Dudek János szerk.: Religio, 1912.
35. szám
33. szám. RELIGIO lázadozó ösztönök még ezen belátás után is örökös küzdelem harcterévé teszik lelkiismeretünket. A test rendetlen követeléseit le lehet ugyan mindenkinek győzni. De senkinek se harc nélkül. Sőt a tapasztalat azt mutatja, hogy sokkal könnyebb lehajolni a bennünk lakó állathoz, mint felemelkedni az ideális emberhez. Az eredményre számító nevelési rendszernek tehát azon eszközök fölött is kell rendelkeznie, amelyek az alsóbb természet vágyai fölött diadalra segítenek. 2. Miután így röviden megismerkedtünk azokkal az általános feltételekkel, amelyek hiányában minden erkölcsi rendszer halvaszületett és terméketlenségre van kárhoztatva, nézzünk végig a kath. erkölcstanon, mennyiben tud ezeknek az általános feltételeknek megfelelni. Ha erkölcstanunk e tekintetben semmi kívánni valót nem hagy hátra, ezzel már bebizonyítottuk annak nevelő erejét is. aj Erkölcsi rendszerünk a benne rejlő és a múltban kifejtett nagyarányú nevelő hatását épen annak köszönheti, hogy tanaiban — mert azok a legfőbb igazságon nyugszanak — a legteljesebb mértékben föltalálható az erkölcsi rendszerek hatékonyságához megkívántató első követelmény : az igazság. Erkölcstanunk nevelő erejének forrása jórészt abból fakad, hogy bár jellege teljes egészében természetfölötti, mégis észbeli alapokon nyugszik s tételei — a szükséges fokig — ésszel bebizonyíthatók, megérthetők. Kíséreljük meg pár sorban világosságot vetni erre az állításunkra. Erkölcstanunk végső alapjaiban Istenre, az örök igazságra megy vissza, tanai tehát csak igazak lehetnek. Említettük már, hogy az ész természetszerűleg tör minden létező dolog megismerésére, bárhol találja is azt. De ez a megismerés csak kezdetleges, spontán, amelynek igazsága még nincs bebizonyítva (sensus communis). Hogy ebből a kezdetleges megismerésből tökéletes, megokolt ismeret legyen, a reflexiónak kell hozzájárulnia. Ilyen sensus communis által, mintegy lappangó érzéssel mindnyájan érezzük a jó és a rossz közti különbséget. De—mint mondottuk — inkább érezzük létezését, mint látjuk; inkább érezzük kötelező erejét, mint bizonyítani tudjuk. Az azonban tény, hogy érezzük, tudjuk, hogy az eszes embernek az ész törvényei, a jót parancsoló, a rosszat tiltó ész törvényei szerint kell cselekednie. Ez a kötelesség fogalmának észbeli eredete. Énígy vagyunk a szabad akarattal s a lélek halhatatlanságával. Mind a kettőt megsejti valahogy az ember, de ezt a spontán, szinte ösztönös észrevevést a maga zavaros homályából a bölcselő ész segítségével kell kifejtenünk s igazolnunk. Erkölcstanunk elvégzi ezt az okoskodó munkát s törvényeit a bölcselő ész segítségével meg is alapozza. Az ész a jóra tör. Azt lehetne mondani, hogy potentiája van a jóra, amelyet aktusban akar kiváltani. Ha pedig nem követi az ember az ész által elébe szabott törvényeket, elveszti létezésének alapját, mert az embert épen esze emeli az állatiasság fölé. «La volonté de l'être raisonnable — írja Gilett — doit tendre vers le bien honnête ou rationnel, à l'égard duquel elle est en puissance, parce que toute la raison d'être de la puissance est dans l'acte.» Az ész által elénk tárt törvény jogosan követeli akaratunk közreműködését az illető törvény megvalósításában. Fontos kérdés azonban, hogy amit az ész megkövetel, az akarat azt meg tudja-e tenni. És a kath. erkölcstannak épen az az ereje, hogy benne az ész által megszabott kötelességek teljesítéséhez az akarat is megtalálja a szükséges segítséget. Tóth Elemér dr. Haeckel életelmélete. Bármennyire is előrehaladt az élet fiziológiájának ismerete, maga az élet még a XX. században is probléma a természettudósok előtt. Honnan származik az élet, s mi az élet oka, oly két kérdés, melyet világnézeti álláspontja szerint különbözőképen óhajt megfejteni a tudós. Jelenleg két elmélet áll egymással szemben. Az egyik az életet csak anyagi valóságnak tekinti, az élet jelenségeit a fizikai s kémiai erők összműködésének tulajdonítja csupán. E felfogás szerint élet s anyag között semmi lényeges különbség nem lévén, az élet a szervetlen anyagból származott. Ez a materialista életelmélet. A másik az életjelenségekben az anyagi erőkön kívül anyagtalan, vezető, irányító erőt is tételez fel, mely nem az anyagból származott, hanem vagy közvetve, vagy közvetlenül természeten kívül álló aktus eredménye. Ez a neovitalizmus elmélete. Haeckel Ernő az első elmélet híve. Minthogy világnézetét kizárólag az örök anyagra helyezi, s minden szellemi lényt eleve kiküszöböl elméletéből, az életet természetszerűleg az anyagból kell származtatnia s kizárólag az anyag erőivel magyaráznia. Az élő nem különbözik lényegesen az élettelentől, mondja Haeckel. Az élet tulajdonképeni jellemző vonása a mozgás, mely az élettelen világban látszólag hiányzik s mely a plazma anyagcseréjére vezethető vissza. Mindazonáltal a «modern» természettudomány bebizonyította, hogy az élő s élettelen világ között nincsen éles ellentét, hanem mindkét világ a maga lényegében elválaszthatatlanul össze van kapcsolva.2 1 Gillet : i. m. 54. 1. 2 «Der auffallendste Unterschied zwischen beiden grossen Reichen besteht darin, dass die Organismen eigentümliche, periodisch sich wiederholende, scheinbar spontane Bewegungen zeigen, welche den Anorganen zu fehlen scheinen. Das Leben wird daher als ein eigentümlicher Bewegungs- 527