Kiss János szerk.: Religio, 1917.
1. szám
A BÖLCSELKEDŐ SHAKESPERE. A LÉLEK a világ tükre. A természet és a szellem, a lét titkai és a korszellem útjai a lélekben tükröződnek. Amilyen a lélek, olyan a tükrözése. A bölcselő fogalmakban, a festő és szoborművész színekben és vonalakban, a költő hangulatokban és szemléletekben ragyogtatja a világ arcát. Mert minden lét igévé akar lenni és minden létesülés a lélektől óhajt beszédet tanulni. Bölcselő, költő, művész az élet dalosai, tükörhordozói. Mégis azt hiszem, hogy a lélek mélységének titkai és a szellemi élet szakadatlan hullámzásai húst és vért a színművészetben öltenek, ott testesülnek meg. «A színjáték feladata — mondja Shakespere — most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy mintegy tükröt tartson a természetnek ; hogy felmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önönképét ; és maga az idő és a század testének tulajdon alakját és lenyomatát.» De ki képes a természet és az emberi titkok gyökeréig ásni? Ki tudja felhányni a jó és a rossz, az erény és a bűn, a sejtések és vágyak, a jelen és a jövő csíráit? Vannak művészek, akik az élet divatos felszínét látják és tükrözik. Minden évszakban fel- és letűnnek. Vannak művészek, kik egy-egy kornak zengő szekrényei; ők a nagy nemzeti és a faji eszmék zászlóhordozói. Vannak művészek, akik mintegy az emberi lét mélységeiből törnek fel és a szellem legmagasabb szárnyalásait érik el. Ők a lét titkainak megszólaltatói ; az örök emberi kifejezői. Bennük tárul fel a múlt ; ők a jelen értelmezői és a jövő ihletett látói. Ők valóságlátók. Amint Linkens átlátott a Földön, úgy néznek ők át a lefátyolozott szellemi világon. Ők a mi megszólaltatóink, a mi hitünk és reményünk nyelve; ők vágyainknak megvilágítói. Ők mindig időszerűek, mindig érdekesek, mindig kedvesek; mert művészetük létünk alapjain nyugszik és önmagunkhoz legközelebb hoz.