Horing Károly szerk.: Religio, 1876. 1. félév
42. szám
•331 kik az Isten igazságát hamisság által tartoztatják". És valóban, ezen igazság a szentírás más helyei által is megerősíttetik. Igy Jób k. (36, 25): „Minden ember látja őt, kiki messziről nézi." Üdvözítőnk maga is az egyéni észre hivatkozik, midőn sz. Jánosnál (5, 39) mondja: „Vizsgáljátok az Írásokat ezek azok, melyek bizonyságot tesznek felőlem". Ezekkel megegyez a keresztény hagyomány is. Sz. Athanáz pl. (contr. gent. c. 30) írja: „Mindenki a maga lelkében, mint tükörben, Megismerheti a Logos-t s benne az Atyát ; Istent azonban a látható világból is megismerheti, mivel a teremtett világ, a benne uralkodó rend és összhang által, nyitott könyvként hirdeti Urát és Teremtőjét. Egyébiránt Quesnell 41, Bajus 22. és Bautain 1-ső tételeinek a pápák általi kárhoztatása ugyanezt bizonyítja. Ez is tehát benfoglaltik dogmánkban. O O 4) Az emberi ész képes ugyan Istent természetes módon megismerni , hanem teljes és tiszta, minden gyarlóságtól ment istenismeretet a magára hagyatott ész nehezen szerezhet magának. Ehhez ugyanis a szellemi tehetségek szorgalmas és szerencsés kiművelése, továbbá, ha nem is természetfölötti kinyilatkoztatás és malaszt, de mindenesetre Istennek, a teremtmények cselekvőségéhez szükségelt ama általános hozzájárulása, melyet műkifejezéssel „concursus universalis "-nak nevezünk, valamint a természetes isteni gondviselés segélye, megkívántatik. Kezdetleges, és ha mondani szabad, elemi istenismeret azonban, a szentírás s egyházatyák tanítása szerint, könnyen szereztetik. Ily istenismeret még azért is mondható természetesnek, mivel az ész legelső felébredése után, az ember szellemerkölcsi természetéből, azonnal, könnyen, mintegy magától és szükségkép fejlődik ; tehát nem kívülről ered, nem tudományos vagy bölcsészeti oktatás által származik, hanem a legkedvezőtlenebb befolyások, személyes erkölcsi elfajultság mellett is, jelentkezik és, mintha az ember szellemerkölcsi természetéhez tapadna, soha teljesen ki nem irtható. Ez ugyan a Vaticanum által nincsen egyenesen kimondva, de mivel az általunk fent idézett szentírási helyekben eléggé érthetően foglaltatik s az atyák és theologusok által majdnem általánosan taníttatik, ha már nem foglaltatik benn a dogmában, legalább is fidei proximum. Ezt a szentírás az által jelzi, hogy a) ezen természetes megismerést (Róm. 1. és Bölcs. k. 13.) nem valami mesterséges és fáradságos kifejtésnek, hanem látásnak — mivel t. i. a dolog mintegy előttünk áll — tünteti elő. b) a Bölcs. k. 13. hangsúlyozza, miszerint ily istenismeretet könnyen szerezhetjük ; a Róm. 1, 18. pedig a pogányoknak nem azt rója föl vétkül, hogy az ily megismeréshez szükséges tanulmányozást elhanyagolták, hanem azt, hogy az ember szemei alatt levő nyilt igazságot elnyomták. Az erkölcsi törvényről pedig azt mondja (Róm. 2, 14), hogy az a pogányok szivébe is (Isten által) irva van ; a Bölcs. k. (13, 1) pedig ezen ismeretre nem figyelőket hívságosaknak (azaz, igazságot tagadóknak, vagy esztelenek) mondja. Az atyák és a legrégibb egyházi íróknál is, főkép az apologetáknál e helyek az itt jelzett értelemben magyarázva fordulnak elő és az igazságot belátni nem akaró pogányok megszégyenítésére mintegy felhasználtatnak. Szépen mondja pl. alex. Kelemen (Stromat. V. pag. 612): „Az igazság (Isten) megismeréséhez jutni nem nehéz, kezeinkben, szánkban és szivünkben hordjuk A világ Teremtőjét és mindenek Atyját, mindenki már természeténél fogva, tanitó és tudomány nélkül, ismeri." Hasonlóan irnak Origenes,Tertullián (De animae testimonio), Athanáz, Ladanéz s mások. (Folyt. köv.) Lourdesi emlékeim. (Folytatás.) Másnap, február 23-án Bernadette utólag megjelent a barlangnál, szokott eljárása szerint térdre borult s olvasóját imádkozá. Aggódás s félelem volt arczán látható. Sok nép jött a barlanghoz, aggodalmas várakozásban nézte, váljon szerencsésebb lesz-e Bernadette ma, mint tegnap? Bernadette folyvást imádkozik, minden szem rá van irányozva. Egyszerre megváltozik a térdelő gyermek arcza, leirhatlan lelkesedés s öröm tükröződik onnan vissza. Bernadette látja a szép hölgyet. „Leányom", szólt hozzá a megjelenés nyájasan, „én titkot akarok veled közölni, mely egyedül téged illet, igéred-e, hogy azt soha senkivel nem fogod közölni?" „Oh igen, én igérem", feleli a boldog Bernadette. És Bernadette figyelni látszott. A megjelenések ideje alatt három ízben közölt a szép hölgy titkot a leánykával, mely titkok egyedül Bernadettem vonatkoztak, s soha senki nem tudta meg azokat. A szerencsés gyermek talán sírjába viendi azokat, anélkül, hogy az emberiség azokból valamit megtudna. Miután a megjelenés közölte volna a titkot, tovább így folytatá : „És most leányom, menj el a papokhoz s mondd nekik nevemben, hogy kivánom, miszerint nekem itt kápolnát építsenek s körmeneteket tartsanak!" S újra eltűnt a szép hölgy. Bernadette felemelkedik, a nép körülfogá őt. Az ég küldöttje a város felé irányozza lépteit, a nép követi. A plébániaiak elé érve Bernadette belép s a nép csendesen várakozik. Lourdes plébánosa a még most is élő Peyramale, kivel Lourdesban létünkkor sokszor találkoztunk, s ki modorára s megjelenésére nézve eszünkbe juttatta hazánk kedélyes esperestjeit, most egy erőteljes aggastyán, ki közel van a hetvenhez. Midőn először látom, eszembe jutott egy hajdani kedves emlékű tanárom, a pesti egyetem egyik disze, s midőn mosolygott, mintegy visszaképzelem magamat papnövendéknek, ki az arabs nyelvet magyarázó tanárát látja távol hazájától, a Lourdesban. Meglehet, hogy e hasonlatosság csak egyéni képzelődésemnek szüleménye, de annyit őszintén mondhatok, hogyha tévednék is, egyéni véleményemről a magam részéről le nem mondok. Peyramale a kis Bernadettet csak egyszer látta az utczán, de azonnal megismerte s szigorúan tekinte a belépő leánykára. „Mit akarsz tőlem?" kérdé komolyan. „Plébános úr", szóla a gyermek tiszteletteljesen, „a szép hölgy, ki nekem a barlangnál megjelent, küld engem!" „Oh, oh", viszonzá Peyramale, „te megjelenésekről beszélsz, mit jelentsen az?" S Bernadette elmondá egyszerűen, de értelmesen a megjelenés minden körülményeit. A tisztes plébános, kivel e dologról körülményesen társalogtunk, megvallá, hogy az ártatlan gyermek elbeszélése mélyen megindul, de arcza komoly, változatlan maradt. „Tudod-e, ki legyen a hölgy, kiről azt állítod, hogy 42*