Pro Minoritate, 2001 (1-3. szám)
2001 / 3. szám - NEMZET ÉS TÖRTÉNELEM - Nagy Levente: Emóció, ráció, frusztráció: Mihai Eminescu politikai publicisztikája
NEMZET ÉS TÖRTÉNELEM WEKKKKtttM Nagy Levente EMÓCIÓ, RÁCIÓ, FRUSZTRÁCIÓ Mihai Eminescu politikai publicisztikája 1. Tavaly, a költő születésének 150. évfordulója alkalmából az UNESCO támogatásával Eminescu-évet rendeztek Romániában. Ünnepélyes keretek közt Emil Constantinescu nyitotta meg és Ion Iliescu zárta le a rendezvénysorozatot. Internetes honlapot szerkesztettek a költőről, konferenciákat szervezetek és szinte nem akadt olyan irodalmi és társadalomtudományi folyóirat, mely ne foglalkozott volna rendszeresen a költő életművével és annak ellentmondásos recepciótörténetével. Hál’ Istennek ma már az Eminescu körül folyó diskurzus Romániában is botrányoktól hangos. Sajnos ebből a lármás zűrzavarból szinte semmi sem jutott el hozzánk, avagy ha igen, akkor nem szívesen akartuk meghallani. Valljuk be, érzékeny füleinket szívesebben fordítjuk a nap járásának másik irányába. Azt is hozzá kell tennünk, hogy magyar részről igen vérszegény volt hozzájárulásunk az Eminescuévhez. A Román Művelődésügyi Minisztérium támogatásával megjelent ugyan egy impozáns magyar-román kétnyelvű kötet, de kár, hogy két semmitmondó előszóval. Dávid Gyula a Románia Literara hasábjain közölt egy szintén elég vérszegény, amolyan kötelező házi feladat-ízű esszécskét, melyben a román irodalommal foglalkozók számára az unalomig ismert adatokat sorolta fel újra (kik, mikor és hogyan fordították Eminescut), melyeken mind a magyar, mind a román „átlagértelmiségi” átlapoz. Persze az érdektelenségen nem is igen csodálkozhatunk: Gáldi László két világháború közötti tanulmányai óta Eminescuról magyarul nemigen születtek olyan írások, melyek érdekessé tudták volna tenni a román költőt a magyar olvasó számára is. 2000-ben nemcsak Eminescu-év, hanem parlamenti és helyhatósági választások is voltak Romániában, melyeket hasonló, vagy még nagyobb, hangzavar kísért. Erre már néhányan a magyar értelmiségiek és publicisták közül is fel-felkapták fejüket, főleg miután Tamás Gáspár Miklós román barátain[a]k[nak] levelét megírta. Csak sajnálni tudjuk, hogy a vitához magyar részről a későbbiekben senki sem szólt hozzá, de az ÉS szerkesztői így is örvendhettek, mert Romániában igazi lavinát indított