Kritika 34. (2005)
2005 / 7-8. szám - SZÍNHÁZ - Kővári Orsolya: Örkény István: Tóték
1152 . ték folyamán többször is e szerepkörhöz méltatlan helyzetbe kerül - mutatva ezzel a figura korlátait. A humor részben abból fakad, ahogy a szerep külsőségeit e körülmények közt is megőrzi. A szerep és szituáció kontrasztjára építő alakítást szerencsésen egészíti ki Murányi Tünde kontrasztok helyett inkább fokozásból építkező játéka a szerepet nem igazán játszó, természeténél fogva cserfes, agilis, morális skrupulusokat nem ismerő Didina szerepében. Kaszás Attila a fifikásan fogfájós adóhivatali gyakornok szerepében a balek és a mindent megúszó svihák oly eltérő vonásait játssza szellemesen egymásba, Gazsó György Zordachéja pedig a mindenki által levegőnek nézett kisember és a bölcs kívülálló karakterjegyeit egyaránt mutatja (attól függően, hogy honnan nézzük a figurát). Szarvas József alkatából adódóan nem játszhatja Grimeát helyi amorózónak, így inkább a balkáni szélhámos vonásainak kibontására helyezi a hangsúlyt. Vida Péter pedig találóan formálja meg a pozíciójával sokszorosan visszaélő rendőrbiztos alakját. A Nemzeti Színház előadása ott igazán erős, ahol a nagy szakmai biztonsággal felépített alakítások és a virtuózan megkonstruált szöveg harmonizálnak a dramaturgiailag átláthatóbb, egyszerűbb, de gyorsabb váltásokra, változásokra építő darabszerkezettel. Másutt akadozik, le-leül a játék, veszít tempójából, lendületével a produkció. Jordán Tamás rendezése nem kínál kulcsot a magyar Caragiale-interpretációhoz, nem festi sötétre a balkáni színeket, nem kísérletezik a színpadi mellett a színházi nyelv fordításával - de mindez aligha állt szándékában. A vélhető alkotói intenciónak, a színvonalas szórakoztatás igényének azonban többnyire megfelel az előadás. URBÁN BALÁZS Tömörkény Vidnyánszky Tótékja sámbékon láttam először Vidnyánszky Attila Tótékját. Már sötétedett, mire elkezdődött az előadás. A hűvös szél ideoda söpörte a postás elsikkasztott leveleit és a vad dobozolás maradványait. „Orrunkba terelte” a fenyő- és az Őrnagy hadgyakorlataitól porzó föld illatát. A díszlet részét képező villanypóznák nyikorogva himbálóztak. Ott voltunk, Mátraszentannán, és ott voltunk, a fronton. Most a POSZT versenyprogramjának részeként nézem a beregszásziakat, a Pécsi Harmadik Színházra zsugorított térben. Az előadás itt is kifogástalanul működik. Vidnyánszkynak nincs szüksége az Örkényi szöveg agresszív átértelmezésére, aktualizáló díszletre és jelmezekre vagy sztárokra, akikkel már jó előre lehet hirdetni a még meg sem rendezett produkciót. Van viszont elképzelése. Nem pusztán a család és az Őrnagy tragikomédiáját, az egész világ(égés) drámáját állítja elénk. Nemcsak a zilált idegzetű katona őrületeivel, Gyula távollétével és Tóték alázatos alkalmazkodásával hozza be a világháborút a békés falucskába. Egyértelműek az áthallások (az első felvonásvégi izgatott dobozolás a harcot, a fiú halálát is jelzi, az őrnagy az egyetemzűcs Nelli, Tóth László és Orosz Melinda más dobozolás ideájában valójában a háborús győzelemről és a világbékéről beszél). A színpad szélén felállított hangosbemondó folyamatosan beavat minket a hadszíntér eseményeibe, a hátország hangulatába. A szimpatikus rádióbemondó egyik jelenetről a másikra bajszot ragaszt és ordító vadállattá válik, később együtt táncolgat bajtársaival a Kislány kezeket fel... című nótára, majd oldalra csapott fejjel énekli az Only You-t. A káosz mégis rendet teremt, sőt, helyére teszi az előadást. A félelmetes atmoszféra nem oldódik fel a komikus elemekben, az alkotók tökéletesen megőrzik a darab súlyát. Tóték kétségbeesetten lavíroznak egyetlen fiúk életesélyei és a családfő méltóságának megőrzése között. Nagyon fontos, hogy Vidnyánszky Attila nem „Az Őrnagyot” és nem „A Tót családot” rendezi meg, a két pólus drámája egyforma erővel van jelen. Tóth László, Szűcs Nelli és Orosz Melinda komoly erőpróbának vannak kitéve. Trill Zsolt ugyanis elképesztő energiákkal működik a színpadon, a nézőtér arra dől, amerre mozog. Olyan kaliberű színész, akire nemhogy előadást, színházat lehetne építeni. Őrnagya izgalmas, ambivalens jellem, Trill alakításában egészen új színekkel gazdagodik. Nemcsak a neurotikus, üldözési mániától szenvedő, megtépázott idegrendszerű embert hangsúlyozza, látszólag követhetetlen akaratérvényesítő játékai könnyen kiszámíthatók. Nehezen viseli a nyugalmat, feszültséget teremt, de amint ráébred, hogy túl messzire ment, azonnal szóba hozza a fronton sínylődő Gyulát, és mellesleg utal rá, sorsa, kényelme az ő kezében van. Külön kapcsolata van mindenkivel a családon belül, tudja, céljai elérése érdekében, kire, hogyan kell rápillantania. De látjuk, hirtelen zavarossá váló tekintetében a szerencsétlen, megnyomorított tisztet is, aki képtelen kikapcsolni. Pihenés és akklimatizálódás helyett lövöldözik, fedezéket épít, hadgyakorlatokat tart, beerőszakolja a front túlélési szabályait - éberség, gyanakvás, figyelem - a békés közösség mindennapjaiba. Tót pedig tűr, bár a kezdetektől kétségek gyötrik. Már az első baljós történéseknél is félteni kezdi szuverenitását. Kisember, aki csak arra vágyik, hogy reggel reggelizzen, délben ebédeljen, este vacsorázzon, éjjel aludjon, nagyokat ásíthasson, jóízűen beleszippanthasson meggyfa szipkájába. A rendezettség, a mértékletesség a mindene, így hát elmondhatjuk: az Őrnagy mindenétől megfosztja. Tóth László pontosan ábrázolja azt az ívet, hogyan jut el a tisztes, békés tűzoltóparancsnok a gyilkosságig. Mariska és Agika dramaturgiai funkciója korábbi (és későbbi) színpadi feldolgozások tanúsága szerint annyi lenne, hogy előkészítsék és lereagálják a két férfi küzdelmeit, Szűcs Nelli és Orosz Melinda azonban önálló életet adnak a figuráknak. Mariska a darab leghatározottabb egyéniségévé válik, igazi fiús anya, mindvégig egyetlen Gyulája lebeg lelki szemei előtt. Szó nélkül feláldozza önmagát és egész családját, álnaivitásával, feltétlen megfeleléskényszerével csak a látszatot próbálja őrizni, teljesen tisztában van vele, hogy visszafordíthatatlan, rossz irányt vettek az események. Szűcs Nelli nem esik bele abba a hibába, hogy engedi „aládolgozó” bohózati elemmé süllyedni a családanya összetett alakját. Orosz Melinda Ágikája meggondolatlan, kialakulatlan kamaszlány, aki - bátyja árnyékából kilépve - és szülei elleni lázadásra bátorítva végre fontosnak érezheti magát. Addig fokozza rajongását a fess katonatiszt iránt, hogy néha arra gondolunk: annyira belejött a játékba, hogy testvére már eszébe sem jut. Csupán érvel személyével, a vendég minden kívánságának teljesítése érdekében. Ez nem érzéketlensége, inkább gyermetegsége bizonyítéka. Az ő viselkedésének változásán kísérhetjük figyelemmel Tót fokozatos tekintélyvesztését, hiszen ami szívén, a száján. Felesel, vádol, apja kínzására halmozza az ötleteket, egyszer meg is üti. Finom, pontos, részletgazdag, kitűnő humorról árulkodó alakítás. Béres Ildikó az első Gizi Gézáné, akinek sikerült számomra feledhetetlenné tennie az esetek többségében létszámtöltő figurát. Minden színpadon töltött pillanatát kihasználja. Rácz József a Postás szerepében eleget tesz feladatának, egyszemélyes kabaréjelenetei 2005. július-augusztus