Élet és Irodalom, 2012. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)
2012-06-15 / 24. szám - Payer Imre: Világárnyék; Mentén; Valami spájzban, ott • Versek (14. oldal) - Csabai László: A harmadik napon • Tárcatár (14. oldal)
PAYER IMRE: Világárnyék (Feléd rohantában) Mechanikus félhomályban szürke világárnyék rohan. Ahogy rohan, fut az árnyék, ahogy feléd rohantában minden szürke lesz, vakszürke, mintha lakatlan cellába besüvöltő szélviharok fraktálszerű villódzása. (A vak hajléktalan) A Nyugati aluljáróban hajléktalan kereng vakon. Tapogatózik a magasba. Körbenfigyelő tekintetek. A szemek felé kereng a vak. Egyszerre rájuk mered. Beleüvölt az arcukba! Felnyílik a tér. Égbetépett látás? Vagy csak a saját örvény hangzik át, vakon, egy még mélyebb örvénybe záródás pillanatában? (Holdfény utca, Babicsák) Holdfény utca. Plafont érő karácsonyfa. Babicsák. Ott lakik a félemeleti gangon, a cselédlépcső mellett. Egyedül. - Mennyit ér a szenvedés, ha mennyplafonig ér az Isten fája?! - káromkodik Babicsák. Végül eljön, aki kínját megenyhítse. Levága az arcáról hangját. Tátogj. Tátogj. Süketítse meg a világot a hangtalan üvöltés! Valami spájzban, ott Valami spájzban. Ott van az öröklét. Oda lehet rámolni. Besuvasztani, ahogy pókfonál remeg a halk-józan ragyogásban. Oda lehet pakolni. Olykor elővenni, leporolni, kiállítani a szefénybe, s utána celofánba bújtatva újra visszatérni a világot a homályos stelázsba. ÉLET ÉS# IRODALOM 14 4 TARCATAR - Csabai László A harmadik napon A rudas folyton a nyakát forgatja. Pedig hideg van még a bögölyökhöz. „Rossz gondolatot akar kirázni a fejéből?’ - érti meg a ló szándékát Kisbolond Lojzi. (Aki lám, egyáltalán nem bolond, ragadványnevét apja, Bolond Lojzi után kapta.) Csap egyet az ostorral, mire a rudas kilép, s ezzel ránt egyet a nyergesen. A kibillent egyensúly megrázza az utasokat, akik, ha nem akarnának is, rábólintanak a ló és Lojzi gondolataira. Kivéve a családfőt, Lechler Bandit. Mert ő derekára tekert vizes ruhával fekszik, hanyatt fordulva a szekérderékban. Kínzott homlokát két kezével támasztja. Giza, a felesége meg a két lánya, a tizenegy éves Annus és a tízéves Manyika a saroglyának dőlve nézi apjuk szenvedését. A rudas még mindig a nyakát veti. Lechler Bandi két hete érkezett haza második útjáról. Első alkalommal, még gyermekkorában, négy napra ment el a gávavencsellői rokonokhoz. (A nyírségi svábok az ötödízigleni leszármazást is számon tartják.) Másodjára Denverbe hajózott, vonatozott el. Tíz évre, Giza pálinkát önt a zsebkendőjére, és a férje homloka fölé hajol. Letörölgetné, de a férfi dühtől és fájdalomtól véres szemmel tolja el magától. Giza visszaül. A zsebkendőjét gyűrögeti. A szilvapálinka szaga terjengeni kezd, mint ahogy az útszéli árok leheli ki magából az enyhe idő beköszöntével gyors rothadásnak indult növényi és állati tetemek bűzét. Nyúlóscsúszós az út és az egész határ. Lechler Bandi megírta, hogy hazatér, de azt nem, pontosan mikor. Nem akarta, hogy nagy cécóval fogadják. Meg még maga sem tudta, tényleg lesz-e ereje útra kelni. Este érkezett meg. Giza összeroskadt, mikor ura belépett a szobába. Dadogott, tördelte a kezét, aztán nekiállt vacsorát készíteni. Már készített aznap vacsorát, de azt megették. A két lány az árnyékszéken volt. (Manyikénak volt szüksége és Annus elkísérte, mert a kicsi fél a hidegtől és a sötétségtől.) Aztán mindannyian asztalhoz ültek. Az anya és a két gyermek nem nyúlt a libazsíros cinkéhez. Bírtak volna még enni, de a bűntudat nem engedte, hogy a feltétlen szükségesnél több élelmet vegyenek magukhoz. Bandi is óvatosan kanalazott, tudta, életveszélyes dugig tömni az otthoni ételtől elszokott gyomrot. Haltak ebbe bele már háborúból és amerikázásból hazatértek is. Vacsora után lefeküdtek. Bandi, meghallván a lányok egyenletes szuszogását a pitvarból, Giza felé fordult. Aktus közben olyan üres szárazon ropogtak az asszony csontjai, mint a kukoricaszárak a kemencében. Mikor a férfi lefordult róla, Giza rémült arccal imádkozott, hogy a másiknak ne legyen még egyszer kedve a dologhoz. (A tíz évig tartó gazda nélküli keserves küszködésre az mégis enyhülést adott, hogy legalább nem kellett elviselnie a férfi testi kívánságait.) Aztán Giza arca megnyugodott. Megint összekulcsolta kezét, de most már hálaimat rebegett. - Hát hazajött végre az én emberem, újra együtt vagyunk! - mondta Bandinak, és megcsókolta a vállát. Bandi arra gondolt, hogy a ma először látott Manyika vonásaiban felismeri a sajátjait. Ami megnyugtató. A szekér Orosnál kapaszkodik ki végre a sárból. A jármű mozgása kiegyensúlyozott lesz. És felgyorsul. A macskaköves úton viszont fület sértően csattognak a patkók. - Odaadom mindenemet! Mindent, amit az amerikás pénzemből szereztem. A telket a dollársoron, a harminc hold földet, a vetőgépet. Csak könyörgöm, mentse meg az életemet! - rimánkodott Bandi álmában Jósa doktornak, a már két éve halott híres nyárligeti sebésznek. - Mit kezdjek magával?! - felelte szokásától eltérő ingerültséggel Jósa. - Hozták volna be időben! A kilyukadt vakbéllel nem lehet játszani. Lechler Bandi már érkezése másnapján földet vett. Nem jó a pénzt sokáig hordozni, megszagolják a gazemberek, és leütik. Bandiék könnyes szemmel állnak a Nyulas-dűlői hatalmas parcellánál. Nem lehet felfogni, hogy az már az övék. „Ezért érdemes élni!” Mellettük Tóth Berci áll. Nagygazda. Exnagygazda. Leégett házának és pajtájának újjáépítése apasztotta el annyira a vagyonát, hogy földet kényszerült eladni. Berci kiköp, és elátkozza azt a birtokot, amit harminc év kínkeserves spórolásával ragasztgatott össze. Köblöst a köblöshöz. „A, nem érdemes élni! Meg kell dögleni!” Bandi az egyháznak is adományoz. „Sose tudni, hátha mégis, mégis van ott fönn valaki...” Mikor a mise a meakulpához érkezik, becsukják szemüket. Giza férjét látja maga előtt, ahogy patyolat ingben, kemény szárú, csillogó csizmában virágvasárnapkor majd végigvonul családjával a főutcán. Bandi lezárt szemhéja mögött azt a kis indián asszonyt látja, akivel hat évig élt együtt Denverben. Aki a fő ok volt, hogy egyre halasztgatta hazatértét, a kis indián asszonyt, akivel már úgy élt, hogy otthon volt neki Amerika is. A kisasszonyt, akit talán soha többet nem lát. Ekkor kinyitja szemét fájdalmában. És nem csak a gondolat fájó. Szúrást érez jobb oldalt, a medencecsontja fölött. A kórházbejáratnál torlódás. Elöl egy ló rúgkapál. Emberek szaladnak össze. -Jobban járunk, ha bevisszük kézben - mondja Kisbolond Lojzi bölcs elhatározással -, és lecsapja a saroglyát. Bandit a kocsi végébe húzzák, ott a lányok még tolnak rajta egyet, s így belehull Lojzi és Giza összekulcsolt kezébe. Az asszonynak már az első lépése is megremeg. Nem bírja a cipelést. Ráadásul alacsonyabb, mint Lojzi, így Bandi az ő irányába dől. A bejárat mögötti parkocskánál végleg elfogy az ereje, férjét le kell tenni a fűre. Bandi feje az utolsó hófokra esik. Lángoló arcának jót tesz a hűvösség. Lázálmában már összekeverednek benne a valós történések és az emlékek, de azt látja, hogy fehér ruhás markos legények hordágyra helyezik. Giza, Lojzi és a két gyermek pedig elmarad. Giza a ruháját rángatja tehetetlenségében. - Ha a harmadik napot kibírja, megmarad! - mondta Orgovánné az ítéletét, mikor a templomi rosszullétből magához tért Bandi. Mert Napkoron ezt a törvényt vallják. Ha mérges darázs csípett meg, ha kasza állt a vádliba, ha kiütés kezdi elborítani a testet: „Ha a harmadik napot kibírja, megmarad.” Orgovánné hideg vizet, meleg vizet, teát, pálinkát itat Bandival. Pálinkát tölt a vizes ruhára is. És várnak. A harmadik nap hajnalán Lechler Bandi álmot lát. Fel van bontva a hasa, szét vannak választva szervei, mint ahogy a böllér rendezgeti a belsőségeket. Vér mindenütt. Jósa doktor a kezét mossa, és azt dörmögi szokásától eltérő ingerültséggel: - Mit kezdjek magával?! Bandi felébred, és fröcskölve kezdi káromolni Istent és az asszonyokat. És követeli, hogy azonnal kerítsenek szekeret. Giza és Orgovánné megretten. Nem az istenkáromlástól. Hallanak olyat eleget. Hanem attól a szótól, hogy orvos. Mert az már a halált jelenti Napkoron. De még annak is a legrosszabb fajtáját. Ha már úgy áll a dolog, hogy orvoshoz kell menni. Lechler Bandi fehér teremben, platinafényű műszerek között fekszik. Az ajtó nyitva. Motozás, suttogás hangja jön be a vizsgálóba. Ezt képzelheti is. De azt a fájdalmat nem, mely úgy oldalba döfi, hogy féloldalt veti magát és összegörnyed. S mikor a halál végre megunja a játékát, engedi, hogy Bandit átölelje a kis indián asszony. (goc ) Mentén Elhagyott sín mentén lohol és baktat. A vasvonalhoz képest, és mégse. Mindig a közelre mered. Motyog magában. * A töltés kövein pókok, legyek, szemétdarabok, lépések emléke nyüzsög, kék távlathegyeken semmi se mozdul. *Ez az élet nem az én életem. Recés, homályos üvegen keresztül szüremlik át, mi lenne. Az igazi. Ez csak egy próba, edzés, készülődés, s ahogy vége elkezdődik---- 2012. JÚNIUS 15.