Jóbarát, 1985 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1985-08-08 / 32. szám

ÉRTÉKES HAGYATÉK MIND A JELENNEK, MIND A JÖVŐNEK Népünk mindenkor rendelkezett történelmi tudattal. Minden múló év, valamennyi tett történelemmé lesz. Az olyan nép, amely nem is­meri történelmét, olyan gyermekhez hasonlatos, amelyik nem ismeri a szüleit. A párt főtitkárának, Nicolae Ceauşescu elvtársnak ezek a szavai igen mélyértelmű­ek. Hi­szen mindaz, amit Romániában ezekben a ragyogó esztendőkben teremtünk, a párt IX. kongresszu­sát követően, amely egy új korszak kezdő momentuma volt, nem szakítható el sem attól, ami volt, sem attól, ami lesz. Pártunk, a párt főtitkára felfogása szerint a múlt, a jelen s a jövendő szoros egységet alkot. A történelem az idő emlékezete. A múlt tanítása, mely a jelen nem­zedékeknek jótállás gyanánt ada­tott, ahogyan Mihail Kogălniceanu mondja, megvilágítván a jövendő felé vezető utat. Hazánkban soha­sem mutatkozott oly nagymérvű ér­deklődés a történelem, a történelmi igazságok megismerése iránt, mint most, a dicső Ceauşescu-korszak éveiben. „ Tanuljunk a történelem tanításai­ból!“ — pártunk főtitkárának oly sokszor elhangzott lelkes buzdítása ez az egész néphez, lelkes buzdítás, mellyel oly sok alkalommal fordult Románia elnöke minden néphez, korunk valamennyi politikusához. Ahhoz azonban, hogy a történe­lem tanításaiból tanulhassunk, min­denekelőtt ismernünk kell a törté­nelmet. „A nemzet első könyvét“, ahogyan a­­nagy hazafi, Nicolae Balcescu a történelmet meghatá­rozta, jól meg kell ismerni, alapo­san tanulmányozni. A haza, a nép, a párt, nemzetünk páratlan törté­nelmének ismerete a pionírok és is­kolások számára elsődleges haza­fias kötelesség. A pionírok szokásai közé tarto­zik a jövőbe tett felfedező utazás. A Rakéta 2000 nemegyszer, visz minket az eljövendő időkbe. Álma­ink azonban nem egyszerű álmo­dozások, hanem a jövőről való gondolatok, melyek biztos kilövő pályáról indulnak, a pártdokumen­tumokra, az 1986—1990-es ötéves terv és a 2000. évig szóló távlati tervekben kidolgozott programokra támaszkodnak, melyek megrajzol­ják a holnapi társadalom körvona­lait, azét a társadalomét, amelyben mi, mai gyermekek és ifjak élünk majd, melyet ésszel, kézzel magunk teremtünk meg. A pionírok szokásai közé tarto­zik a jelenben való utazás is. A ne­vezetes Cutezătorii expedíciók hoz­zásegítenek az ország jobb megis­meréséhez, ahhoz, hogy megismer­kedjünk új földrajzával, amely sze­münk láttára alakult, ahogyan nemrégen mondotta Nicolae Ceauşescu elvtárs az RKP Köz­ponti Bizottsága és a központi pártaktívának a IX. kongresszus 20. évfordulója alkalmából tartott plenáris ülésén, ama nagy építkezé­sek révén, melyeket ezekben, a ha­zai történelem egészében legtermékenyebbnek bizonyuló esz­tendőkben emeltünk. Saját sze­münkkel láthattuk a merészség, a férfiasság és a szakmai hozzáértés útját, ahogyan a Transzfogarasi műutat nevezhetnék, láthattuk a Duna—Fekete-tenger csatornát, azt a lenyűgöző méretű megvalósítást, ami évezredek múlva is tanúskodik majd szabad hazájában szabadság­ban élő népünk építő erejéről. Lát­hattuk az ipar új létesítményeit, a termékeny földeket, az öntöző rendszereket. Főként pedig megis­mertük e csodálatos megvalósítások építőit, beszélgettünk velük, mond­hatnék, a helyszínen, ott, ahol dol­goznak, ahol tartós gyümölcsöket érlelnek merész gondolataik, me­lyek a párt, a párt főtitkárának örökké eleven nagy eszméiből fa­kadnak: ott, ahol a munka, a szor­galom, a hozzáértés anyagi és szel­lemi értékké, nemzeti vagyonná vá­lik. S az érzés, ami minden alka­lommal elfog bennünket, az­ a ha­tártalan hazafias büszkeség, elisme­rés ama juss iránt, amit népünk, a párt bölcs vezetésével, a jö­vendőnek hagy, mellyel mi magun­kat azonosítjuk. Ám mind a jelen, mind a jö­vendő csak akkor érthető meg iga­zán, ha a múltba is ellátogatunk. S­­tunkon páratlan értékű vezető a történelem könyve. A történelem tanításait nemcsak olvasva, elménk­ben megőrizve hasznosíthatjuk. A történelmet bizonyos módon át kell­­, újra kell élni. Persze ilyenkor olyan emberekkel akad találkozá­sunk, akiket a valóságban nem lát­hattunk soha, akiket nem ismerhe­tünk oly közelről, mint a jelen nagyszerű megvalósításainak épí­tőit. De elődeink ők, és hazánk va­lóságát alkotják. A tanulóasztalnál ülve, történelemkönyvet olvasva képzeljük el, hogy egy vetítőterem­ben vagyunk. A vásznon Rovine, Vaslui vagy Calugareni eseményei­nek képei peregnek, melyek büszke­séggel töltik el szívünket, mert őse­ink sohasem áldozták fel az orszá­got, jöhetett bármily nagy, bármily erős ellenség a haza földjére, „föl­det s vizet kérni", amint azt oly ki­fejezően mondja a költő. Magunk előtt látjuk a sokaságot Bukarest­ben, 1859 januárjában, Gyulafehér­váron, 1918 decemberében, és job­ban megértjük a néptömegek szere­pét a nemzeti egység megvalósításá­ban. Megjelenik a költő fennkölt alakja is szemünk előtt amint a jö­vendőhöz szóló kiáltványát újra fel­olvassa, mondván: örökül hagyom tinéktek, a román nyelvet fejlesszé­tek, tiszteljétek a hazát! Románia történelme és a román nyelv két olyan valóságelem, amely szoros dialektikus egységet alkot. Adott pillanatban, a haza viharos történelmének idején, mind a törté­nelem, mind a román nyelv harci fegyverré vált. Miron Costin és Ion Neculce krónikaírók Moldva, Ha­vasalföld és Erdély lakóinak rokoni egysége érveként nyelvi közösségü­ket hozták fel. Mihail Kogălnicea­­nu az 1848-as forradalom előesté­jén kijelentette a iaşi-i Mihăileanu Akadémia hallgatói előtt: „Én ha­zámnak tudom mindazon térségek helyeit, ahol románul beszélnek“. Az e szavak elhangzását követő na­pon a nagy hazafit eltávolították az egyetemről. És Mihail Sturdza feje­delem egy rendeletével a román nyelvet kiiktatták a felső­oktatás­ból. A román nyelvű oktatás általá­nossá tétele az 1848-as forradalmá­rok nagy győzelmei közé tartozik. Dosofteitől Ion Ghicáig, Antim Ivi­­reanutól Ion Heliade Rădulescuig, az Erdélyi iskola vezetőitől Ale­­csandriig és Eminescuig, Creangăig, Coşbuc­ig, Caragialeig tudós hon­fiak serege küzdött a román nyelv győzelméért. Halhatatlan művet al­kottak ők, melynek tüzetes megis­merése, alapos elsajátítása az ifjú nemzedék, a pionírok és iskolások számára nemcsak az iskolai előírá­sokban szereplő kötelesség, de sok­kal inkább hazafias feladat. A haza történelme, nyelve éne­kes hagyaték a jelen és a jövendő számára. E hagyatékot meg kell is­merni, értékesíteni és gazdagítani. A történelem legértékesebb tanul­sága, hogy a haladás valamennyi nemzedék hozzájárulásából szüle­tik; hogy nem biztosítható a hala­dás folytonossága ott, ahol a te­remtő, építő nemzedékeket, törté­nelmi méretekkel mérve, fogyasztói nemzedékek követik. Ahogyan azt nemrég, az RKP Központi Bizottságának és a köz­ponti pártaktívának a plenáris ülé­sén Nicolae Ceauşescu elvtárs mon­dotta, semmit sem kaptunk készen, semmi sem pottyant az égből;mind­az, amit máig megvalósítottunk, a nép munkájának a gyümölcse; mindaz, amit ezután valósítunk meg, a mi munkánkból, a mi gon­dolkozásunkból, a mi hozzáérté­sünkből születik majd. A Központi Bizottság és a köz­ponti pártaktíva plenáris ülésén Nicolae Ceauşescu elvtárs rámuta­tott arra, hogy a 20 évvel ezelőtt kezdődött korszak dialektikusan il­leszkedik bele nemzeti történel­münkbe. Nyilván az ő példás élete, fél évszázadot meghaladó forra­dalmi tevékenysége, az a zseniális mű, amelynek révén Nicolae Ceauşescu elvtárs az új, szocialista Románia valóságos megalapítójá­nak bizonyult, ugyancsak szerves része nemzeti történelmünknek. A történelem megismerése pedig nem szakítható el e hős nép hős fia, a párt főtitkára, Románia elnöke, Nicolae Ceauşescu elvtárs élete és műve megismerésétől, akinek nevé­hez természetesen, törvényszerűen kapcsolódik hazánk valamennyi nagyszerű megvalósítása, az évezre­des történelem legdicsőbb korsza­kában. ANDREI BUZOIANU:

Next