Új Élet, 1977 (32. évfolyam, 1-24. szám)

1977-12-01 / 23. szám

— A felszabadulás utáni irodalomtörténetírás jelentős eseménye volt 1970-ben Király István Ady-monográfiája első két kötetének megjelenése. Az Állami-díjjal jutalmazott mű 1905- től 1912-ig követi a költő pályáját: az ״ érzelmi 1908—1905) ״) és a ״ kétmeggyőződésű forradalmiság 1912—1908) ״) időszakában. A mintegy másfélezer oldalas könyv számos verselemzése között hiába keressük A bélyeges sereg analízisét. Más Ady életművét feldolgozó munkákban is kevés szó esik erről az Ady-versről. Ezek szerint a kritika nem tekinti centrumban álló költeménynek az 1907-es Vér és Arany kötet e nagyszerű darabját? — Az, hogy a vers nem került az életmű centrumába, vagy bizonyos mértékig keveset szólnak róla, annak oka azt hiszem az is, hogy úgynevezett „kényes kérdések” merülnek föl körülötte. Ezeket az emberek meg akarják kerülni. —Tanár úr — ezúton is köszönjük — készséggel vállalta ezt a beszélgetést, tehát nem kívánja „megkerülni a kényes kérdést”. Hadd kérem meg: beszéljen az Új Élet olvasóinak Adyról. Miért szép A bélyeges sereg című vers? — Meggyőződésem, hogy Ady minden kérdést egy szempontból ítélt meg: életének központi rendező gondolata a forradalmiság volt. Minden kérdéshez — így a zsidósághoz való viszony kérdéséhez is — ebből a szempontból közeledett. Ha a verset meg akarjuk érteni — innen érthető. 1906 decemberében íródott a vers. A magam részéről ezt Ady érzelmi forradalmisága időszakénak tartom. Az érzelmi forradalmiság ismérve, hogy adott — a lukácsi terminológiával élve — az ״ ad quo, a honnan”, de hiányzik még az ״ ad quem, a hová”. Adott a nem — „én nem leszek a Szürkék hegedőse” —, de bizonytalanságba vész a távlat. Ebben a sajátos szituációban, mikor nincs még konkrét elképzelése a távlatról, csak arról van, amit tagad, szükségszerűen vonzódik mindenhez, amit magához hasonlóan otthontalannak érez. Tudniillik, ahol az emberek távlat nélkül élnek, viszont forradalmi erővel utasítják el a meglevőt, ott az alapvető érzés az otthontalanság. Ha meg akarom érteni a vers atmoszféráját, innen érthetem meg. Ady övéinek érezte mindazokat a kivándorlókat, akiket a szegénység, az éhség, a tényleges éhség űzött el a Duna tájáról. Úgy érezte, hogy rokona mindaz, akit a lélek éhsége űz el. („Éhe kenyérnek, éhe a Szónak, — Éhe a Szépnek...”) Tehát minden otthontalant, a ma minden kiebrudaltját testvérének érezte, így született meg ez a vallomása is: az otthontalanok egy típusának, a zsidóságnak történelmi sorsát látva. Konkrétan a vers mögött — Révész Béla utal rá — egy Léda ismeretségi köréhez tartozó lány áll: Szonya, aki az 1905-ös orosz forradalom leverése után a Fekete Százas pogromok elől menekült Párizsba. (Egy novellát is írt róla: Szokolov Sonya a címe.) Az ihlető valószínűleg a levert forradalom után kitörő Fekete Százas pogromok elöl menekülő ember otthontalanságának az élménye. A vers lényegében ezt a rokonszenvet, azonosulást a világ üldözöttjeivel, otthontalanjaival akarta kifejezni ebben az adott pillanatban. Az alapszituáció benne így a rohanás, a futás. Innen érthető benne a távlatnak teljes hiánya: ״ messze előtte — Bitás, szomorú hegyek”. Tehát a távlat negatív. Ha megfigyeljük a vers elejének és végének egyberímelését: ״ Krisztus szent árnya s Heine ördög-arca” — a végén visszajátszás erre: ״ Kórágyon és kereszt alatt”. A ״ kórágy” a Heinére utalás, a ״ kereszt” a Krisztusra utalás. Tehát a vers mint távlatot a kórágyat és a keresztet, a reménytelenséget, a „Bites, szomorú hegyek”-et, a teljes reménytelenséget jelöli meg. Egyetlen egy pozitívum van, az örök meg nem elégedés, a ״ Hajrá, hajrá a Jobb felé”. Ady keresett minden olyan témát és minden olyan motívumot, amin keresztül ki tudta fejezni a saját otthontalanság-érzését, a sajátos érzelmi forradalmiságot. Innen ered mély rokonságérzése a zsidóság történelmi sorsával, az üldözött zsidósággal. A versben a „bús Ahasvérusok” zsidóságával való azonosulás van benne. — Később, mikor már az ״ ad quem, a hová” is adott, hogyan alakul ez a zsidóság-kép? — Mikor már van perspektíva az érzelmi forradalmár társadalmi forradalmárrá lesz. Ekkor már nem A bélyeges sereg és az üldözöttség kerül előtérbe, hanem azok a kulturális energiák, amiket most már nem elvontan a zsidóságban, de az asszimilálódó magyar zsidóságban lát. Itt érzem nagyon lényegesnek a zsidóságról adott másik nagy költői vallomását, a Margita élni akar című verses regénytöredéket. Ennek hősnője, Margita; vágyképe: a Margita országa. Ahogyan pedig ezt a kifejezést használja, nyilvánvalóan rájátszás a Mária országára. Egy más Magyarország-koncepciót fogalmaz meg. Ha az úri Magyarország Mária Országának láttatta a hazát, Ady mint Margita országát élte meg újra. A tudat mélyein ott lappanghatott ez a negatív képi ihletés: a Regnum Marianummal való rejtett polémia. „Vén Árpádlap s ifjú piros pecsét” ez volt itt a léleknek álma. Az uralkodó, hivatalos véleménnyel szemben, mely az arisztokratizmus és konzervativizmus nemzetének kívánta láttatni a magyart, a haladást és a magyarságot akarta szétválaszthatatlan egységbe hozni ez az elképzelés. Az a költő rajongott a messzi Margitáért, ki versbeli önportréját így rajzolta meg: ״ Egy poéta-Széchenyi vágytam lenni — S mellékesen, hogy lábunk frissen szedjük, — Vészi József és Bartha Miklós együtt.” Margita, az élni induló zsidólány, ezt az egységet, az ősi magyarság s a progresszivitás eggyé forrasztásának nyugtalan vágyát épp a maga zsidósága révén kiélezetten, polemikusan szuggerálhatta. Nemcsak azért, mert a falusi Magyarország provincializmusának, xenofóbiájának, ostoba, korlátolt antiszemitizmusának, szűk látókörének kihívást s hadüzenetet jelentett már a puszta léte, hanem azért is (s ha valaki, épp Ady nagyon jól tudta ezt, többször beszélt róla), mert az újkori magyar történelem sajátos alakulása folytán elválaszthatatlanná vált szinte egymástól az asszimilálódó magyar zsidóság, ez a hagyományos városlakó réteg, s a kiegyezés után formálódni kezdő, új, városos ország. Ahogy a vers ״ pro patria et libertate” küzdeni vágyó fiatal hősei erre a folyamatra párizsi bujdosásuk évei alatt reménykedőn, várón hamar felfigyeltek. De hallottunk már merészségeket S pesti Eszterek kezdtek öltözködni. Zsidók közül támadott férfi, nő, ki bátrabb, szebb s több volt, mint mind a többi. És lent, a Pest-szabású végeken Rejlő jelre vártak nyugtalan ifjak S Bródy Sándornak jó hívei nőttek S nem azért, mert szép s kellő volt a nőknek — írja Ady a Margita Párizsba jött című fejezetben. Az Adytól idézett, várt új Magyarország készülődött tehát nem utolsósorban épp a gyors iramban asszimilálódó magyar zsidóságban. Ezért írhatta daccal a költő minden butaságot, torz indulatot, szellemi-morális kiskorúságot gőggel provokálva: ״ Hungária s Margita majdnem egyek”, s idézhette ilyképpen hősnője alakját: ״ Zsidóleány — mondjuk — szimbóluma — Ránk siető új, szép magyar időknek.” Az egykorú magyar társadalom sajátos színképét, tényleges mozgását visszatükrözve az eljövő, új, haladó Magyarország forró kívánalmát jelentette itt az a csak látszólag, különös szóhasználatával, nyelvi, stiláris leleményével bántó, tartalmát tekintve és megértve nagyon is pozitív sor, hogy a ״ fölvadult szittya s frányás zsidó némber” lett a vers két fő hőse. — A ״ némber״ szó, tudjuk, csak az újabb szóhasználatban bír pejoratív stiláris tartalommal: eredetileg csak ״ nőember״ a jelentése. Mi volt Adynak a zsidósághoz való viszonya tehát a forradalmiság két különböző lépcsőfoka által sugallt kétféle költemény tükrében? — A bélyeges seregben a zsidóságnak egy arcát vette ki, az üldözöttségét, a pogromok elől futó zsidóságét, mert az érzelmi forradalmár ezen keresztül tudta kifejezni a maga otthontalanságát, és ebben a történelmi sorsban érezte, hogy ők hozzá hasonlóan a ma kiebrudaltjai. A társadalmi forradalmár már egy más arcú zsidóságot látott. Nem egy elvont zsidó mitológia volt előtte, hanem egy társadalmilag konkretizált zsidóság: az asszimilálódó magyar zsidóság. És nem véletlenül hangsúlyozom, hogy asszimilálódó zsidóság. Ennek kettős vonatkozásban volt jelentősége Ady számára. Az egyik vonatkozás az volt, hogy a saját életében élte meg, hogy mit jelent az asszimilálódó magyar zsidóság a XIX. század végén, a XX. század elején a magyar haladó törekvések szempontjából. Adva van egy réteg, amelyik ősien városlakó, és amelyik — ha hallgatólagosan is, de még mindig — megkülönböztetett réteg. Ez szükségszerűen híve minden progressziónak. És így, a városias jellegénél fogva, valamint a vele szemben érvényesülő privilégiumok, előjogok eltörléséért folytatott harca miatt törvényszerűen kovásza — és itt bontakozik ki, ami A bélyeges seregben még csak elvontan van benne —, kovásza minden haladó törekvésnek. Ady pontosan tudta azt, hogy az ő első olvasói az asszimilálódó magyar zsidóságból kerültek ki. Pontosan tudta, hogy minden magyar szellemi törekvést, új, haladó szellemi törekvést ez támogatott a század elején. És mivel úgy érezte, hogy benne a XX. századi Magyarország készül, tudta, hogy a XX. századi Magyarország elválaszthatatlan ettől a zsidó asszimilációtól. A Margita élni akar ennek volt kifejezése, megfogalmazása. S ennek volt kifejezője élete végén, 1917-ben Barta Lajos könyvéről szóló cikke is: ״ Barta Lajos egy-két novellájában olyan zsidókat mutat meg — írta — akik már végzetesen s örökre magyarok. ... Új lendületű magyarság a Bartáé, új szemű is, de olyan átmagyarzott magyar: rá lehetne bízni a legködösebb magyar előidőkből kiálmodni világosia a magyar életet. Ez az egyik oldal. A másik oldal az volt, hogy ezt a XX. századi Magyarországot - éppen azért mert elválaszthatatlan volt ettől a közös léttől — minden előítélet fenyegette. Ezért Ady minden olyan középkori előítélettel, mint az antiszemitizmus, élesen szembefordult. De fenyegetett a gyanakvás is, a bizalmatlanság, amelyik antiszemitizmust látott ott is, ahol nem volt. — Ezt bizonyítja összeszólalkozása Biró Lajossal a Világ hasábjain 1911 nyarán? Ady ekkor így írt a szerzői jogokat nemzetközi viszonylatban szabályozni kívánó berni egyezményhez való csatlakozást elutasító magyar kormány döntéséről szólván: ״ Én úgy látom hogy a nagy védelem azoknak szükséges, akik színpadra vagy esetleg lap hasábokra is olyan produkciókat szállítanak, amelyek a legolcsóbbak, véletlenül magyarul írottak s az internacionális legalacsonyabb tömegízlés kiszolgálói. Ezek írói úgysem írók, dolgaik még iparcikkekként sem jelentenek számottevő haszonimportot az egyébként csakugyan koldusország számára sem. (Ady Endre publicisztikai írásai. Bp., 1977. III. köt. 338.) Bíró Lajos feltehetően ezt értette félre, amikor igaztalanul megvádolta Adyt, hogy csupán azért nem foglal állást a határozattal szemben, mert az ő érdekeit nem sérti. Nehezen hihető, hogy Ady nagyváradi barátja, író- és harcostársa, Bíró Lajos csupán mint jogait féltő író berzenkedett volna az Ady-nyilatkozat ellen. (Annál is inkább, mert a Sárga liliom bemutatója a Magyar Színházban 1910 novemberében zajlott csak le, így Bíró még igazán el sem indulhatott a világsiker útján.) Más okot takar a váradi jóbarát Adyhoz elküldött, majd Ady által a világnak becsületes gesztussal közlésre átadott haragos írása. Bántást követett a bántás — ez vitathatatlan, de — és itt az ön Ady könyvének erről írott mondatát idézem — Bíró ״ sértegető indulata a rejtett kisebbségi érzetet — a sebet mutatta”. — Ady megértette ezt a gyanakvást, de nem értett vele egyet Miért akarják megosztani az öszszetartozókat? Miért választják őket külön? Minden idegesítette, ami veszélyeztette az általa elképzelt XX. századi Magyarországot — Margita országát. És ezt az elképzelést veszélyeztette a Bartha Miklósék antiszemitizmusától kezdve mindenfajta antiszemitizmus; ez ellen a legélesebben szól mindig. Az antiszemitizmust és kultúrálatlanságot, a nemgondolkodást egynek tekintette. Az viszont bántotta, zavarta, ha gyanakvást, bizalmatlanságot érzett. Az összetartozókat választja szét a bizalmatlanság. Tehát a bizalmatlanság elleni kétfrontos harc volt az, amelyik a magatartását meghatározta. Példaként Ünneprontás című 1911-es cikkének néhány sorát idézem: ״...bizonyos könnyű, cifra sikerű urak abban az irodalmi csapatban, amelyhez én sine qua non tartozom, engem keresztény blokkocska alakításával gyanúsítanak. Hát én még alig tudtam annyi időt szakítani, hogy tisztába jöjjek: keresztyén vagyok, pogány, zsidó vagy más. De azt biztosan tudom, hogy ez ország zsidó vallású embereinek, a magyar polgárság érdemes elitjének tiltó szava van ez ellen. ... Ebben a szép, hitvány országban — hitem szerint — csak a zsidók tudnak harcolni a klerikalizmus rezsimje ellen. ... Jó lesz egymást, jó lesz egymásra, jó lesz a készülő ultramontanizmusra figyelni, a hetyke dicsőségű írók (újságírók) ne rontsák el a mi művelt, távolról jötten is közös, egységes magyarságunkat és kulturásságunkat.” Ezt emelném ki: ״ távolról jötten is közös.” S ennek a ״ közös, egységes magyar- Ságnak” a forradalmiság, egy művelt, kultúrált, haladó Magyarország közös akarata volt a legbensőbb tartalma. Ez Ady állásfoglalásának — véleményem szerint — máig érvényes, igaz üzenete. K. F. Király István akadémikus — ״ A bélyeges sereg״-rő/ II Értékes szép ajándékokkal tartós örömet szerezhet Faragott cigaretta kínálók és likőrös készletek Szőttes falvédők, párnák, térítők Népi hímzéssel díszített blúzok gazdag választékban kaphatók a Népművészeti hartokban fővárosban és vidéken ÚJ KÖNYV Ady Endre: AZ ÉN HADSEREGEM Az ifjú olvasó számára jelentette meg a Kozmosz Kiadó Ady Endre válogatott cikkeinek, tanulmányainak, és verseinek válogatását. A kötetet Varga József válogatta és az utószót Pomogáts Béla írta. Kulturális hírek A Magyar Rádió angol adásában november 28-án dr. Scheiber Sándor professzor nyilatkozott a 100 éves Országos Rabbiképző Intézet múltjáról és jelenéről. * Anna Sofia Hedwig címmel színes tévéfilmet forgatott a dán televízió, mely azt a kérdést fejtegeti, vajon lehet-e ellenszegülni az erőszaknak erőszakkal? A történet a második világháború előtti időkben, a nácizmus erősödésének időszakába vezet vissza, és egy vidéki tanítónő sorsát mutatja be, aki szembeszegül az em׳ bertelenséggel. * Egy éven át nem adott koncertet Yehudi Menuhin. Az idei zenei évadban a világhírű hegedűművész első hangversenyét Párizsban tartotta a Pleyel-teremben. Befejezetlen utazás címmel egyébként a közeljövőben megjelennek Yehudi Menuhin emlékiratai a párizsi Seuil-kiadó gondozásában. * Jevgenyij Svarc szovjet író A hókirálynő című mesejátékát nagy sikerel mutatta be a bécsi Theater der Jugend. Az előadást Peter Weiss rendezte. Oskar Kokoschka, a világhírű osztrák festőművész mutatta be grafikáit a ljubljanai Modern Galériában. A kiállításra került 500 grafika kilencvenkét éves nagy mester hetvenéves alkotói munkásságának különböző időszakaiból való. * André Wurmser legújabb regényét jelentette meg a párizsi Gallimard könyvkiadó. A mű címe: Une füle trouvée” (Talált lány). A kritikusok szerint a regényt az írói érettség művének nevezhetjük, amelyből nem hiányoznak a modern regény legjellegzetesebb vonásai sem.״ sir Julian Beck, a világhírű Living Theatre színtársulat vezetője bejelentette, hogy együttese nem dolgozhat többé az NSZK-ban a terrorizmus nyomasztó légköre miatt, és Rómába költözik. * Arnold Zweig-kiállítás nyílt az író kilencvenedik születésnapja emlékére a berlini Városi Könyvtárban. A tárlókban láthatók Zweig műveinek első kiadásai, kéziratai, levelei és személyi tárgyai. * Tisztelői és barátai köszöntötték kilencvenedik születésnapján a szabadkai Balázs G. Árpád fsszóművészt, a vajdasági képzőművészek doyenjét. Életműve két vonatkozásban is úttörő: ő volt a Vajdaságban a szociális témájú művészet kezdeményezője és a munkásmozgalom eszméi először az ő életművében kaptak avancgarde művészi formát. Nagy sikerű hangversenyt adott Jitzhak Perlman izraeli hegedűművész Londonban. Műsorán Mozart, Mendelssohn és Csajkovszkij hegedűversenyei szerepeltek. A londoni filharmonikusok zenekarát Lawrence Foster vezényelte. * Jacques Klein francia zongoraművész londoni koncertjein nagy sikerrel játszotta el Beethoven összes szonátáját. Hans Rehfisch—Wilhelm Herzog A Dreyfus-ügy című drámáját bemutatta a zürichi Schauspielhaus. A színműben a szerzők felidézik Dreyfus kapitány tragikus sorsát, üldöztetését és meghurcoltatását. * Christopher Marlowe A máltai zsidó című drámáját bemutatta a bázeli színház. A kritika kiemeli Marlowe, az angol reneszánsz dráma műfaja kialakítójának forradalmian újszerű emberábrázolását, lírai átéltségét, túlfűtötségét, magával ragadó költői nyelvezetét.