Pro Minoritate, 2001 (1-3. szám)

2001 / 3. szám - NEMZET ÉS TÖRTÉNELEM - Nagy Levente: Emóció, ráció, frusztráció: Mihai Eminescu politikai publicisztikája

Nagy Levente el a levél.­Nos ez a vita több tanulsággal is szolgál a mai magyar-román értelmiségi párbeszédet illetően. A levélváltás valószínűleg sokakat ismét megerősített abbéli nézetében, hogy itt úgyis csak süketek párbeszéde folyik: mi mondjuk a magunkét, ők szintén, de azért mi vagyunk az igazi européerek, mert Romániában nincs is igazi baloldali demokratikus, nemhogy politikai, de értelmiségi hagyomány sem.­ Ott még a legnagyobbak is (Cioran, Eliade stb.), akiket a magyar közönség is jól ismer, Vasgárda-szimpatizáns szélsőjobboldaliak voltak. A dolognak csak az a szépséghi­bája, hogy Cioranról és Eliadéról magyar értelmiségi körökben a kutya sem vett tu­domást addig, amíg Nyugaton és Amerikában be nem futottak, hogy azután a 80-as, 90-es években valósággal berobbanjanak, ha nem is a magyar tudományos életbe, de a könyvpiacra mindenképp. Ezzel párhuzamosan kezdtek megjelenni magyar fo­lyóiratokban is azok a híradások, melyek a fontosabb román értelmiségiek két világ­háború közti fasisztoid, antiszemita beállítódásairól szóltak.­ Az, hogy ez zavart okozott a hazai értelmiségi berkekben, Tamás Gáspár Miklós fenti levele mutatja leginkább. A kérdés ugyanis óhatatlanul ott bujkál a sorai közt, még ha a szerző nem is fogalmazza meg nyíltan: hogyan találunk az ilyen hagyományokkal rendelkező román barátaink körében párbeszédre alkalmas partnert? Vagy maradjon a hallgatás és a kivárás, mert egyelőre a kölcsönös odamondogatások ördögi köréből úgysem lehet kitörni? Véleményünk szerint ez a látszólag kétségbeejtő helyzet számos lehe­tőséget is magában rejt. A mellébeszélések ellenére is tagadhatatlan, hogy 1990 előtthöz képest az utóbbi években nagymértékben megnőtt az egymás iránti érdek­lődés, úgy a napi sajtó, mint a tudományos publikációk szintjén. Ezért valószínűleg előbb vagy utóbb arra is rákényszerülünk, hogy ne csak egymásnak, hanem egymás­sal is beszéljünk. A dolog másik szépséghibája az, hogy a román-magyar értelmiségi párbeszéd­nek, főleg abból a szeletéből mely a szélesebb (sajtó)olvasóközönséget is érinti, hi­ányzik a történeti dimenzió. Nos ennek felvázolására Eminescu példája több szem­pontból is modellértékű lehet: 1. az ő köpönyegéből bújtak ki azok, akikből Tamás Gáspár Miklós barátainak vasgárdista hősei lettek (Eliade, Cioran, L. Blaga, C. Noica, N. Iorga stb.); 2. de ugyanakkor sehol sem olyan erős a dekonstrukciós szán­dék, a szélsőjobboldalisággal megfertőzött hagyománytól való elhatárolódási aka­rat, mint épp Eminescu szellemi hagyatéka esetében. Úgy véljük, leginkább e téren találhatunk párbeszédre kész és képes partnereket. 2. Eminescu politikai nézeteiről magyarul Köpeczi Béla 1993-ban megjelent tanulmá­nyán kívül eddig semmit sem írtak.3 Köpeczi írása már akkor kisebb vitát váltott ki, jóllehet ő csak annyit állított, hogy az 1848-19-es erdélyi eseményekről írt bese-

Next