Magyar Belorvosi Archivum 36. (1983)
1983 / 3. szám - Baranyi Éva dr. (et al.): Az inzulin-szükséglet és az inzulinkötő-képesség vizsgálata inzulin-dependens (Type I.) és nem inzulin-dependens (Type II.) cukorbetegeken
Semmelweis Orvostudományi Egyetem / Belgyógyászati Klinika, Semmelweis Orvostudományi Egyetem Biometriai Kutatócsoport, Budapest Az inzulin-szükséglet és az inzulinkötő-képesség vizsgálata inzulin-dependens (Type I.) és nem inzulin-dependens (Type II.) cukorbetegeken BARANYI ÉVA dr., TAMÁS GYULA jr. dr., BOJTA JÚLIA dr., PAKSY ANDRÁS dr. Közlésre érkezett: 1982. X. 5-én. A nem inzulin-dependens (Type II.) régebbi terminológia szerint érettkori típusú , diabéteszben szenvedő betegek csökkent inzulinérzékenysége in vitro kísérletek és in vivo végzett akut vizsgálatok alapján az utóbbi években vált bizonyítottá [10,14, 13,9]. Mindeddig azonban nem tisztázott, hogy e betegek csökkent inzulinérzékenysége, relatív inzulinrezisztenciája az inzulinkezelés során, klinikailag is megnyilvánul-e [15], és ha igen, fennállásában mlyen tényezők játszanak szerepet. A kérdés megközelítésére a napi inzulinszükséglet alakulását és a vérben keringő inzulinkötő ellenanyagok mennyiségét vizsgáltuk inzulindependens (IDDM) és nem inzulin-dependens (NIDDM) cukorbetegekben. Betegek és módszer Munkánk során 146 inzulin kezelésben részesülő cukorbeteget vizsgáltunk. A beteganyag összeállítása klinikánk anyagából válogatás nélkül történt. 126 beteg már legalább fél éve inzulin kezelést kapott, valamennyiük anamnézisében cink-protamin inzulin adagolása is szerepelt. További 20 beteget a vizsgálat előtt néhány héttel, klinikánkon inzulinra állították be. Betegeink közül 63 diabétesze 35 éves kora előtt kezdődött és a cukorbetegség diagnózisának felállítása óta inzulin-szubsztitúcióra szorultak. Betegségük klinikai képe is juvenilis típusú, ketózisra hajlamos ún. inzulin-dependens cukorbetegségnek (IDDM, Type I., 12) felelt meg. További 83 beteg diabétesze 30 éves koruk után kezdődött és valamennyiük szénhidrát-anyagcseréjét az inzulin-kezelést megelőzően legalább fél évig orális (elsősorban szulfanilurea típusú) antidiabetikumokkal tartották egyensúlyban. Cukorbetegségük klinikai képe stabilis, érettkori típusú, ún. nem inzulin-dependens diabétesznek (NIDDM, Type II., 12) felelt meg. Az IDDM-betegek kora átlagosan 29,6 (13-62) év volt, diabéteszük, ill. inzulin-kezelésük tartama pedig átlagosan 11,0 (0,5-38) év. Az MDDM-betegek átlagosan 57,5 (30-72) évesek voltak, és átlagosan 5,0 éve (3 héttől 14 év) részesültek inzulin kezelésben. Az inzulin szükségletet az anyagcsere-egyensúly fenntartásához szükséges napi inzulinadag alapján adtuk meg. Az inzulin-ellenanyagok mennyiségének mérésére a szérumok inzulinkötő képességét határoztuk meg Kerp cellulóz adszorpciós módszerével, korábban már közölt eljárásunk szerint [6, 7]. Az eljárás során a nem specifikus inzulinkötés felső határát 55 μ 1/100 м1 szérumnak találtuk [6, 7], így inzulin antitestek jelenlétét akkor állapítottuk meg, ha a vizsgált szérum inzulinkötő-képessége e számértéket meghaladta. A statisztikai analízist kétmintás t-próba, korreláció-számítás, illetve x2 -próba alkalmazásával végeztük. Eredmények A 126, legalább fél éve inzulin-kezelésben részesülő cukorbeteg közül 63 IDDM és ugyanennyi NIDDM típusú volt. Az I. táblázaton feltüntetett adatok szerint a nem inzulin-dependens betegek inzulinszükséglete és szérumuk inzulinkötő-képessége szignifikánsan magasabb volt, mint az inzulin-dependens csoportba tartozóké. Kérdés, hogy az Magyar Belorv. Arch. 36. 119-126. 1983.