Korunk 1983 (42. évfolyam)
1983 / 3. szám - KOVÁCS JÓZSEF - CSUCSUJA ISTVÁN: A Románia és Magyarország közötti művelődési kapcsolatok felszabadulás utáni
KOVÁCS JÓZSEF—CSÚCSÚJA ISTVÁN A Románia és Magyarország közötti művelődési kapcsolatok felszabadulás utáni történetéből A Romániában és Magyarországon épülő új társadalomban a két ország kulturális kapcsolatai rendkívüli fontosságot kaptak. Ezek kezdettől fogva a barátság erősítését, a román és a magyar nép anyagi és szellemi műveltségének, alkotásainak jobb megismerését voltak hivatottak szolgálni. A két nép haladó történelmi hagyományainak ápolásán kívül a kulturális kapcsolatok feladata megismertetni a román és a magyar népnek a szocializmus építésében elért eredményeit. Népeink mindig is törekedtek egymás jobb megismerésére és megsegítésére, s örömmel töltötték el őket egymás eredményei. A számtalan román—magyar barátsági, együttműködési és szolidaritási megnyilatkozás ékesen tanúsítja ezt. Elég csak Mocsáry Lajosra gondolnunk, akinek személye és tevékenysége szemlélteti talán a legjobban a múltbeli román—magyar közeledési szándékokat; emlékeztessünk Nicolae Balcescura, Teleki Lászlóra, Cezar Bolliacra, akik tragikus körülmények közepette is az együttműködés útját egyengették, s a testvériségért harcoltak. Idézhetjük aztán azokat, akik az irodalom és a művelődés terén szolgálták a kölcsönös megismerés ügyét, s akiknek törekvése ma is közös és értékes hagyományt jelent. 1868-ban a magyar írók Elena Ghica (Dóra D’Istria) személyében a román—magyar s az egész Délkelet-Európa művelődési kapcsolatainak előmozdítóját üdvözlik; Iosif Vulcant pedig 1871-ben a nagy tekintélyű Kisfaludy Társaság választja tagjává. Román—magyar testvériség címmel számolhattak be a korabeli lapok arról a tüntetésről, amelyre az emigrációból hazatért Reményi Ede hangversenye alkalmával került sor Kolozsváron. Ady Endrére kell gondolnunk, aki Avram láncával példázza, hogyan kell a népet szolgálni, Emil Isacra és a Romániában és Magyarországon egyaránt kibontakozó szocialista és kommunista mozgalomra. Népeink múltjának értékes örökségét és hagyományait a demokratikus átalakulások és a szocialista építés éveiben továbbvittük. A felszabadulást követő első esztendőkben a művelődési és művészeti élet képviselői, a kommunista pártok irányításával, a széles körű és gyümölcsöző együttműködés mellett foglaltak állást, kedvező légkört teremtve a román—magyar kapcsolatok sokoldalú fejlesztése számára. Az újszerű kapcsolatok kezdeményezése terén jelentős szerep hárult az írókra. Az írók, publicisták, az irodalmi közélet képviselői az őszinte közeledés szándékával s az eljövendő új világ hitével keresték az egymáshoz vezető utakat. 1945. július 31-én romániai és magyarországi írók találkoznak Segesváron, s itt, Petőfi sírjánál, a nagy költőnek szentelt első, igazán szabad ünnepségen idézik a leghaladóbb közös örökséget. Ugyancsak itt egy újabb írótalálkozó szervezését határozzák el, amelyet még az év szeptemberében meg is tartanak. Az országainkban kialakult új viszonyok között az irodalom feladatainak tisztázása érdekében — a román— magyar kapcsolatok szorosabbra vonásán munkálkodva — 1947 júliusában Bukarestben a Román Opera termében irodalmi estet rendeznek a két ország képviselőinek részvételével. Élénk visszhangot és elismerést keltettek az 1947. évi „román—magyar kulturális hét“ keretében Budapesten sorra kerülő rendezvények, amelyeken hazánkból számos művész, író és a kulturális élet más kiemelkedő egyénisége vett részt. Az esemény fontosságát jelzi, hogy a román küldöttséget maga Petru Groza miniszterelnök vezette. Az 1848-as forradalom századik évfordulója, amelyet nagyszabású emlékünnepség-sorozattal ünnepeltek meg — például az 1948. július 31-én Segesváron rendezett ünnepségen a magyarországi írószövetség küldöttsége is részt vett —, kitűnő alkalom volt arra, hogy a román és a magyar művelődési élet képviselői kifejezésre juttassák abbeli meggyőződésüket, hogy a legjobb hagyományok szellemében kibontakozó román—magyar kulturális kapcsolatok a jövőben is Petőfi Sándor és Nicolae Balcescu öröksége jegyében fognak fejlődni. Ezek után természetes volt, hogy hasonlóképpen történjék 1950-ben is, Mihai Eminescu születésének száza