Dudek János szerk.: Religio, 1908.
7. szám
7. szám. RELIGIO 109 fűzem. A házasság szertartása Pázmánynál és Scitovszkynál egyaránt bizonyos kérdésekkel kezdődik, melyek azonban ebben a két Rituáléban különbözők. Mindkettő ellen alapos nehézségek emelhetők. Pázmány szerint részben olyasmit kell kérdezni, ami nélkül elvégre érvényes házasság keletkezhetik, részben olyat, amiről a plébánosnak még jóval a szertartás előtt kell meggyőződnie. Továbbá ezen kérdéseknek a végső pillanatban nagy nyilvánosság előtt való feltevése egészen fölöslegesen nyílt hazugságot is eredményezhet, sőt alkalmul szolgálhat a házasságkötésnek rosszakaratú megakadályozására. Pázmány továbbá a házassági consensus kijelentése után kérdezősködik a házassági akadályok után s ezzel elárulja, hogy azon az alapon áll, mely szerint a benedictio hozza létre a házasságot, a mi a dogmatikában ma elhagyott álláspont. Ezen utóbbi pont kivételével Scitovszky kérdései ellen is ugyanezen nehézségek hozhatók föl. Az új Rituale tehát mellőzte mindezeket a kérdéseket és itt a házasság a lényeggel, a kölcsönös consensus nyilvánításával kezdődik. Utána a Scitovszky-félénél logikusabb rendben jön a Benedictio annulorum, aztán a Benedictio nubentium (a három esetről és Secundae Nuptiae fejezetnek ide való beillesztéséről már fönnebb szóltunk), aztán a Jungo vos..., majd az eskü, végül a beszéd. Kisebb toldások és átalakítások: aj 213.1. 3. rubr.: infra gradus altaris ad cornu Epistolae (kis toldás, mely a szokást veszi alapul); bj 213. 1. 4. rubr.: jubet sponsum et sponsam dextras jangere (ez az új Ritualéban is megmaradt, ámbár a szokás eltért tőle, pedig nagyon alkalmas annak a személynek közelebbi meghatározására, a kivel a házasság köttetik); c) 219. 14. p. : super sanctis reliquiis (ez az új Ritualéban is megmaradt, mert ez alatt elvégre az oltárt is lehet érteni, melyben kell lennie ereklyének és a mai gyakorlat, mely szerint a jegyesek az eskünél a Pacifikáléra teszik kezüket, azon alapul, hogy a Pacifikáléban ereklyének kellene lennie) ; az eskümintát az új Rituale első személyben adja, mert művelteknél és műveletleneknél egyaránt a második személyben való előmondás és az első személyben való ismétlés örökösen zavarokat okoz. Ismertetésünkhöz hozzátesszük, hogy az új Rituálét kezelhetőség, alak, papír, betűk, többféle nagyságú és többféle színű nyomás, technika és képek tekintetében a Pustet-cég a jogos várakozásoknak mindenben megfelelőleg állította ki, úgy, hogy csinos külső megjelenésével harmonikusan illeszkedik bele az egyház által oly szerető gonddal megállapított és oly szívós kitartással őrzött szertartások szép harmóniájába. Sancta sancte tractanda. Óhajtandó, hogy az új könyv a papság kezében, a szertartások épületes végzése által, hozzájáruljon az áhítat emeléséhez, melynek keltésére oly alkalmasak szertartásaink. Zubriczky Aladár dr. a párbér jogi természetéhez. Még kevésbbé lehet azt mondani, hogy az áldozati oblatiok kötelező szolgáltatásokká, egyénenként érvényesíthető tartozásokká alakultak át. Egyik-másik külföldi zsinat megkísérlette ugyanezeket az oblaziókat positív törvénnyel kiróni a hívekre, úgy látszik, azonban csekély eredménnyel. Az 1536-ban megtartott első kölni zsinat pl. kimondotta, hogy minden egyes hívő az év folyamán legkevesebb négyszer, úgy mint Karácsony, Húsvét, Pünkösd, Nagyboldogasszony napján legalább két dénárt adjon. Mert ennyit fölajánlani senkire sem járhat megerőltetéssel. Ki lenne oly alacsony lelkű, kérdi a zsinat, hogy ne tartaná méltányosnak a földi javakból valami csekélységet nyújtani annak, akitől a lelki jókat nyeri? Mindenki tudja, hogy aki az oltárnál szolgál, annak az oltárról is kell részesednie. Mert az Úr úgy intézkedik, hogy akik az evangéliumot hirdetik, azok az evangéliumból éljenek is. Ha azonban valaki egy alkalommal nem akarna adni, azt megteheti. Nehogy azonban a plébános e fölött híveivel viszályba keveredjék vagy valamely irányban gyanú merüljön föl ellene, inkább a templomatya vagy más megbízható egyén gyűjtse össze az adományokat és szolgáltassa át a plébánosnak. A zsinat azonban ezzel nem akarta megváltoztatni azt a dicséretes szokást, mely magában Kölnben fönnállott, mindaddig, míg az egyháziak ellátásáról itt gondoskodva lesz. A zsinat a városban fönálló gyakorlat alatt minden valószínűség szerint azt értette, hogy itt a hivek elegendőképen járulván az egyháziak fönntartásához azon oblatiok által, amelyeket tetszésük szerinti időben és nagyságban ajánlottak föl, ezen változtatni nem látta indokoltnak. A zsinati intézkedésnek azonban nem lett meg a kívánt foganatja. Annyira nem, hogy a tizenhárom évvel később megtartott második kölni zsinat sajnálattal kénytelen szóvátenni, hogy az oblatiok újabban úgyszólván teljesen megszűntek. Fölhívta tehát a papságot, buzdítsák, oktassák a népet, ne térjenek le őseik nyomdokairól, hanem igyekezzenek bármily csekély adománnyal Isten iránt való hálájukat kifejezésre juttatni. Az 1565. évi milanói zsinat pedig — mint ezt már említettük — annyira ment óvatosságában, csakhogy a híveket megőrizze minden kényszertől ezen oblatiok fölajánlása körül, hogy még a módot is meghatározta, amellyel ezen oblatiokat össze kellett gyűjteni.3 Hazánkban az egyházi törvényhozás nem is gondolt soha arra, hogy ezeket az áldozati oblatiokat kötelező szolgáltatásokká tegye az egyes hivekre nézve. Hogy pedig ezen oblatiok a laudabilis consuetudo 1 Mansi XXXII. 1271. 2 Mansi XXXII. 1391. 3 U. o. i. h. (v.)