Szabad Szó, 1956. október-december (13. évfolyam, 232-308. szám)

1956-10-21 / 249. szám

2 Kombinált gépkapcsolással dolgoznak _A tegnapelőtti számunkban ér­­dekében rátértek a kombinált gép­­zek­ „Fokozott teljesítőképességgel“ kapcsolás alkalmazására. E munka­­című cikkünkben megírtuk, hogy a módszer alkalmazása a gépállomás dettai GTA dolgozói a mezőgazda- és a tra­ktorista szempontjából is jogi munkálatok meggyorsítása és- nagy előnyökkel jár. Képünkön: Craiovan Stefan, a GTA X brigádjának traktoristája, aki a dentai kollektív gazdaság földjén kombinált gépkapcsolással dolgozik. Konyhaművészeti kiállítás A központi vendéglő termeiben november 7. tiszteletére tizenötö­dikén eladással egybekötött kony­­haművészeti kiállítás nyílt. A kiállított termékek a TAPS szakácsainak konyhaművészeti re­mekei. Akad is bőven csodáló és vásárló. A kiállítás különösen figyelem­reméltó részlege a cukrászrészleg, ahol több mint ötvenféle külön­böző cukrászsütemény édesgeti a látogatókat. Itt található Ioachim Mihai cukrász remekműve, egy cukorból épített kastély, meg az ugyancsak cukorból készített he­gedű és artézikut, amelyek Brudu Constantin és Potichen Filip cuk­rászok ügyességéről tanúskodnak. A hideg ételek részlegének is sok látogatója van. Itt többek között Klemmer Márton, Schillin­ger­ Matei, Wagner Ion és más mesterszakácsok készítette külön­legességeket láthatunk és ízlelhe­tünk meg, mint a libamáj, velő, szardiniakrém, és egyebek. Kísérletezés céljából rendezték a félig elkészített szakácskészít­­mények részlegét, ahol megsütés­­re vagy főzésre előkészített fasir­­tot, töltött káposztát, töltött pap­rikát stb. állítottak ki. Amennyi­ben ezek a félig kész ételek nagy­­keresletnek örvendenek a kiállítá­son, a TAPS vezetősége egy új kereskedelmi egységet nyit, ahol ilyen félig kész ételeket fognak árusítani, hogy megkönnyítsék a dolgozó nők háziasszonyi munká­ját. EMÍLIÁN. E., levelező Tanulságos esztendő (Folytatás az­­ oldalról) nek tűnik, ha ki kell adni. Minden­esetre jó lett volna annak idején, mikor több lehetőség is volt rá úgy gondolkozni, hogy most ez az ösz­­szeg is kiosztásra kerülhessen. A tények csak tények maradnak. Segíteni rajtuk, megváltoztatni azonban lehet és szükséges is. A csákovai kollektivistáknak e kel­lemetlenül jött esztendő sok tanul­ságot is hozott. Mikor bőség van, nem szabad elveszni benne, gon­dolni kell mindig a jövőre is. Lám, mikor nehezebb napok következnek, így is tudnak gondolkozni. Tör­lesztik adósságukat s a vezetőta­nács arról is beszél, hogy az idén betartják az alapszabályzat elő­írásait. A beszédet tett is kell kö­vesse. Okulva az eddigi hibákból, bizonyára ez nem is marad el. Régi hibákat, régi mulasztásokat soroltunk fel, de nem érdemtelenül. Ugyanis a gazdaságban nagyon sok tag hozzászokott ahhoz, hogy mindent ki kell osztani. S most zú­golódnak az ellen, hogy a vezető­tanács a közgyűlés által már egy éve jóváhagyott daramalmot és az új tehergépkocsit meg akarja vá­sárolni (van már egy tehergépko­csijuk, tavaly vették használat alól). Kevés lesz a pénzosztalék — érvelnek. Valóban kevesebb lesz, de arra is kell gondoljanak, hogy pénzük mindkét esetben hamar megtérül. A daramalom szükséges úgy a gazdaságnak, mint a tagok­nak s legfeljebb csak 12 ezer lejbe kerül. A tehergépkocsi pedig na­ponta négy-ötszáz lej jövedelmet is biztosít, ezt már tudják az ed­digi tapasztalatból. A malomnak és más intézményeknek minden nap végezhetnek szállítást. Tehát érde­mes ilyesmibe befektetni a pénzt. Végezetül egy pár szót a mezei munkáról is. Ha a javakkal is úgy tudnának bánni, gazdálkodni, mint amilyen hozzáértéssel és szorga­lommal dolgoznak a mezőn, nagy lenne a jóhíre már rég a csákovai kollektív gazdaságnak. Az ő föl­dükön is nehezen vágott barázdát az eke, de mégsem vártak az eső­re. 30 hektár repcéjük, 52 hektár árpájuk és 25 hektár őszi zabjuk már rég a földben van. Első eszten­dőben vetettek őszi zabot. A vető­magot a ligeti kísérleti állomástól kapták. Terméshozama jóval na­gyobb, mint a közismert zabnak. Még az eső előtt megkezdették a búza vetését is. Most 10 hektárral többet vetnek, mint tavaly. Mint­egy ötven hektárnyi vár még a be­vetésre. Nagy a buzgalom, hogy e héten az utolsó szem is földbe ke­rüljön. Remélik, jövőben hasonló kár nem éri termésüket. De ki lát el addig? A lényeg az, hogy a jó aratásnak első feltétele az idejében végzett jó vetés. K. Z. A villamoson utazó temesvári dolgozók tízezrei emlékeznek az el­múlt télre és ezzel kapcsolatban a villamosközlekedésre. A csúcsfor­galom idején — tehát akkor, ami­kor a dolgozók zöme munkába me­net, vagy jövet, utazni kényszerült — a villamosok egyáltalában nem közlekedtek. Térdig érő hóban, a legtöbbször húsz-huszonöt fokos hi­degben baktattak az emberek egy­más nyomában messzi munkahe­lyük felé, egy félórát, de sokszor egy teljes órát. S amikor végre egy villamos bukkant fel a látóhatáron, kitűnt, hogy az a jármű, vagy áll, vagy pedig épp szembejövet köz­lekedik ... És aztán, hányszor történt az meg — de hányszor! —, hogy ám­bár a havat napokkal előtte eltaka­rították és így az útvonal szabad­dá vált, a villamosra hiába vártak az emberek. Csak órák múltán de­rült ki, hogy a Traján téren, vagy máshol leszakadt a felső vezeték, de nagyon sokszor történt meg az, hogy a villanytelep nem szolgálta­tott áramot a közúti közlekedés számára. S mire órák, esetleg egy egész délelőtt eltelte után, megin­dult a forgalom, libasorban egy­másután tizenöt-húsz kocsi húzott el előttünk, hogy aztán — körfor­gásukat megtéve — ismét csak egy félóra múlva haladjanak el. Fentiekhez még sok mindent le­hetne és kellene hozzáfűzni, ami a félidőben hatványozottan számít utazó dolgozóink testi épsége s egészsége szempontjából. Így a betört ablakok, a nem csukódó aj­tók, a síkos és sokszor letört hág­csók, a hiányos, vagy teljesen hi­ányzó belső világítás stb. stb. De minek mindezt felsorolni, ha egyszer elhatároztuk, hogy mind­ezekkel kapcsolatosan a következő kérdést intézzük az illetékesekhez: Hogyan készültek fel a téli hónapokra ? Lehetőleg mindenkit a munka­helyén kerestünk fel, a jegyszedőt és a vezetőt a villamoskocsiban, az igazgatót az irodájában stb., az utast a járdaszélen, miközben a csatlakozásra várt, így aztán a vá­laszok egyszer rövidebbek, egy­szer hosszabbak lettek. Azt viszont, ho­gy mennyire helytállók és őszin­ték, az kiderül valamennyinek összegezéséből, illetőleg majd a té­len! PINTÉR MARGIT, már három esztendeje jegyszedő s kérdésünk­re a következőket mondja: — Szerencsémre, vagy szeren­csétlenségemre négy nyelven be­szélek és igy mindezen a négy nyelven megértem azt, amit az em­berek a villamosról beszélnek. Nem mondom, sokszor idegességükben fakadnak ki, de legtöbbször — és ez télen a legalapozottabb —, jog­gal szidják a temesvári villamos­­közlekedést. — Párttag vagyok és igy lépten­­nyomon, gyűlésen, vagy azon kí­vül mindig hangot adok a népi tö­megekből jövő bírálatnak. De — meg kell vallanom — a vezetőség, noha a hibák orvoslását megígéri, idővel napirendre tér felettük. Az­tán újra bírálni kell és újra meg­ígérik. — De mindezideig, a mindenkor esedékes és folyamatos munkán kí­­vül, a villamosvasút területén be­lül, még nem láttam semmiféle, a télre szóló előkészítő munkát! OPRESCU IOAN villamosko­csivezető. Egy év óta dolgozik a szakmában. — Annyit tudok­ mondani csak, hogy az elmúlt télen, nem egyszer megtörtént az, hogy a remizbeli technikusok jóvoltából (!) hajnalban valamennyi kocsi kifutott. Rövide­sen, a különböző útvonalakon, 30 centiméteres hó állta utunkat. Meg­rekedtünk és egész délelőtt tartott, amig ki tudtunk szabadulni. Noha ha hajnalban elindították volna előttünk a hóekét, akadálytalanul közlekedhettünk volna... — Véleményem szerint a műhe­lyekben ma, ősszel is túl kevés a szakmunkás és a mostani, napi ja­vításokat sem győzik. Hát még té­len, amikor a különböző kocsi- és motorrongálások megkétszereződ­nek, mi lesz akkor? Lesz több em­­berük télen a műhelyeknek és több nyersanyaguk? Nem hiszem!... Két ellenőrrel beszéltünk. Az egyik, SFAT Gheorghe, derűlátóbb, a másik, SFATESCU Dumitru azonban reálisabban nézi a dolgo­kat. Vegyük őket egymásután. Mit mond Sfat Gheorghe? — Úgy tudom, hogy a közleke­ A rajon élenjárója Nagyszentmiklós elnyerte az őszi munkában élenjáró rajoni versenyzászlót. És hogy Nagyszentmiklós a ra­jon élére került, nagy része van a mezőgazdasági technikai középis­kolának, mely teljes egészében végzett az őszi munkákkal, a kol­lektív gazdaságnak, melyben a vetés befejezéséhez közeledik és az olyan egyénileg dolgozó pa­rasztoknak, mint Farkas János, Böhm Iosif, Cosor Petru, Müller Anton és mások, akik teljes mér­tékben eleget tettek beadási köte­lezettségüknek és befejezték az őszi munkákat. JUNG MARTIN, levelező Megjelent: Az agitátor zsebkönyve 4. száma Az RMP Temesvár­ tartományi bizottsága propaganda- és agitá­­ciós osztályának kiadásában meg­jelent az Agitátor zsebkönyve 4. száma. Az újonnan kiadott zsebkönyv lényegében különbözik az eddig megjelentektől. Nem foglalkozik az ipar, a mezőgazdaság vagy egyéb munkahelyek politikai, fel­­világosító munkájának ismerteté­sével, hanem közli a Lugos rajon­­ban végzett politikai munka ta­pasztalatait, a mezőgazdaság szocialista átalakításának kérdé­sében. A cikkeket rajoni pártaktivisták, pártalapszervezeti titkárok, kollek­tív gazdaságbeli parasztok írták. „Hogyan dolgozik a l­ugos-ra­­joni pártbizottság a mezőgazda­ság szocialista átalakításáért“, a címe az első bevezető cikknek. A cikk ismerteti a rajoni pártbi­zottság munkáját a párt II. kon­gresszusa után és a szocialista szektor megerősítésében elért eredményeket. Egy területi instruktor tapasz­talatairól írt egy részletes és ér­dekes cikket Rani Iosif, a buziási városi pártbizottság titkára. Cik­kében elmondta, mit tett a helyi viszonyok alapos megismeréséért, az agitátorok rendszeres kiképzé­séért, továbbá ismerteti, hogyan ellenőrizte a pártalapszervezet a politikai munkát, majd befejezés­képpen Buziás szocialista mező­­gazdasága fejlődésének távla­tait fejtegeti. Tura Gavrilă, a nagytopolováci községi pártalapszervezet titkára: „Hogyan dolgozott pártalapszer­­vezetünk a mezőgazdaság Szocia­lista átalakításáért“ címmel írt cikket, melyben kitér arra, meny­nyire fontos a helyi problémák, a dolgozó parasztok gondolkodás­­módjának ismerete, majd konkrét példákat sorol fel a községben vég­zett meggyőző munkáról. Egy kollektív gazdaság létesí­tésére alakult kezdeményező bi­zottság munkájáról szól Zgaver­­dea Andrei rajoni pártinstruktor cikke, amelyben a Szilas faluban végzett politikai felvilágosító munka tapasztalatait ismerteti. A kiszetói kollektív gazdaság szervezeti-gazdasági megerősíté­séről Guiu Mihai írását közli a zsebkönyv. „Miért léptem be a kollektív gazdaságba?“ a címe az utolsó cikknek. Az Ízes bánsági nyelve­zettel írt cikkben Mioc boan ki­szetói kollektivista agitátor, egy­szerű szavakkal mondja el, ho­gyan javult családjának élete, sorsa az utóbbi években, amióta kollektivista. A 4. számú agitátorzsebkönyv értékes segítség a falumunkában. A községi, kollektív gazdaságbeli pártalapszervezetek, az agitátorok és az összes párttagok, felvilágo­sító munkájukban értékes tapasz­talatokat nyerhetnek belőle. Fizess elő a 4-„ Szabad Szó“-ra l!IIUIimillllllllllllllll!llll!lllll!l!llll!llllllllll SZABAD SZŐ Ä S8Ä M. SADOVEANU: Viharok fészke Joggal nevezik M. Sadoveanut mesternek, aki korában megérte, hogy a román irodalom klassziku­saival, mint Eminescu, Creanga, Caragiale egy sorban említsük ne­vét. Könyveiben ez a tollforgató öreg művész csodálatos módon tudja életre kelteni a régmúlt idők letűnt korát, gazdag színpompá­­ban ecseteli annak történelmi ese­ményeit, erőteljesen ábrázolja alakjait. Méltóságteljesen, frissen, varázslói erővel adja elő mondani­valóját. Most jelent meg először magyar nyelven a Ştiinţa şi Tehnica gon­dozásában a Tudományos Fantasz­tikus Elbeszélések sorozatában az írónak már 1936-ban kiadott műve, a­ Viharok fészke. Témáját a múlt századbeli neves angol kutató, W. Atkinson útijegyzeteiből merí ki. W. Atkinson 1848 februárjában kel út­ra feleségével Kelet-Ázsia felderí­tésére. Sok viszontagság közt, éle­tét veszélyeztetve jut el Szibéria földjére, majd az Altaj vadon, fes­tői tájaira és később a Mongol bi­rodalomba. Útjában a különböző vadak falkájával kel hadra, hason­ló veszély fenyegeti a jurtákban, autókban élő nomád törzsek részé­ről is. Azonban vannak törzsek, mint Baszpaszm­an szultán kirgiz törzse, ahol szívesen látják. Szoká­sos módon megvendégelik üstben főtt juhhússal és utána keleti módon elkészített teával kínálják. Bolyongásai során Atkinson be­járta azt a zord pusztát, melyen valamikor a hirhedt Dzsingisz kán és utódai törtettek nyugatnak a civilizált országok leigázására. A történet a Távol-Kelet népében lako­zó gigantikus erőről tanúskodik, a­­melynek Sadoveanu is nagy jövőt jósolt, már ezelőtt néhány évtized­del. Ezzel szemben a hajdanában nagy, de kegyetlen Dzsingisz kán­ról így emlékszik meg: „Senki sem tudja, hol van a hódító sírja. A pusztító vihar nem hagyott maga után egyebet egy rémületet ébresztő névnél i­s tovább folytatva, ezzel a zseniális gondolattal fejezi be művét. Mert a világ élete nem gyűlöleten és romboláson át telje­síti be titkos sorsát, hanem az ész világossága és szeretet révén. Az emberiség története csak azt a hatalmat igazolja, mely végső cél­kitűzéseiben ezt a parancsszót kö­veti". A közismerten nehéz Sadoveanu­­szöveget teljes művészi értékben adja vissza Fáskerthy György for­dítása. Biztosított-s a télre a villamosközlekedés? dési osztály előkészült a télre. A nehezebb, kissé lejtős szakaszokra — így a hidak előtt és után — ho­mokot szórunk már jó előre. Tud­tommal van is egy olyan talál­mány, amely a kocsira szerelve le­hetővé teszi, hogy a vezető egysze­rű lábnyomásra, elindítsa a ho­mokszórást. Ez az őszi levelektől csúszóssá váló síneken is beválik majd. SFATESCU DUMITRU ellenőr azonban beleszól beszélgetésünk­be: — A homok nem elég, ha a kocsi rossz! Nézze meg, elvtárs, a most előttünk elhaladó kocsit. Azt mond­ják, hogy kijavították. De az ajtók nem záródnak, s rajtuk az üveg már hónapok óta hiányzik. A terv szerint minden kocsit félévenként általános javításba kellene fogni, a hibás motor- és más alkatrésze­ket újakkal kicserélni, a kerekeket új abronccsal ellátni stb. Mindez nem történik, s a kocsi épp hogy szalad a sinen. Mi lesz a télen? — Mi lesz a télen, ha most is, mondjuk a 6-os vonalon, majdnem naponta megtörténik, hogy egy irányban 4—5 kocsi „konvoj“ fut egymás nyakán. Hogy miért? Meg­mondom. Az igazgatóság bevezet­te az un. 30 perces körforgalmat. Tehát a Máriától, a Máriáig fél óra alatt. Több, csak egy motor­­meghajtású kocsink van. Ezek, már csekély utastorlódásnál, nem képe­sek a két motorral rendelkező kocsik iramát betartani. Lemaradnak s ennek az a következménye, hogy a többiek beérik s mivel előzni nem tudnak, négy-öt kocsiból álló „kon­­voj“-okat alkotnak. Ez télen, a 6-os nyílt pályáján hófúvás stb által még inkább súlyosbodik. Mi, el­lenőrök egy 36­ perces javaslattal fordultunk az igazgatósághoz, amely mindezt kiküszöbölné. Még — azt mondják — dolgoznak an­nak kivitelezésén. Talán télire, vagy még később meglesz .. SECOŞAN IOAN, a villamosva­sút forgalmi főnöke: _ — Én felelek, úgy nyáron, mint télen a villamosok zavartalan for­galmáért. Tehát, azt mondhatnám, egyes egyedül én vagyok az az em­ber, akit ebben a városban a leg­többet emlegetnek, mégpedig nem a leghizelgőbb formában! Naponta harcban vagyok a műhelyekkel. Ennyi és ennyi vagonra van szük­ségem és azok a kocsik kifogásta­lan állapotban legyenek!... Még csak ősz vált, de a műhely máris csak kihagyásokkal teljesíti a nor­mát... számbelileg. Azt, hogy számbelileg, azért hangsúlyozom, mert a minőség, az sok kívánniva­lót hagy hátra.­­ Mindenesetre, annyiban elő­készültünk a télre, hogy a villany­központ által szolgáltatott árammal már nem lesz baj. Annak átváltoz­tatása egyenárammá most már ál­talunk történik, s mindkét arra szolgáló állomást kijavítottuk és egy üzemzavar, legfeljebb egy-két percet vehet igénybe! Ez tehát meg­történt, ezért már télen többé nem fogunk állani a villamosokkal! BOTOS STRAI­NU mérnököt, a javítóműhely műszaki vezetőjét bo­rús hangulatban találjuk. Egy ki­mutatást tart a kezében és öklével üti az asztalt. — Látja ezt az üveglapot? — kérdi vissza. — Ezt az elődöm többször is szétverte, miután nem kapott idejében, vagy nem kapott egyáltalában nyersanyagot. S itt van ez a lista, rajta 380-féle külön­böző villamosságtechnikai és egyéb alkatrész s nyersanyag. Ennyit kértem, de a felét sem kap­tam meg! Megmondom őszintén. Nem hiszem, hogy az idén télen lesz Temesváron villamosközleke­dés! Csak egyet mondok: vörös­­rézvezeték-huzaljaink 3/1 részben elhasználtak. 20 0­00 métert kellene kicserélni, s annyit kértem, de csak 3000-et kaptam!... Nem kaptam kerékabroncsvasat sem, pedig Re­­sicáról kell jöjjön csak. A firebu­­szok egy része — szégyenlem be­vallani — acélrugók helyett, fatön­kökön rugózik! Miért? Mert a Te­­mesvár­ tartományi és városi nép­tanács beszerzési osztálya édes­keveset törődik a mi terveinkkel, panaszainkkal s nem segítenek! — S aztán nemcsak a kocsikon múlik. Azokat, jól-rosszul, derék dolgozóink, sokszor éjt nappallá téve megjavítják. De baj van az út­testekkel. Ezeket kellene a városi néptanácsnak sürgősen kijavíttat­ni. Sok helyen a villamosok motor­jai — ezek a kocsi alján vannak — már a kövön csúsznak s rongálód­nak. Fokozottan ez a helyzet akkor, amikor hóesés van. Az eredmény: rövidzárlat a motorban és újra ja­vítás! Javaslatom az, hogy a nép­­tanács fokozottabban készüljön elő hóeltakarításra és ne bízza ezt ki­zárólag a villamosvasút alkalma­zottaira! ROŞU IOAN mester is az irodá­ban van, de ő kevesebbet beszél, mint inkább mutatja lent a csarno­kokban a különböző gépeket. — Húsz évvel ezelőtt is ezekkel a gépekkel dolgoztunk. Kivénhedt esztergapadok és marógépek ezek! De hiába kérünk, nem kapunk, hi­szen mi csak javítóműhely va­gyunk és nem termelők ... Pedig, csak mi tudjuk, hogy mennyi al­katrészt termelünk mi, szinte sem­miből! Pl. Nem kapunk rézcsavart, csak vasat. Ezek azonban berozs­dásodnak az ablakkeretekben, úgy hogy miután nem lehet őket kihúz­ni, szét kell repeszteni az egész keretet. Többszáz lejes kár, így az­tán kénytelenek vagyunk rézcsa­vart magunk esztergályozni. En­nek ára ugyan már nem 20, vagy esetleg 30 bani, mint a gyári, ha­nem 2 lej. De meg kell csinálni, hogy a százlejes kár ne álljon elő! — S mégis megteszünk minden tőlünk telhetőt. Október 20-ig be­­üvegezzük az összes ajtókat, abla­kokat, november 1-ig pedig az ún. lírákat is leellenőrizzük, illetőleg kijavítjuk. A műhelyt s annak fűté­sét is rendbehozzuk télire. Ott fű­tünk majd, de mit ér az egész, ha kocsiparkunk 50 százaléka, immár nem fér a fedett s védett „remiz“­­be s fagyban, hóesésben, éjszaka a vonalon áll!... MIHAIESCU IOANT, a villamos­vasút igazgatóját több ízben is ke­restük. Végre időt szakított, hogy kérdéseinkre feleljen: — A kérdésre csak egy válasz le­het: „muszáj“ hogy minden men­jen! Télire előkészültünk. Elsősor­ban 20 új motort kaptunk, a resicai villanygyár készítményeit. Kicserél­jük a régi motorokat s ezáltal gyor­sabb s biztosabb lesz a téli közle­kedés! A defektes régi motort pl. egy órán belül helyettesítjük. Amint tudja, az éjszaka beérkező kocsikat egy brigád vizsgálja fe­lül. Ezeknek munkakörülményein javítunk, amikor a revízióban nov. 7-ig, három Dinamo-típusú m­ele­­gítőkemencét állítunk fel. Tél ide­jén ezeket a brigádokat számbeli­leg is megerősítjük. A motorhó­ekén kívül, új, egyszerűbb hóekék szerkesztését... tanulmányozzuk. — Többször is eljártam a városi néptanács útosztályánál. Figyel­meztettem őket az utak, különösen a Dacilor, a Kogalniceanu, a Lip­­pai-út, a Mărăşeşti-tár stb. állapo­tára. Azt a választ kaptam, hogy amennyiben a tervszerűsített javí­tási munkálatok során odáig jut­nak, akkor kijavítják ezeket is. De mikor? ... Amikor az igazgató idáig jutott, tűzbe jött. Úgy látszik az útosz­­tály nem kevés idegességet okozott eddig is. — Hiába hozunk új firebuszo­­kat, ha egyszer rosszak az utak. Viszont az idén kellett volna még nyolc darab új villamost kapnunk Craiováról. Küldöttünk azonban mind a nyolcat visszautasította, mert minőségileg nem feleltek meg. Jelenleg is, a tulajdonunkban levő öt craiovai villamos közül ál­landóan 2—3 javításban van! Ja­vítunk és egyre csak javítunk! Vi­szont a néptanács beszerzési osz­tálya alig törődik velünk. Mit mondjak most, nincs fenyőfadesz­kánk, hogy az ajtókat stb. megcsi­náljuk! Az év III. negyedére há­rom tonna abroncsvasat kellett vol­na kapnunk, a IV-re pedig 2,5-et, s eddig egy kilót sem láttunk belőle! Pedig a villamoskocsik kerekeit sürgősen új abronccsal kell ellátni! Az igazgató, kulccsal zárt szek­rényfiókot nyit ki. Egy kerek, te­nyérnyi göngyöleget vesz elő. Megmutatja: _ — Akár hiszi, akár nem, ezt sa­ját zsebemből adott pénzen vet­tem! ... Ez szigetelőszalag s külö­nösen félidőben olyan, mint a friss kenyér, a revíziót végző dolgozók számára. Majd ezt, majd azt a ve­zetéket kell szigetelni! Megrende­lésre nem kaptunk, viramentre nem vehettünk, tehát így segítettem magunkon. Egy-egy ilyen göngyö­leget adok a brigádnak. Még van néhány, de mi lesz télen? ... Mi lesz télen? Egy villamoskocsira váró, lát­szólag munkából jövő dolgozónak tettük fel ugyanezt a kérdést, amint a Szabadság­ téren a 7-re várt. Néhány szóval azt is elmond­tuk, amit eddig az illetékesektől hallottunk. Csendesen végighallga­tott, s úgy tűnt, mintha minden szavunkat erősen az emlékezetébe akarná vésni, aztán megszólalt: — Szerintem túl sokat hivatkoz­nak a villamosvasútnál az objek­tív nehézségekre és túlsókat sirán­koznak, ahelyett, hogy öntevéke­nyen, öntudatosan hozzálátnának, amíg nem késő, a téli forgalom elő­készítésére. Ezt kell tegyék, ne pe­dig a „kész“-re várni! S akkor, de csak akkor lesz jó s megszakadás­nélküli téli villamosforgalom. Buzgón jegyeztem le a szava­kat, s még egy-két kérdést akar­tam feltenni, de időközben az illető felszállt a villamosra s az máris indult, így aztán a torkomban ma­radt a kérdés, s tollamban a felelet. Még azt sem tudtam meg, kivel be­széltem, hogy ide írjam a nevét, a nyilvánosság számára! Összegezzünk tehát mi. E rövid ankét során, azt hisszük, sok konk­rét, kézzelfogható dolgot láttunk, amelyek mindegyike alkalmas ar­ra, hogy valamiképpen megköny­­nyítse a villamosvasút téli forgal­mát. Sok hibát ismertek be, ame­lyek kiküszöbölése folyik, de min­denekelőtt sok oly külső körül­ményre hívták fel a figyelmet, amelyet az illetékeseknek most, amíg még nem késő, meg kell szív­­lelniök! Hiszen nem kis térről van szó: Temesvár téli, zavartalan vil­lamosforgalmáról, arról, hogy hi­degben, s fagyban ezer és ezer te­mesvári dolgozó, naponta gyorsan s könnyen eljuthasson munkahe­lyére s onnan pedig vissza, meleg otthonába! Itt sürgősen segítő ke­zet kell nyújtani a tartományi és városi néptanácsnak, a villamos­vasút dolgozóinak! Ez elsőrendű kötelességük! DRÉGELY FERENC Vasárnap, 1956 október 21 Ismerjük meg tartományunk történelmi emlékeit et mácsai villany Mak­ nich sógora váltotta ki. Cserno­vich maga is kiemelkedő szerepet játszott a forradalomban. Emiatt később sok üldöztetést is szenve­dett. A hóhér a két tábornokért 600 forintot kapott, ami egész tekin­télyes összeg volt abban az időben. Csernovich Péter mindkét holttes­tet mácsai (A­­rad rajon)­­ birto­kára szállította. Ez október 6-ról 7-re virradó éj­szakán történt. Ott a kastélyt övező park egyik szögletében e­­rnyelőre szinte ertelen közös sir­­ba temették őket. Csak jóval ké­sőbb kerítették be ezt a sírt és emeltek fölébe márvány emlékmű­vet, amely ma is áll. Felirata rö­vid, de sokatmondó ,,Damjanich- Lahner, 1849 október 6“. Számos dolgozó látogatja meg minden évben a mácsai sírt, hogy így kifejezésre juttassa a szabad­ság nagy hősei iránti tiszteletét és szer­etet­ét. Az 1848—49-es forradalom leve­rése után a császári reakció pri­békjei véres hajszát indítottak forradalom minden részvevőjé­ben. Legfelhábo­rítóbb cselekedet­­­tük, amely még ma is mélységes gyűlöletet ébreszt bennünk, a for­radalom 1á­bornokának október 6-án vadon történt ki­végzése volt. A kivégzett tábor­nokok rokonai és barátai mindent elkövettek, hogy legalább tisztes­ségesen eltemet­hessék a vértanú­kat. Howiger ve­zérőrnagy, az a­­radi vár hirhedt parancsnoka ele­inte hallani sem akart erről, csak ismételt közbenjárás után egye­zett bele a holttestek kiadásába. Az ő engedélye azonban önmagá­ban semmit sem ért. A hóhér a hadijogra hivatkozva, saját tulaj­donának tekintette a meggyilkolt tábornokok tetemeit. Ez azt jelen­tette, hogy kihasználva a helyze­tet, minél több pénzt igyekezett kicsikarni. Damjanich János és Lahner György tábornokok holt­testét Csernovich Péter, Damja-GLUCK JENŐ Képünkön: Damjanich és Lahner forradalmi tábornokok emlékműve Mácsán (Arad rajonban) Új egységgel gyarapodott Lugoson a kereskedelmi hálózat tilanyagokat árusít, jelentősen le­szállított árakon. Lugoson a Sztálin- és Cuza Vo­­dă-utca sarkán, a 3-as számú (volt Dacia)­szállodával átellen­­ben, a helyi kereskedelmi szerve­Az új üzletet a vevők már az első napokban nagy számban ke­zet (OCL) egy új egysége nyi­ vesték fel és jelentős mennyis°'?n lett meg, amely divatjármult tex- árut vásároltak. Hogyan harcolhatunk eredményesen a ponyvairodalom ellen? Pét­er Ella nemrégiben a „Szabad Szó“ „Család és Iskola“­oldalán ifjúságunk nevelésének egyik égető problémáját, a serdülőkor olvas­mányainak kérdését vetette fel. A cikkíró a ponyvaregény lélek­­mérgező hatásával kapcsolatban utalt a szülők feladatára is, a gyer­mek olvasmányainak irányításá­ban. Ahhoz azonban, hogy a szülők ezt a feladatot betölthessék, szükséges, hogy elsősorban ők maguk elves­sék a ponyvairodalmat, eltávolítsák otthonaikból annak maradványait, hogy saját olvasmányaik megválo­­gatásánál különbséget tegyenek a művészi, szivet-lelket nemesítő szépirodalom és az értéktelen férc­munkák között. Sajnos, a letűnt kizsákmányoló rendszer „kulturális“ hagyatéka­ként, a művelődési lehetőségektől rendszeresen távoltartott munkás­szülők elég jelentős része, a dolgo­zók félrevezetésének hatalmas pél­dányszámban, olcsón terjesztett ponyvairodalom, az „izgalmas“, de semmitmondó detektívtörténetek, kalandorregények, émelyítően ha­mis szerelmi regények befolyása alá került. Az „igényesebb“ ma­gyar kispolgári tömegek a Hor­­thy-uralom idején kiadott, látszó­lag politikamentes, de valójában a tőkés-földesúri rendszer rothadt ideológiáját terjesztő könnyű faj­súlyú, szórakoztató irodalom termé­kein nevelkedtek. Az effajta könyveket egyesek ma is kézről-kézre adják, mint „érde­kes“, ma már csak magánosoknál található olvasmányokat s termé­szetesen bőven jut belőlük az ifjú­ságnak is. Az ifjúság nevelése érdekében tehát elsősorban a felnőtt olvasó­kat, a szülőket kell színvonalas, de egyben szórakoztató jó könyvek se­gítségével elhódítanunk a ponyvá­tól. A népi hatalom eddig is jelentős munkát végzett a ponyvairodalom kiszorítására, de ezen a téren két­ségtelenül van még tennivaló. A lehetőségek ma mindenesetre jóval kedvezőbbek, mint néhány évvel ezelőtt. A felszabadulás első szakaszában számos alkal­mi célokat követő, sablonos, mű­­vészietlen, unalmas írást adtak ki, amelyek érthetően nem vehették fel elég eredményesen a küzdelmet a múltbeli, nagy tapasztalatokkal rendelkező, minden lelkiismereti gátlástól mentes, szórakoztató ipar­­felszínesen tetszetős termékeivel íróink ma már igényes, művészi, „érdekes“ alkotásokkal jelentkeznek s a kiadóvállalatok nagyszámban teszik közzé a kortárs- és klasszi­kus világirodalom remekeit, is. Megfelelő fegyverzettel rendel­kezünk tehát a ponyvairodalom le­küzdésére, de hogy ezt hathatósan felhasználhassuk, minél közelebb kell vinnünk a jó könyvet az olva­sóhoz. Erre elsősorban a könyvtárak hi­vatottak. A felszabadulás óta nagyszámú üzemi és iskolai könyvtárt létesí­tettünk, amelyek kultúrforradal­­munk fontos aktív tényezői. A lakosság egy nem elhanyagol­ható része azonban, különösen a háziasszonyok, betegek, öregek, az ifjúság egyes kategóriái, gyakor­latilag kimaradnak ebből a könyv­tárhálózatból. Ezeknek a rétegeknek könyvellá­tásáról a tartományi könyvtárak és fiókjaik hivatottak gondoskodni. A Temesvár Tartományi Könyv­tár Temesvár­ városi olvasótábora például, amely két-három év előtt még csak párezer főt számlált, 1955-ben már 8900-ra rúgott, míg az idén már 10.600-ra emelkedett. A kölcsönkönyvtár könyvállomá­nya tavaly óta megkétszerező­dött, és ma már 50.000 körül mo­zog. Ugyanilyen arányban állan­dóan nő a kikölcsönzött könyvek száma is, amely az idei év első ki­lenc hónapjában már 146.000-et tett ki. Mindeme nagy eredményei da­cára, tartományi könyvtárunk még nem képes teljesen betölteni hiva­tását. A magyar- és németnyelvű könyv­­állomány még nem kielégítő, amit a könyvtár vezetősége a külföldi kiadványokat elosztó „Imex“-vál­­lalatnak a könyvtárak ellátásában mutatkozó szűkkeblűségével indo­kol. Olyan kérdés ez, amelyre kö­zös erőfeszítéssel feltétlenül lehet­ne megoldást találni. Legnagyobb fogyatékossága azonban a Tartományi Könyvtár­nak, hogy fiókokat csak a város peremén, Ránácon, Kissodán, Sza­badfalun stb tart fenn. A Tartományi Könyvtárnak mielőbb be kellene tehát rendeznie néhány, legalább háromnyelvű, megfelelő szépirodalmi, ifjúsági, népszerű tudományos könyvekkel jól felszerelt fiókot kell léte­síteni a város belkerületének for­galmasabb részein a Gyárvá­rosban, Erzsébetvárosban, a Jó­zsefváros több helyén, stb. Eze­ket a kölcsönkönyvtárakat üzlethe­lyiségekben kellene nyitni, és az eddigi gyakorlattól eltérően, min­den nap, délelőtt és délután az ol­vasók rendelkezésére bocsátani. A népi hatalom széleskörű anya­gi lehetőségeket nyújt a könyvtár­­hálózat további bővítésére. A Tar­tományi Könyvtárnak több kezde­ményezéssel, bátran kell élnie ezek­kel a lehetőségekkel, hogy még na­gyobb mértékben járuljon hozzá vá­rosunk lakossága és különösen az ifjúság szellemi felemeléséhez, a ponyvairodalom teljes leküzdéséhez. IVÁNDI FERENC

Next