Orvosi Hetilap, 1979. szeptember (120. évfolyam, 35-39. szám)

1979-09-30 / 39. szám - Kardos György: Alkohol-dependentia, elvonási syndroma, "elvonó"-kezelés

Országos Ideg és Elmegyógyászati Intézet (főigazgató: Tariska István dr.) Alkohol-dependentia, elvonási syndroma, ,,elvonó”-kezelés Kardos György dr. A szeszes italok fogyasztása az utolsó húsz-harminc évben Európa-szerte nagymértékben fokozódott. Különösen az NDK-ban és Hollandiában, ahol több mint háromszorosára, valamint az NSZK-ban és Jugoszláviában, ahol közel háromszorosára emel­kedett. Nálunk is aggasztó a fogyasztás mértéke, hiszen már 1975-ben átlépte a tíz litert (100%-os alkoholban megadva, évente és fejenként), míg az ötvenes években négy-öt liter volt. Ezzel, az NSZK- val együtt, „beléptünk” a tíz legtöbbet ivó ország közé, és „kiszorítottuk” onnan Angliát és Csehszlo­vákiát (15, 40, 49, 63). Az alkoholisták száma összefügg a fogyasztás mértékével, amit sokáig tagadtunk, jóllehet a fo­gyasztás nagyságát csak hozzávetőlegesen ismer­jük. Ti. azt tudjuk a kereskedelem és a vendég­látás adataiból, hogy évente mennyi ital fogy el, de ehhez egyfelől hozzá kellene adnunk az „ilyen­olyan háztájakon” termelt, főzött mennyiséget, másfelől le kellene vonnunk azt, amit a külföldiek ittak meg. A cirrhosis okozta mortalitásból, illetve az alkoholos psychosisok meg az alcoholismus miatt kezelésre kerülők számából sem lehet kiszámítani az alkoholisták pontos számát. A különböző epide­miológiai formulák csak óvatos becslésre jók, de így volt az ötvenes években is (!). Ezért annyit biztosra vehetünk, hogy ha a fogyasztás 20—25 év alatt a kétszeresére, míg a cirrhosis okozta halálo­zás közel a háromszorosára és a delirium tremens gyakorisága az ötszörösére nőtt, akkor az alkoho­listák száma legalább kétszer annyi lehet, mint amennyire az ötvenes évek végén becsültük, azaz ma már kb. 160—180 000, ennél inkább több, mint kevesebb (6, 9, 21, 49). Ez a szám a tulajdonképpeni, azaz a depen­dens alkoholistákra vonatkozik. Az Egészségügyi Világszervezet (1979. január 1-ével) a „betegségek nemzetközi osztályozása” új kiadásában módosí­totta, „pontosította” ezt a diagnosist (is). Ti. „el­tűnt” az alcoholismus, amit Magnus Huss a XIX. század közepén javallott a diplomania és „Trunk­sucht” helyett, annak a kórképnek a megjelölésére, amit mostantól alkohol-dependentiának kell nevez­nünk. Az új diagnosis tulajdonképpen semmiféle változást nem jelent, mert az alcoholismus-betegség lényege a múltban is az alkohol-dependentia volt. Eddig úgy határoztuk meg az alkoholistát (igaz, hogy nem a betegségét, hanem őt magát, a heteg Orvosi Hetilap 1979. 120. évfolyam, 39. szám get), hogy az alkoholista rendszeresen, azaz min­den esetben mértéktelenül iszik (ha iszik), mert az ivást abbahagyni, meg az ivással felhagyni kép­telen, éspedig az ivás feletti kontroll elvesztése és az elvonási tünetek miatt. Csakhogy „az alcoho­lismus” jelentése eltorzult, sőt hovatovább kikö­zösítő értékítéletté vált (26, 28). Ezért a WHO az alkohol-dependentia megha­tározását azzal kezdi, hogy az nem valamiféle tár­sadalmi „bélyeg”, hanem „psychológiai és biológiai szempontból egyaránt valós jelenség”, amely „az alkohol okozta problémák és fogyatékosságok hal­mozódásával” jár, mert az ivás feletti kontroll gyengülése miatt (nota bene, a sokat vitatott „kont­­rollvesztést” helyettesíti az „impaired control”!) az alkoholista mindig sokat iszik, és mindig iszik, mert az elvonási tünetei erre kényszerítik. Ugyanez áll egyébként az alkohol-dependentiát követő kategó­riára , a drog-dependentiá­ra, minthogy azonos pharmacológiai jelenségről van szó (4, 17, 23, 36). A dependentiák mellett az új ICD („Interna­tional Classification of Diseases”) elkülöníti a nem dependens abususok csoportját, ahol a sok „licit” és „illicit” drog mellett szerepel alkohol-abusus is, magyarul: iszákosság. Ezt azért kell kiemelnünk, mert az ICD magyar kiadása csak „gyógyszerfüg­gőségi szindrómá”-ról tud, holott a Cannabis vagy a Technokol Rapid „nem licit” drogok, azaz soha­sem szerezhetők be gyógyszerként. Az abususok elkülönítése azt jelenti, hogy a fogyasztók között vannak a többé-kevésbé „konszolidált”, azaz a rendszeres, ámbár mértéktartó fogyasztókon kívül olykor-sokszor visszaélők is, anélkül, hogy ők de­pendens fogyasztók volnának (21, 39, 63). A két csoport elkülönítése nemcsak jogi (pl. igazságügyi orvosszakértői, közlekedésbiztonsági stb.) szempontból fontos és szükséges, hanem a therápiás teendők szemszögéből is. Az alkoholban oldódó elvonási tünetek megjelenése szükséges és elégséges az alkohol-dependentia diagnosisához, mert az „alcoholismus-betegség” többi ismérve eb­ből ered. Így például: a dependens ivónak nemcsak kora reggel, de éjszaka is kell inni, az elvonási tü­netek megszüntetése végett; sokat iszik, alig eszik, mert anacid gastritise és hepatosisa miatt étvágya sincsen; sok, idült alkoholmérgezésre, illetve azt tetéző polycarentiás állapotra valló következmé­nyes betegsége van stb. Ha a vizsgált személynek nincsenek elvonási tünetei, azaz másnapossága el­len sok vizet, tejet, limonádét, teát, jaffát stb. iszik és viszolyog a szeszes italoktól, nemhogy arra szűnnének a panaszai... ezenkívül sem belszervi, sem neurológiai eltérést nem mutat, akkor nem alkoholista (!). Ez esetben lehet a vizsgált személyt az abu­­susai miatt tartós abstinentiára inteni, sőt késztet­ni (akár hipnózissal, akár valamely magatartás­módosító averziós kúrával, legyen az emeticum, la­xantia, saxamethonium vagy „elektrotechnika”), majd a jó ideig tartó, pl. fél-egy-másfél éves absti­nentia után szigorú temperanciára oktatni (ínni csak otthon, étkezéshez szabad! Töményét soha, csak sört, vagy bort! Mindig családi körben és so­hasem naponta, azaz ha holnap iszom, akkor ma nem iszom, keveset sem! stb.). Ugyanakkor a de-% 2343

Next