Kritika 43. (2014)
2014 / 3-4. szám - Kállai Katalin: A félelem kitüremkedik. Maxim Gorkij: Fényevők
34 A félelem kitüremkedik Maxim Gorkij: Fényevők Tehetséges, zamatos író. Csak miért ír színdarabokat? Ez egyáltalán nem neki való.... Gorkijnak regényeket kell írnia, nem pedig drámát... Különben ő is elmondhatja ugyanezt rólam. Valóban, miféle drámíró vagyok én...” Csehov Gorkijról 1904. április A nap gyermekei (flora comma) című darabját 1905-ben vetette papírra a Maxim Gorkij néven elhíresült szerző, írótársa, a vele mindvégig barátságot tartó örök kétkedő, a tüdőbajos orvosdoktor, Anton Pavlovics Csehov akkor már nem élt. Az irodalomtörténet egyebek között így lett szegényebb egy Gorkij-szövegre reflektáló sommás véleménnyel, amely a Kispolgárok esetében így hangzott: Új nincsen benne, de jó darab. A Katona József Színház Fényevők címen játssza A nap gyermekeit. A cím csonttá soványodott, kiéheztetett kisdedeket, éhenpusztult terhes anyákat sugall, szektássá tudatmosott családot, látszólag konszolidált közösséget, mely a társadalom igazságtalanságaitól való távolságtartás e kegyetlen, látszatra szelíd, ám valójában végtelenül agresszív, ártatlanokat sem kímélő útját választja. Az előadás maga a fényevést a szó átvitt értelmében, mint metaforát használja. (A szöveget fordította és átdolgozta: Radnai Annamária.) Azokról mesél, akik ellátnak a horizontig, de nem látnak a saját árnyékukon túl. Akik egyfajta szellemi erő birtokában úgy vélik, hogy bármikor, bárkinek igazságot szolgáltathatnak - ha épp úgy tartja kedvük - miközben morális fölényük rég szertefoszlott, a realitásoktól elszakadva, a valóság tápláléka nélkül, elszigetelten léteznek a társadalomban. A Katona frissen készült színpadi változatában a szellemi száműzetésbe vonult, látszólag szelíd, de szavakkal ölni képes, morálisan kiszáradt “fényevők” társadalmi ellenpólusa kap az eredetinél nagyobb hangsúlyt. Az eleve elrendelten hátrányos helyzetűeké, a végsőkig elesetteké, a reményvesztett nyomorba taszítottaké. A történet ezzel nemcsak a fényevők, de a másik pólus tévútra terelő igazságait is megmutatja. Bezerédi Zoltán leküzdhetelenül ellenszenves és tragikusan sajnálatra méltó Jegoriáét, akinek egyetlen érve a létezésre - családon belül és kívül - a saját ökle. Lengyel Ferenc sunyi házmesteréét, aki a jelentőségét vesztett, anakronisztikus szolgai hűség és a lázadó hajlam között tipródik cél és remény nélkül. Ötvös András valaha jobb napokat látott Jakov Trosinjáét, akit családi tragédiája sodort a kisemmizettek egyre agresszívabbá váló társadalmi csoportjába. A két pólus között áll Máté Gábor és Tasnádi Bence sziporkázó apa-fiú kettőse. A friss vagyont gyűjtő apa és a nyavalygó fiú érzelemmentes összetartozást, ősi szövetséget mutat. Egy új kor újrafogalmazott családi kapcsolatrendszerét, Ascher Tamás rendezése maga a morális dilemma. A nincs igazság igazsága. Kikerüli a csapdát. Nem ítélkezik. Sem erkölcsi fölény tudatában, sem anélkül. Valóságdarabokat mutat. Azokat csiszolja egyre simábbra, fényesebbre, hogy annál könynyebben illeszkedjenek össze. Távolságtartó. Nem hagy érzelegni. Nem tendenciózus. Részigazságokat keres, amelyből ki-ki levonhatja a saját komplex igazságait. Ha ívet keresünk a színpadi mű e szerteágazó valóságában, azt leginkább Pálmai Anna Lizájának a sorsában találjuk meg. Pavel Protaszov szorgalmas feltaláló ideggyenge testvérhúgának a sorsában, akit a félelem kerget az egyre erőszakosabbá váló társadalom nyílt tereiről a ház nappalijába s onnan is tovább, a saját szobájába, hogy elzárkózzon minden félelme elől, s ezzel a szerelem és a valamirevalóbb jövő lehetősége elől is. Ez az ő nagy, elkerülhetetlen tévedése, amely végül tragédiába vezeti Nagy Ervin jóravaló lódoktorát, s vele önnönmagát. Kettejük párosa a történet legerőteljesebb, átélhetőbb vonulata. Mert tévedni könnyű. A kérdés a közeg, amely eleve meghatározza tévedéseiket. S ebben a fényevő közegben terjeng a félelem. Nem csupán a túlérzékeny Lizát, betegesen beborítja mindannyiukat - mint a laboratórium ajtaja mögül előgomolygó köd a nappali szürke falait. Akarják vagy sem, a széthulló társadalom sikolya kezdettől fogva beszüremkedik. Csomna Judit dadája félelemből óvja fölnőtté öregedett kisdedeit, Ónodi Eszter Jelenája félelemből hagyná el a férjét és félelemből marad itt, Fekete Ernő Váginja félelemből hódítaná el s törődik bele, hogy nem sikerül... Kocsis Gergely Pavel Protaszovja a legnehezebben megfejthető figura. Családfői teendőkre alkalmatlan, rövidnadrágos, gyermeki lakki. (Jelmez: Szakács Györgyi.) Jordán Adél ifjú özvegyének rajongásával együtt legalább olyan taszító figura, mint amilyen szerethető is. A rendező morális távolságtartásának sommás megnyilvánulása. Bevallva-bevallatlanul, valami elől ő is nyüszítve menekül. A félelem mindig minden tettükből kitüremkedik. Alapjában ez a félelem teszi alkalmatlanná őket a létezésre. Kérdőjelezi meg, zúzza porrá a társadalmi szerepüket, magyarázza a magukba fordulást, a gyávaságot, a tevékeny nihilt, az élettől való elzárkózást, a saját világukba való menekülés megannyi formáját. Mentségük nincs. A tér, ahol mindez megtörténik, fontos szerepet játszik. Khell Zsolt díszletében kizárólag a tágasság utal a család (valahai) jómódjára, a sötétszürke falak között amúgy az Éjjeli menedékhelyet is bátran eljátszhatnák. Talán nem véletlenül. Családi közösség híján éjjeli menedékhely ez, melynek falai között senki nem lel otthonra. A nyugalmas élet, a szerető család mindenre képes. Mondja komolykodva Vajdai Vilmos orvosdoktora, miután a történet elején levizitálta a gyengélkedő Lizát. Akkor még nem tudjuk, hogy ez a megjegyzés milyen végtelenül abszurd. Nem gyanakszunk, pedig Kovács Márton és övéi muzsikálnak hozzá. Az utóbbi néhány év alatt ez a harmadik Gorkij-darab a Katona József Színházban. Visszaemelése a színházi kánonba korszerűséget sugall. Gondolatiságának modernsége nem vesztett az erejéből. Gorkij csügged. Gorkij egészséges. Egyelőre minden rendben van. Ahogy Csehov írja róla. KÁLLAI KATALIN Fotó: Szilágyi Lenke FEKETE ERNŐ, ÓNODI ESZTER, KOCSIS GERGELY 2014. március-április