Breznay Béla szerk.: Religio, 1899. 2. félév
47. szám
úgy megijedt a kormány mememorandumától, mint a többség, s hogy az autonómiát megcsinálhassa, onnét vett és szedett, ahol országos törvények útját nem állották". Egyébiránt az „Esztergom" is elismeri, hogy a két javaslat „egyikétől sem lehet a jó szándékot és jó akaratot elvitatni". Nagy figyelemre méltó a magyar Sionból elhangzott szónak a — vége. Magára az autonómiai kongresszusra ezek után,— igy záródott az „Esztergom" idézett vezérczikke, — nem könnyű feladat vár. A mennyiben a katholikus közvéleménynek eddigi nyilatkozataiból következtetni lehet, ez a többségi munkálattal nem igen van megelégedve. Az is igaz azonban, hogy a közvélemény eddig nem igen mérlegelte, lehet-e többet kapni a mostani körülmények között. A kisebbségi javaslatnak majdnem előnyére szolgál az, hogy a „P. Lloyd" leszólja, az azonban kevésbé ajánlja, hogy más zsidó lapok dicsérik. Mindezek után nem marad más hátra, mint bevárni a kongreszszus tanácskozásait, melyekből csakhamar ki fog tűnni, váljon megvalósítható-e, s általában minő autonómia valósítható meg Magyarországban". Folytatólag majd rámutatunk még azokra az úgyszólván leglényegesebb pontokra, amelyekre nézve még egész a mai napig sincs tisztázva a helyzet, a mai napig nincs kellő világosság kiárasztva a közvéleményre.* *** Az esztergomi tanitóképző megalapítása és rövid története. (Folytatás.) 1856. október 14-én adatott át intézetünk újra nyilvános rendeltetésének. A „Veni Sancte"-t Jaross Vincze kanonok, egyházmegyei főtanfelügyelő tartotta a kir. városi plebánia-templomban, honnan a főkáptalan, vármegye, város előkelőségei, a városi iskola helyiségébe vonultak a primás fogadására, aki személyes megjelenésével adott súlyt az intézet megnyitó jelentőségének. Buzdító szavai, Zajnai János v. tanár üdvözlő beszéde, a minisztériumtól azon évi január 20-án kiadott szervezési határozatok felolvasása, a tanári kar bemutatása egészítették ki a megnyitó ünnepség lefolyását. Nemcsak Esztergomnak volt ez az esemény ünnepe, kihalása országos jelentőségű volt. Az elnyomatás korszaka még mindig tartott, szomorú volt úgy a múlt, mint a jelen keserű emlékétől a magyar szive, nemzeti dicsősége megtépett, akaratereje elfojtott. És a germanizáczió, a leszerelés eme sivatagjában, mint valami váz, feltűnik egy intézet, mely ösztönszerűleg kiszakítja magát a kultúra germanizáló hatása alól és magyar szó, tannyelv, szellem és erő hangzik fel és árad szét falai között, daczára, hogy a felsőbb utasítások a fontosabb tárgyaknak német nyelven való előadását előírták. A viszaállított intézetben, a „Bestimmungen" elveihez híven, a tanfolyam 2 éves lett, mi természetesen több tanerőt igényelt, mint amennyi az előbbi képezdénél volt. Az igazgató a szervezeti szabályok értelmében a helybeli főelemi iskolák igazgatója 1862-ig, a midőn az intézet rendes tanára lett e tisztre kinevezve, ki ezért fizetést nem kapott, mert a tanulmányi alapból húzott 735 frt rendes tanári fizetés czimén járt ki neki.1) A többi tanárok, mint ez időben a legtöbb hasonnemű intézetben, óraadó tanárok voltak a kik más iskolákban tanítottak, mint rendes tanerők. Fizetésük óraszámuk mennyisége szerint tiszteletdíj gyanánt utalványoztatott ki s a legnagyobb 210 forintra ment. Az intézet növendékei csak az algymnázium vagy reál osztályait végzett 16 éves ifjak lehettek, azonban a nagy tanítóhiány miatt 1856. szeptember 30-án egy miniszteri rendelet megengedte az összes tanítóképzőknek, hogy a tanári kar belátása szerint kevesebb képzettséggel birók is kivételesen fölvétessenek,2) különösen azok, akik huzamosabb ideig működtek valamely főtanító mellett s a zenében jártasságot szerezhettek. A tantárgyak, tanítási eljárás, gyakorlati kiképzés, tanterv és órafelosztás, a vallásos és erkölcsi fegyelem, képesítés úgy történt, a mint azt a „Bestimmungen" 1856. január 20-án közzétett pontjai előírták. Dicséretére legyen mondva a kormány szervezési határozatainak, hogy nagy súlyt helyezett az ifjúság vallás-erkölcsi nevelésére, s általában az egészet katholikus szellem hatotta át.3) 1856. november 17-én megerősítette a primás az intézet törvényeit, melyet a tanári kar, alapul véve a Kopácsy-féle intézeti törvényeket, 1856. október 29-én tartott első tanári értekezletéből hozzá felterjesztett.4) Az ellenőrzést és felügyeletet a visszaállított esztergomi tanítóképzőben, mint kizárólagos katholikus intézetben, a primás által kinevezett érseki biztosok gyakorolták. Első ilyen biztos volt Jaross Vincze kanonok, az előbbi tanítóképző igazgatója, akit e tisztre 1856. október 13 án nevezett ki a primás. Őt követték Durguth József és Paunácz Miklós kanonokok. Később az érseki biztosok helyébe a főegyházmegyei tanfelügyelők léptek, kiknek díszes sorát Mayer István, egykor az intézet bölcsőjét ringató tanár, kezdte meg 1869-ben. Az állam, miután a vallásalapból segélyezett volt az intézet, s ezért viselte az „érseki" elnevezés mellett a „királyi" czimet is, a helytartóság, közvetlenül a kerületi iskolafelügyelő (cs. kir. iskolatanácsos) által gyakorolta felügyeleti jogát, kihez az igazgató évzáró jelentéseit beküldte. *) A derék „Veszprémi Hirlap" történeti nevezetességű vezérczikk-sorozatának külön méltatás lesz szentelve. A dolog felvilágosító hatása fölfelé, a trón felé, fenomenális lehet, ha módja esik. Szerk. 1) Primási levéltár: A cs. k. kultuszminisztérium 19.331-ki rendelete 1856-ban. 2) Primási levéltár : Cath. 42. Nr. 3565. 1856. 3) Primási levéltár: Cath. 42. 4082. szám alatt magyarra, fordított Határozatok." 4) Primási levéltár: Cath. 42. Nr. 4136.