Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 17. (1966)

1966 / 7. szám - Fábián Zoltán: Négy pohár gin (hangjáték)

(Sétáló léptek kopogása lassan átvált a svéd vendéglői zajba.) FÉRFI (vall tovább): Ott volt az alkalom, de nem tudtam neki azt mondani, hogy őt szeretem. Nem ment, az istennek sem ment, nem jött a számra. Nem volt más, egyre többet ittam, ez néha segített, néha nem. Magyarországi kisvárosi utcazaj, késő este. Távoli magános szekérzörgés, egy-egy elpöfögő motor és siető, közeli-távoli léptek.) JÓBARÁT (gyöngéd erőszakkal): Majd valamelyik nap folytatjuk. FÉRFI (ittas makacsul): Ide menjünk még be. JÓBARÁT Elég volt mára. FÉRFI Csak még egy féldecire. Szent János áldása. JÓBARÁT Várnak otthon téged is, engem is. FÉRFI (sértődötten): Azt hiszed, részeg vagyok? Nem vagyok részeg. Sokat ittam, de nem vagyok részeg. Sok minden jár nekem ilyenkor a fejemben: minden benne van, az egész világ. Tudod, mi jutott most az eszembe? JÓBARÁT Van elég gondolkozni valód. FÉRFI (nevetgél): De most az jutott eszembe, hogy Albert Schweitzer professzor Afrikában él, egy lepratelepen. Ott él évek óta, gyógyít és szabad idejében orgo­­názik. Nem gyönyörű? Azt mondják, hanglemezre is felvették a játékát. Van neked ilyen hanglemezed? JÓBARÁT Nincs, sajnos. FÉRFI Kár. Pedig neked sok mindened van, ami furcsa. JÓBARÁT (ironikus éllel): Már akinek furcsa. FÉRFI (újabb ötlettől fűtve): Most meg azt jut eszembe, hogy a rádióhullámok vissza­verődnek az égitestekről, vissza a Földre. Igaz, hogy magyarok fedezték fel? JÓBARÁT Magyar mérnökök végezték az első ilyen kísérletet. A Holddal. FÉRFI Jól mondom akkor, na. Megnyomogatnak egy morzebillentyűt,­­ ti-ti-ti, tá-tá-tá ti-ti-ti s pár percen belül vagy egy félóra múlva már hallják a hangszóróból: ti-ti-ti, tá-tá-tá, ti-ti-ti. De ez már a Holdról verődött vissza, vagy a Marsról. Nem borzasztó? Mindenünnen csak ez hallatszik: ti-ti-ti tá-tá-tá, ti-ti-ti, es-ó-es. Újra meg újra ez, az egész világűrből. Iszonyú! JÓBARÁT (igyekszik megnyugtatni felzaklatott társát): Többet iszol mostanában a kelleténél, öregem, ez a baj. FÉRFI (belelovalja magát): Nem, nem vagyok részeg. Teljesen józan vagyok, csak a fejem van tele. Albert Schweitzer! Igen, ilyen embernek jó lenni. Miért is nem vagyok ilyen ember? Lepratelep: Itt a baj. Ő nem fél a leprától, s egészséges marad, én félek,­­ ezért kaptam meg. JÓBARÁT Bolondokat beszélsz. FÉRFI Nem beszélek bolondokat. Jó lenne mást mondani, valami egészen mást, mint amit mondok. JÓBARÁT (számonkérőn): Akkor miért mondod éppen ezt? FÉRFI (hirtelen és kétségbeesetten védekezni kezd, mintha a másik vádolta volna meg a leprássággal): Nem igaz, nem vagyok leprás. Nem vagyok. Egy kicsit sokat ittam, azért beszélek össze-vissza. JÓBARÁT (nyomatékkal): Te tudod. FÉRFI (folytatja a vallomását. Háttérben a stockholmi vendéglő zsibongása): Három hét múlva „vallottam szerelmet" Rózsinak. Először nem akarta elhinni. A Tisza­­parton voltunk, a parkban. Nem volt más hátra, behunytam a szememet, s ma­gamhoz rántottam, azután csókolni kezdtem, mint az eszeveszett. Ekkor elhitte. Olyan boldog lett, hogy valósággal beleszépült. Rövidesen az egész város arról beszélt, hogy Rózsiért válok a feleségemtől, s az egész város rajtam nevetett. Csak a feleségem nem tudott még mindig semmit. Tovább nem lehetett halogatni, megértheti. Egyik este rászántam magam a kenyértörésre. Már kint el akartam kezdeni a gangon, a sötétben, amikor elibém jött kaput nyitni, de hiába szívtam tele előttem magamat, valahogy megrokkant a bátorságom. Annyira tellett csak, hogy nem engedtem magam megcsókolni. Amikor beértünk a világosra, láttam a

Next