Orvosi Hetilap, 1979. szeptember (120. évfolyam, 35-39. szám)
1979-09-30 / 39. szám - Kardos György: Alkohol-dependentia, elvonási syndroma, "elvonó"-kezelés
Országos Ideg és Elmegyógyászati Intézet (főigazgató: Tariska István dr.) Alkohol-dependentia, elvonási syndroma, ,,elvonó”-kezelés Kardos György dr. A szeszes italok fogyasztása az utolsó húsz-harminc évben Európa-szerte nagymértékben fokozódott. Különösen az NDK-ban és Hollandiában, ahol több mint háromszorosára, valamint az NSZK-ban és Jugoszláviában, ahol közel háromszorosára emelkedett. Nálunk is aggasztó a fogyasztás mértéke, hiszen már 1975-ben átlépte a tíz litert (100%-os alkoholban megadva, évente és fejenként), míg az ötvenes években négy-öt liter volt. Ezzel, az NSZK- val együtt, „beléptünk” a tíz legtöbbet ivó ország közé, és „kiszorítottuk” onnan Angliát és Csehszlovákiát (15, 40, 49, 63). Az alkoholisták száma összefügg a fogyasztás mértékével, amit sokáig tagadtunk, jóllehet a fogyasztás nagyságát csak hozzávetőlegesen ismerjük. Ti. azt tudjuk a kereskedelem és a vendéglátás adataiból, hogy évente mennyi ital fogy el, de ehhez egyfelől hozzá kellene adnunk az „ilyenolyan háztájakon” termelt, főzött mennyiséget, másfelől le kellene vonnunk azt, amit a külföldiek ittak meg. A cirrhosis okozta mortalitásból, illetve az alkoholos psychosisok meg az alcoholismus miatt kezelésre kerülők számából sem lehet kiszámítani az alkoholisták pontos számát. A különböző epidemiológiai formulák csak óvatos becslésre jók, de így volt az ötvenes években is (!). Ezért annyit biztosra vehetünk, hogy ha a fogyasztás 20—25 év alatt a kétszeresére, míg a cirrhosis okozta halálozás közel a háromszorosára és a delirium tremens gyakorisága az ötszörösére nőtt, akkor az alkoholisták száma legalább kétszer annyi lehet, mint amennyire az ötvenes évek végén becsültük, azaz ma már kb. 160—180 000, ennél inkább több, mint kevesebb (6, 9, 21, 49). Ez a szám a tulajdonképpeni, azaz a dependens alkoholistákra vonatkozik. Az Egészségügyi Világszervezet (1979. január 1-ével) a „betegségek nemzetközi osztályozása” új kiadásában módosította, „pontosította” ezt a diagnosist (is). Ti. „eltűnt” az alcoholismus, amit Magnus Huss a XIX. század közepén javallott a diplomania és „Trunksucht” helyett, annak a kórképnek a megjelölésére, amit mostantól alkohol-dependentiának kell neveznünk. Az új diagnosis tulajdonképpen semmiféle változást nem jelent, mert az alcoholismus-betegség lényege a múltban is az alkohol-dependentia volt. Eddig úgy határoztuk meg az alkoholistát (igaz, hogy nem a betegségét, hanem őt magát, a heteg Orvosi Hetilap 1979. 120. évfolyam, 39. szám get), hogy az alkoholista rendszeresen, azaz minden esetben mértéktelenül iszik (ha iszik), mert az ivást abbahagyni, meg az ivással felhagyni képtelen, éspedig az ivás feletti kontroll elvesztése és az elvonási tünetek miatt. Csakhogy „az alcoholismus” jelentése eltorzult, sőt hovatovább kiközösítő értékítéletté vált (26, 28). Ezért a WHO az alkohol-dependentia meghatározását azzal kezdi, hogy az nem valamiféle társadalmi „bélyeg”, hanem „psychológiai és biológiai szempontból egyaránt valós jelenség”, amely „az alkohol okozta problémák és fogyatékosságok halmozódásával” jár, mert az ivás feletti kontroll gyengülése miatt (nota bene, a sokat vitatott „kontrollvesztést” helyettesíti az „impaired control”!) az alkoholista mindig sokat iszik, és mindig iszik, mert az elvonási tünetei erre kényszerítik. Ugyanez áll egyébként az alkohol-dependentiát követő kategóriára , a drog-dependentiára, minthogy azonos pharmacológiai jelenségről van szó (4, 17, 23, 36). A dependentiák mellett az új ICD („International Classification of Diseases”) elkülöníti a nem dependens abususok csoportját, ahol a sok „licit” és „illicit” drog mellett szerepel alkohol-abusus is, magyarul: iszákosság. Ezt azért kell kiemelnünk, mert az ICD magyar kiadása csak „gyógyszerfüggőségi szindrómá”-ról tud, holott a Cannabis vagy a Technokol Rapid „nem licit” drogok, azaz sohasem szerezhetők be gyógyszerként. Az abususok elkülönítése azt jelenti, hogy a fogyasztók között vannak a többé-kevésbé „konszolidált”, azaz a rendszeres, ámbár mértéktartó fogyasztókon kívül olykor-sokszor visszaélők is, anélkül, hogy ők dependens fogyasztók volnának (21, 39, 63). A két csoport elkülönítése nemcsak jogi (pl. igazságügyi orvosszakértői, közlekedésbiztonsági stb.) szempontból fontos és szükséges, hanem a therápiás teendők szemszögéből is. Az alkoholban oldódó elvonási tünetek megjelenése szükséges és elégséges az alkohol-dependentia diagnosisához, mert az „alcoholismus-betegség” többi ismérve ebből ered. Így például: a dependens ivónak nemcsak kora reggel, de éjszaka is kell inni, az elvonási tünetek megszüntetése végett; sokat iszik, alig eszik, mert anacid gastritise és hepatosisa miatt étvágya sincsen; sok, idült alkoholmérgezésre, illetve azt tetéző polycarentiás állapotra valló következményes betegsége van stb. Ha a vizsgált személynek nincsenek elvonási tünetei, azaz másnapossága ellen sok vizet, tejet, limonádét, teát, jaffát stb. iszik és viszolyog a szeszes italoktól, nemhogy arra szűnnének a panaszai... ezenkívül sem belszervi, sem neurológiai eltérést nem mutat, akkor nem alkoholista (!). Ez esetben lehet a vizsgált személyt az abususai miatt tartós abstinentiára inteni, sőt késztetni (akár hipnózissal, akár valamely magatartásmódosító averziós kúrával, legyen az emeticum, laxantia, saxamethonium vagy „elektrotechnika”), majd a jó ideig tartó, pl. fél-egy-másfél éves abstinentia után szigorú temperanciára oktatni (ínni csak otthon, étkezéshez szabad! Töményét soha, csak sört, vagy bort! Mindig családi körben és sohasem naponta, azaz ha holnap iszom, akkor ma nem iszom, keveset sem! stb.). Ugyanakkor a de-% 2343