Új Élet, 1970 (25. évfolyam, 1-24. szám)
1970-07-01 / 13. szám
Bp. bérmentesítve, Bp. Ti. Látogatás a hatvanéves Keszi Imrénél Leányavatások Bródy László, Székely Magda versei, Boross Elemér, Lengyel István írásai EGYES SZÁMÁRA: 3 FORINT A MAGYAR IZRAELITÁK LAPJA Az európai békéért és biztonságért Széles körű, és általában pozitív a visszhang Európa-szerte az európai biztonsági értekezlet összehívására — 1969 októberében, Prágában — tett javaslatra!... A Varsói Szerződés tagállamai külügyminisztereinek a napokban Budapesten megrendezett tanácskozása a reális tények elemzése alapján állapította meg, hogy alig több mint fél esztendő alatt közelebb került Európa a mind európai, mind világviszonylatban fontos küldetést beteljesítő értekezlet lehetőségéhez. ״ A tanácskozáson képviselt országok kormányai — olvassuk többek között a tanácskozásról kiadott közleményben — kellő figyelemmel vizsgálták meg azokat az elgondolásokat, amelyeket e tárgyban a különböző felek kifejtettek, s arra a következtetésre jutottak, hogy jelenleg kedvező feltételek alakultak ki ahhoz, hogy az európai értekezlet előkészítésének gyakorlati útjára lépjenek.” Abból a hamis illúzióktól mentes, reális szemléletből — amelyre utaltunk — következik, hogy a Varsói Szerződés tagországainak kormányai tisztában vannak azzal, hogy az előkészítés stádiuma nem keddtől szerdáig fog tartani, és azzal is, hogy nem kevés problémát kell még megoldani az értekezlet (és az európai biztonság hosszútávú megóvásának feltételei) érdekében. Európában béke van, de nincsen béke a világban, és Európa kérdéseit, témáit nem lehet a világhelyzettől elszigetelve nézni. De a békés Európában is vannak veszélypontok, problémafókuszok, s mindenképpen kár, mindenképpen önbecsapás volna ezeket a problémákat nem figyelembe venni. A tavaly októberben felvetett javaslat visszhangja azonban a legszigorúbb mértékkel nézve is figyelemre méltó, hiszen — hogy csak egyetlen példát mondjunk itt — Franz Jonas osztrák köztársasági elnök legutóbbi magyarországi látogatásán nagyon pozitívan nyilatkozott a Prágában javasolt értekezletről, és arról, hogy mindenkinek, aki szereti Európát és a békét, segítenie kell az előkészítés munkáját. József Attila, amikor — a fasizmus diadalainak napjaiban — úgy aposztrofálta Thomas Mannt, mint ״ fehérek között egy európai”-t, az ״ európai” kifejezést nem úgy értette, hogy nem becsüli a többi földrészt és annak lakóit. Éppen, hogy nem! A ״ fehérek között” szavakkal ״ ellenpontozott” európaiság fogalmán a nagy költő azt fejezte ki, hogy az igazi európaiság a legméltóbb európai tradíciók (és nem a más színű népek leigázása) folytatása. A legnemesebb európai tradíciók is — amelyek között ott szerepel, persze, a világ békéjéért érzett felelősség — ihletik azokat, akik a nem kis nehézségek ellenére is az európai biztonsági értekezlet előkészítésén fáradoznak. Nemes, szép, megóvandó tradíciók ... Auschwitz emléke kötelez Szóltunk már e hasábokon a tragikus árvízi eseményeknek arról a tragédián túlmutató tanulságáról, hogy ha az el nem kerülhető természeti csapást ennyire enyhítheti ■összefogás és akarat, akkor milyen nagy tartalékokkal rendelkeznek az emberek és népek a nem elemi jellegű katasztrófák elhárítása érdekében!.. . Most két okból is vissza kell térnünk ehhez a gondolathoz. Az egyik ok örvendetes: a jelek szerint túl vagyunk az árvizek elleni védekezés nehezén. Illetve, magán a védekezés periódusán vagyunk túl, és most a közvetlen és közvetett károk pótlásán a sor. Nyugodtan elmondhatjuk azonban, hogy — mint azt Kádár János nyilatkozata is kiemelte — ha a legsúlyosabb időszakból megőrizzük a szolidaritást, a lendületet, a még előttünk álló gondokon meglepően hamar túl leszünk. A másik ok nem örvendetes, hanem drámai. Mostanában van ugyanis a legtöbb mártírünnepség, amely mindenkinek — annak is, aki hozzátartozóját gyászolja, de annak is, akit nem érint közvetlenül a fasizmus pusztítása — óhatatlanul eszébe juttatja: milyen rendet vághat az emberek között, ha egy társadalomban nincs meg a kellő szolidaritás, az építő emberség. A felszabadulás előtti társadalomból ez a szolidaritás — szükségképpen — hiányzott, a mi szocialista társadalmunk viszont éppen a szolidaritásra épül. És mert — ha mint fentebb utaltunk is rá, hogy Európában béke van — a világban ma is van öldöklés, Auschwitz״ emlékének (és jelképének) is arra kellene ösztönöznie a népek felelős vezetőit, hogy ne engedjenek új Auschwitzokat — esetleg új szuper-Auschwitzokat! — létesíteni, hogy — azokra hallgatva, akik Európa békéje és biztonsága mellett az egész világ békéjére és biztonságára tettek és tesznek reális javaslatokat — állják útját minden pusztításnak. Amíg élünk, híven, kegyelettel, ünnepélyes külsőségek között fogunk emlékezni az ártatlanul meggyilkoltakra. Mártírjaink szelleméhez méltóan azonban azt szeretnénk, ha nem lennének többé olyan gyászos események, amelyek miatt mártírünnepséget kellene tartanunk. Lévai Jenő: Koncentrációs táborok gyilkosai szabadlábon Már hosszabb ideje — a múlt év vége óta — nem számoltam be a Nyugat- Németországban folyamatban levő és bennünket is érdeklő náci bűnperekről. Közben felszaporodtak a hozzám közvetlenül "beérkezett információk, amelyek a nácigyilkosok ügyeiben mutatkozó újabb nyugatnémet bírósági gyakorlatról feltűnő képet nyújtanak. Elöljárójában most közzétett néhány hiteles adat. Arolsenből érkezett, e kis hesseni városkából, ahol immár 20 éve dolgozik az ״ International Tracing Service”, amely a ״ Nemzetközi Vöröskereszt” megbízásából működik. Számon tartja a több millió üldözöttre vonatkozó adatokat. Kartotékjai a különböző koncentrációs táborok egykori „häftlingjei” nevét és sorsát rögzítik. Két évtized szorgalmas kutatómunkája során jegyzékbe foglalták a náci táborokat és azok melléktáborait is. Ez a katalógus immáron óriási méreteket öltött. Ez idő szerint már 4000 a különböző „haftstatten” száma, vagyis mindazon helyeké, ahol a nácirendszer koncentrációs táborba, megsemmisítő táborba, vagy SS- és gestapo-börtönökbe zárta a számukra nemkívánatos németeket, de főképpen a „silányfajúaknak” minősített szlávokat és a deportálásra került mintegy 6 milliónyi zsidót. Ugyane kimutatással egyidejűleg kaptam kézhez azt a leghitelesebb statisztikát, amely e táborok tömeggyilkos parancsnokai és más tisztségviselői ellen indított nyugatnémet eljárásokról szól. Németország kettéosztása utáni időkről szólva, a Szövetségi Köztársaság területén 2 periódust különböztethetünk meg. Az 1958—63 közötti időben 110 eljárás folyt 231 vádlott ellen. 1964—69 között pedig 84 eljárást folytattak le 240 vádlott ellen. Gyilkosság miatt 1958—63 között a vádlottaknak 27,9 százalékát, a második periódusban már csak 18,2 százalékát ítélték el. Gyilkosságban való segítségnyújtás címén az első időszakban a vádlottak 50,7 százaléka, a második periódusban pedig már csak 47,5 százaléka került elítélésre. Figyelembe veendő még, hogy a gyilkosságokban való segélynyújtás esetében az ítéletek rövidesen oly alacsonyak voltak, hogy a szokásos harmad elengedés és a vizsgálati fogság beszámítása révén igen sokan azonnal szabadlábra is kerültek. A már többször általam ismertetett, a nyugatnémet törvénykönyvbe becsempészett 1969. évi 50. § 2. pontja alapján a múlt év végén és az idén eddig lefolytatott perekben túlnyomó részt már sor sem került ítéletre, a bíróság elévülés címén e tömeggyilkosok elleni eljárást beszüntette. Így történt azután most NYUGAT-BERLINBEN is. Az ottani államügyészség 22 ügyészének sok hónapos és nagyarányú vizsgálata után a berlini Reichssicherheitshauptamt (RSHA) Adolf Eichmann vezette osztályának hurokra került 9 tagja ellen megindították ugyan a főtárgyalást, de 8 vádlott ellen a fent említett, hírhedt alapján rövidesen megszüntették az eljárást. Landesgerichtsdirektor Friedrich Geuss, a főtárgyalás elnöke indokolásában elmondotta: " Az esküdtbíróság kénytelen alkalmazni az 1969. május 20-án életbe léptetett törvénymódosítást, tekintet nélkül arra, hogy annak létrejöttét a közvélemény erősen kifogásolja. Jellemző módon Nagel államügyész sem tudta ellenezni a vádlottak ellen az eljárás megszüntetését, de hozzátette: " Megbüntetésük kizárólag azért volt mellőzhető, mert a nyugatnémet Reichstag egyes törvényhozói a benyújtott törvénymódosítás következményeit nyilván gondosan nem tanulmányozták. Az államügyészség nagyon sajnálja ezt a fejleményt, amely a legtöbb ún. „íróasztal-gyilkos” üldözését lehetetlenné teszi. Bele kell nyugodnunk tehát abba, hogy közöttünk olyan gyilkosok élnek, akiknek bűneikért való üldözése ezután már nem válik lehetségessé. Mindössze a fővádlott, SSHauptsturmführer Fritz Wöhrn, EICHMANN LEGKÖZELEBBI MUNKATÁRSA, maradt a vádlottak padján. Wöhrn védekezésének lényege: — Én csupán azt tudtam, hogy a zsidók munkaszolgálatra kerülnek. Mást nem! — Előzetes perekből vett bizonyítékok tömege azonban világosan megmutatta, Eichmann referátumának minden vezető tagját —, így tehát Wöhrn sem lehetett kivétel — felvilágosította, hogy mi lesz a deportált zsidók sorsa. Ez a védekezése megdőlvén, Wöhrn felsőbbségére hárított mindent. Védője kérdésére elmondotta: — A Judenreferat munkájának alapja a nürnbergi vértörvények voltak. Az Adenauerkormány későbbi államtitkára, Hans GLOBKE, aki akkor a náci igazságügyminisztérium illetékes tanácsosa volt, az 1935-ben megjelentetett könyvében adta meg azok alkalmazásához szükséges irányelveket. Globke tudvalévően Adenauer halála után igen magas összeggel nyugdíjazásra került, de ma is még a CDU parlamenti szekciójának egyik fontos irányítója. Náci bűnei miatt annak idején való üldözését Adenauer megakadályozta, s ma már az 50. § védelme alatt állván, erre már sor nem kerülhet. Tipikus íróasztalgyilkos, aki tehát ugyancsak elkerülte a törvény sújtó kezét. AZ ÜGYÉSZ VÁDBESZÉDÉBEN, amely 3 órán át tartott, kiemelte: a Wöhrn vádlott négy és fél éven át az RSHA ״ Judenreferat”-ján vezető szerepet töltött be. A zsidóirtás volt a fő fel־ adata, ő adta ki az idő alatt azokat a köriratokat, amelyekben a zsidóknak ״ Schutzhaft”ba vételét elrendelte, s azután a különböző koncentrációs táborokba való beutalását előírta. Annak ellenére, hogy tudomása volt arról, ez egyben számukra a halált jelenti. Wöhrn tehát — mint a nemzetiszocialista uralmi rendszerbeliek tettestársra — bűnös sok ezer áldozat meggyilkolásában. Az ügyész végül igen nyomatékosan kijelentette: " Téves az a nézet, hogy az RSHA íróasztalainál ülők csak kis jelentőségű segédek voltak a tömeggyilkosságokban. Fordítva, éppen a táborokban gyilkosok voltak Wöhrn tömeggyilkos akaratának végrehajtó bűntársai. Ezért a vádlottnak életfogytiglani fegyházra való elítélését indítványozom. Az esküdtbíróság ennek ellenére mindössze 12 évi fegyházbüntetést szabott ki rá. A harmadolás és a vizsgálati fogság betudása révén, amennyiben a felsőbb bíróság az ítéletet meg nem semmisítené, máris szabadulna. Az ítélet most elkészült írásbeli indokolásában Geuss elnök rámutatott azokra a nehézségekre, amelyekkel a bíróság szemben találta magát: „ Ilyen volt Globke ״ kommentárja” a nürnbergi törvényekhez, amely egyike a legbűnösebb (״ überste”) könyveknek. A nyugatberlini lapok kommentárja is egyértelmű volt: — A Wöhr-eseten ismét megmutatkozik a németek nagy mulasztása. A ״ globkéket” futni hagyták, sőt államtitkársággal jutalmazták és ezáltal szinte jogos alibit teremtettek az ilyen „wöhmek” számára. A benyújtott vádhatósági és védői fellebbezések folytán ez az ügy tehát a legfelsőbb bíróság elé kerül. Az összes vádlottak — Wöhrnt kivéve — szabadlábon maradtak. Ugyancsak szabadlábra került a múlt hetekben Franz Königshaus düsseldorfi kereskedő is, akit csak 1969. szeptember 26-án tartóztattak le. Akkor derült ki, hogy ő is az RSHA Eichmann-osztályán dolgozott. Az ő megbízatása volt a német fogságba került szovjet katonák közül kiválogatott pártfunkcionáriusok (komisszárok) és a szovjet-zsidó katonák meggyilkoltatása. Sok ezer áldozat szárad így a lelkén. Königshaust azután most váratlanul 200 000 DM kaució ellenében szabadlábra helyezték. A kezességet érte egy düsseldorfi nagybank tette le. Königshaus és védője remélik, hogy amennyiben a felső bíróság helybenhagyja a perbeli felmentéseket, úgy már a főtárgyalásra nem is kerül sor, hanem az 50. § alapján hivatalból elejtik majd a vádat. Ez azonban aligha fog bekövetkezni, mert Königshaus esetében — az előző precedenseken okulva — a vádhatóság bizonyítani kívánja, hogy az általa elrendelt gyilkosságok aljas indokból történtek: ideológiai és fajgyűlölet sugalmazta azokat, s amellett végrehajtásuk is alattomosan és kegyetlenül történt. Ilyen esetre pedig még a hírhedt 50. § sem ad felmentési lehetőséget. Közben ugyanezen nyugatberlini törvényszék előtt BOVENSIEPEN ÉS TÁRSAI ellen, akik a berlini Gestapo, a ,,Polizeileitstelle Berlin” vezetőiként a berlini zsidóság kiirtását hajtották végre, a közelmúltban egy szokatlan nagyarányú főtárgyalás kezdődött meg. E perre a vádhatóság a nyugtanémet nácibűnperek legszélesebb körű bizonyítását szervezte meg, s azon 542 (!) tanút kívánnak kihallgatni. Nagy szerepet játszik majd e főtárgyaláson, a főmagánvád képviselőjeként jelenlévő dr. Robert M. W. Kempner, a nürnbergi perek egyik neves főügyésze, aki nekem tett közlése szerint ezt az alkalmat kívánja megragadni, hogy a nácik zsidóüldözésének eddig még sok ismeretlen részletére is fényt igyekezzék deríteni. E per részleteiről majd a későbbiek során be fogunk számolni. AZ ÚJ MAGYAR BIBLIÁÉRT írta: Weisz Dávid gyöngyösi rabbi Az elkövetkező hetek tórái olvasmányainak egyike a Chukkász-szidra. Ebben is egy nagyon értékes részletre szeretnénk a figyelmet irányítani. Mózes IV. könyvének 21. fejezetében idézet olvasható egy olyan munkából, amely ma már nincs meg, de amelyből — mint régi forrásból — idéz a Biblia. Címe ezt Széfer Mikhámausz Hasém. Úgy látszik, epikai dalokat tartalmazhatott, amelyek a zsidóság régi történelmi útján a nép ajkáról származhattak. A Holttenger partján, a kumráni barlangokban sok régi szöveg került elő, de alig van remény arra, hogy ez valaha is felbukkanjon. Pedig milyen értékes gazdagodása lenne ez az ókeleti irodalomnak! Ez a kis részlet felhívhatja a figyelmet arra, mi minden található a Bibliában irodalmi szempontból is. A Zsoltárok könyvében himnusz és óda, az Énekek énekében szerelmi líra, a Siralmak könyvében elégia, Jób könyvében dráma. Nem hiába nyilatkoztak írók és gondolkodók oly lelkesült szavakkal erről a könyvről. Nietzsche, aki nem mindig volt baráti érzelmű a zsidóság iránt, azt írja: ״ A zsidó ()testamentumban, az isteni igazságosságról szóló könyvben az emberek, a dolgok és a beszédek oly nagystílűek, hogy a görög és indiai irodalom semmi hozzáfoghatót sem tud melléje állítani. Félelemmel és tisztelettel állunk ezen roppant nagy emlék előtt, amely arra emlékeztet, hogy mi volt az ember valaha, és egyben szomorú gondolatok töltenek el bennünket az ősi Ázsiáról és előretolt félszigetecskéjéről, Európáról, amely Ázsiával szemben kifejezetten az ,emberiség haladását’ szeretné jelenteni... Az ()testamentum ízlése próbakő a tekintetben, hogy mi a ,nagy’ és mi a ,kicsi’...." Még egy idézetet szeretnénk ide iktatni. Ez a francia Renantól való: ״ Görögországnak kivételes múltja van. .Tudományunk, művészeteink, irodalmunk, bölcsészetünk, politikai kódexünk, tengerészeti törvényeink görög eredetűek. Az emberi kultúrának váza, amint Görögország megalkotta, határtalan kibővülésre képes. Görögországnál csak egy dolog hiányos, az ő erkölcsi és intellektuális tevékenységének körében, de ez nagyon fontos hiány, ő lenézte az alacsonyrangút és nem érezte egy igazságos Istennek szükségét. Az ő bölcsészei, miközben a lélek halhatatlanságáról álmodoztak, türelmesek voltak e világnak gonoszságai iránt. Az ő vallásai merőben elegáns játékszerek voltak. ... A Biblia bölcseinek haragja fellángolt a világ visszaélései miatt. A próféták fanatikusai voltak a társadalmi igazságnak és hangosan hirdették, hogyha a világ nem igazságos, vagy nem képes azzá válni, jobb volna, ha elpusztulna. Egy szempont, amely — ha teljesen helytelen is — de hősies cselekedetekhez vezetett és az emberiség erőinek nagy felébresztését eredményezte.” Ezek az idézetek még szaporíthatók volnának. De talán elegendőek annak bizonyítására, hogy a Bibliát, mint irodalmi és történelmi művet is értékelnünk kell. Az utolsó években a nagyvilágban és másutt sok szó esett a Biblia új magyar és művészi fordításáról és kiadásáról. A magyar könyvkiadás, amely olyan igényes és körültekintő, bizonyára megtalálja a módját annak, hogy korszerű bibliafordítást adjon az olvasó kezébe. Ez hozzásegítené az ifjúságot ahhoz, hogy világhírű festményeket és zeneműveket, költői alkotásokat megértsen, amelyek tárgyukat innen merítették, vagy legalábbis számos utalás található bennük a Bibliára. Petőfi Sándor és Arany János, Jókai és Mikszáth, Ady és Radnóti számos fordulata csak innen érthető. A Szidra kapcsán hadd vessük fel újból ezt a tervet és ezt a gondolatot: ■Az új magyar Bibliáét.