Palásthy Pál szerk.: Religio, 1865. 2. félév

33. szám

lódzásuk alatt tehát valami mérges lappanghat, nem az em­beriség nemesítése, annyira ellenmondásban élnek elveik­kel. Valóban, ha ők bölcsek, minek nevezzük akkor az őrülteket ? Ezzel, úgy vélem, a fátyol leszakadt róluk. Láttuk a titkos szövetség czéljait, tetteikkel egybevetve, de ferneze­lyi rostánkon, mint a konkoly és vadócz mind kihullott, nem nagy dicsőségére a kőmivesi világhirü rendnek, mely ma­gát világállammá akarná tenni. — Numquam te fallant animi sub vulpe latentes — mondja Horatius. E. Lajos. Az esztergomi új papnevelde stb. De lássuk a fölavatási ünnepélyt, mely méltó volt a nagyszerű intézethez s azon fontos eszméhez, melyet a trienti zsinat a seminariumokhoz kötött. October 7-én, szombaton egymás után gyülekeztek a meghívott vendégek ; a legelőkelőbb vendég Bécsből a délu­táni vonattal érkezett meg, ki ő szentségének bécsi nunciusa nm. Falcinelli Márián athénai érsek ő exja, a magyarok leghőbb jóakarója vala, ki a nánai pályaudvarban ő eminen­tiája küldői, a főkáptalan és megye követei által fogadtatván, huszárok előlovaglása mellett az érseki palotába bekisérte­tett, hol a bíboros házi ur által baráti szivélylyel, s az udvari papság és a káptalani képviselők által tiszteletteljesen üd­vözöltetett, az itt szállásoló vadász katonaság részéről pedig őt tisztileg megillető kettős diszőrrel megtiszteltetett. Ekkor a rendszerint ő emja székhelyén létét jelelő várfoki zászló árbocza ünnepi lobogókkal s a fölavatandó seminarium pá­pai, nemzeti és érseki zászlókkal fölékesítettek, mi mintegy nyilvános jel vala az ünnepély beálltáról. Ebéd után 5 órakor a főkáptalan és egybesereglett számos papság testületileg tisztelegtek ő eminentiájánál s ő szentsége kegyes követénél. Vasárnap oct. 8-án hajnali 5 órakor a székesegyházi Nagyasszonyunkról nevezett nagy harang megszólalt, hogy száz mázsás nyomatékú hatalmas hangjával az egész környé­ket álmából fölriaszsza s a várfoki ágyuk üdvriadásaival a szép napot üdvözölje, mert a nap valóban, mint ő eminentiája ünnepein rendszerint szokott, szép aranyszekerén köszöntött be, és nagyban haladásunk mellett fényes tanúbizonyságot vala nyilvánítandó, s mindnyájunkat a Mindenható iránti há­lára, bizalomra és kitartó buzgalomra vala ösztönzendő. 9 órakor összhangzó és a mozsarak üdvlövéseire be­állt bazilikánkban a szokásos káptalani énekes mise, melyet Majthényi Adolf kanonok ur tartott, s mely alatt a harmad­nap óta exercitiumokat tartott növendék-papság áldozott. 10 órakor az együtt volt főkáptalan, ugy a pozsony és nagyszombati társas káptalanok, nemkülönben a pesti tu­dományos egyetem theologiai karának, ugy a főmegye lel­kipásztorainak, a bécsi Pázmány-intézetnek, a pesti közép­ponti papneveldének, a lengyelországi pálosok, ugy honi sz. Benedek és Ferenczrendiek képviselői, valamint a nm. kir. személynök, és kíséretében több más világi urak, az időszaki sajtónak néhány képviselője, és az egész papnevelde tanári és növendék személyzete, kereszt-elővitele után körmeneti­leg a nagy uton lefelé haladtak, a roppant néptömeg köze­pette, mire a nagy harang és mozsarak fönnen jelentették, hogy ő eminentiája nuncius ő exjával, ugy ünnepünk eme­lésére megjelent­em. Hajnald Lajos carthagoi érsek, Haas Mihály szatmári és Peitler Antal váczi püspök urakkal együtt diszfogatokban az uj papnevelde felé indultak, hol is csak hamar a sorfalakat képző jelenlevők által tisztelettel­jesen fogadtattak. A nevelde főlépcsőjének alsó tornáczában Üdvözitönk Halbigtól életnagyságban kőből faragott ama szép szobra áll, mely a maga helyén „Discite a mei" fölirattal diszeske­dik, s a bibornok prímás ez előtt foglalt állást, mikor a ház­kormányzó úgyi­­s főt. Zalka János ur által következő szó­zattal ü­dvözöltetett : Salve Eminentissime pater, in limine domus, cujus fundamenta per unum piorum praecessorum jacta ab interitu vindicasti, quaeve Te jubente ad fastigium educta alumnos duorum seminariorum felici copula conjunctorum suscipere gestit. Inter istos parietes iuventus sacratior bonitatem et disciplinant et scientiam discet. Ut domus haec ad scopum apta sit, ad perfectionem eius vix aliud desiderari videtur, quam ut benedictio Dei super illám imploretur. Ingredere itaque, Eminentissime pater, atria haec pi­etati et scientiis erecta; exalta dexteram; ora, ascendat ora­tio tua ad Dominum, et descendat super domum istam septi­formis gratia Spiritus Sancti, ut incolae habitaculi huius in fundamento humilitatis radicati crescant in viros perfectos, dignos altaris ministros, in veros discipulos Magistri nostri unici JESU Christi, cui gloria in saecula. Ezen üdvszózat után a bibornok úr intonálván a „Filii Sion" antiphonát, a papnövendékek énekkara azt folytató­lag szépen énekelvén, mindnyájan a folyosókon kétfelé oszolva a kápolna felé tartottunk, melynek zárt ajtaja előtt ő eminentiája letérdelvén az„Adesto Deus" antiphonát into­nálta, s ennek éneke után a szabott imák és homlokzat meg­áldása után ismét „Filii Sion" antiphona éneklése mellett a megnyílt kápolnába léptünk, ő emja a nunciussal oltár elé térdelve minden szentek letenyéjét imáztuk s a megszabott szertartások mellett ő emja, nuncius ő exja közreműködésével beszentelte előbb a kápolnát, azután pedig az egész intéze­tet , mely alatt a jelenlevő papság áhítattal zsoltárokat énekelt. A szentelés végeztével nuncius c exta mutatta be az igy fölszentelt oltárnál az első vérontás nélküli sz. mise-áldoza­tot, s a mi elménk és szívünk szentélyében azon évezred fontos eseményei villantak át, melyek sz. István első kirá­lyunk óta édes hazánkat és e magyar Sient Esztergomot s vele egyházunkat érték, azt majd felmagasztalván, majd felforgatván, szinte megsemmisüléssel fenyegették; ám a ma­gyarok II. Asszonyának védelmére sz István öröksége annyi viszontagságok közt is megmentve sz. István szelleme föltá­madva, — ez volt forró imánk veleje — vajha országszerte fölvirágozzék, hogy vele együtt az erkölcsi feltámadás, a sz. béke és ezekkel a valódi keresztény civilisatio áldásai a közboldogságot eszközöljék, nemzeti létünket örökre bizto­sítsák ! Sz. mise után mindnyájan a díszterembe vonultunk, hol ő eminentiája a szószékre lépvén, azon hatalmas, histori­ailag nagy becsű, ékesszólásilag lélekre ható latin beszéddel örvendeztette meg hallgatóit, melyet egész terjedelmében

Next