségi elnökkel. ״״־ I’W״ ÚJ ÉLET Laub Gyuláné nyugalomba vonulása A BIH elnöksége sajnálattal vette tudomásul, hogy Laub Gyuláné sz. dr. Dános Erzsébet, a Zsidógimnázium igazgatóhelyettese, aki hosszú évtizedeken át oktatta és nevelte a zsidó fiatalságot, 75 éves korában nyugdíjazását kérte. A távozó igazgatóhelyettes, aki saját kérelmére szeptember 1-i hatállyal vonul nyugalomba, lelkes munkájával, példamutató kötelességtudásával és körültekintő pedagógiai tevékenységével mindenütt elis■׳ mérést szerzett. .״)-----------------------------Divatos fürdőruhák, vállnélküli melltartók Somló fűzős Budapest V., Párisi u. 6/a. Gépírás, másolás a lakosság részére soron kívül! Fővárosi Nyomdaipari Vállalat Leíró irodák: Bp VIII. Rákóczi út’ 15 ☆ Bp. V. Marx tér 8 A Budapesti Izraelita Hitközség elnöke MEGHÍVÓ a Budapesti Izraelita Hitközség Képviselőtestületének 1965. évi július hó 22-én, csütörtökön du. 1/2 7 órakor a Hitközség dísztermében, Budapest, VII., Síp utca 12. szám alatt tartandó évi rendes közgyűlésére a képviselőtestületi tagokat tisztelettel meghívom. Napirend: 1. Az elnökség beszámolója. 2. Az 1964. évi zárszámadás és vagyonmérleg előterjesztése a Számvevőszék és a Számvizsgáló Bizottság jelentésével együtt, határozathozatal azok elfogadására és a felmentvény megadása tárgyában. 3. Az 1965. évi költségvetés megállapítása. 4. Körzeti rabbi választása. 5. Esetleges indítványok. 6. Héttagú Számvizsgáló Bizottság választása. Budapest, 1965. június 28. Sós Endre sk. elnök 1965. július 15. Mártírünnepségek Győrött június 27-én, vasárnap tartották meg a mártírok emlékműve előtt a mártírünnepséget. Steiner Gyula a Győri Izraelita Hitközség elnöke fogadta a MIOK és KSZB képviselőit, a vendégeket és a hitközség tagjait. Szirmai Zoltán gyászéneke után dr. Vértes Árpád győri rabbi mondott emlékbeszédet. Dr. Máté Miklós budapesti főrabbi felelevenítette a fasiszta rémségek korát és a maradék zsidóság antifasiszta feladataira hívta fel a figyelmet. Sós Endre, a MIOK elnöke, Magyarország összes zsidó hitközségeinek együttérzéséről biztosította a győri zsidóságot. A gyászünnepség után, amelyen dr. Borsa Mihály, a KSZB elnöke is megjelent, a budapesti vendégek felkeresték Glück Ferinek a sírját. Ez a győri zsidó fiatalember, akinek meghasadt a szíve a hitlerizmus hírére, volt a magyar zsidóság első mártírja. A BIH Ortodox Tagozata hagyományos Szíván 20-i mártírokra emlékező böjtnapját nagyszámú hívő részvételével ülte meg. Június 20-án a Kazinczy utcai főtemplomban megjelent az ortodox rabbikar, ott volt a Tagozat elöljárósága Mandula Sándor ügyvezető alelnökkel az élen. A Mincha ima keretében böjti Tóraolvasást tartottak. Weisz Márton főrabbi emlékezett a mártírokra. Weisz Vilmos főkántor Két melé rachamim recitációja után Krausz Mayer kántor esti imájával ért véget a megható emléknap. Július 5-én, a Dessewffy utca 23. sz. alatti ortodox imaházban a fővárosban élő Hajdú megyei hittestvérek emlékeztek mártírjaikra. Az ünnepély szónoka Weisz Márton főrabbi volt. Gyöngyösön június 27-én rendezte a hit■ község mártír-ünnepét. Az istentisztelet befejezése után a gyöngyösi temetőben levő emlékmű előtt folytatódott nagyszámú résztvevő jelenlétében az ünnepség. Kollmann Ármin liturgiai éneke után Weisz Dávid gyöngyösi rabbi beszélt, dr. Seifert Géza alelnök, a MIOK kegyeletét rótta le, majd a Nácizmus Üldözöteinek bizottsága nevében Szőnyi János mondott beszédet és helyezett az emlékműre koszorút. Az ünnepélyen megjelent a gyöngyösi hitközség elöljárósága teljes számban, Elefánt Jenő elnökkel az élén, továbbá az Északmagyarországi Izraelita Községkerület képviseletében jelen volt Kálmán Miklós elnök, Markovits Hermann titkár, Rosenfeld Iván intézőbizottsági tag. A hatvani szórvány képviseletében Heller Mór, a tarnazsadányi szórvány képviseletében Seidner Sándor, a jászárokszállási szórvány képviseletében pedig dr. Barock Andorné jelent meg. Szombathely hitközség július 4-én rendezte nagytemplomában hagyományos mártír-ünnepélyét, amelyen megjelent Hirschler Rezső községkerületi elnökkel az élén a szombathelyi hitközség vezetősége és a hívők nagy tábora. A katolikus egyház részéről ott láttuk Zencz József apátplébánost és Rácz József plébánost, a református gyülekezetet Döbrössy József lelkész és dr. Csetényi Sándor presbiter képviselte. Kovács Sándornak, a Dohány utcai templom kántorának éneke után dr. Vértes Árpád győri rabbi áldozott kegyeletes szavakkal a szombathelyi mártírok emlékének, dr. Máté Miklós, a Bethlen téri körzet főrabbija az Országos Iroda együttérzését tolmácsolta. A kegyeletes ünnepély Kovács Sándor kántor El mólé rácnámim imájával ért véget. A templomi emlékező istentisztelet után a gyászoló hívek a temetőben levő munkaszolgálatos emlékműhöz vonultak. Kaposvárott a hitközség június 27-én nagyszámú együttérző közönség jelenlétében szépen rendezett temetőjében tartotta meg mártírjaiért, egyben a somogy-megyei összes vértanúként ez évi gyászünnepségét. A kegyeletes aktuson, melyen a megyei és a városi pártbizottságok képviselőin kívül a református és evangélikus egyházak lelkészei, valamint világi vezetői is megjelentek, az emlékbeszédet dr. Singer Ödön főrabbi tartotta, a MIOK együttérzését dr. Harsányi László intézőbizottsági tag, budapesti községkerületi elnök, a helybeli hívek részvétét Lauffer László hitközségi elöljáró tolmácsolta. A gyászénekeket Felder Frigyes főkántor recitálta. Pécsett július 4-én, vasárnap délután volt a mártír-ünnepség a zsinagógában, amelynek bejáratánál Reich Lipót hitközségi elnök, dr. Kiss László elöljárósági tag, a MIOK intézőbizottságának tagja és Frankfurter Miklós, a Chevra osztály elnöke fogadták a vendégeket. Tímár Károly főkántor gyászéneke után dr. Schweitzer József főrabbi mondott emlékbeszédet, azután Sós Endre, a MIOK elnöke, juttatta kifejezésre a magyar zsidóság együttérzését, majd Diamant György elöljáró emlékezett meg a 1944-es deportálások napjairól. Fischer Jákó és Spitzer Gyula templomelöljáró felvitték az emelvényre a Mártírok Emlékkönyvéig amelyből a főrabbi felolvasta a bevezető részt. Közös kaddisimával fejeződött be a templomi emlékünnepség, majd az egybegyűltek elzarándokoltak a temetőbe, ahol koszorúkat helyeztek a mártír-emlékmű talapzatára. Az emlékünnepségen a Déldunántúli Izraelita Községkerületet Fischer Jenő elnök képviselte. Dombóváron a fiókhitközség június 27-én tartotta mártírjainak emlékműve előtt gyászünnepségét, melyen a helybeli katolikus és református egyházak papjaikkal képviseltették magukat. A megemlékezés templomi istentisztelettel kezdődött, melynek keretében dr. Singer Ödön kaptosvári főrabbi mondott ermlékbeszédet, a MIOK nevében dr. Harsányi László országos intézőbizottsági tag, a kaposvári anyahitközség részéről Lauffer László elöljáró tolmácsolták az együttérzésüket Ezután a mártíremlékműhöz vonult a közönség, ahol dr. Singer Ödön főrabbi imája után Felder Frigyes kaposvári főkántor gyászéneke zárta be az emlékünnepséget. Esztergomban július 4-én dr. Scheiber Sándor, a Rabbiszeminárium igazgatója mondott beszédet a mártírünnepségen. A MIOK nevében Steiner Marcell alelnök jelent meg. A gyászdalokat Feleki Rezső énekelte. Keszthelyen július 4-én, vasárnap délelőtt volt a mártír-ünnepség, amelyen a MIOK-ot Sós Endre elnök és Fischer Jenő, a Dél- Dunántúli Izraelita Községkerület elnöke képviselte. A Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága részéről Szegő András, a Magyar Partizán Szövetség részéről pedig Wiesner Sándor jelent meg. A Nagykanizsai Izraelita Hitközséget Stern Iván elöljárósági tag képviselte. A templomban — amelyben gyertyák lángjai lobogtak a mártírok emléktáblái előtt —, Felder Frigyes kaposvári főkántor énekelt gyászéneket, majd dr. Singer Ödön nagykanizsai és kaposvári főrabbi mondott megrázó emlékbeszédet. A MIOK nevében Sós Endre elnök szólt az egybegyűltekhez, akiknek soraiban sok nyaraló is volt. A gyászistentisztelet után a templom előtt gyűltek össze a kegyelettevők. Ott dr. Singer Ödön főrabbi imája után Bíró Sándor, a Keszthelyi Izraelita Hitközség elnöke és Szegő András, a Nácizmus Üldözöttei Bizottságának vezetőségi tagja beszélt. Szabadsághegyen fizető vendéget kóser koszttal felveszünk Tel: 187—139 Szerda- csütörtök délőtt. Leveleket Kiadóba: ״ Szabadsághegy” jeligére