Hanuy Ferenc szerk.: Religio, 1913.
34. szám
28. szám. RELIGIO Annyiban azonban különbözik a többi hasonkorú társaitól, hogy míg azoknak statutumait az egyház is jóváhagyta, addig ennek szabályait nem ismerte el eleinte. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen 1054 óta már szakadás állt be Michael Carularius byzánci patriarcha korában s azóta a Kelet s Nyugat egyházai teljesen függetlenül intézik ügyeiket. Nincs azonban kizárva az sem, hogy a konstantinápolyi ökumeniai patriarcha megadta az egyház sanctióját, melynek révén a lovagrend legalább a keleti egyházban mint jóváhagyott rend szerepelt. Csak későbben, midőn a rend Konstantinápoly végleges elfoglalásával és a keletrómai császárság teljes megszűnésével 1453-ban a Nyugatra jött át, kapta meg, mint már másutt is felemlítettem, Róma sanctióját s ezen időponttól kezdve vált tekintélyes keresztény lovagrenddé. Stőhr Géza Ker. János. Bölcseleti és dogmatikai relativizmus. I. közlemény. I. A modernista dogmaelméletek ismertetésekor kidomborítottuk és megokoltuk azt a tényt, hogy a modernizmus át és át van itatva a modern bölcseleti ismeretelméletekkel. Magáévá teszi az igazságnak új bölcseleti fogalmát s ezen álláspontra helyezkedve követeli a hitigazság hagyományos fogalmának teljes újjáalakítását. Az igazságnak újszerű felfogása, melyre a modernizmus támaszkodik, és hagyományos felfogása között, mely a kath. dogmafogalommal van szoros összefüggésben, két szembeszökő, lényeges különbség van : az egyik magának az igazságnak fogalmára, a másik annak értékére, illetőleg érvényességére vonatkozik. A régi hagyományos igazságfogalom az objektivizmus igazságfogalma. E szerint az igazságot az ismeretnek az ismereti tárgyhoz való helyes viszonya, a valósággal való megegyezése alkotja. Az igazság tárgyilagos, objektív. Az igazság új meghatározása megfordítja a viszonyt s a szubjektumot, a megismerő alanyt teszi az ismeretvilág központjává; az ismeretnek a tárgyakhoz való viszonyát pedig figyelmen kívül hagyja vagy tagadja. Az igazság nem más, mint az ismeretnek az alanyhoz való viszonya, a gondolkodás megegyezése a saját törvényeivel vagy még tágabb értelemben: igaz az, ami az ember életigényeinek megfelel. Így váltja fel az objektivizmust a jelenkori bölcseleti szubjektivizmus, mely alanyivá teszi magát az igazságot, annak a forrását, tartalmát és kritériumait. A modern ismeretelmélet közös jellegzetes vonása a szubjektivizmus. Amennyiben pedig a valóságban különféle alakban jelentkezik, annak oka az, hogy egyesek szerint az ismeretnél az ész elméleti törvényei az irányadók és döntők, mások szerint ellenben inkább az határoz, váljon az ismeret megfelel-e az élet követelményeinek, használható-e, beválik-e a praxisban, kielégíti-e az életigényeket. Az előbbi még intellektualista irányban halad, akarja az igazság fogalmát átalakítani s Kant nevéhez fűződik; az utóbbi irányzat erősen pragmatista, a gyakorlati életet s annak szükségleteit tartja szem előtt. Az igazság nem sztatikai, merev valami, hanem dinamikus. Igaz az, ami hasznos, eredményes. Itt nem azt kérdezik, hogy az ismeret megfelel-e a logikai törvényeknek, hanem, hogy az életben használható-e, beválik-e. Ezen irány főbb képviselői : Pierce, James, Schiller s bizonyos határig Bergson, Wilbois, Le Roy. A hagyományos igazságfogalom szerint az igazság tárgyilagos, azért általános érvényűnek, abszolút és örök igazságnak tartja. Az egyszeregy abszolút igazsága az, hogy az mindig és mindenütt érvényes, minden feltételtől függetlenül igaz. Ha a tárggyal való megegyezés egyszer el van érve, az ész megnyugszik s ismeretének maradandó értéke van. Ez áll magukról a történeti ismeretekről is. Na a történeti esemény mindjárt múló eseményt jelent is, mégis tartós bizonyossággal következtet rá az ész, ha az valóban igaz. A hagyományos felfogás tehát igen nagyra becsüli az igazság érvényességének értékét. Az igazság változhatatlan, személytelen, sem az enyém, sem a tied. A modern felfogás ellenben, mely általában az evolúció gondolatának uralma alatt áll, igen lekicsinyli az igazságnak érvényértékét s azt állítja, hogy az igazság nem abszolút, hanem relativ, általános érvénye nincs, hanem csak bizonyos emberek, helyek, korok számára érvényes. Ezzel összefügg azon állítás, hogy minden igazság változó. Nemcsak az erkölcsi, vallási, természettudományi, hanem a mathematikai igazságok is, melyeket régente örök érvényűeknek tartottak. Pl. a geometria csak a három dimenziós térben érvényes. S a modern felfogás dicsekszik azzal, hogy életet és változatosságot hozott az igazságba, azért dinamikusnak nevezi magát a régi sztatikus felfogással szemben. Midőn a modernisták az agnoszticizmussal egyetemben azt vallják, hogy az ész nem képes Istent és a vallási igazságokat megismerni, s hogy a dogmák csak jelképek, az alanyi érzelmek visszatükröződései, tehát objektív igazságuk nincs, akkor a kath. hitigazság lényegét teszik tönkre. De itt nem állanak megük a pragmatista igazságfogalom befolyása alatt is állanak. Nemcsak objektív igazságot nem ismernek el, hanem maradandó, örökké érvényes, abszolút igazságot sem. Az ő igazságuk szubjektív, mint Kanté , de míg Kant bizonyos értelemben elismert általános érvényű igazságokat, addig a modernisták igazsága a mindenkori érzelmek és szükségletek szerint változik. ALamentabili dekretum 58. tétele ezen relativizmusra vonatkozik: «az igazság ép úgy nem változhatatlan, mint maga az ember: vele együtt, benne és általa fejlődik ki.» 1 L. Religio, 1913., 27. s köv. sz. 665