Előre, 1989. június (43. évfolyam, 12906-12931. szám)
1989-06-15 / 12918. szám
ELŐRE ~ 1989. június 15. A fővárosi Román Athenaeumban sor került a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács és Románia Szocialista Köztársaság írószövetsége rendezésében a Mihai Eminescu-centenáriumnak szentelt emlékszimpózium plenáris munkálataira. Június közepén, hársfavirágzáskor a fővárosból, az egész országból különböző életkorú és foglalkozású dolgozók adtak egymásnak találkozót az impozáns épületben, amely előtt nemzeti költőnk szobra őrködik, hogy halálának századik évfordulója alkalmából alkotó munkásságára és életére emlékezzenek. A rendezvényen részt vettek a következő elvtársaik: Emil Bobu, Constantin Olteanu, Dumitru Popescu, Suzana Godea, Ioan Toma, Ion Ursu. Ott voltak országunk kulturális-tudományos életének jeles képviselői, valamint az eminescui életművet ismerő több külföldi vendég. A centenárium alkalmából városon és falun lebonyolított rendezvények gazdag sorát betetőző emlékszimpózium ama üzenet megható és nemes eszméi és értékelő megállapításai jegyében zajlott le, amelyet NICOLAE CEAUSESCU elvtárs, a Román Kommunista Párt főtitkára, Románia Szocialista Köztársaság elnöke intézett a részvevőkhöz. Az üzenetet Emil Bobu elvtárs, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, a KB titkára olvasta fel. A jelenlevők mély megelégedéssel és hálával fogadták pártunk és államunk vezetőjének üzenetét, amely megható elismerése és nagyrabecsülése nagy költőnknek és a nép, ama nép életéből és eszményeiből ihletődő halhatatlan művének, amelynek köréből kiemelkedett. Az irodalom és a művészet nemes nevelő küldetésével kapcsolatos értékelő megállapítások, az alkotókhoz intézett meleg ösztönző szavak, hogy tehetségüket és munkabírásukat állítsák az emberiség jogos béke- és haladástörekvései, a tudatalakító nemes humanista eszmék szolgálatába, minden művészeti és kulturális dolgozó számára mozgósító akcióprogramot alkotnak olyan értékes művek megalkotására, amelyek a szocialista jelen nagyszerű beteljesüléseiről szólnak az utókornak. Ezek a gondolatok és érzések, amelyeket az országos szimpózium nyomatékosan hangsúlyozott, tükröződnek abban a táviratban is, amelyet a Román Athenaeumban sorra került rendezvény részvevői a munkálatok befejező részében hatalmas lelkesedéssel NICOLAE CEAUSESCU elvtárshoz, a Román Kommunista Párt főtitkárához, Románia Szocialista Köztársaság elnökéhez intéztek. A szimpózium részvevői nevében a táviratot Radu Voinan elvtárs, Románia Szocialista Köztársaság Akadémiájának elnöke olvasta fel. Suzana Gâdea elvtársnő, a RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának póttagja, a Szocialista Művelődési és Nevelés Tanács elnöke felszólalásában ezeket mondotta: Ma azért gyűltünk itt egybe hogy tisztelettel emlékezzünk Mihai Eminescura, a román tájakon, e föld emberei között született és nevelkedett költőre arra, aki zsenge gyermekkorától kezdve érzéseit országi szépségeivel ötvözte, arra, aki szívét-lelkét a távoli időkben megalkotott kincsekkel gyarapította, aki e kincsekről lerázta ,régi krónikák porát“ és példátlan ragyogást kölcsönzött nekik, szomjasan kutatva mindazt, ami az elődök harcának és dicsőségének napjairól szólt neki. E földről, ezek közül az emberek közül, ebből az országból, amelynek már zsenge fiatalkorában „nagy múltjához méltó tündöklő jövőt“ kívánt Indult útnak Eminescu, hogy bátor gondolkodásmódjával kitartóan és fáradhatatlanul magáévá tegye mindazt, amit az emberi géniusz a megismerés töretlen útján egybegyűjtött. Költészete, amely a román természet éltető nedvében fogantatott, amelyet a páratlan román nyelv aranyszálai szőnek át, amelyet a nép törekvései, álmai és gondolatai ötvöznek, az egyik legmélyebb, legpatetikusabb megnyilatkozása a tudásszomjnak, annak a törekvésnek, hogy az élet, a világegyetem, a történelem jelenségeinek lényegébe hatoljon. A halála óta eltelt évszázad halhatatlanságának évszázada Műve, amely tudományos fogantatású és széles népszerűségnek örvendő kiadásokban látott napvilágot, amelyet számos országban tanulmányoznak, amelyet tucatnyi nyelvre fordítottak le, impozáns elterjedtségnek örvend minálunk és a földkerekség valamennyi kontinensén. Mélyen szívünkbe-lelkünkbe ivódtak és mindannyiunk számára iránymutatók Nicolae Ceausescu elvtárs megható szavai, amelyekkel az emlékszimpózium részvevőihez intézett mai üzenetében Eminescu egyénisége előtt tisztelgett, s amelyekért kifejezzük mély köszönetünket. Gondolataink ma is a kommunista párt felé szállnak, amelynek bölcs politikája folytán sor került az egész nemzeti kulturális kincsestár hasznosítására. Mély tisztelettel és a legmeszszebbmenő hálával gondolunk Nicolae Ceausescu elvtársra, Elena Ceausescu elvtársnőre, akiknek nevéhez közvetlenül kapcsolódik a román tudomány és kultúra szüntelen felvirágoztatása. Ma azzal a bizonyossággal emlékezünk Mihai Eminescura, hogy életműve a román lélek ünnepe. Azzal a büszkeséggel, hogy elmondhatjuk: az eminescui életmű megbecsülésének igazi dimenzióit és jelentőségét a szocialista forradalom éveiben és különösképpen a nemzeti kultúra összes nagy értékei helyreállításának korában — a Nicolae Ceausescu-korszakban — nyerte el. A Kortársunk: Mihai Eminescu című értekezésében, Dumitru Radu Popescu, az írószövetség elnöke hangsúlyozta: Mélyen meghatott, hogy a pártfőtitkár, a szocialista Románia elnöke, Nicolae Ceausescu elvtárs az emlékszimpózium részvevőihez üzenetet intézett, amely ismételten rávilágít a zseniális költő, Mihai Eminescu, a román szellemiség kvintesszenciája, a román nép életében mélyen gyökerező művész, a modern román nyelv, irodalom és kultúra megalkotója nagyrabecsülésére. Az 1889. június 15. óta eltelt száz esztendő során Eminescu mindvégig jelen volt a modern Románia születését fémjelző eseményekben. Évszázadnyi történelem mélyén sem maradt csupán történelem, csupán példakép az elkövetkezendők számára. Eminescu mindig is közöttünk volt, mindig is kortársunk volt — és marad. A legnagyszerűbb oszmózis ez a lángész és szülője, a nép között. Mit jelent számunkra Eminescu? A lehetséges válaszok közül talán az első, amellyel kötelességünk szolgálni, a következő: Eminescu a hazát jelenti a számunkra. Több mint száz esztendővel ezelőtt ő emelte magasra a dicső zászlót örökbecsű verssoraiban: „Áldott hon, román hon, mit kívánjak néked, / Szerelmetes ország, ékes, dicső föld?“ E költői hitvallás ritmusában a haza zseniális intuíciója tükröződik. A „szerelmetes ország“ a jobbra-szebbre törekvés, a nép, az oly szerencsés genezisből származó, de olyan nemzet gazdag tárháza abszolút hasznosításának talaja, amelynek gyakran súlyos viszontagságokkal kellett megküzdenie. A „szerelmetes országot“, amelyet egész lényébe ötvözött, a maga rendkívüli ráérzésével, józanságával, alkotó nyugtalanságával „szegénységében, gondjaiban“ is ismert. A „szerelmetes országot“ Eminescu belső, lényegi dimenzióiban azonosította a nemzeti öntudattal, a nemzeti és nyelvi egységgel, az ősi föld függetlensége megvédelmezésének eszményével, annak az eszménynek az olthatatlan lángjával, hogy megszülessen a modern Románia összhangban mindazzal, ami akkori időkben a leghaladóbb volt. Eminescu száz esztendővel azután, hogy az örökkévalóságba lépett, a megismerés erős és dús fájaként áll előttünk. A kultúra jelképeként, szellemi gyarapodásunk programszerű építésének alapvető összetevőjeként. A román irodalom érdemben Eminescu útján kapcsolódik a nagyvilág irodalmához, de ugyanakkor a művelődés szomjától, a megismerés fáradhatatlan törekvésétől áthatott írót állít a nagyvilág elé, olyant, aki igazi program szerint bontakozik ki, aki igazi program szerint alkot. Eminescu a román kultúra totális alakja, Eminescu nem csak azt irodalom számára mérce. Példás" erőfeszítést szentel a megismerésnek — kezdve a mindennapi élettől el egészen a történelem mélységeiig, vagy a népi ethosz rejtélyeiig, el egészen a lingvisztika, az egzakt tudományok, a képzőművészet mélyenszántó kutatásáig — s így az elmúlt évszázad egész román szellemi fejlődése számára érvényes alkotási példakép. A román kultúra számára olyan évszázadot jelent, amelyet Eminescu évszázadának nevezhetnénk. A Mű és a Költő valóban delejes erővel hat az irodalomra, de erőteljesen és jótékonyan a társadalmi élet minden szektorára is. Románia megújhodása, a felszabadulást követő nemzeti újjászületés, a forradalom óriási lendülete a maga belső szubsztanciájába ötvözi az eminescui jobbra-szebbre törekvés lángját is. Eminescu átfogó exegézise egyazon Akadémia kupolája alá gyűjtötte a román kultúra erudícióját és törekvéseit. Az eminescui életmű tanulmányozásának az utóbbi évtizedekre kiterjedő titáni munkája, amelynek gyümölcse a hatalmas Eminescu-kiadás, a több ezer más munka, a mai nemzedékek részvételét tanúsítja nemzeti költőnk örök megismerésében és elismerésében. Igazi Eminescukultúra született és épül tovább. Ma a költő emléke előtt, annak az emléke előtt tisztelgünk, aki örökségként Estcsillagot hagyott ránk az égen, a költőre emlékezünk, akinek számára a nemzeti irodalom a nemzeti szellemiség gyújtópontja volt, ahol összefutnak a szellemi élet minden irányából érkező sugarak, s amely a szellemi közélet szintjét mutatja. Annak az embernek az emléke előtt tisztelgünk, aki, Calinescu szavaival élve, képes volt kifejezni egy olyan egyszerű sokaság lelkületét, amelyet az a veszély fenyegetett, hogy gyökerestől kiszakítják földjéből. Az Ember emléke előtt tisztelgünk, akinek révén a román gondolkodás és szenzibilitás szétsugárzott a világ négy égtája felé, akinek gondolkodásmódja és érzésvilága lényegesen megváltoztatott bennünket. A románok legnagyobb költőjét illető mély nagyrabecsülés jeléül, engedjék meg, hogy idézzem Nicolae Ceausescu elvtára, a Román Kommunista Párt főtitkára, Románia Szocialista Köztársaság elnöke szavait. „Nagy nemzeti költőnk, Mihai Eminescu emléke előtt, annak az emléke előtt tisztelgünk, akinek irodalmi művével egyidejűleg olyan csillag ívelt fel a román kultúra égboltjára, amely örökkön-örökké ott fog ragyogni, fényt és melegséget sugározva az emberek, népünk szívébe-lelkébe.“ A halhatatlanság egy évszázada teljesedik ki ebben a hónapban, amióta Mihai Eminescu szerves része a román történelemnek, a román nép történetének és dicsőségének. Az elődeit becsülő kultúra önmagát becsülő kultúra. Népünk, amikor Eminescut ünnepli, önmagát ünnepli. A román nép ünnepének részvevői vagyunk ma. Eminescu révén első ízben tárulkozott ki a maga teljességében szívünk-lelkünk. Eminescu ma sorsunk nyitott könyve, az örökkévalóság nyitott könyve. Az Eminescu műve a humanizmus eszméinek, a román nép magasztos eszményeinek és törekvéseinek ragyogó megtestesülése című értekezésében Dumitru Ghise, a Társadalom- és Politikatudományi Akadémia elnöke rámutatott: A nagy költők műve jelentőségteljes ragyogásában maradandó alkotásként utazik az időben s minden nemzedék számára az érzékelés új módját, sajátos érdeklődést hoz magával. Eminescu költői üzenete nemcsak hogy nem tűnt le korával együtt, hanem ellenkezőleg, az évek múlásával szépségeiben, mélységeiben és jelentőségében tovább gyarapodott, frissességükben meglepő válaszokkal szolgálva a mi, a maiak szenzibilitása és gondolkodásmódja számára. Az előadó a továbbiakban taglalta a költő életművének befogadását az idők folyamán, majd így folytatta: Eminescu, akinek emléke előtt ma tisztelgünk, nem csupán egyhorú pesszimista költőként, nem csupán múltba vagy az ábrándok világába forduló, az abszolút pihenésről álmodozó költőként áll előttünk. Posztumusz alkotásainak tanulmányozása és közzététele folytán Eminescu-képünk mind közelebb kerül valós mivoltához. Előlépett a titáni, a forradalmári, a prófétai Eminescu is. A román lélek megnyilatkozása, szenzibilitásunk és gondolkodásmódunk örökké eleven fádolgása ő. Ha alkotó megnyilatkozásainak sokfélesége ellenére — lettlégyen szó költészetről, filozófiáról, közgazdaságról vagy politikai publicisztikáról — mégis az eminescui életmű bizonyos uralkodó vonásairól szólhatunk, ezek minden kétséget kizáróan a következők: humanizmus és lángoló hazafiság, a román nép szellemi integritása, ezek mindennél előbbrevalósága. Amint politikai cikkei mutatják, Eminescu a történelem sajátos kultuszát művelte. Mint a zarándok a szent templomhoz, úgy fordult a múlthoz, hogy hitéhez energiát merítsen, erőt gyűjtsön a harchoz egy olyan társadalmi-politikai valóság ellen, amely nem volt mindig a dicsőséges múlt magaslatán. Nem véletlen, hogy amikor visszalépett az időben, igyekezett visszajutni a genezis momentumához, a mítoszok legendás dimenzióihoz és az aranykor képét a maga teljes alakító erejében vetíteni a jövőre. Az egyetemes megismerés olthatatlan szófájától hajtva határozottan bízott nemzete sorsában. Eminescu egy olyan társadalomfilozófia birtokában gondolta el a román társadalom fejlődését, amely, miként ma mondjuk, a szerves, a sajátos körülmények, a konkrét történelmi adottságok közötti fejlődésre helyezi a súlyt. Országát gazdasági szempontból minél fejlettebbnek szerette volna látni, s ez késztette arra, hogy igazi himnuszt szenteljen a munkának mint alapvető emberi tevékenységnek. A munka — eminescui szemléletben — nem csak a nemzet jólétének, hanem erkölcsiségének záloga is. Eminescu, amint minden írása tanúsítja, a szó legnemesebb értelmében szerette hazáját és honfitársai tudatában igyekezett fejleszteni az ország sorsa iránti mélységesen felelősségteljes elkötelezettség gondolatának szükségességét. Számára világos volt, hogy jó románnak lenni „nem érdem, nem külön erény vagy monopólium ..., hanem kötelesség az állam minden honpolgára számára, mi több, minden lakosa számára ennek a földnek, amely a román nemzet kizárólagos történelmi öröksége.“ Eminescu legnemesebb gondolatai, lelkületének rezdülései folytán nem csak illusztris elődünk, hanem ugyanakkor nagyszerű és szeretett kortársunk, a maiak kortársa is. Ma, egy évszázad perspektívájában, „a csillag, melynek fénye kilobbant ,még ragyogóbban tündököl. A nagy költő törekvései ragyogóan beteljesülnek a szocialista és kommunista építésben, ama történelmi műben, amelyet népünk a dicsőséges Román Kommunista Párt, a pártfőtitkár, Nicolae Ceausescu elvtárs vezetésével, annak a vezetésével valósít meg, akinek — ez alkalommal is — kifejezzük határtalan tiszteletünket, szeretetünket és hálánkat fáradhatatlan munkásságáért a haza felvirágoztatása, a haladás és a civilizáció mind ragyogóbb horizontjai felé haladása szolgálatában. Ugyanakkor megkülönböztetett nagyrabecsüléssel és elismeréssel adózunk doktor Elena Ceausescu mérnök akadémikus elvtársnőnek különleges jelentőségű hozzájárulásáért az ország sokoldalú haladásához, a román tudomány, oktatás és kultúra — a haza általános fejlesztésének döntő tényezői — egyre erőteljesebb kibontakozásához. Amint a párt főtitkára, a köztársaság elnöke, Nicolae Ceausescu elvtárs hangsúlyozta meleg hangú üzenetében, amelyet a tisztelet és a megelégedés mély érzéseivel fogadtunk. Eminescu alakja elkísér bennünket, mindinkább hozzátartozik létünkhöz. Idézzük hazafias, szerelmes verseit vagy fájdalmas verssorait, magunkra fűtjük emberszeretetének köpenyét, az ő mély és tisztavizű forrásaiból oltjuk igazságosság-, szabadság- és igazságszeretetünk szomját, határtalan hazaszeretetének örökké lobogó lángjánál melegszünk, vele együtt hittel hiszünk nemzetünk mind boldogabb jövőjében. Ezután Ion Dodu Balan, a Bucuresti-i Egyetem professzora előterjesztette a következő című értekezést: Mihai Eminescu műve — a román irodalom nemzeti jellegének ragyogó szintézise. A dolgozatból idézünk: Eminescu a szó legmélyebb és legösszetettebb értelmében nemzeti költő, amely igazságot az összes hazai és külföldi kritikai szövegmagyarázatok igazoltak. Eminescu a maga nagyszerű személyiségében és páratlan művében megtestesít egy gondolatokban és érzésekben gazdag, geográfiai, történelmi és szellemi koordinátái között eredeti világot a maga mítoszaival, hagyományaival, hitével, a románok etnopszichológiai arcképét nagyszerűen megrajzoló sajátos összetevőkkel. A nemzeti létünk szerves részét alkotó Eminescu hangot adott népe minden fájdalmának és viszontagságának, kifejezte annak egész gondolat- és érzésvilágát. A román költészet nyelvét elképzelhetetlen csúcsokra emelte, beleötvözte csodálatos egyéniségét annak minden ízületébe. Eminescu nyelvezetében felleljük világok születését, az emberiség történelmi fejlődését, nemzeti történetünk minden sorsfordító momentumát. Tőle, a nagy költőből származó kifejezésbeli gyarapodással ejtjük a román nyelv szavait. Számunkra, románok számára a haza természete magában hordozza Eminescu lelkületének egy darabját is. Nemzeti költőnk tollából halhatatlan dalként fakadt egy ország, egy nép. Eminescu, amikor örök emberi problematika koordinátái között írta le önmagát és embereink arculatát, művészi univerzumából kigyöngyözte nemzetünk portréját, ábrázolta ama képességét, hogy megértse s az idő és a tér racionális egyenletébe állítsa a világot, tükrözze azt a természetben és saját sorsában. Eminescu kifejezte a románok sajátos tiszteletét az ősök és az ősi föld iránt, azt, ahogyan szeretni és gyűlölni tudnak, az életre és a halálra reagálni, életet építeni önerőből és önmaguknak, miként azt oly világosan tükrözi publicisztikája. Ennek középpontjában a nemzeti értékrendbe illeszkedő munka gondolata áll. Az eminescui mű a román univerzum páratlan művészi kifejezése, népi, lingvisztikai és irodalmi értékeink ragyogó szintézise, mint ilyen, magas célvonal és egyben kiindulópont a román költészet és kultúra számára. A lángész szikrájával felruházott Eminescu rövid és tragikus élete során megragadta az összes nagy témaköröket, amelyeket lírikánkat követően fejleszt és bontakoztat majd ki. Mindaz, ami a román szellemiség dimenzióiban fellelhető, a lánglelkű költő melankolikus tekintete alatt táplálkozott poézissal. Amint Nicolae Ceausescu elvtárs, a párt főtitkára, a köztársaság elnöke hangsúlyozta Üzenetében: „Mihai Eminescu mint népünknek költője egy olyan művész képét hagyta az utókorra, aki szívvel-lélekkel országa földjéhez, a néptömegek jobbra-szebbre törekvéseihez kapcsolódik, aki fogékony korának nagy kérdései, a nemzeti lét megvédelmezéséért és érvényesítéséért folytatott harc nagy kérdései iránt, amelyek nagyszerű alkotásának mindig is örökké eleven forrását képezték“. Eminescu műve, kezdve az 1883-as Maiorescu-féle kiadástól, mindig is kulturális életünk egyik állandója volt. Az említett 11 egymást követő kiadáson kívül az ország felszabadulásáig 60, többé-kevésbé tudományos kiadás látott napvilágot. A történelmi jelentőségű IX. kongresszust, ama kongresszust követően, hogy Nicolae Ceausescu elvtársat az ország élére választották, a román kultúra megszabadult a dogmatizmustól és a megcsontosodástól, s így máig több mint száz kiadás láthatott napvilágot összesen 70 milliós példányszámban, a Művek monumentális kiadásában csúcsosodva ki. Ezt Perpessicius kezdte meg és a Román Irodalmi Múzeum munkaközössége fejezte be — a legnagyszerűbb emlékműként nemzeti költőnk számára. Korunk, amikor a kulturális örökség hasznosítása, különösképpen az utóbbi két évtized során, különleges méreteket öltött, Eminescu a román alkotó géniusz szimbólumává vált. Büszkén szemlélünk minden nagyszerű és maradandó megvalósítást ezen a területen is, a kultúra területén, és lelkiismereti kötelességünknek tartjuk, hogy mély hálával mondunk köszönetet Nicolae Ceausescu elvtársnak, Elena Ceausescu elvtársnőnek a román szellemiség szüntelen felvirágoztatása iránti állandó gondoskodásukért.• Eminescu életműve magán viseli egy egész népalkotó géniuszának jegyeit. Éppen ezért a románok érdeklődése állandóan növekszik iránta, akárcsak a költő iránt, aki egyik posztumusz versében, Odin és a költőben így írt: „Hajnalcsillagként jártam a világot, / Egekbe pillantottam és a földre.“ Eminescu életműve így ölelhette fel az egész román univerzumot, mely föld és ég között húzódik, gondolataink és érzéseink egész univerzumát és az egész földkerekséget, és nemzeti költőnkként a világirodalom egyik legnagyobb költőjeként áll előttünk. Az eminescui alkotás a román művészi értéknek, a román irodalom nagyszerű társadalmihazafias eszmei tartalmának csúcspontja című értekezést Constantin Ciopraga, a Iași-i Al. I. Cuza Egyetem tanára terjesztette elő. Az előadó az eminescui életmű jelentőségét taglalva, hangsúlyozta, hogy pártunk és államunk, személy szerint Nicolae Ceausescu elvtárs, Elena Ceausescu elvtársnő állandóan gondoskodik nagy költőnk alkotásainak, kulturális-művészeti örökségünknek a megismertetéséről és hasznosításáról. Az idő kellőképpen bizonyította — fejtegette az előadó —, hogy a legbonyolultabb jelenségeket is a lehető legegyszerűbben meg lehet határozni. Ám másként állnak a dolgok, ha nagy alkotókról van szó, közöttük Eminescuról, erről a sokrétű egyéniségről, szellemiségünk egyik halhatatlanjáról, s ugyanakkor az egyetemes kultúra egyik sajátos alakjáról. Nicolae Iorga szerint, aki maga is szellemiségünk monumentális figurája volt, Eminescu „a román lélek szintézise, e nemzet tudásának, gondolkodásmódjának, érzés- és ösztönvilágának szintézise“. A nemzeti tudatban mélyen gyökerező Eminescu a mi Shakespeare-ünk, az ő műve a mi humanizmusunk, sajátos dialógusunk a természettel, megkérdezése a történelemnek és a világegyetemnek. A mitológia, a folklór, a népi ethosz a legnagyobb román költő géniuszának köszönhetően egyetemes perspektívára tett szert és egyetemes visszhangot keltett. Eminescu kortársa volt Caragialénak, Creangának és Maiorescunak — és kortársunk nekünk is. Eminescura volt szükség ahhoz, hogy a grandiózus és a szépség kísértése, amely eladdig nem nyert kifejezést, halhatatlan formákban jelentkezzék. Etnogenezisünk megismerésének szüksége Eminescu számára eszmei erővonal, ebből fakadnak izgalmas vizsgálódásai különböző korokban, esztendőkben és hónapokban nem, hanem csak érzelmi viszonyulásukban mérhető utazásai az időben; így villannak fel előttünk romantikus mesevilág jegyében született végtelen panorámák. Az eminescui életmű első példamutató tanulsága: a költő rendkívüli képességgel, tökélyt sugárzó konstrukcióban ábrázolja a mulandót, a mindennapost és a maradandót. Ha feltesszük magunknak a kérdést, miből fakad bámulatos költői ábrázolóereje, a válaszadáshoz sokrétű vizsgálódásokba kell bocsátkoznunk, miközben nemegyszer bizonyos szövegrészek áthatolhatatlanságába ütközünk. Annak az egyszerű megállapításnak, hogy az estcsillag és a Sarmanus Dionis szerzője a reneszánsz monumentális alakja vagy személyisége, nincs értelme, ha mellőzzük a szöveg szubsztanciája és kifejező ereje közötti viszonyt a maga zeneiségében és mozgásában. A költő alakját csakis úgy rajzolhatjuk meg a maga teljes valójában, ha korába vetítjük, ha taglaljuk, mi volt előtte és mi következett utána. Az eminescui életműben alapvető jellegűek a román földrajzi térséghez és történelmi időhöz kapcsolódó anyagi, szellemi és etikai normák. Eminescuról, az új idők emberéről, a nemzeti identitásunk érvényesítésén munkálkodóról, soha sem lehet eleget szólni. Az örökkévalóság költőjének, prózaírójának, alkotójának egyéniségében kolosszális személyiségek ötvöződnek. Cantemir és Hasdeu, de Horea és Mureșanu is — e demiurgoszok más értelemben. A történelmi léttel párhuzamos mítoszi gondolkodóképessége óriási és Lucian Blaga kivételével, aligha léphet valaki nyomdokaiba. Az estcsillag szerzője, a minden dimenziójában nemzeti költő ugyanakkor egyetemes értékek megalkotója is olyan nagy témakörökben, amelyek mindig érdekelték. Az ihletett látnok, a páratlan lírikus, aki végtelen tereket és a szerelmet énekli meg, aki mito-szokat és történelmet idéz, korának rangos képviselője abból adódóan," hogy egyszerre mélyenszántó és közérthető, hogy páratlan a kifejezésmódja, az eszméket látomássá avató művészete. Reflekció, lírai feszültség és kifejezésforma fog össze, hogy ókori szentenciák erejét kölcsönözze a szónak. Régmúlt időkből szól hozzánk, emlékeztet bennünket patetikusan Eminescu, a próféta, hogy saját arculattal rendelkező népnek kell lennünk, ekként kell hallatnunk szavunkat a világ népei között. „És e helyen, ahol vagyunk, / Ahogy voltunk, megmaradunk.“ Eminescu — nemzeti tartalom és egyetemes forma című értekezésében Eugen Todoran, a Timigoarai Egyetem tanára kidomborította, hogy a román líra nagy költőnkkel együtt — a költői képen, hangon, eszmén vagy témán túlmenően — a költői gondolkodásmód dimenzióját nyerte eredeti szintézisben, amelyet joggal nevezhetünk Eminescu-csodának. Amint Nicolae Ceausescu elvtárs, a párt főtitkára, a köztársaság elnöke hangsúlyozta az emlékszimpóziumhoz intézett üzenetében. Eminescu egy olyan művész képét hagyta az utókorra, aki szívvel-lélekkel kapcsolódik országa földjéhez, a néptömegek jobbra-szebbre törekvéseihez, rávilágítva arra — hangzik az értekezés —, hogy nagy költőnk „prototípus“, mert a román költészetben ő a költői gondolkodásmód „centruma“, függetlenül a költészet történetétől, de a nemzeti kultúra igazi zászlóvivője is annak minden megnyilatkozási formájában. Eminescu „mindent felszívó napnak“, nem pedig „nyomasztó kőnek“ akarta látni a szellemében nemzeti és megvalósítandó értékeiben egyetemes román kultúrát. Egy olyan időszakban, amikor a „nemzeti szellem“ írói a folklór iránti érdeklődésükben egész irodalmat alkottak meg, Eminescu rámutatott, hogy ez mindaddig, ami formákra és formulákra szorítkozik és nem a megértendő belső gondolatra, csak folklórtémákra komponált utánzás és adaptáció marad. Ha viszont Eminescu művét akarjuk megérteni a nemzeti szellemnek ebben az eszmei kisugárzásában mint „belső mondandót“ a nemzeti kultúra „formáiban“, előbb számolnunk kell elméletével a folklórnak a nemzeti irodalomban való művészi hasznosítási módjáról, az eszme és a művészi kép közötti relációval. Nagy költőnk szerint ugyanis a művészet a maga belső fundamentumából növekszik ki bizonyos „tanulság“ szimbolikus kifejezésének formáiban, amit ő „örök költői eszmeként“ értelmezett, „szellemet“ azonosított, amely utóbbi a néplélek fejlődésének történelmi körülményei között született képekben tükröződik. A nemzeti szellemnek ez az elméleti fejtegetése rávilágít arra, hogy Eminescu az arány vagy a szimetria szabályát alkalmazta az irodalmi mű nemzeti eszmeként jelentkező belső mondandója és egyetemes költői gondolatként jelentkező örök költői mondandója közötti analógia alapján. Ezzel az arányszabállyal a nemzetiről az egyetemesre térve rá megmagyarázta, hogyan tárulkozik ki a kult.ft tapiszt világa a nemzeti és egyetemes irodalom más költőinek világa felé, illetve, hogy minél inkább „nemzeti“ egy költő, annál inkább „egyetemes“. Az eminescui életmű egyediségéből adódóan, ha azt a horizontális, történelmi sík és a vertikális, egyetemes költészeti sík váltakozásaként fogjuk fel. Eminescu nem csupán romantikus költő a romantizmus történelmi kontextusában, hanem egyetemes is a dolgok természetéből adódóan, hiszen a román költészet modern költészetként neki köszönhetően talált önmagára az egyetemes kultúrában. Az előadó a továbbiakban hangsúlyozta, hogy az eminescui életmű összességének — költészet, drámairodalom, publicisztika — átvétele, amely az utóbbi két évtizedben különleges méreteket öltött, mert pártunk és államunk vezetősége, Nicolae Ceausescu elvtárs, Elena Ceausescu elvtársnő messzemenő nagyrabecsüléssel és megkülönböztetett érdeklődéssel viseltetik az eminescui kincsestár hasznosítása iránt, inkább mint bármikor rávilágít, hogy nemzeti költőnk géniusza azonosul a modern román kultúra géniuszával, annak a történelmi fejlődését biztosító belső erejével. Mihai Eminescu költészetének társadalmi jellege — ez a címe Hajdú Győző, a Târgu Mure?-i Igaz Szó folyóirat főszerkesztője értekezésének, amely rámutat: Eminescu, minden idők legnagyobb román költője, nem halt meg 100 esztendővel ezelőtt, hiszen egy egész nép hordozza lelkében, őrzi örökké emlékét. A román költészet géniusza nem költözött a nemlétbe, szelleme tovább él mindannyiunk által. Számomra, romániai magyar író számára az a lehetőség, hogy vallomást tehetek itt, ahol tisztelegni gyűltünk egybe az eminescui szellemfényboltozata előtt, a legnagyobb megtiszteltetés. Szeretném hangsúlyozni, abban az örömben van részem, hogy naponta láthatom Eminescut minden reggel, útban a szerkesztőség felé találkozhatok vele, és késő délután hazafelé jövet, amikor lépteim Tirgu Mures municípium keleti oldala felé visznek, ahol az ódon falak árnyékában emelkedik szobra. Ezek az én hétköznapi találkozásaim a nagy költővel. És mert Eminescu egész belső lényével a román térséghez tartozik, így Tirgu Mures-en az emberek tízezrei találkoznak vele szüntelenül, s versei, művei révén az emberek százezrei, milliói szerte az országban, milliók az egész világban. Eminescu számunkra, romániai magyar írók számára is mindig példa és szellemi tanítómester volt és marad. A továbbiakban a felszólaló a költő műveinek magyar nyelvű fordításáról szólva rámutatott: Műveit még életében elkezdték fordítani a Titu Maiorescu nevéhez fűződő princeps kiadás megjelenése után nem egészen két évvel. 1836-tól, amikor egy cluji kiadványban megjelent a Cseresnyefa fehér virága (Att de frageda), kiemelkedő magyar költők egymást követő nemzedékei folyamatosan tolmácsolták Eminescu költeményeit, majd műveinek lefordítása legékesebben az utolsó négy és fél évtizedben bontakozott ki. Következésképpen, a hazafias büszkeség feljogosít bennünket annak kijelentésére, hogy jelenleg csaknem teljes Eminescufordítással rendelkezünk. A fordítók száma több mint 100-ra emelkedik, nagy többségük a romániai magyar költészet képviselőinek soraiból származik. És ha figyelembe vesszük azt is, hogy egyes verstolmácsolások több változatban vannak forgalomban, e mű egészét egyetlen kötetbe összegyűjtve olyan irodalmi emlékművet alkothatnánk, amely képes bebizonyítani, hogy Eminescu géniusza szüntelenül ragyogott és állandóan jelen volt lelkünkben. Eminescu Homérosszal és Goethével együtt olyan géniusz-triumvirátust alkot, amely elengedhetetlen a kortárs világ szellemi egyensúlyához. Számtalan tény tanúsítja, hogy Eminescu törekvései, aranyálmai itt és most, a szocialista Romániában teljesednek be. Mindezt társadalmunk vezető politikai erejének, az egész nemzet éltető központjának, a Román Kommunista Pártnak, hőn szeretett és tisztelt vezetőnknek, Nicolae Ceausescu elvtárnak köszönhetjük. Ugyanakkor mélységes nagyrabecsülésünket, tiszteletünket és hálánkat fejezzük ki doktor Elena Ceausescu mérnök akadémikus elvtársnőnek, a kiváló politikai személyiségnek, a széles nemzetközi elismerésnek örvendő tudósnak az állandó gondoskodásáért és ragyogó szakavatottságáért, amellyel hazánk kulturális és tudományos életét vezeti. Eminescu a lehető legteljesebb konfrontáció kifejezésének mestere: a végtelennel való konfrontációnak. Megmutatta nekünk, hogyan maradjunk mindig egyszerűek az összetettségek tudatában, miként merítsünk a forrás ragyogó tisztaságából és éljük egyidejűleg filozófiai mélységeit. Egyetlen nagyszerű és nemes ügyet ismert és szolgált: a román nemzet szabadságát, függetlenségét és felvirágoztatását. Megtanított bennünket arra, hogy csak az igazság nem ábrándíthat ki, hogy csak ennek kimondása nem fáraszthat ki. Tőle merítettük, hogy a legfelemelőbb érzés a hazaszeretet, drága közös hazánk, Románia iránti szeretet. Ezek azok az érzelmek, amelyekről hitet tettünk folyóiratunk, a Tirgu Mures-i Igaz Szó mostani számában, amely Mihai Eminescu költő centenáriumának ragyogó jegyében jelent meg, bevésve szívünkbe a következő nagy igazságot: „Az ember lelke olyan, mint egy hullám, egy nemzet lelke olyan, mint egy óceán“. Nicolae Ceausescu elvtársnak, a párt főtitkárának, a köztársaság elnökének az üzenete arra ösztönöz bennünket, hogy számunkra Eminescu lángoló hazafisága és költői modellje a továbbiakban is — amíg költők és költemények léteznek ezen a földön — útmutató, fényt adó Estcsillagot jelentsen. Phönix madárként ragyogóan feltámadhatok?, kérdezte Eminescu. Nem, nincs szükség a Phönix madáréhoz hasonló újjászületésére, hiszen Eminescu szüntelenül itt van, itt él közöttünk. Soha nem hal meg az, akinek neve naponta az emberek ajkán van, egy egész nép lelkében és tudatában él, akit egész nemzetek szívük melegével vettek körül. Az Eminescu líraisága című tudományos közlemény, amelyet Cézár Baltag költő terjesztett elő, kidomborítja Nicolae Ceausescu elvtárs, a párt főtitkára, a köztársaság elnöke által a szimpózium alkalmával intézett üzenete gondolatgazdagságát és kivételes jelentőségét, ami erőteljes ösztönzőként hat országunk valamennyi művelődési személyiségére és művészére, hogy egész tevékenységüket állítsák népünk legnemesebb célkitűzései szolgálatába. A tudományos közlemény kidomborítja azt a rendkívüli nagyrabecsülést, amelyet nemzeti költőnknek, elévülhetetlen művének szentel a párt vezetősége, Nicolae Ceausescu elvtárs, Elena Ceausescu elvtársnő, annak a műnek, melynek átfogó értékesítése — mindenekelőtt abban az értelemben, hogy minél nagyobb számú hazai és külföldi olvasó ismerje meg —, állandó törekvése országunk művelődési tevékenységének. A továbbiakban a tudományos közlemény többek között a következőkről szól: Mihai Eminescu határtalan géniuszában az igazság bemutatása azzal az életerővel tükröződik vissza, mely mélységes ontológiai szükségletből fakad. Különben nem hiszem, hogy létezhet nagy vers, amely legmélyebb magvában ne a lét örök kérdésének jelenvalóságából indulna ki. A lenni szóban, az eredendő állítmányban, ebben az alanigében, amelyből aztán az összes többi szavak születtek, csírájában, még kibontatlanul benne van a világ egész poézise. A világ, egészében, a költő tekintete alatt segítségül hívja a nyelvet, amely megnevezéssel, szóval szellemi létet teremt annak. „Én ennek a világnak a sorsát egy emberi szívbe zárom“ — áll leírva valahol, az eminescui kéziratokban. Létezik, hiszszük, a sorsnak egy román szemlélete, és az már abban testet ölt, amit mi művelődésünk fogantatási horizontjainak tekintünk, vagyis a Mioritában és Manóié mesterben. Aki megpróbálná az eminescui „vágyódás“ — „dór“ — fenomenológiáját megalkotni, annak első és önmagától adódó megállapítása ugyebár az lenne, hogy a vágyódás az az erő,amely segít a sorsot meghaladni, hozzájutás valamihez, amely meghaladja a lét viszonylagos kereteit. A vágyódás révén a sorstörténés, mint erő és értelem, beleolvad egy magasabb rendű átélésbe, amely túllép a megszokott időn és téren, és a teljesség fontosságát ölti magára. Egész lényének, paradoxália feszültségében az ember olyan képességre tesz szert, amivel összefoghatja a valóságos különböző szintjeit, uralhatja mindazt, ami volt és ami ezután jön, s megleli az értelem fonalát, mindarra, aminek földi életében nem lelte értelmét. Csupán annak az értéknek a jegyében, melyet csak a hozzá fűződő lét és szenvedés magas szintű elvállalása szabhat meg, remélheti az ember, hogy megérti : élete és halála értelme nem egyéb, mint, hogy saját lényének mélyrétegeiben felfedezze azt a titokzatos összefüggést, azt a nyilvánvaló formát, amely a világ titkát rejti. Hiszen az eminescuilélek semmivel sem békül meg nehezebben, mint a felszín, a látszatok szintjének összefüggéstelenségével. Az eminescui vágyódás az a terület, ahol az ellentétek keresik, hogy szerethessék egymást és összeforrjanak, az a terület, melyben a sötétség és a fény összeölelkeznek és csókolóznak, amelyben a márvány és a véső, az anyag és a szellem bevallják egymásnak egyesülésük igényét, egymás iránti olthatatlan szomjukat. Minden ember egy új, a Világegyetem szelleméhez intézett kérdés, állította a költő, és úgy érezzük, hogy általa a Világegyetemnek szegezett, kérdés hozzá és hozzánk illő válasszal igazolt minket. Szíve, amelyet tűz emésztett, tovább világol nekünk olyan fénnyel, amit örökkön felismerünk majd szívünk mélyén. Szem nélkül nincsen fény, hallás nélkül nincsen dal: ő, a költő az örökkévalóság felé tárulkozó román gondolatiság szeme, a szférák zenéjét meghalló közösségi lélek füle. Eminescu az író, aki valaha is elveszítené időszerűségét, mint ahogy Dante, Shakespeare, Cervantes vagy Goethe sem vesztették el azt. Bármilyen gyorsan is változzék a költői eszmény, bennünk továbbra is a Lét és az Értelem meg nem szűnő áramlását váltja ki. Eminescu mindörökre a kifejezéshez láncolta a titkot, a fényt összehangolta a nyelvezettel, általa a román nyelv szótagjai felszikráznak, a világnak értelmet adó fényszerkezetekké válnak. Minél jobban múlik az idő és minél mélyebben megismerjük, annál inkább rájövünk, hogy ő létezik, hogy kortársunk ma is, mindörökkön. Délután a Mihai Eminescu centenáriumának szentelt ünnepi szimpózium , vitái két szakosztályban zajlottak. ÍrTisztelegve ma Mihai Eminescu — akárcsak a minden területről való összes nagy alkotó — ragyogó műve előtt, kötelességünk továbbfejleszteni, újabb és újabb alkotásokkal állandóan gyarapítani a nagyszerű nemzeti tárházat — a fejlett, forradalmi gondolkodás kincsestárát —, amely eszmei tartalmánál és mélységesen humanista, hazafias üzeneténél fogva jeles hozzájárulás az egész nép mozgósításához az új társadalmi rend építésére, a szocializmust és a kommunizmust Romániában tudatosan és híven építő új, haladó ember formálására és nevelésére." NICOLAE CEAUSESCU Nagy nemzeti költőnk, a román nép életéből és eszményeiből ihletett halhatatlan műve nagyrabecsülésének megható ünnepsége A MIHAI EMINESCU-CENTENÁRIUMNAK SZENTELT EMLÉKSZIMPÓZIUM ★