Új Élet, 1987 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1987-01-01 / 1. szám

2 Újévi üdvözletek a Az 5747. újév alkalmából a MIOK elnökségéhez számos jókívánság érkezett, amelyeket a beérkezés sorrendjében közlünk , és amelyekben a magyar zsidó- Ságnak békés, boldog új esztendőt kívánnak. Philip M. Klutznick, Chicago. Jehuda Horam, Jeruzsálem. Beni Bloch igazgató, NSZK Zsidó Szociális Szolgálat, Frankfurt. Paula Borenstein, Joint iroda,Párizs. Bohumil Heller elnök, Csehszlovák Zsidó Hitközségek Szövetsége, Prága. Zdenek Taussig titkár, Zsidó Hitközség, Prága. Fried Ernő elnök, Zsidó Hitközség, Nagyvárad. J. Levi elnök, Bolgár Zsidók Központi Tanácsa, Szófia. Dr. Ernst Neumann főrabbi, Temesvár. Bán Andor elöljáró, Ortodox Zsidó Hitközség, Stockholm. Julius Kohn, Bratislava. Dr. Med Andor Illés, Oslo. Board of Rabbis, New York. Marcel Lorand, Srtasburg. Dr. David M. Gordis ügyvezető alelnök, American Jewish Comit tee, New York. Sára Reuvéni, Jád Vásém Intézet, Jeruzsálem. Dr. Emanuel Bulz főrabbi, Luxemburg. Joel Berger főrabbi, Stuttgart. N. Katzburg professzor, Izrael, Bar-Ilan egyetem. Ernst Roth főrabbi, Luxemburg. O. Pfeffermann üzletember, Antwerpen. Zew Benczúr üzletember,Bécs. Dr. Stefan Schreiner egyetemi tanár, Berlin׳. Dr. Kertész Miklós, a kolozsvári hitközség elnöke. Zvi Kestenbaum főrabbi, USA. Dr. Leo Abisch üzletember, Basei. Eliezer Even tanár, Jeruzsálem. Dr. Mortón B. Prince, Was׳hington. Manuel Dupkin, a JOINT Kelet-európai Tagozatának elnöke. Dr. N. Peter Levinson tartományi főrabbi, NSZK. Imre Rubovivits, Düsseldorf. Cecile Seziel, Zsidó Nők Nemzetközi Tanácsa, Genf. Ph. dr. Desider Galsky, Prága. Az Új Élet részére az alábbi üdvözletek érkeztek Chug Joc és Hungária, Jeruzsálem. A fenti testület elnöke Ábrahám Fisch. Rabbi Dániel Mayer, Prága. Fischer Sara-Lea, és Fischer Albert, Askalon. Slomo Grosszberg és családja, Bné Brák. Jósé András Lackó és felesége, Jeruzsálem. Judith Quitt, Haifa. Szilágyi György: ״ Wexi” a csúnya lány... EpizódokVidtor (Wechselmann) Ferike életéből ״ Volt a kabarénak egy kistermetű, igénytelen arcú, nagyon fiatal színésznője, Vidtor Ferike. Direkt tüntetésből szerződtettem. Mint mindeneslány állott esténként a pódiumra. A cselédnótákkal a kabaré egyik legbiztosabb hatású vonzerejévé vált, talán a legjobban közelítette meg Medgyaszay Vilma művészetét.” (Nagy Endre: A kabaré regénye) A hírhedt második zsidótörvény megszavazását követő esztendőben, 1940 nyarán hagyta el a Révai nyomdát Vidtor Ferike „Kezitcsókolom!” című, saját kiadásban megjelent — ma már beszerezhetetlen — önéletrajzi kisregénye, amikor a diszkriminációs törvény sokadmagával őt is leparancsolta a színpadról. A vékony kis kötet bevezetőjéből idézem az alábbi sorokat: ,,Kezitcsókolom! A régi kis cseléd kopogtat szíved kapuján, kedves közönség, aki nevettél mókáimon és együtt könnyeztél velem, ha úgy hozta a nóta, hosszú évtizedeken keresztül. Most nem játszhatom tovább színpadon. Megpróbálom tehát így papíron folytatni a játékot, tollal és kalamárissal.” Családi neve nem ismeretlen azok előtt, akik még emlékeznek a Mexikói úti Vakok Tanintézetére, melyet két nemes szívű filantróp, lovag Wechselmann Ignác és neje. Neuschloss Zsófia 1.400.000 koronás alapítványából létesített 1908-ban a Pesti Izraelita Hitközség Elöljárósága. A kis Wechselmann Fanny felserdülése idején lovag Wechselmann és neje már halott. Az előkelő rokon gazdagságából neki már semmi sem jutott. ״ Nagy, lapos földszintes házunk volt, óriási udvarral, sok hosszú istállóval és kocsiszínnel hátul a grund végében. Korán reggel és este hangos kocsisok vezették a lovakat az udvaron keresztül.” — idézi fel regényében az angyalföldi szülői ház emlékét, amikor apjának bérkocsi vállalata még biztos megélhetést nyújtott az ötgyermekes Wechselmann család számára. Apján később elhatalmasodik fiatalkori betegsége, ami nemcsak őt, hanem fokozatosan kevéske vagyonát is felemészti. Koldusbotra jut a család. Könyvében így emlékezik meg erről: „Apám a városi szegényházba került, anyám öt gyerekkel elhagyatva, fiatalon a legnagyobb ínségbe jutott.” Anyja nem tudja tovább iskolába járatni, inasnak akarja adni, Fáni azonban határozottan kijelenti: „tanulni akarok és színésznő leszek !" — Kislányom, hiszen csúnya vagy, kicsi vagy, jelentéktelen vagy. Éppen a legcsúnyább gyerekem akar színésznő lenni? — fakad ki szomorúan édesanyja. Wechselmann Fannyt hihetetlen akaratereje viszi, előre célja felé. ״ Az iskolában könyv nélkül ültem be a padba. A többi gyerek annyira megsajnált, hogy ők szerezték nekem a könyveket, sőt egy stanicliban tízórait is tettek oda számomra." Délelőtt tanul, délutánonként egy Teréz körúti cukrászdában dolgozik. A nyári idényben a városligeti „mulatóterület”, ismertebb nevén: Ősbudavára egyik céllövöldéjében adogatja a puskát és a töltényeket a lövöldözni vágyó polgárok kezébe. Édesapját naponta felkeresi a szegényházban, ápolja az elesett embert, gondoskodásába veszi a szegényház többi lakóját is. Megeteti a nyomorékokat, felolvas nekik, olyan is akad, akit írni tanít. Az orvosok felfigyelnek rá, megkérdezik, vállalna-e vasárnaponként kisegítő munkát. Boldogan igent mond. Színinövendék már, amikor állást vállal egy Nagydiófa utcai üvegkereskedésben; napközben kiszolgál, takarít, este a boltos gyerekeit füröszti, pelenkát mos. Alvóhelyén, egy ablaktalan kamrában, éjszaka patkányok futkároznak a takaróján ... Páratlan talentum, az emberi képzeletet meghaladó kitartás és művészi elhivatottság kellett hozzá, hogy ״ Wexiből" — az iskolatársai becézték így — Vidtor Ferike, a Nagy Endre kabaré ünnepelt csillaga legyen. S egy társadalmi rend összeomlása, hogy a fénykorában cselédnótákat éneklő komikát, aki érettebb éveiben Bartók Béla és Kodály Zoltán dalait, Szép Ernő megzenésített költeményeit, Molnár Ferenc, Móricz Zsigmond, Zilahy Lajos és Tersánszky J. Jenő írásait, színműveit vitte sikerre, élete delén a Nemzeti Színház szerződtesse.. A magyar irodalom ma már klasszikusnak számító nagyjai tisztelték meg barátságukkal; a Nyugat matinéján Nagy Endre vitte oda az írók asztalához. Olyan nagyságok ültek ott, mint Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Karinthy Frigyes és Gellért Oszkár. Nem mondhatom el helyette élete regényét. Csupán néhány ismeretlen epizódját kívánom felvillantani az olvasó előtt. Egy alkalommal felkeresi Kelen Hugó énektanárt: ״ Nagyon régen ismertem Bartók Béla és Kodály Zoltán gyűjtötte dalokat. Most szinte követelően lépett föl bennem az a vágy, hogy ezekkel a dalokkal keressek magamnak nyilvánosságot. Valaki Kelen Hugó énektanárt ajánlotta nekem, mint akit bizalommal kereshetek fel.” Kelen Hugó először hidegen és idegenkedve fogadja. Művészi kapcsolatuk később barátsággá mélyül. Ezt bizonyítja Kelen Hugónak birtokomban levő — zenetörténeti dokumentummal felérő — levele, melyet 1933 márciusában intézett a hitközség akkori elnökéhez: ״ Méltóságos Uram, Victor Ferike művésznő volt szíves Elnök úr előtt tolmácsolni ama kérelmemet, hogy a kiadandó „Zsidó népdalok” nyomtatási költségeihez a Pesti szr. hitközség 200—300 pengővel hozzájáruljon. Eme kérelmem alátámasztására kell, hogy a következőket megemlítsem: Zsidó népdalfeldolgozásaim már évek óta őszinte érdeklődést váltanak ki. Kulturális és művészi értéküket mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy még nem zsidó előadóművészek is felveszik azokat programjaikba. Szélesebb rétegekben való elterjesztésüket ezideig gátolta ama körülmény, hogy nincsenek még kiadva. A magam erejéből erre ma képtelen vagyok, kell, hogy engem eme vállalkozásomban támogassanak. Tudom nagyon jól, hogy a Hitközség minden fillérje elsősorban kenyérre kell, de az többé-kevésbé mindig így volt. Azonban érzem azt is, hogy soha annyira szükség nem volt a lélek és szellem erősítésére, mint épp most. — És ezen a téren nagyon sokat tehet minden igazi zsidó művészet. Én tehát nem kérni, hanem adni akarok. Hozzájárulni a magam módja szerint ahhoz a nagy zsidó kultúrmunkához, amely már missziót jelent. Ha tehát Elnök úr útján a hitközség a kért hozzájárulást megadja, ez munkám számára nemcsak anyagi, hanem erkölcsi támogatást és bizonyos fokig elismerést is jelentene, ami — bár nem vagyok hiú és könyöklő ember — mindenesetre jólesne és további munkámban serkentene. Elnök úrnak mély tisztelettel Kelen Hugó zenetanár Budapest, 1933. III. 23. II. Margit körút 41. Egy évvel később, Vidor Ferike operáción esik át a Zsidókórházban. A kutató fejével gondolkozva, örülök, hogy anyagi differenciái támadtak a kórházzal; ennek köszönhetem, hogy rábukkantam sajátkezüleg írt levelére. A Carlton szálló levélpapírja némi magyarázatra szorul: Vidor Ferike évekig a Carlton Hotelban lakott. Íme a levél: 1934. július 1. A pesti izr. hitközségnek. Igazgatóságának Vidtor Ferike, Wechselmann Fanny vagyok. 90 , azaz kilencven pengőről kaptam Önöktől egy fizetési felszólítást, azaz meghagyást, ápolási díj fejében, operációm előtt kifizettem 100 azaz száz pengőt és ezzel az összeggel úgy gondoltam, hogy ki is fizettem. Miután csak tévedés lehet, kérném az öszszeg törlését. Kiváló tisztelettel: Victor Feri szül: Wechselmann Fanny Epilógus. Művészi pályafutását élete alkonyán magas kitüntetéssel honorálja a kormányzat. Érdemes művész lett. Az ötvenes évek első felében visszatért a kabaréhoz, a Vidám Színpadon játszott. Nekem még megadatott, hogy személyesen találkozhattam vele. ״ Echte" jiddise mame — így maradt meg emlékezetemben az ifjúkoromban róla rögzített kép. 1889-ben született, nyolcvanegy évet élt. A Kozma utcai zsidó temetőben nyugszik. Érdemtelenül elfelejtett érdemes művész ... Egy mártír rabbi emlékére Birnfeld Sámuel kiállítása A szegedi Somogyi könyvtárban kegyes kezek kiállítást rendeztek dr. Birnfeld Sámuel rabbi emlékére, aki nyolcvan éve született Szegeden, kispolgári család hatodik gyermekeként. Rajzkészsége korán megnyilatkozott, első mestere Heller Ödön festőművész volt. ■Birnfeld az Országos Rabbiképző Intézetben tett rabbivizsgát, majd a budapesti Tudományegyetemen szerzett bölcsészdiplomát és doktori címet. Reneszánsz alkat volt׳ érdekelte az irodalom, zenét komponált, megtanult németül, angolul, olaszul, arabul, perzsául, szanszkritül, verseket írt, fennmaradt beszédei kitűnő szónoki képességről tanúskodtak. Oly korban élt, hogy nem volt ideje tehetsége kifejtésére. Többször is munkaszolgálatra parancsolták, végül 1944. december 28-án, Felixdorfban az éhség és a betegség végzett legyengült szervezetével. 38 éves volt, neki sem adatottmeg — Radnótival szólva —, „egy bölcsebb, szebb halál”. A túlélők sohasem felejtik kedves és szerény alakját, az egyéniségéből áradó szeretetet, bátorító szavait, melyek a legsötétebb és legembertelenebb időkben is vigaszt nyújtottak. A téboly valóságával Petőfi János vitézének csillogó mesevilágát állította szembe, melyben a Jó győzedelmeskedik, a Gonosz felett. A hivatalos haza eltaszíthatta dr. Birnfeld Sámuel rabbit, de ő sohasem tagadta meg szülőföldjét. A munkaszolgálatban, a halál kapujában hidat épített a két kultúra közé. Lefordította, több Petőfi-vers mellett — a János vitézt. Véglegesnek tekintett, letisztázott 17 énekét dr. Schöner Alfréd főrabbi a Képes Újság 1984. december 8-i számában mesteri fordításnak nevezte. A kiállítás tárlóiban válogatás látható Birnfeld Sámuel szellemi hagyatékából. Fordításainak, jegyzeteinek, kottáinak, verseinek és rajzainak a megmenekítését a hitvesi hűségnek köszönhetjük: a feleségnek, aki meleg ruha és élelem helyett férjének szellemi termékeit rakta a hátizsákba, amikor ő is a deportáltak listájára került. Milyen lélek, a léleknek milyen ereje lakozhatott Birnfeld rabbiban, aki járván az embertelenség poklainak éjsötét bugyrait, színes rajzokat készített a János vitézhez! Az egyiken a gonosz mostoha dúl-fal, a másikon Kukorica Jancsi áll a fújtató sárkánykígyó előtt, a harmadikat pedig a mesebeli óriás tölti ki, nyakában a pöttömnyi Jancsival. Rajzai között sok a bibliai tárgyú. Ezekből ugyancsak Schőner Alfréd főrabbi avatott tolla mutatott be néhányat az Új Élet 1985. június 13-i számában. A Kiűzetés után, a Hírnökök, Az aranyborjú és a többi munkája jól példázza műveinek gondolatgazdagságát, jelképteremtő erejét, finom vonalvezetésű rajzainak érzékenységét. Birnfeld Sámuel nem térthetett vissza a hazájába, de mindaz, ami tudós egyéniségéből tovább él írásaiban, fordításaiban, rajzaiban és kottafejeiben, az visszatért, és most szülővárosában hirdeti a szellem erejét és legyőzhetetlenségét. Apró Ferenc ÍJJ ÉLET A Gál György Sándor Kultúrközpont januári műsora Január 12. Dr. Kempler Kurt orvos előadása. Fellépnek: Kocsy Zsolt táncoskomikus, Andor Edit szubrett, Illyés László bűvész. Január 19. A gettó felszabadulásának emlékünnepére. Megemlékező beszédet mond: Haas Károly. Fellép Lukács Sándor, a Vígszínház művésze, Ardó Mária operaénekes, Fülöp Attila operaénekes. Zongorán kísér: Mandovszky Judit. Január 26. Káli Marianne szubrett, Sipeki Tibor operetténekes műsora. Zongorán kísér: Hegedűs Valér. A KÖNYVÉRT AJÁNLATA: A Könyvesház (XIII. Váci út 19.) felújított kivitelben nagyszabású félárú könyvvásárral és különböző meglepetésekkel várja az érdeklődőket. Az újdonságok az országban elsőként, már a nyomdai szállítást követő napon kaphatók. A nyugdíjas vásárlók ajándékkönyvet választhatnak. A gyerekek szórakoztató programokon vehetnek részt. Itt mindenki ,megtalálja a kedvére valót. 1987. január 1 Barabás Tamás: Lehet-e az árjásítást jubilálni ? Érdekes per zajlott le 1986. őszén a stuttgarti bíróság előtt. Stuttgartban, a Calver Strasse-n működik a Spiecker & Co. nevű, Herbert Remiger tulajdonában levő női divatház, amely őszi és téli modelljeiből „nagy jubileumi kiárusítást” hirdetett meg, 20 százalékig terjedő árleszállítással. A jelszó: 50״ Jahre Spiecker, azaz: Spiecker 50 éves. Röpcédulák tömegén is hirdették a kiárusítást, a szöveg közölte, hogy a vásár 12 napig tart a divatházban, ״ amelyet 1936-ban alapítottak Stuttgartban, a Markplatz-on”. A Spiecker & Co.-tól nem messze, a Barenstrasse-ban működik a Spiecker & Hardouin nevű divatárüzlet, amelyet a Spiecker & Co. nevű „jubiláló” bolt tulajdonosának, Herbert Remigernek az elvált felesége, Christa Remiger—Spiecker vezet. A pert ő indította meg. Keresetében előadta: az 5 édesapja, Walther Spiecker, 1936-ban valóban megvásárolt a stuttgarti Marktplatzon egy női divatáruüzletet bizonyos Albert Landauertól, de ez a bolt akkor már sok-sok éve ott állt. Félévszázados jubileumra tehát semmi indok: az üzlet sokkal régebbi, csak éppen korábban Landauernek hívták. Albert Landauer ugyanis zsidó volt. Feleségével és három gyermekével még időben, 1936- ban kivándorolt Angliába. 1933 és 36 között is éppen eleget vegzálták már a nácik a zsidókat, ezidő alatt hoztákmeg a nürnbergi „fajvédelmi” törvényeket, meghirdették a zsidó üzletek bojkottálását, stb., mígnem 1938. november 10-e, az úgynevezett Kristályéjszaka után összetörték és elkobozták a zsidó boltokat és egyéb tulajdonokat —, legkésőbb akkor tehát Landauertől is elrabolták volna üzletét, így még aránylag jól járt, hogy azt már 36-ban sikerült eladnia. Landauer boltját így „áriásították”, ahogy ezt akkoriban nevezték — és természetesen az áriásító minden esetben jóval áron alul jutott hozzá. (1938-tól verte a falba a fejét, miért adott érte annyit is, olyan keveset is, hiszen most — vagyis 38 novemberétől — már ingyen, egyszerű elkobzás útján is hozzájuthatott volna!) Dehát 35 és 38 között folytak a szükségeladások, a német zsidók megkíséreltek legalább annyi pénzt megkapni tulajdonukért, hogy útlevél kiváltásra és vonat- meg hajójegy vásárlására, azaz a Hitler Németországából való kivándorlásra elég legyen. A Spiecker-leány tehát — jóllehet a saját édesapja volt a Landauer üzlet „arizálója”, a zsidóüldözés haszonélvezője — ízléstelennek tartja, hogy egy ilyen fasiszta kényszer által létrejött dátumot jubileumnak kiálltsanak ki és ünnepeljenek. A Spiegel című hamburgi politikai képes hetilap felhozza ellenpéldának: a Hertie nevű nagy áruházi konszern is jubilált, 1982-ben ünnepelte századik születésnapját, az igazit tehát és nem áriásításának időpontját. (Két német zsidó: Oscar és Hermann Tietz alapította az áruházat 1882-ben, Hermann Tietz elő- és utónevének kezdőbetűit vonták össze, így született az áruház neve: Hertie). „Ízléstelen és gátlástalan” dolog az üzleti folyamatosságot fenntartani, Landauer üzletét annak idején szétverték volna, mesterséges kontinuitást nem lehet kimutatni, hiszen keserves jogtalanság történt akkoriban, nem ártatlan átadása az üzletnek, itt tehát törés volt, ezért jogos innen számítani a Spiecker cég jubileumát — ezzel a rendkívül különös indoklással védelmezte magát a vádlott. A bíróságot azonban ez nem tudta sem megtéveszteni, sem befolyásolni. A stuttgarti bíróság elrendelte a jubileumi reklámozás és kiárusítás leállítását. Éppen azt tartotta gátlástalan ízléstelenségnek, hogy valaki(k) az árjásítást ünnepelje(ek), hiszen ezzel kimondhatatlanul is a nácik erőszakos tevékenységét ünnepük, aminek Landauer és a többi zsidó ki volt téve. A bíróság véleménye szerint tehát a jogtalanul kisemmizett zsidó üzleteknél igenis a kontinuitás számít Nemcsak minden hajdan üldözött német vagy más nemzetiségű zsidó, de minden más jóérzésű, igazságszerető, antifasiszta polgár is egyetérthet a stuttgarti, bíróság ítéletével. A jóslat beteljesül A Vígszínház és Jób Dániel 1896-ban, tehát nemrég volt 90 éve, hogy a Vígszínház megnyitotta kapuit. Azóta ez a színház a magyar színháztörténelem egyik meghatározó műhelye. Alapjait Ditrói Mór rakta le, ez elévülhetetlen érdeme. Megteremtője volt a színpadjainkon addig uralkodó deklamáló stílus helyett a természetes beszédre és mozgásra épített színháznak, a teljes művészi egységben dolgozó színész együttesnek, őt is elérte azonban a színigazgatók szinte törvényszerű sorsa: meg kellett válnia a Vígszínháztól, miután művészi törekvéseit nem kísérte mindig az elengedhetetlen anyagi siker. Még igazgatása alatt, általános meglepetésre 1907-ben a volt színházi kritikus, Jób Dániel lett az egyik rendező. Előzőleg egy ideig Ditrói álázatkészsége révén Reinhardtnál tanult, hazajövetele után megkapta az első megbízatását: Lengyel Menyhért Tájfun című darabjának rendezését. Nagy a feladat a kezdő számára, tehát segítségül kapta Bárdi Ödön, „Tanár urat”. Faludi Gábor és három fia, a színház új tulajdonosai szívesen foglalkoztatták a fiatal rendezőt, aki akkorra már pontosan tudta mit, hol és kiknek akar játszani. Amikor Faludiék eladták a színházat Ben Blumenthal amerikai színházi- és üzletembernek, Roboz Imre vezérigazgató, Jób Dániel művészeti igazgató lett. Jób nem volt népszerű, mint igazgatót és rendezőt nagyra tartották, de a tagok nem szerették, fölényes, gúnyoros, kötekedő természete miatt. Ennek ellenére jól megértették és teljesítették instrukcióit. Általában a 12-ik próbára ment le a nézőtérre. Azért kell a nézőteret kihangsúlyozni, mert mint rendező, soha nem ment fel a színpadra, soha nem játszott elő a színészeinek, bízott a tehetségükben. Joggal, mert olyan művészi gárdát hozott össze, amely párját rikította. Néhány oldalnyi szöveget néha egész délelőtt próbáltatott, a jeleneteket számtalanszor ismételtetve, míg végül kimondta: ״ Nna, erről van szó.” Gyakran időzött a tagok társaságában. Egy ilyen alkalommal megjelent a társalgóban az öreg, nagy nyomorban élő Ditrói Mór, hogy verseskötetére előfizetéseket gyűjtsön. Jób elsőként írta alá az ívet, közben a mellette ülő ifjú művésznőnek súgta: ״ Látod, ez lesz az én sorsom is; a magunk fajtájának ez jut mindenkor”. Ezt a jelenetet szem- és fültanúként Somló Pista írta meg. Jób nemcsak művészi kérdésekben, de ebben sem tévedett. A felszabadulást, noha üldözött volt, sikerült megérnie, de akkorra már semmi sem maradt az igazi Jobból. A Nagymező utcában (a mai Thália helyén) még megnyitotta a Vígszínházat, bemutatta „Az éjjeli menedékhely”-et, Gorkij remekét, mindenképpen a régi Vígszínház szellemét akarta feltámasztani. Sajnos meg nem értve az „új idők új dalait”, művészi és anyagi csődbe került. Végül a színház vezetését is át kellett adnia a Benkő—Somló—Tolnay hármasnak, akik az államosításig vezették a színházat. Ekkor, 1949 nyarán, mint az Ifjúsági színház titkára, átvettem a Nagymező utcai színházat. Rózsi néni, öreg takarítónőnk Totó kutyájának félreérthetetlen névjegyét találtam a félig sötét színpad közepén. (Szimbólumnak is beillett.) És az a Jób Dániel, aki szépségkirálynő feleségével, Simon Böskével korábban nyolcszobás lakásban élt, 1945-ben a Nagymező utca 22—24. számú házban húzódott meg ugyanott, ahol a Vígszínház is volt, társbérletben az I. emeleten Goór Lajosné volt lokáltulajdonosnővel, annak négyszobás lakásában. Később maradék pénzén még rendbe tudta hozatni a II. 1. szám alatti négyszobás lakást, és oda költöztek be. Ez a kivételesen jó helyzet azonban nem tartott soká, mert egy színész házaspár — amiért egyiküket sem szerződtette — feljelentette őket és a lakásba társbérlőket költöztettek be. Jób és felesége súlyos betegek voltak, Simon Böskének idegöszszeroppanása volt, hiszen szüleit Keszthelyről elhurcolták a nyilasok, soha nem tértek vissza. Jób mogyorószínű, felhajtott galléros kabátjában el-eljárogatott segélyért. Abból éldegélt, de egykori hálás, színészei (Egri, Ajtay, Somló, Somlay) ugyancsak támogatták. 1955-ben pár lépésre a lakásuktól Jób az utcán öszszeesett és kórházba került. Sok zálogcédulával és egy darab száraz sajttal a zsebében indult a halálba. Temetésén tizenegyen vettek tőle búcsút. Sivó Emil