Magyartanítás, 1997 (38. évfolyam, 1-5. szám)
1997 / 1 - Műhely - Dependenciagrammatika (Ford. Adamik Béla)
Adamik Béla Dependenciagrammatika („Dependenzgrammatik”: in H. Bussmann, Lexikon der Sprachwissenschaft. Stuttgart, 1990. 167-169.) (vagy: függőségi grammatika „Abhängigkeitsgrammatik”) L. Tesmiére (1953, 1959) által kifejlesztett strukturalista jellegű modell a természetes nyelvek szintaxisának leírására. Továbbfejlesztéséhez fontos munkákkal járultak hozzá: Gaifman (1961), Hays (1964) és Heringer (1970). A D másik irányzatának a Hudsontól kidolgozott ún. leány-függőségi grammatikát („Tochter-Dependenzgrammatik”) szokták tartani (Hudson 1976, Schächter 1980 és a szógrammatika „Wort-Grammatik” Hudson 1984). A D fő célja, hogy leírja a mondat függőségi szerkezetét („Dependenz-Struktik'"), azaz hogy leírja a mondat elemei között meglévő függőségi viszonyok struktúráját. Ez az eljárás azon a feltevésen alapszik, hogy egy két elemből álló szintaktikai kapcsolatban az egyik az irányító, a másik a függő elem. Ha egy irányító elem egy másik irányító elemtől függővé válik, akkor komplex hierarchikus függőségi rend keletkezik Ilyen struktúrák ábrázolására a Dágrajzokat („Baumgraphen”) (Stemmata) használ, amelyeknek centrális csomópontját egy nyelvi szerkezet abszolút „regens”-e alkotja (mondat esetében az ige). A közvetlenül függő elemhez tartozó függőségi viszonyt az alárendelt csomóponthoz húzott vonallal („Kante” tkp. él) jelölik. A Der Bock mag das Heu nich sehr (A bak nem nagyon szereti a szénát) mondat dependencia-szerkezetét az alábbi szemmával ábrázolják (Heringer 1980, 17): A vonalak a nyelvi kifejezések kategorizálását szimbolizálják. Ebben az elemzési módszerben az ige két nominális és egy adverbiális elemet irányít; mindegyik nomen a maga részéről egy artikulust irányít; a sehr adverbium a nicht adverbiumot irányítja. A konnexiós, azaz a két elem közötti függőségi viszony mellett a junctiós (mellérendelési) és a translatiós viszonyt is figyelembe veszik. functiókon koordinációkat (mellérendeléseket) értünk mint a Philips und Caroline studieren Linguistik mondatban. A translatiók azt a tényt írják le, hogy némely ún. funkciószóki (translativák) egy kifejezés (szó, szókapcsolat, mondat stb. A. B.) szintaktikai kategóriáját megváltoztatják, és e módon lehetővé teszik a kifejezés konnexióját a közvetlenül fölötte álló régenshez. Pl. a Luise von a das Buch von Luise szintagmában csak a von translativum segítségével válik adjektivummá, amelyet a Buch irányít. A D termékenyítőleg hatott a valenciaelmélet fejlődésére. Az ige valenciája (az a tulajdonsága, hogy a mondatban bizonyos elemekre van szüksége) meghatározza annak a mondatnak a struktúráját, amelyben előfordul. E tekintetben Tesmére különbséget tesz szükségszerű aktantok (kiegészítések) és fakultatív circonstantok (körülmények, meghatározások) között. A Der Bock mag das Heu nicht sehr mondatban a Der Bock és a das Heu két aktantja, a nicht sehr pedig circonstantja a mag verbumnak. A stemnák nem adnak felvilágosítást a mondat összetevős szerkezetéről. Ilyen módon pl. nem lehet megtudni a fenti ábrából, hogy a der Bock vagy a mag das Heu nicht sehr komplexebb egységekbe (ti. alany, ill. komplex állítmányi csoport) vannak foglalva. Noha már maga Tesmiére kutatta a dependenciaszerkezet és a sorrendi kapcsolatok („Reihenfolge-Beziehungen”) közötti viszont (1. s.v. Zentrifugal vs. Zentripetal), a szemmák nem veszik figyelembe a mondatelemek lineáris sorrendjét. Újabban kiegészítő leírási eszközök bevezetésével kísérlik meg az összetevőt („Konstituenz”, pl. Heringer 1970 és Hudson 1976) és a serializációt („Serialisierung” , szórend és mondatrészrend, I. s.v Wort- und Satzgliehstellung) megragadni (pl Heringer 1980). A D. lehetőségeit a transzformációk révén is bővíteni lehet (Robinson 1970 és Water 1973). Ámbár a D. a strukturalizmus szellemében a szintaxis autonómiáját védelmezi, mégis vannak közös vonásai a mondatszemantikával is. Ily módon Tesmére abból indul ki, hogy minden szintaktikai konnexiónak egy szemantikai viszony felel meg, és ebben az összefüggésben bevezeti a nukleus fogalmát (amely a mondat szintaktikai csomópontját és annak járulékos szemantikai funkcióit jelöli). Iti f j ! der Bock mag dás Heu nicht sehr (* a bak, szereti a szénát, nem nagyon) Olyan nyelvi elemek megnevezése, amelyek elsősorban grammatikai jelentést hordoznak, és mindenek előtt szintaktikaistrukturális funkciót töltenek be, mint az artikulus, a pronomen, a praepositio és a conjunctio (s.v. Funktionswort).