Nagyvilág, 1962 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1962 / 5. szám - ÉLŐ MÚLT - Pálffy Endre: Ion Luca Caragiale

ION LUCA CARAGIALE (1­852 — 1­9­1­2) Száztíz évvel ezelőtt született és ötven éve halott Caragiale, a román irodalom egyik legeredetibb írója. Eminescu és Creanga mellett a román kritikai realizmus el­indítója, de életművének gyökerei Filimonhoz, a realista regény megteremtőjéhez is visszanyúlnak. Rendkívül népszerű volt kortársai között, de az utókorra gyakorolt hatása is szinte egyedülálló. Termékeny író, több műfajban remekműveket alkotott, páratlan hírnevét azonban színpadi alkotásaival szerezte. Valamennyi kortársánál többet tudott a dráma műhelytitkairól, s ez nem véletlen, mert apja, két nagybátyja színész volt, akiknek neve szorosan hozzátartozik a román színház történetének küz­delmes kezdeti szakaszához. Pályaképét a kapitalista társadalomban élő művész nyugtalanító mozzanatai kí­sérték végig. Alig van román író, aki oly tekervényes életpályát futott volna be, mint Caragiale. Színházi súgó, színdarabok másolója, nyomdai korrektor, házitanító, a Nemzeti Színház főigazgatója, kisegítő tanár, kistisztviselő — hogy csak a főbb állo­másokat említsük. Közben állandó anyagi gondokkal küzd, ezeket rövid időre enyhíti ugyan egy örökség, lehetővé téve, hogy a hazai közállapotoktól megcsömörlött író élete utolsó nyolc évét Berlinben töltse. De ez sem csökkentheti lázadó kedvét. Ellenzékisége társadalmi gyökerekből fakad, az 1848-as forradalom után kialakult polgári-földesúri koalíció embertelen kormányzati rendszerével szemben a tömegek tiltakozását fejezi ki. Műveltségével bámulatba ejti ismerősei, barátai, olvasói táborát, rajong Shakespeare-ért, kedveli a klasszikus színpad alkotásait, remekbe szabott ver­sekben fordítja románra Alexandre Parodi Rome vaincue című történeti tragédiáját. Eredeti színpadi művei érdekes módon — amint erre többen rámutattak — mégis a XIX. századi francia vaudeville-ek világát, Seribe, Labiche darabjainak hangulatát idézik. Népi realizmusának másik jellegzetes vonása, ahogyan a felsőbb hatalmasságok iránti lojalitást mímelve, a sorok között maró szatírával teszi nevetségessé a rendszer fonákságait, az urak eszén túljáró népi hősre emlékeztető módon. .Színpadi alkotásai így fogantak a népi tiltakozás jegyében. A Zűrzavaros éjszaka című vígjátékában a hazug és képmutató polgári társadalom családi életét helyezi mérlegre, s finom egyensúllyal alakítja ki a jellemek rendszerét. Az elveszett levél a polgári­ földesúri rendszer mocsarát, a polgári parlamentarizmus hazug szövevényét leplezi le. Bemutatja az „arc és álarc” közötti ellentétet, felfedi, hogy a választás csak komédia, a képviselőket nem a nép választja, hanem a hatalmon levők. A népet azzal áltatják ugyan, hogy elvi ellentétek vannak a különböző polgári pártok között, de valójában a küzdelem nem az elvekért, hanem, a hatalomért, az anyagi előnyökért folyik. Caragiale vígjátékainak társadalmi mondanivalóját egészítik ki a század utolsó évtizedében született karcolatai és humoreszkjei, amelyek sok tekintetben Mikszáth írásaihoz közelítenek. Caragiale ekkor már nyíltan szembefordul a hivatalos irodalom képviselőivel, s szatírája a munkásmozgalom sajtójában felvetett kérdésekhez kapcso­lódik. Karcolataiban a polgári demokrácia hazugságát, a frázisokat pufogtató burzsoá politikusokat támadja, a korabeli iskoláról, a családban folyó nevelésről vallott véle­ményét juttatja kifejezésre. A kép mindenütt lesújtó, s pillanatig sem kétséges az író állásfoglalása, még akkor sem, ha néhol a színlelt megértés uralkodik is a hangvétel­ben. A jellemeket mindvégig maró szatírával, kiélezett szituációkban ábrázolja, s a leleplező párbeszédek, monológok mögött ott izzik az író felháborodása. A hűvös mű­vészi fegyelem igényének beszédes példái azok a karcolatai, amelyekben a soviniz­must teszi nevetségessé. Ezek egyikében egy nacionalista egyesület alapszabályait mu­tatja be, amely többek között ilyen elvekre épül: nem szeretheti saját népét az, aki nem gyűlöli a többi népeket; egy nép igazi ellenségei nem a saját hibái, hanem más népek erényei; tehát egy népnek nem hibái kijavításával kell vesztegetnie idejét, ha­nem sokkal inkább avval, hogy más népek erényeit elvitassa. Az egyesület tagjainak tehát gyűlölni­ök kell mindazt, ami idegen. Kivétel e szabály alól a nem román tőke. A román polgárság és kispolgárság világának ábrázolását kerekíti ki az 1907-es parasztfelkelések előzményeiről, lefolyásáról szóló szociográfiai elemzése — 1907. ta­vasztól őszig. Hazánkban Eminescu és Sadoveanu mellett a legismertebb román író. Vígjátékai­nak, humoreszkjeinek hősei bevonultak a magyar olvasók tudatába is, s ennek az a titka, hogy bár a múltat ábrázolja, Caragiale életműve egy letűnt korszak bírálatával, művészi értékeivel és szí­vonalasan szól a jelenhez. PÁLFFY ENDRE

Next