Dudek János szerk.: Religio, 1912.
25. szám
LXXI. évfolyam, 25. szám, 1912. június 23. REGGIO TUDOMÁNYOS, TÁRSADALMI ÉS IRODALMI KATHOLIKUS FOLYÓIRAT Megjelenik - július és augusztus hónapot kivéve - minden vasárnapon. ELŐFIZETÉSI ÁRA Egész évre... Félévre FELELŐS SZERKESZTŐ K12- DUDEK JÁNOS dr. 6- EGYETELMI TANÁR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, IX. ker., Ferenc körút 27. Tiartmann "Ede transcendentalis realizmusa. (no Slartmann dr. realizmusa a világmindenség megmagyarázására három szférát fogad el: 1. A szubjektív-ideális szféra az emberi öntudatnak a világmindenségről alkotott meggyőződése. Ez kiindulási pontja a megismerésnek, a kutatásnak. Ennek az öntudati tartalomnak tökéletesítése és gazdagítása az egyéni cselekvés célja. De ez a felfogás nem azt jelenti, hogy essem percipi, mint Berkeley és minden transcendentális idealista elmélet állítja. A természet nem pusztán öntudati jelenség, képzet vagy érzet. Ez az éremnek az egyik oldala csupán. 2. Az érem második oldalát alkotja az objektívreális szféra, vagyis a valóságosan, önállóan, az emberi öntudattól függetlenül létező természet. Míg a naiv realizmus az öntudat tartalmát lényegileg azonosítja magával a természettel; míg a transcendentális idealizmus a természetet álomképpé sülyeszti le, addig a transcendentális realizmus valóságos létet tulajdonít ugyan neki, de nem azonosítja teljesen az öntudat felfogásával. Ez a realizmus nem lát célt a természetben, hanem eszközt a szellem kifejlesztésére s a harmadik magasabb szféra megismerésére. 3. A transcendentális realizmus nem látja kimerítve a természetet az anyagi világban s a mechanikában, ott csak azt az influxus physicus-t látja, mely az anyag jelenségeit teremti elő. Ez tehát sem nem naturalizmus, sem nem materializmus. A transcendentális realizmus a világfolyamatban oly összhangot, oly célszerű s törvényszerű működést lát, hogy az eddig említett két szférával nem tudja megmagyarázni, és azért e törvénys célszerűség, valamint az egész világfolyamat forrásául és végokául egy harmadik, úgynevezett metafizikai szférát fogad el, mely mint egységes harmadik a subjektiv-ideális szférát az objektiv-reálissal összeköti s mely, mint egységes lény a világ szupraindividuális célszerűségét idézi elő.1 1 Die metaphysische Sphäre ist der letzte Grund der Weltgesetzlichkeit und Weltharmonie und das letzte Ziel des Weltprozesses, das identische Dritte, das die objektiv-reale und die subjektiv-ideale Sphäre miteinander verbindet, und als einheitliches Wesen dafür bürgt, dass die Kausalität und Hartmann tehát elismeri a szellem-anyag, öntudat-lét dualizmusát s elitéli azt a monizmust, amely az ismeretelméleti idealizmusban akarja ezen ellentétek egységesítését elérni. E dualizmus nélkül nincs megismerés, legfeljebb intuíció. Megismerés csak ot lehetséges, ahol a megismerő alany a tőle különbözőt s független, valóságos létet öntudata körében megjelenteti. Az öntudat még nem cselekvés, az öntudat mögött cselekvő alany rejtőzik, mely csak közvetve a megismerhető tárgyak útján lép összeköttetésbe vele. A megismerési folyamatban nem metafizikai egységet magyarázó elvekről van szó, hanem ellentétekről, lét s öntudat, dolog és gondolat, reális és ideális valóság, tárgy és alany, világ és én, ismeret s megismerő között. Az ismeretelméleti monizmus szkepsziszhez vagy pluralizmushoz vezet, mert ha következetes akar lenni, annyiféle világot (álomképes világot) kell elfogadnia, ahány megismerő öntudat létezik. Eddig egészen helyes és elfogadható Hartmann felfogása. Nem követhetjük azonban a metafizikai szféra pantheizmusához. A világmindenség végoka az abszolút öntudatlan szellem. Ez az öntudatlan szellem hozta létre a világot, a természet és az öntudat eme öntudatlan szellem abszolút ideájának dinamikai megvalósulása. Finalität der Individuen nicht an einander vorbeiscliiesst, sondern sich trifft und eine Wirkung und supraindividuelle Zweckmässigkeit erzielt.» Naturphilosophie, 10. 1. 1 «Ein Erkennen ohne diesen Dualismus als Grundlage wäre kein Erkennen mehr, sondern eine absolute Intuition, in welcher die absolute Identität von ideal Geschautem und real Gesetztem bestände ... Alles bewusste Erkennen beruht darauf, dass ein vorhandenes reales Erkenntnissubjekt ein vorhandenes reales Sein sich für sich vergegenwärtigt, oder innerhalb seiner Bewusstseinssphäre abbildlich repräsentiert». Hartmann: Grundproblem der Erkenntnisstheorie, 114. 1. 2 «Im Erkenntnissprozess haben wir es eben nicht mit metaphysichen Prinzipien zu tun ... sondern mit dem Gegensatz von Dasein und Bewusstsein, Sein und Wissen, Ding und Denken, Bealem und Idealem, Objekt und Subjekt, Welt und Ich, Erkanntem und Erkennendem.» U. o. 3 Alma von Hartmann: E. von Hartmanns Konkreter Monismus, i. m. II. 181. 1.