Szabad Szó, 1956. október-december (13. évfolyam, 232-308. szám)
1956-10-21 / 249. szám
2 Kombinált gépkapcsolással dolgoznak _A tegnapelőtti számunkban érdekében rátértek a kombinált gépzek „Fokozott teljesítőképességgel“ kapcsolás alkalmazására. E munkacímű cikkünkben megírtuk, hogy a módszer alkalmazása a gépállomás dettai GTA dolgozói a mezőgazda- és a traktorista szempontjából is jogi munkálatok meggyorsítása és- nagy előnyökkel jár. Képünkön: Craiovan Stefan, a GTA X brigádjának traktoristája, aki a dentai kollektív gazdaság földjén kombinált gépkapcsolással dolgozik. Konyhaművészeti kiállítás A központi vendéglő termeiben november 7. tiszteletére tizenötödikén eladással egybekötött konyhaművészeti kiállítás nyílt. A kiállított termékek a TAPS szakácsainak konyhaművészeti remekei. Akad is bőven csodáló és vásárló. A kiállítás különösen figyelemreméltó részlege a cukrászrészleg, ahol több mint ötvenféle különböző cukrászsütemény édesgeti a látogatókat. Itt található Ioachim Mihai cukrász remekműve, egy cukorból épített kastély, meg az ugyancsak cukorból készített hegedű és artézikut, amelyek Brudu Constantin és Potichen Filip cukrászok ügyességéről tanúskodnak. A hideg ételek részlegének is sok látogatója van. Itt többek között Klemmer Márton, Schillinger Matei, Wagner Ion és más mesterszakácsok készítette különlegességeket láthatunk és ízlelhetünk meg, mint a libamáj, velő, szardiniakrém, és egyebek. Kísérletezés céljából rendezték a félig elkészített szakácskészítmények részlegét, ahol megsütésre vagy főzésre előkészített fasirtot, töltött káposztát, töltött paprikát stb. állítottak ki. Amennyiben ezek a félig kész ételek nagykeresletnek örvendenek a kiállításon, a TAPS vezetősége egy új kereskedelmi egységet nyit, ahol ilyen félig kész ételeket fognak árusítani, hogy megkönnyítsék a dolgozó nők háziasszonyi munkáját. EMÍLIÁN. E., levelező Tanulságos esztendő (Folytatás az oldalról) nek tűnik, ha ki kell adni. Mindenesetre jó lett volna annak idején, mikor több lehetőség is volt rá úgy gondolkozni, hogy most ez az öszszeg is kiosztásra kerülhessen. A tények csak tények maradnak. Segíteni rajtuk, megváltoztatni azonban lehet és szükséges is. A csákovai kollektivistáknak e kellemetlenül jött esztendő sok tanulságot is hozott. Mikor bőség van, nem szabad elveszni benne, gondolni kell mindig a jövőre is. Lám, mikor nehezebb napok következnek, így is tudnak gondolkozni. Törlesztik adósságukat s a vezetőtanács arról is beszél, hogy az idén betartják az alapszabályzat előírásait. A beszédet tett is kell kövesse. Okulva az eddigi hibákból, bizonyára ez nem is marad el. Régi hibákat, régi mulasztásokat soroltunk fel, de nem érdemtelenül. Ugyanis a gazdaságban nagyon sok tag hozzászokott ahhoz, hogy mindent ki kell osztani. S most zúgolódnak az ellen, hogy a vezetőtanács a közgyűlés által már egy éve jóváhagyott daramalmot és az új tehergépkocsit meg akarja vásárolni (van már egy tehergépkocsijuk, tavaly vették használat alól). Kevés lesz a pénzosztalék — érvelnek. Valóban kevesebb lesz, de arra is kell gondoljanak, hogy pénzük mindkét esetben hamar megtérül. A daramalom szükséges úgy a gazdaságnak, mint a tagoknak s legfeljebb csak 12 ezer lejbe kerül. A tehergépkocsi pedig naponta négy-ötszáz lej jövedelmet is biztosít, ezt már tudják az eddigi tapasztalatból. A malomnak és más intézményeknek minden nap végezhetnek szállítást. Tehát érdemes ilyesmibe befektetni a pénzt. Végezetül egy pár szót a mezei munkáról is. Ha a javakkal is úgy tudnának bánni, gazdálkodni, mint amilyen hozzáértéssel és szorgalommal dolgoznak a mezőn, nagy lenne a jóhíre már rég a csákovai kollektív gazdaságnak. Az ő földükön is nehezen vágott barázdát az eke, de mégsem vártak az esőre. 30 hektár repcéjük, 52 hektár árpájuk és 25 hektár őszi zabjuk már rég a földben van. Első esztendőben vetettek őszi zabot. A vetőmagot a ligeti kísérleti állomástól kapták. Terméshozama jóval nagyobb, mint a közismert zabnak. Még az eső előtt megkezdették a búza vetését is. Most 10 hektárral többet vetnek, mint tavaly. Mintegy ötven hektárnyi vár még a bevetésre. Nagy a buzgalom, hogy e héten az utolsó szem is földbe kerüljön. Remélik, jövőben hasonló kár nem éri termésüket. De ki lát el addig? A lényeg az, hogy a jó aratásnak első feltétele az idejében végzett jó vetés. K. Z. A villamoson utazó temesvári dolgozók tízezrei emlékeznek az elmúlt télre és ezzel kapcsolatban a villamosközlekedésre. A csúcsforgalom idején — tehát akkor, amikor a dolgozók zöme munkába menet, vagy jövet, utazni kényszerült — a villamosok egyáltalában nem közlekedtek. Térdig érő hóban, a legtöbbször húsz-huszonöt fokos hidegben baktattak az emberek egymás nyomában messzi munkahelyük felé, egy félórát, de sokszor egy teljes órát. S amikor végre egy villamos bukkant fel a látóhatáron, kitűnt, hogy az a jármű, vagy áll, vagy pedig épp szembejövet közlekedik ... És aztán, hányszor történt az meg — de hányszor! —, hogy ámbár a havat napokkal előtte eltakarították és így az útvonal szabaddá vált, a villamosra hiába vártak az emberek. Csak órák múltán derült ki, hogy a Traján téren, vagy máshol leszakadt a felső vezeték, de nagyon sokszor történt meg az, hogy a villanytelep nem szolgáltatott áramot a közúti közlekedés számára. S mire órák, esetleg egy egész délelőtt eltelte után, megindult a forgalom, libasorban egymásután tizenöt-húsz kocsi húzott el előttünk, hogy aztán — körforgásukat megtéve — ismét csak egy félóra múlva haladjanak el. Fentiekhez még sok mindent lehetne és kellene hozzáfűzni, ami a félidőben hatványozottan számít utazó dolgozóink testi épsége s egészsége szempontjából. Így a betört ablakok, a nem csukódó ajtók, a síkos és sokszor letört hágcsók, a hiányos, vagy teljesen hiányzó belső világítás stb. stb. De minek mindezt felsorolni, ha egyszer elhatároztuk, hogy mindezekkel kapcsolatosan a következő kérdést intézzük az illetékesekhez: Hogyan készültek fel a téli hónapokra ? Lehetőleg mindenkit a munkahelyén kerestünk fel, a jegyszedőt és a vezetőt a villamoskocsiban, az igazgatót az irodájában stb., az utast a járdaszélen, miközben a csatlakozásra várt, így aztán a válaszok egyszer rövidebbek, egyszer hosszabbak lettek. Azt viszont, hogy mennyire helytállók és őszinték, az kiderül valamennyinek összegezéséből, illetőleg majd a télen! PINTÉR MARGIT, már három esztendeje jegyszedő s kérdésünkre a következőket mondja: — Szerencsémre, vagy szerencsétlenségemre négy nyelven beszélek és igy mindezen a négy nyelven megértem azt, amit az emberek a villamosról beszélnek. Nem mondom, sokszor idegességükben fakadnak ki, de legtöbbször — és ez télen a legalapozottabb —, joggal szidják a temesvári villamosközlekedést. — Párttag vagyok és igy léptennyomon, gyűlésen, vagy azon kívül mindig hangot adok a népi tömegekből jövő bírálatnak. De — meg kell vallanom — a vezetőség, noha a hibák orvoslását megígéri, idővel napirendre tér felettük. Aztán újra bírálni kell és újra megígérik. — De mindezideig, a mindenkor esedékes és folyamatos munkán kívül, a villamosvasút területén belül, még nem láttam semmiféle, a télre szóló előkészítő munkát! OPRESCU IOAN villamoskocsivezető. Egy év óta dolgozik a szakmában. — Annyit tudok mondani csak, hogy az elmúlt télen, nem egyszer megtörtént az, hogy a remizbeli technikusok jóvoltából (!) hajnalban valamennyi kocsi kifutott. Rövidesen, a különböző útvonalakon, 30 centiméteres hó állta utunkat. Megrekedtünk és egész délelőtt tartott, amig ki tudtunk szabadulni. Noha ha hajnalban elindították volna előttünk a hóekét, akadálytalanul közlekedhettünk volna... — Véleményem szerint a műhelyekben ma, ősszel is túl kevés a szakmunkás és a mostani, napi javításokat sem győzik. Hát még télen, amikor a különböző kocsi- és motorrongálások megkétszereződnek, mi lesz akkor? Lesz több emberük télen a műhelyeknek és több nyersanyaguk? Nem hiszem!... Két ellenőrrel beszéltünk. Az egyik, SFAT Gheorghe, derűlátóbb, a másik, SFATESCU Dumitru azonban reálisabban nézi a dolgokat. Vegyük őket egymásután. Mit mond Sfat Gheorghe? — Úgy tudom, hogy a közleke A rajon élenjárója Nagyszentmiklós elnyerte az őszi munkában élenjáró rajoni versenyzászlót. És hogy Nagyszentmiklós a rajon élére került, nagy része van a mezőgazdasági technikai középiskolának, mely teljes egészében végzett az őszi munkákkal, a kollektív gazdaságnak, melyben a vetés befejezéséhez közeledik és az olyan egyénileg dolgozó parasztoknak, mint Farkas János, Böhm Iosif, Cosor Petru, Müller Anton és mások, akik teljes mértékben eleget tettek beadási kötelezettségüknek és befejezték az őszi munkákat. JUNG MARTIN, levelező Megjelent: Az agitátor zsebkönyve 4. száma Az RMP Temesvár tartományi bizottsága propaganda- és agitációs osztályának kiadásában megjelent az Agitátor zsebkönyve 4. száma. Az újonnan kiadott zsebkönyv lényegében különbözik az eddig megjelentektől. Nem foglalkozik az ipar, a mezőgazdaság vagy egyéb munkahelyek politikai, felvilágosító munkájának ismertetésével, hanem közli a Lugos rajonban végzett politikai munka tapasztalatait, a mezőgazdaság szocialista átalakításának kérdésében. A cikkeket rajoni pártaktivisták, pártalapszervezeti titkárok, kollektív gazdaságbeli parasztok írták. „Hogyan dolgozik a lugos-rajoni pártbizottság a mezőgazdaság szocialista átalakításáért“, a címe az első bevezető cikknek. A cikk ismerteti a rajoni pártbizottság munkáját a párt II. kongresszusa után és a szocialista szektor megerősítésében elért eredményeket. Egy területi instruktor tapasztalatairól írt egy részletes és érdekes cikket Rani Iosif, a buziási városi pártbizottság titkára. Cikkében elmondta, mit tett a helyi viszonyok alapos megismeréséért, az agitátorok rendszeres kiképzéséért, továbbá ismerteti, hogyan ellenőrizte a pártalapszervezet a politikai munkát, majd befejezésképpen Buziás szocialista mezőgazdasága fejlődésének távlatait fejtegeti. Tura Gavrilă, a nagytopolováci községi pártalapszervezet titkára: „Hogyan dolgozott pártalapszervezetünk a mezőgazdaság Szocialista átalakításáért“ címmel írt cikket, melyben kitér arra, menynyire fontos a helyi problémák, a dolgozó parasztok gondolkodásmódjának ismerete, majd konkrét példákat sorol fel a községben végzett meggyőző munkáról. Egy kollektív gazdaság létesítésére alakult kezdeményező bizottság munkájáról szól Zgaverdea Andrei rajoni pártinstruktor cikke, amelyben a Szilas faluban végzett politikai felvilágosító munka tapasztalatait ismerteti. A kiszetói kollektív gazdaság szervezeti-gazdasági megerősítéséről Guiu Mihai írását közli a zsebkönyv. „Miért léptem be a kollektív gazdaságba?“ a címe az utolsó cikknek. Az Ízes bánsági nyelvezettel írt cikkben Mioc boan kiszetói kollektivista agitátor, egyszerű szavakkal mondja el, hogyan javult családjának élete, sorsa az utóbbi években, amióta kollektivista. A 4. számú agitátorzsebkönyv értékes segítség a falumunkában. A községi, kollektív gazdaságbeli pártalapszervezetek, az agitátorok és az összes párttagok, felvilágosító munkájukban értékes tapasztalatokat nyerhetnek belőle. Fizess elő a 4-„ Szabad Szó“-ra l!IIUIimillllllllllllllll!llll!lllll!l!llll!llllllllll SZABAD SZŐ Ä S8Ä M. SADOVEANU: Viharok fészke Joggal nevezik M. Sadoveanut mesternek, aki korában megérte, hogy a román irodalom klasszikusaival, mint Eminescu, Creanga, Caragiale egy sorban említsük nevét. Könyveiben ez a tollforgató öreg művész csodálatos módon tudja életre kelteni a régmúlt idők letűnt korát, gazdag színpompában ecseteli annak történelmi eseményeit, erőteljesen ábrázolja alakjait. Méltóságteljesen, frissen, varázslói erővel adja elő mondanivalóját. Most jelent meg először magyar nyelven a Ştiinţa şi Tehnica gondozásában a Tudományos Fantasztikus Elbeszélések sorozatában az írónak már 1936-ban kiadott műve, a Viharok fészke. Témáját a múlt századbeli neves angol kutató, W. Atkinson útijegyzeteiből merí ki. W. Atkinson 1848 februárjában kel útra feleségével Kelet-Ázsia felderítésére. Sok viszontagság közt, életét veszélyeztetve jut el Szibéria földjére, majd az Altaj vadon, festői tájaira és később a Mongol birodalomba. Útjában a különböző vadak falkájával kel hadra, hasonló veszély fenyegeti a jurtákban, autókban élő nomád törzsek részéről is. Azonban vannak törzsek, mint Baszpaszman szultán kirgiz törzse, ahol szívesen látják. Szokásos módon megvendégelik üstben főtt juhhússal és utána keleti módon elkészített teával kínálják. Bolyongásai során Atkinson bejárta azt a zord pusztát, melyen valamikor a hirhedt Dzsingisz kán és utódai törtettek nyugatnak a civilizált országok leigázására. A történet a Távol-Kelet népében lakozó gigantikus erőről tanúskodik, amelynek Sadoveanu is nagy jövőt jósolt, már ezelőtt néhány évtizeddel. Ezzel szemben a hajdanában nagy, de kegyetlen Dzsingisz kánról így emlékszik meg: „Senki sem tudja, hol van a hódító sírja. A pusztító vihar nem hagyott maga után egyebet egy rémületet ébresztő névnél is tovább folytatva, ezzel a zseniális gondolattal fejezi be művét. Mert a világ élete nem gyűlöleten és romboláson át teljesíti be titkos sorsát, hanem az ész világossága és szeretet révén. Az emberiség története csak azt a hatalmat igazolja, mely végső célkitűzéseiben ezt a parancsszót követi". A közismerten nehéz Sadoveanuszöveget teljes művészi értékben adja vissza Fáskerthy György fordítása. Biztosított-s a télre a villamosközlekedés? dési osztály előkészült a télre. A nehezebb, kissé lejtős szakaszokra — így a hidak előtt és után — homokot szórunk már jó előre. Tudtommal van is egy olyan találmány, amely a kocsira szerelve lehetővé teszi, hogy a vezető egyszerű lábnyomásra, elindítsa a homokszórást. Ez az őszi levelektől csúszóssá váló síneken is beválik majd. SFATESCU DUMITRU ellenőr azonban beleszól beszélgetésünkbe: — A homok nem elég, ha a kocsi rossz! Nézze meg, elvtárs, a most előttünk elhaladó kocsit. Azt mondják, hogy kijavították. De az ajtók nem záródnak, s rajtuk az üveg már hónapok óta hiányzik. A terv szerint minden kocsit félévenként általános javításba kellene fogni, a hibás motor- és más alkatrészeket újakkal kicserélni, a kerekeket új abronccsal ellátni stb. Mindez nem történik, s a kocsi épp hogy szalad a sinen. Mi lesz a télen? — Mi lesz a télen, ha most is, mondjuk a 6-os vonalon, majdnem naponta megtörténik, hogy egy irányban 4—5 kocsi „konvoj“ fut egymás nyakán. Hogy miért? Megmondom. Az igazgatóság bevezette az un. 30 perces körforgalmat. Tehát a Máriától, a Máriáig fél óra alatt. Több, csak egy motormeghajtású kocsink van. Ezek, már csekély utastorlódásnál, nem képesek a két motorral rendelkező kocsik iramát betartani. Lemaradnak s ennek az a következménye, hogy a többiek beérik s mivel előzni nem tudnak, négy-öt kocsiból álló „konvoj“-okat alkotnak. Ez télen, a 6-os nyílt pályáján hófúvás stb által még inkább súlyosbodik. Mi, ellenőrök egy 36 perces javaslattal fordultunk az igazgatósághoz, amely mindezt kiküszöbölné. Még — azt mondják — dolgoznak annak kivitelezésén. Talán télire, vagy még később meglesz .. SECOŞAN IOAN, a villamosvasút forgalmi főnöke: _ — Én felelek, úgy nyáron, mint télen a villamosok zavartalan forgalmáért. Tehát, azt mondhatnám, egyes egyedül én vagyok az az ember, akit ebben a városban a legtöbbet emlegetnek, mégpedig nem a leghizelgőbb formában! Naponta harcban vagyok a műhelyekkel. Ennyi és ennyi vagonra van szükségem és azok a kocsik kifogástalan állapotban legyenek!... Még csak ősz vált, de a műhely máris csak kihagyásokkal teljesíti a normát... számbelileg. Azt, hogy számbelileg, azért hangsúlyozom, mert a minőség, az sok kívánnivalót hagy hátra. Mindenesetre, annyiban előkészültünk a télre, hogy a villanyközpont által szolgáltatott árammal már nem lesz baj. Annak átváltoztatása egyenárammá most már általunk történik, s mindkét arra szolgáló állomást kijavítottuk és egy üzemzavar, legfeljebb egy-két percet vehet igénybe! Ez tehát megtörtént, ezért már télen többé nem fogunk állani a villamosokkal! BOTOS STRAINU mérnököt, a javítóműhely műszaki vezetőjét borús hangulatban találjuk. Egy kimutatást tart a kezében és öklével üti az asztalt. — Látja ezt az üveglapot? — kérdi vissza. — Ezt az elődöm többször is szétverte, miután nem kapott idejében, vagy nem kapott egyáltalában nyersanyagot. S itt van ez a lista, rajta 380-féle különböző villamosságtechnikai és egyéb alkatrész s nyersanyag. Ennyit kértem, de a felét sem kaptam meg! Megmondom őszintén. Nem hiszem, hogy az idén télen lesz Temesváron villamosközlekedés! Csak egyet mondok: vörösrézvezeték-huzaljaink 3/1 részben elhasználtak. 20 000 métert kellene kicserélni, s annyit kértem, de csak 3000-et kaptam!... Nem kaptam kerékabroncsvasat sem, pedig Resicáról kell jöjjön csak. A firebuszok egy része — szégyenlem bevallani — acélrugók helyett, fatönkökön rugózik! Miért? Mert a Temesvár tartományi és városi néptanács beszerzési osztálya édeskeveset törődik a mi terveinkkel, panaszainkkal s nem segítenek! — S aztán nemcsak a kocsikon múlik. Azokat, jól-rosszul, derék dolgozóink, sokszor éjt nappallá téve megjavítják. De baj van az úttestekkel. Ezeket kellene a városi néptanácsnak sürgősen kijavíttatni. Sok helyen a villamosok motorjai — ezek a kocsi alján vannak — már a kövön csúsznak s rongálódnak. Fokozottan ez a helyzet akkor, amikor hóesés van. Az eredmény: rövidzárlat a motorban és újra javítás! Javaslatom az, hogy a néptanács fokozottabban készüljön elő hóeltakarításra és ne bízza ezt kizárólag a villamosvasút alkalmazottaira! ROŞU IOAN mester is az irodában van, de ő kevesebbet beszél, mint inkább mutatja lent a csarnokokban a különböző gépeket. — Húsz évvel ezelőtt is ezekkel a gépekkel dolgoztunk. Kivénhedt esztergapadok és marógépek ezek! De hiába kérünk, nem kapunk, hiszen mi csak javítóműhely vagyunk és nem termelők ... Pedig, csak mi tudjuk, hogy mennyi alkatrészt termelünk mi, szinte semmiből! Pl. Nem kapunk rézcsavart, csak vasat. Ezek azonban berozsdásodnak az ablakkeretekben, úgy hogy miután nem lehet őket kihúzni, szét kell repeszteni az egész keretet. Többszáz lejes kár, így aztán kénytelenek vagyunk rézcsavart magunk esztergályozni. Ennek ára ugyan már nem 20, vagy esetleg 30 bani, mint a gyári, hanem 2 lej. De meg kell csinálni, hogy a százlejes kár ne álljon elő! — S mégis megteszünk minden tőlünk telhetőt. Október 20-ig beüvegezzük az összes ajtókat, ablakokat, november 1-ig pedig az ún. lírákat is leellenőrizzük, illetőleg kijavítjuk. A műhelyt s annak fűtését is rendbehozzuk télire. Ott fűtünk majd, de mit ér az egész, ha kocsiparkunk 50 százaléka, immár nem fér a fedett s védett „remiz“be s fagyban, hóesésben, éjszaka a vonalon áll!... MIHAIESCU IOANT, a villamosvasút igazgatóját több ízben is kerestük. Végre időt szakított, hogy kérdéseinkre feleljen: — A kérdésre csak egy válasz lehet: „muszáj“ hogy minden menjen! Télire előkészültünk. Elsősorban 20 új motort kaptunk, a resicai villanygyár készítményeit. Kicseréljük a régi motorokat s ezáltal gyorsabb s biztosabb lesz a téli közlekedés! A defektes régi motort pl. egy órán belül helyettesítjük. Amint tudja, az éjszaka beérkező kocsikat egy brigád vizsgálja felül. Ezeknek munkakörülményein javítunk, amikor a revízióban nov. 7-ig, három Dinamo-típusú melegítőkemencét állítunk fel. Tél idején ezeket a brigádokat számbelileg is megerősítjük. A motorhóekén kívül, új, egyszerűbb hóekék szerkesztését... tanulmányozzuk. — Többször is eljártam a városi néptanács útosztályánál. Figyelmeztettem őket az utak, különösen a Dacilor, a Kogalniceanu, a Lippai-út, a Mărăşeşti-tár stb. állapotára. Azt a választ kaptam, hogy amennyiben a tervszerűsített javítási munkálatok során odáig jutnak, akkor kijavítják ezeket is. De mikor? ... Amikor az igazgató idáig jutott, tűzbe jött. Úgy látszik az útosztály nem kevés idegességet okozott eddig is. — Hiába hozunk új firebuszokat, ha egyszer rosszak az utak. Viszont az idén kellett volna még nyolc darab új villamost kapnunk Craiováról. Küldöttünk azonban mind a nyolcat visszautasította, mert minőségileg nem feleltek meg. Jelenleg is, a tulajdonunkban levő öt craiovai villamos közül állandóan 2—3 javításban van! Javítunk és egyre csak javítunk! Viszont a néptanács beszerzési osztálya alig törődik velünk. Mit mondjak most, nincs fenyőfadeszkánk, hogy az ajtókat stb. megcsináljuk! Az év III. negyedére három tonna abroncsvasat kellett volna kapnunk, a IV-re pedig 2,5-et, s eddig egy kilót sem láttunk belőle! Pedig a villamoskocsik kerekeit sürgősen új abronccsal kell ellátni! Az igazgató, kulccsal zárt szekrényfiókot nyit ki. Egy kerek, tenyérnyi göngyöleget vesz elő. Megmutatja: _ — Akár hiszi, akár nem, ezt saját zsebemből adott pénzen vettem! ... Ez szigetelőszalag s különösen félidőben olyan, mint a friss kenyér, a revíziót végző dolgozók számára. Majd ezt, majd azt a vezetéket kell szigetelni! Megrendelésre nem kaptunk, viramentre nem vehettünk, tehát így segítettem magunkon. Egy-egy ilyen göngyöleget adok a brigádnak. Még van néhány, de mi lesz télen? ... Mi lesz télen? Egy villamoskocsira váró, látszólag munkából jövő dolgozónak tettük fel ugyanezt a kérdést, amint a Szabadság téren a 7-re várt. Néhány szóval azt is elmondtuk, amit eddig az illetékesektől hallottunk. Csendesen végighallgatott, s úgy tűnt, mintha minden szavunkat erősen az emlékezetébe akarná vésni, aztán megszólalt: — Szerintem túl sokat hivatkoznak a villamosvasútnál az objektív nehézségekre és túlsókat siránkoznak, ahelyett, hogy öntevékenyen, öntudatosan hozzálátnának, amíg nem késő, a téli forgalom előkészítésére. Ezt kell tegyék, ne pedig a „kész“-re várni! S akkor, de csak akkor lesz jó s megszakadásnélküli téli villamosforgalom. Buzgón jegyeztem le a szavakat, s még egy-két kérdést akartam feltenni, de időközben az illető felszállt a villamosra s az máris indult, így aztán a torkomban maradt a kérdés, s tollamban a felelet. Még azt sem tudtam meg, kivel beszéltem, hogy ide írjam a nevét, a nyilvánosság számára! Összegezzünk tehát mi. E rövid ankét során, azt hisszük, sok konkrét, kézzelfogható dolgot láttunk, amelyek mindegyike alkalmas arra, hogy valamiképpen megkönynyítse a villamosvasút téli forgalmát. Sok hibát ismertek be, amelyek kiküszöbölése folyik, de mindenekelőtt sok oly külső körülményre hívták fel a figyelmet, amelyet az illetékeseknek most, amíg még nem késő, meg kell szívlelniök! Hiszen nem kis térről van szó: Temesvár téli, zavartalan villamosforgalmáról, arról, hogy hidegben, s fagyban ezer és ezer temesvári dolgozó, naponta gyorsan s könnyen eljuthasson munkahelyére s onnan pedig vissza, meleg otthonába! Itt sürgősen segítő kezet kell nyújtani a tartományi és városi néptanácsnak, a villamosvasút dolgozóinak! Ez elsőrendű kötelességük! DRÉGELY FERENC Vasárnap, 1956 október 21 Ismerjük meg tartományunk történelmi emlékeit et mácsai villany Mak nich sógora váltotta ki. Csernovich maga is kiemelkedő szerepet játszott a forradalomban. Emiatt később sok üldöztetést is szenvedett. A hóhér a két tábornokért 600 forintot kapott, ami egész tekintélyes összeg volt abban az időben. Csernovich Péter mindkét holttestet mácsai (Arad rajon) birtokára szállította. Ez október 6-ról 7-re virradó éjszakán történt. Ott a kastélyt övező park egyik szögletében ernyelőre szinte ertelen közös sirba temették őket. Csak jóval később kerítették be ezt a sírt és emeltek fölébe márvány emlékművet, amely ma is áll. Felirata rövid, de sokatmondó ,,Damjanich- Lahner, 1849 október 6“. Számos dolgozó látogatja meg minden évben a mácsai sírt, hogy így kifejezésre juttassa a szabadság nagy hősei iránti tiszteletét és szeretetét. Az 1848—49-es forradalom leverése után a császári reakció pribékjei véres hajszát indítottak forradalom minden részvevőjében. Legfelháborítóbb cselekedettük, amely még ma is mélységes gyűlöletet ébreszt bennünk, a forradalom 1ábornokának október 6-án vadon történt kivégzése volt. A kivégzett tábornokok rokonai és barátai mindent elkövettek, hogy legalább tisztességesen eltemethessék a vértanúkat. Howiger vezérőrnagy, az aradi vár hirhedt parancsnoka eleinte hallani sem akart erről, csak ismételt közbenjárás után egyezett bele a holttestek kiadásába. Az ő engedélye azonban önmagában semmit sem ért. A hóhér a hadijogra hivatkozva, saját tulajdonának tekintette a meggyilkolt tábornokok tetemeit. Ez azt jelentette, hogy kihasználva a helyzetet, minél több pénzt igyekezett kicsikarni. Damjanich János és Lahner György tábornokok holttestét Csernovich Péter, Damja-GLUCK JENŐ Képünkön: Damjanich és Lahner forradalmi tábornokok emlékműve Mácsán (Arad rajonban) Új egységgel gyarapodott Lugoson a kereskedelmi hálózat tilanyagokat árusít, jelentősen leszállított árakon. Lugoson a Sztálin- és Cuza Vodă-utca sarkán, a 3-as számú (volt Dacia)szállodával átellenben, a helyi kereskedelmi szerveAz új üzletet a vevők már az első napokban nagy számban kezet (OCL) egy új egysége nyi vesték fel és jelentős mennyis°'?n lett meg, amely divatjármult tex- árut vásároltak. Hogyan harcolhatunk eredményesen a ponyvairodalom ellen? Péter Ella nemrégiben a „Szabad Szó“ „Család és Iskola“oldalán ifjúságunk nevelésének egyik égető problémáját, a serdülőkor olvasmányainak kérdését vetette fel. A cikkíró a ponyvaregény lélekmérgező hatásával kapcsolatban utalt a szülők feladatára is, a gyermek olvasmányainak irányításában. Ahhoz azonban, hogy a szülők ezt a feladatot betölthessék, szükséges, hogy elsősorban ők maguk elvessék a ponyvairodalmat, eltávolítsák otthonaikból annak maradványait, hogy saját olvasmányaik megválogatásánál különbséget tegyenek a művészi, szivet-lelket nemesítő szépirodalom és az értéktelen fércmunkák között. Sajnos, a letűnt kizsákmányoló rendszer „kulturális“ hagyatékaként, a művelődési lehetőségektől rendszeresen távoltartott munkásszülők elég jelentős része, a dolgozók félrevezetésének hatalmas példányszámban, olcsón terjesztett ponyvairodalom, az „izgalmas“, de semmitmondó detektívtörténetek, kalandorregények, émelyítően hamis szerelmi regények befolyása alá került. Az „igényesebb“ magyar kispolgári tömegek a Horthy-uralom idején kiadott, látszólag politikamentes, de valójában a tőkés-földesúri rendszer rothadt ideológiáját terjesztő könnyű fajsúlyú, szórakoztató irodalom termékein nevelkedtek. Az effajta könyveket egyesek ma is kézről-kézre adják, mint „érdekes“, ma már csak magánosoknál található olvasmányokat s természetesen bőven jut belőlük az ifjúságnak is. Az ifjúság nevelése érdekében tehát elsősorban a felnőtt olvasókat, a szülőket kell színvonalas, de egyben szórakoztató jó könyvek segítségével elhódítanunk a ponyvától. A népi hatalom eddig is jelentős munkát végzett a ponyvairodalom kiszorítására, de ezen a téren kétségtelenül van még tennivaló. A lehetőségek ma mindenesetre jóval kedvezőbbek, mint néhány évvel ezelőtt. A felszabadulás első szakaszában számos alkalmi célokat követő, sablonos, művészietlen, unalmas írást adtak ki, amelyek érthetően nem vehették fel elég eredményesen a küzdelmet a múltbeli, nagy tapasztalatokkal rendelkező, minden lelkiismereti gátlástól mentes, szórakoztató iparfelszínesen tetszetős termékeivel íróink ma már igényes, művészi, „érdekes“ alkotásokkal jelentkeznek s a kiadóvállalatok nagyszámban teszik közzé a kortárs- és klasszikus világirodalom remekeit, is. Megfelelő fegyverzettel rendelkezünk tehát a ponyvairodalom leküzdésére, de hogy ezt hathatósan felhasználhassuk, minél közelebb kell vinnünk a jó könyvet az olvasóhoz. Erre elsősorban a könyvtárak hivatottak. A felszabadulás óta nagyszámú üzemi és iskolai könyvtárt létesítettünk, amelyek kultúrforradalmunk fontos aktív tényezői. A lakosság egy nem elhanyagolható része azonban, különösen a háziasszonyok, betegek, öregek, az ifjúság egyes kategóriái, gyakorlatilag kimaradnak ebből a könyvtárhálózatból. Ezeknek a rétegeknek könyvellátásáról a tartományi könyvtárak és fiókjaik hivatottak gondoskodni. A Temesvár Tartományi Könyvtár Temesvár városi olvasótábora például, amely két-három év előtt még csak párezer főt számlált, 1955-ben már 8900-ra rúgott, míg az idén már 10.600-ra emelkedett. A kölcsönkönyvtár könyvállománya tavaly óta megkétszereződött, és ma már 50.000 körül mozog. Ugyanilyen arányban állandóan nő a kikölcsönzött könyvek száma is, amely az idei év első kilenc hónapjában már 146.000-et tett ki. Mindeme nagy eredményei dacára, tartományi könyvtárunk még nem képes teljesen betölteni hivatását. A magyar- és németnyelvű könyvállomány még nem kielégítő, amit a könyvtár vezetősége a külföldi kiadványokat elosztó „Imex“-vállalatnak a könyvtárak ellátásában mutatkozó szűkkeblűségével indokol. Olyan kérdés ez, amelyre közös erőfeszítéssel feltétlenül lehetne megoldást találni. Legnagyobb fogyatékossága azonban a Tartományi Könyvtárnak, hogy fiókokat csak a város peremén, Ránácon, Kissodán, Szabadfalun stb tart fenn. A Tartományi Könyvtárnak mielőbb be kellene tehát rendeznie néhány, legalább háromnyelvű, megfelelő szépirodalmi, ifjúsági, népszerű tudományos könyvekkel jól felszerelt fiókot kell létesíteni a város belkerületének forgalmasabb részein a Gyárvárosban, Erzsébetvárosban, a Józsefváros több helyén, stb. Ezeket a kölcsönkönyvtárakat üzlethelyiségekben kellene nyitni, és az eddigi gyakorlattól eltérően, minden nap, délelőtt és délután az olvasók rendelkezésére bocsátani. A népi hatalom széleskörű anyagi lehetőségeket nyújt a könyvtárhálózat további bővítésére. A Tartományi Könyvtárnak több kezdeményezéssel, bátran kell élnie ezekkel a lehetőségekkel, hogy még nagyobb mértékben járuljon hozzá városunk lakossága és különösen az ifjúság szellemi felemeléséhez, a ponyvairodalom teljes leküzdéséhez. IVÁNDI FERENC