Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1975 (82. kötet = Új folyam 20. kötet)
1975 / 3. sz. - ISKOLA ÉS MŰVELTSÉG - PATAKI FERENC: Történelmi-, társadalmi- és politikai nevelés
életmódeszmény és kétfajta társadalmi távlat mérkőzésébe, mint azt olykor — a mindennapi munkába belefeledkezvén — hinnénk. A szocialista iskola mindig is feladatának tekintette, hogy „kialakítsa a fiatalok marxista—leninista világnézeten, tudományos alapokon nyugvó tudatos és aktív viszonyát a társadalomhoz és a társadalmi fejlődés szocialista távlataihoz." Ám azt is jól tudjuk (s az Albizottság elemzései és vitái bőséges anyagot szolgáltattak mindennek dokumentálására), hogy az iskoláinkban folyó történelmi és a társadalmi-politikai nevelés gyakorlati hatékonysága gyakorta elmarad a kor követelményeitől és lehetőségeitől. Az iskola életének ezt a területét még ma is gyakran átszövi az üres szónokiasság és frázisszerűség, a mindennapi élettapasztalatok fedezetét és bizonyító erejét nélkülöző „kincstári kinyilatkoztatás". Az iskolai tananyagban és tankönyvekben — főképpen kisiskoláskorban, de persze nem csupán ott — idillikus és némiképp rózsaszínűre árnyalt társadalomkép rajzolódik ki a diákok előtt. Ennek pedig kevés köze van a feszültségekben és ellentmondásokban mozgó, a pozitív és negatív tendenciák harcában születő és fejlődő mai magyar valósághoz. A történeti képzés némi személytelen sematizmusa és „ökonomizmusa" gyakran ugyancsak ezt a képet támasztja alá. A világnézeti szintézis igénye hellyel-közzel olyan képzeteket sugall a diákoknak, amelyek a befejezettség és a lezártság hiedelmét keltik, s kevéssé nyitnak új távlatokat a társadalmi és természeti megismerés megoldatlan — és soha le nem zárható — kérdései felé. Mindezeket a nehézségeket tetézi, hogy a diákok közösségi-közéleti aktivitása és önkormányzási tapasztalata gyakran szűk körű, s ezért nem hitelesítheti a tantárgyszerű alakban közölt ismereteket. Gondoljuk csak meg: lehet-e „tanítani" a szocialista demokratizmus elveit és az állampolgári jogokat és kötelességeket egy olyan iskolában, amelyben rideg és tekintélyelvű stílus uralkodik, ahol az önkormányzás formális és üres pedagógiai játék, s ahonnan nem nyílik rálátás arra, miként is alakul a valóságban a szocialista demokratizmus gyakorlata. Az Akadémia bizottságai természetesen nem vállalhatták magukra azt a feladatot, hogy részletesen és valóban hitelesen vizsgálják-elemezzék a társadalmi-politikai nevelés gyakorlatát és eredményességét a mai iskolában. Egyes kezdeményezések azonban (pl. az iskolai tankönyvek tartalomelemzése) figyelmet érdemlő eredményeket hoztak, ezek a szakmai sajtóban is hozzáférhetőek lesznek. Mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy az újszerű alternatívák részletes és szakszerű kidolgozása, amely már az arra rendelt oktatásügyi szervek és testületek feladata, nem tekinthet el a mai helyzet mindenoldalú és nyílt vizsgálatától — tovább folytatva és konkretizálva azokat az elemzéseket, amelyeket az oktatásügyi és a közművelődési határozatok tartalmaznak. Ehhez a sokoldalú elemzéshez a hagyományos pedagógiai eszközök mellett alighanem nélkülözhetetlenek azok a lehetőségek is, amelyeket a szociológia, a szociográfia, a publicisztika, a dokumentumfilm és a szépirodalom kínál. Egyebek között azért is, mivel társadalmi-politikai nevelésünk jelenlegi helyzetét és hatékonyságát számos tényező befolyásolja, magában a mai magyar társadalomban ható „mélytengeri áramlások" és felületi folyamatok; az iskolának, mint intézménynek — bizonyos határok között elkerülhetetlen *A Szociológia 1974. 4. száma közli Horváth Ágota—Andor Mihály tanulmányát „Az általános iskolai olvasókönyvek társadalomképe" címmel.