Orvosi Hetilap, 1971. március (112. évfolyam, 10-13. szám)

1971-03-28 / 13. szám - A GYAKORLAT - Fenyvesi Tamás: Az alkohol-dependentiáról

A GYAKORLAT XIII. ker. Tanács Róbert Károly körúti Kórháza, I. Elmeosztály (osztályvezető főorvos: Fenyvesi Tamás dr.) Az alkohol- dependentiáról Fenyvesi Tamás dr. Az alkoholisták megítélésének hibái és tévedései nem félreismerésekből vagy ismerethiányból szár­maznak, hanem negatív jellegű, antipathia-érzésen alapuló emotionális-moralizáló előítéletekre vezet­hetők vissza. Az alkohol betegség nem fátumsze­­rűen, elkerülhetetlenül következik be; az alkohol testi-lelki romboló hatásának az egyén jobban és tartósabban képes önfegyelmező és önirányító me­­chanismusokkal ellenállni, mint pl. a morphin­­származékok egyszer már kialakult addictiójának, éppen ezért orvos és társadalom az egyéntől bizo­nyos fokig megkövetelheti az önszabályozó mecha­­nismusok gyakorlását. Ahhoz, hogy valaki alkoho­listává váljék, meglehetősen hosszú utat kell meg­tennie és eközben bőségesen nyílnék alkalom a megfelelő pschés, szociális és etikai normákhoz való visszatérésre! Másrészt az egyén felelősségét nagyban csök­kenti az alkoholfogyasztás rendkívüli elterjedtsége és az, hogy üzleti elgondolások csaknem az egész világon előnyben részesülnek az egészségvédelmi rendszabályokkal szemben. Az iparosodó társadal­makban az alkohol részben táplálékpótlószer, rész­ben szociális problémákat megkerülő gondűző, és terjesztését még a szocialista kereskedelempolitika sem mindig az orvos-egészségügyi felfogásnak meg­felelő módon kezeli. Az 1965. évi nemzetközi sta­tisztika adatai szerint (17) Magyarország az egy főre eső absolutalkohol-fogyasztás terén (amely évi 7,4 liter abs. alk.) kb. a világranglista közepén fog­lal helyet (4, 12). Megelőz bennünket Franciaor­szág, Portugália, Olaszország, NSZK, Spanyol­­ország, Svájc, Ausztria. Az iszákosság Magyaror­szágon is népbetegség jellegét éri el, hiszen az össz­lakosságnak mintegy 1%-ára terjed ki. (Kb. 100— 120 ezer férfi és 10—12 ezer nő.) (5). Vannak or­szágok, ahol jelentős mennyiségű bor fogyasztása teljesen általános, mégsem mindenki alkoholista. Az „alkoholismus chronicus” betegségfogalom tény­leges határait megvonni nem könnyű. A rendszer­­telenül­ mértéktelenül ivók vagy szokványosan so­kat ivó nagyivók, vagy iszákosok még nem jelen­tenek okvetlenül beteg egyént. Az Egészségügyi Vi­lágszervezet meghatározása szerint alkoholista az, Orvosi Hetilap 1971. 112. évfolyam, 13. szám akin az excessiv ivás psychés-somatikus állapot, in­­terpersonális kapcsolatok és társadalmi tevékeny­ség vonatkozásában súlyos zavarokhoz vezet, ilyen jellegű elváltozások "az alkohollal igen nagymérték­ben átfertőzött lakosságnak aránylag csak csekély részén alakulnak ki. A nemzetközi adatok szerint (5) 100 rendszeres fogyasztó közül csak 15—20 vá­lik idővel kóros mértékben iszákossá, s ezek közül csak 3—5 lesz dependens alkoholistává. A valódi alkoholismus kialakulásában kiváltó jellegű társas­lélektani és hajlamosító kórlélektani tényezők mel­lett öröklött vagy szerzett kóroki tulajdonságok is szerepet játszanak. A kóroki tényezők mibenlétére vonatkozó enzy­­mológiai és anyagcsere-kutatások eddig még nem ve­zettek eredményre; lehetséges, hogy a genetikai kuta­tások fogják idővel kideríteni azt a hibás genetikai informatión alapuló histokémiai dispositiót, amely az alkoholismushoz vezet. A valódi alkoholismus és az iszákosság gyakor­lati megkülönböztetésére alkalmas az a megfigye­lés, hogy míg az iszákos ihat sokat is, keveset is, az ivást bármikor abba tudja hagyni, addig az alko­holista lehet abstinens is hónapokig, de ha egyszer inni kezd, az ivást önerejéből abbahagyni nem tudja. Nem mindenki válik alkoholistává, aki iszik, aki viszont azzá válik, betegnek tekintendő, és or­vosi segítségre szorul. Az orvosi megítélés alapja éppen ezért akár az induló, akár a már kialakult alkohol­beteggel szemben csak a segítségnyújtás szándéka lehet! Az erkölcsi köntösbe bújtatott ne­gatív előítélet alapvetően helytelen; számos esetben találkozik a gyakorló orvos más jellegű helytelen, egészséget károsító magatartásmódokkal (pl. niko­tin abusus), mégsem lépi túl az illetőkkel szemben az erélyes figyelmeztető dorgálás mértékét, még­sem nézi le vagy ítéli el őket azért, mert saját egészségüket súlyosan veszélyeztetik! Az előítéleteken való felülemelkedést megne­hezíti, hogy az alkoholisták nemcsak saját egészsé­güket veszélyeztetik. Agressív, a kriminalitás hatá­rán levő cselekedeteket követnek el, interpersonális kapcsolataikban kellemetlen hatást gyakorolnak környezetükre. Az iszákosság talaján kialakuló hy­­pomán, deliberált, agressív karakter tulajdonságok az orvos türelmét és psychotherapiás készségét is próbára teszik. Ha azonban sikerül az egyébként suggestibilis alkoholistával a megfelelő erélyes-tü­relmes irányításon alapuló kontaktust létrehozni, akkor már a kórkép pontosabb kategorizálására is sor kerülhet. A még nem alkoholista iszákosok csoportjában Kardos (11) 5 alcsoportot különböztet meg: 1. Szocio-ökonómiai tényezők okozta alkohol en­­démia (szűkös körülmények közt alkohollal táplálkozó emberek; pl. Dél-Olaszország, Portugália). Gyakoriak a belszervi és idegrendszeri szövődmények, igazi alko­­hol-dependentia nélkül. 2. Szocio-kulturális endémia (pl. Franciaország borivó vidékein a lerészegedést a társadalom termé­szetesnek tartja). 3. Szocio-kulturális tényezők által fékezett mér­tékletes alkohol-consum (pl. Olaszország) , ún. medi­terrán ivási typus. 4. Szocio-psychológiai ambivalentia által kiváltott excessusok (pl. Svédország), ahol a túlzottan merev

Next