Korunk 1997 (III. folyam 8.)

1997 / 1. szám = Magyarok, románok - CARAGIALE, J. L.: Diplomácia

52 I.L. Caragiale Diplomácia A söröző előtt, a járdán Mandache bátyával találkozom, a barátommal. — Üdvözletem, Mandache bátya. — Üdvözletem, öregem. — Min töpreng annyira? — Én? Töprengek? — Tán csak nem menesztették magát is? — Ugyan! — Olyan... szórakozottnak és kissé idegesnek látom. — Nem, testvér, a feleségemre várok, még mindig nem jön, rettentő türelmetlen vagyok, hogy megtudjam, sikerült-e ezúttal is, ha igen, akkor áldás rá! Mert az egy fucuri... — Miféle fucuri? — Nem ismeri, az egyik, akitől valami házakat akarunk vásárolni... A propos: miért nem küldi nekünk is a Moftul Románt? — Dehogynem, örömmel küldök. — A feleségem van oda érte... — Elküldöm, Mandache bátya. Hogyan kéri: egy évre vagy fél évre? — Hogyhogy egy évre vagy fél évre? — Hát az előfizetést. — Hogyhogy előfizetést? — Nem azt mondja, hogy meg akarja rendelni? — Mit megrendelni, monser, baráttól pénzt kérni? Egy ilyen semmi­ségért! Egy számmal több vagy kevesebb... — Hát hogy, Mandache bátya, ingyen? Lehetséges?... Nagyon sajnálom. — Mi az ördög, hogy még nem jön!... Rettentő türelmetlen vagyok. Mulatságos lenne, ha ezt is megpuhítaná... Ha ezt is behúzná... le a kalappal... Milyen pompás lenne! — Mi lenne pompás? — Nem mondtam, testvér? Van egy fucuri vénember. Két házát elzálogosította tízezer lejért, és szabadulni akar tőlük, mert nagyobbakat épített magának... és a zálog fölött még hétezer lejt kér. Kínáltam neki ötöt... nem akarja... Tíz napja tárgyalunk, de bár egy százast se enged. Csakhogy én se adok neki, ötven lejjel se többet... — Hát aztán?

Next