Jóbarát, 1985 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1985-08-08 / 32. szám
ÉRTÉKES HAGYATÉK MIND A JELENNEK, MIND A JÖVŐNEK Népünk mindenkor rendelkezett történelmi tudattal. Minden múló év, valamennyi tett történelemmé lesz. Az olyan nép, amely nem ismeri történelmét, olyan gyermekhez hasonlatos, amelyik nem ismeri a szüleit. A párt főtitkárának, Nicolae Ceauşescu elvtársnak ezek a szavai igen mélyértelműek. Hiszen mindaz, amit Romániában ezekben a ragyogó esztendőkben teremtünk, a párt IX. kongresszusát követően, amely egy új korszak kezdő momentuma volt, nem szakítható el sem attól, ami volt, sem attól, ami lesz. Pártunk, a párt főtitkára felfogása szerint a múlt, a jelen s a jövendő szoros egységet alkot. A történelem az idő emlékezete. A múlt tanítása, mely a jelen nemzedékeknek jótállás gyanánt adatott, ahogyan Mihail Kogălniceanu mondja, megvilágítván a jövendő felé vezető utat. Hazánkban sohasem mutatkozott oly nagymérvű érdeklődés a történelem, a történelmi igazságok megismerése iránt, mint most, a dicső Ceauşescu-korszak éveiben. „ Tanuljunk a történelem tanításaiból!“ — pártunk főtitkárának oly sokszor elhangzott lelkes buzdítása ez az egész néphez, lelkes buzdítás, mellyel oly sok alkalommal fordult Románia elnöke minden néphez, korunk valamennyi politikusához. Ahhoz azonban, hogy a történelem tanításaiból tanulhassunk, mindenekelőtt ismernünk kell a történelmet. „A nemzet első könyvét“, ahogyan anagy hazafi, Nicolae Balcescu a történelmet meghatározta, jól meg kell ismerni, alaposan tanulmányozni. A haza, a nép, a párt, nemzetünk páratlan történelmének ismerete a pionírok és iskolások számára elsődleges hazafias kötelesség. A pionírok szokásai közé tartozik a jövőbe tett felfedező utazás. A Rakéta 2000 nemegyszer, visz minket az eljövendő időkbe. Álmaink azonban nem egyszerű álmodozások, hanem a jövőről való gondolatok, melyek biztos kilövő pályáról indulnak, a pártdokumentumokra, az 1986—1990-es ötéves terv és a 2000. évig szóló távlati tervekben kidolgozott programokra támaszkodnak, melyek megrajzolják a holnapi társadalom körvonalait, azét a társadalomét, amelyben mi, mai gyermekek és ifjak élünk majd, melyet ésszel, kézzel magunk teremtünk meg. A pionírok szokásai közé tartozik a jelenben való utazás is. A nevezetes Cutezătorii expedíciók hozzásegítenek az ország jobb megismeréséhez, ahhoz, hogy megismerkedjünk új földrajzával, amely szemünk láttára alakult, ahogyan nemrégen mondotta Nicolae Ceauşescu elvtárs az RKP Központi Bizottsága és a központi pártaktívának a IX. kongresszus 20. évfordulója alkalmából tartott plenáris ülésén, ama nagy építkezések révén, melyeket ezekben, a hazai történelem egészében legtermékenyebbnek bizonyuló esztendőkben emeltünk. Saját szemünkkel láthattuk a merészség, a férfiasság és a szakmai hozzáértés útját, ahogyan a Transzfogarasi műutat nevezhetnék, láthattuk a Duna—Fekete-tenger csatornát, azt a lenyűgöző méretű megvalósítást, ami évezredek múlva is tanúskodik majd szabad hazájában szabadságban élő népünk építő erejéről. Láthattuk az ipar új létesítményeit, a termékeny földeket, az öntöző rendszereket. Főként pedig megismertük e csodálatos megvalósítások építőit, beszélgettünk velük, mondhatnék, a helyszínen, ott, ahol dolgoznak, ahol tartós gyümölcsöket érlelnek merész gondolataik, melyek a párt, a párt főtitkárának örökké eleven nagy eszméiből fakadnak: ott, ahol a munka, a szorgalom, a hozzáértés anyagi és szellemi értékké, nemzeti vagyonná válik. S az érzés, ami minden alkalommal elfog bennünket, az a határtalan hazafias büszkeség, elismerés ama juss iránt, amit népünk, a párt bölcs vezetésével, a jövendőnek hagy, mellyel mi magunkat azonosítjuk. Ám mind a jelen, mind a jövendő csak akkor érthető meg igazán, ha a múltba is ellátogatunk. Stunkon páratlan értékű vezető a történelem könyve. A történelem tanításait nemcsak olvasva, elménkben megőrizve hasznosíthatjuk. A történelmet bizonyos módon át kell, újra kell élni. Persze ilyenkor olyan emberekkel akad találkozásunk, akiket a valóságban nem láthattunk soha, akiket nem ismerhetünk oly közelről, mint a jelen nagyszerű megvalósításainak építőit. De elődeink ők, és hazánk valóságát alkotják. A tanulóasztalnál ülve, történelemkönyvet olvasva képzeljük el, hogy egy vetítőteremben vagyunk. A vásznon Rovine, Vaslui vagy Calugareni eseményeinek képei peregnek, melyek büszkeséggel töltik el szívünket, mert őseink sohasem áldozták fel az országot, jöhetett bármily nagy, bármily erős ellenség a haza földjére, „földet s vizet kérni", amint azt oly kifejezően mondja a költő. Magunk előtt látjuk a sokaságot Bukarestben, 1859 januárjában, Gyulafehérváron, 1918 decemberében, és jobban megértjük a néptömegek szerepét a nemzeti egység megvalósításában. Megjelenik a költő fennkölt alakja is szemünk előtt amint a jövendőhöz szóló kiáltványát újra felolvassa, mondván: örökül hagyom tinéktek, a román nyelvet fejlesszétek, tiszteljétek a hazát! Románia történelme és a román nyelv két olyan valóságelem, amely szoros dialektikus egységet alkot. Adott pillanatban, a haza viharos történelmének idején, mind a történelem, mind a román nyelv harci fegyverré vált. Miron Costin és Ion Neculce krónikaírók Moldva, Havasalföld és Erdély lakóinak rokoni egysége érveként nyelvi közösségüket hozták fel. Mihail Kogălniceanu az 1848-as forradalom előestéjén kijelentette a iaşi-i Mihăileanu Akadémia hallgatói előtt: „Én hazámnak tudom mindazon térségek helyeit, ahol románul beszélnek“. Az e szavak elhangzását követő napon a nagy hazafit eltávolították az egyetemről. És Mihail Sturdza fejedelem egy rendeletével a román nyelvet kiiktatták a felsőoktatásból. A román nyelvű oktatás általánossá tétele az 1848-as forradalmárok nagy győzelmei közé tartozik. Dosofteitől Ion Ghicáig, Antim Ivireanutól Ion Heliade Rădulescuig, az Erdélyi iskola vezetőitől Alecsandriig és Eminescuig, Creangăig, Coşbucig, Caragialeig tudós honfiak serege küzdött a román nyelv győzelméért. Halhatatlan művet alkottak ők, melynek tüzetes megismerése, alapos elsajátítása az ifjú nemzedék, a pionírok és iskolások számára nemcsak az iskolai előírásokban szereplő kötelesség, de sokkal inkább hazafias feladat. A haza történelme, nyelve énekes hagyaték a jelen és a jövendő számára. E hagyatékot meg kell ismerni, értékesíteni és gazdagítani. A történelem legértékesebb tanulsága, hogy a haladás valamennyi nemzedék hozzájárulásából születik; hogy nem biztosítható a haladás folytonossága ott, ahol a teremtő, építő nemzedékeket, történelmi méretekkel mérve, fogyasztói nemzedékek követik. Ahogyan azt nemrég, az RKP Központi Bizottságának és a központi pártaktívának a plenáris ülésén Nicolae Ceauşescu elvtárs mondotta, semmit sem kaptunk készen, semmi sem pottyant az égből;mindaz, amit máig megvalósítottunk, a nép munkájának a gyümölcse; mindaz, amit ezután valósítunk meg, a mi munkánkból, a mi gondolkozásunkból, a mi hozzáértésünkből születik majd. A Központi Bizottság és a központi pártaktíva plenáris ülésén Nicolae Ceauşescu elvtárs rámutatott arra, hogy a 20 évvel ezelőtt kezdődött korszak dialektikusan illeszkedik bele nemzeti történelmünkbe. Nyilván az ő példás élete, fél évszázadot meghaladó forradalmi tevékenysége, az a zseniális mű, amelynek révén Nicolae Ceauşescu elvtárs az új, szocialista Románia valóságos megalapítójának bizonyult, ugyancsak szerves része nemzeti történelmünknek. A történelem megismerése pedig nem szakítható el e hős nép hős fia, a párt főtitkára, Románia elnöke, Nicolae Ceauşescu elvtárs élete és műve megismerésétől, akinek nevéhez természetesen, törvényszerűen kapcsolódik hazánk valamennyi nagyszerű megvalósítása, az évezredes történelem legdicsőbb korszakában. ANDREI BUZOIANU: