Budapesti Hírlap, 1916. május-június (36. évfolyam, 121–180. szám)

1916-05-27 / 147. szám

fokukon és az irtóztató bukás, egy mér­hetetlen vérvüüztés terhével a lelkiisme-­ retükön. Ki csodálná ezek után, h­ogy a poli­tikai tenoristák berekedtek és az orszá­gos ünnepség elmaradt. (147. sz.) 1916. május 27. — Ismét kétezerötszáz fogoly. — Buvárhajónk Eisea előtt. — A németek Haasparti sikere. — Budapest, máj. 26. Az olasz hadsereg helyzete most már nem­csak a semlegesek, hanem az antantsajtó ítélete szerint is szánalmassá sülyedt. Tehetetlenül, minden haladás lehetőségétől megfosztva, egy helybe szögezve áll ott, a­hol támadnia kellene. És fejvesztetten menekül, a hal sarkában a tá­madás. A mai Höfer-jelentés ismét olasz földre teszi át a legnevezetesebb események színhelyét, bár eléggé neiki értékelhető a déltiroli balszár­nyon a Valsugana fokozatos megtisztítása a Ci­varon és a tizenegyes csúcs (Cima Undici) elfog­lalásával­ Asiago­ és Arsiero között van offenzívánk súlypontja. A­siagotól északra a gráciak Campo­verdetől lehatoltak egészen Mentaig, rendetlen futásba kergették az ellenséget, a­mely már csak Asiago belső körzetében fog menedéket találni, és harmadfélezer olaszt fogtak el. Zsákmányuk szintén felette jelentékeny. Arsierotól északra a Monte Cimone birto­káért folyt kemény, de a mieinkre nézve diadal­mas harc. A Posina völgyében Bettale, a Monte Majotól délnyugatra szintén kezünkre jutott. A Monte Cimone közvetetlen közelségből fenye­geti Arsierot. Hatalmas tüzérségünk, a­melynek rom­boló munkájáról irtózattal beszélnek az ola­szok, lövéstávolságra kapja az Astico völgyének ezt az északnyugati kapuját. Tengerészetünk dicsőségére jegyezzük föl, hogy egy búvárhajónk a Tirréni-tenger északi öbléig, Elbáig merészkedett föl, és a Porto Fer­rarióban lévő fontos katonai műveket tűz alá vette. Majd elsülyesztette a Washington nevű olasz gőzöst is. A mi kis flottánk bátorságban és élőerőben, támadókészségben és leleményben messze meghaladja az olasz hajóhadat. Az Adriai-tenger íze keserűvé lett d'Annunzio népé­nek, mióta a Levesen elesett, Észak-Albánia bir­tokunkban van és Velence oly gyakori és hatá­sos célja tengeri repülőinknek. Most sikerült a Tirréni-tengert is keserűvé tenni a mi kiérdeme­sült szövetségesünk, a „két tenger ura" részére. • A verduni csata Cumiéres elfoglalása és megerősítése óta megint a túlsó, keleti parton dúl nagyobb erővel. Itt, Thiaumontnál és Douaumontnál verik a németek a franciákat. Itt vérzenek a franciák, a­kiknek négy hónapi sza­kadatlan erőfeszítés, annyi drága vér kiontása után csakugyan van rá joguk, hogy támogatást követeljenek szövetségeseiktől. Meg is kapják. Grey megint harcias beszédet mond az alsóház­ban. Az orosz harctéren a helyzet változatlan. Az olaszok maguk is segítségért kiáltanak. Bel­gium, Szerbia és Montenegró csak proklamá­ciókkal vehetnek részt a verduni csatában. Közeledünk filiagóh­oz G» firsieréhez. — A gráci hadtest Asiagótól északra nagy kiterjedésű hegyvidékről kiverte az ellensé­get. A mercsreülő olaszokat négy véres veszteség érte. — A­ foglyok, új zsákmány. — Repülőink sikeres bombavetése pálya­udvarokra és Crado kikötőjére. — G­iefer altábornagy jelentése. Hivatalos jelentés: kiadták május 26-án délben, érkezett délután 4 óra 16 perckor. A Lugana-szakaszon csapataink meghódították a Civaront (Burgentől délkeletre) és megmászták az Elfer csú­csot (Cima Undici). Az Asiagótól északra levő területen a gráci hadtest egyes részei is nagy si­kereket vívtak ki. A Corno di Cam­po­verdetől Mentaig terjedő egész hegyhát birtokunkban van. A menekülő ellenséget leghatáso­sabb tüzérségi tüzfinkben nagy véres veszteség érte és 2500 fogoly, közte egy ezredes és számos törzstiszt, maradt kezünk között, azonkívül 4 ágyút, 4 gép­puskát, 300 kerékpárt és sok más hadi­szert zsákmányoltunk. Arsierotól északra az olaszokat előbb elűztük Barcarolától nyugatra levő állásaikból, azután­ csapataink hétórás harcban megtisztították tőlük a Monte Cimonetól északra levő erdőségeket és megszállották e hegyhát csúcsát. A felső Posina-völgyben elfoglaltuk Bettalet. Szárazföldi repülőink bombákat dobtak Peri, Schio, Thiem­e és Vicenza pályaudvaraira, tengerészeti repülőink pedig Grado belső kikötőjét és a repülő­gépcsarnokot bombázták. Éjjjel egy ellenséges léghajó számos bombát dobott le Triesztre, de senki sem sérült meg és kár nem esett. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. Két kilométernyire Arsierotól. Bécs, máj.­­26. (Külön tudósítónktól.) A hős gráci hadtest a szélvész gyorsaságával arat győzelmet győze­lem után. Csak két nappal ezelőtt foglalt el az Arsiero-tól északra levő terep főpáncélvédő­művei közül kettőt és most már az Aina-völgyön túl emelkedő hemhátat kerítette hatalmába. Ez a hegyhát a Cima Dodici-teít egészen a Portale­völgyig vonul és Meata-nál az Assa-völgybe tor­kollik. Meatanál csapataink már alig hét kilo­méternyire vannak Asiago-tól. A gyors menekü­­lésszerűen visszaözönlő ellenség az üldözők ha­tásos tüze következ­.J'ien rendkívül nagy veszte­séget szenvedett és a hanyatt-homlok való visz­­szavonulás közben kétezerötszáz foglyot, négy ágyút és ugyanannyi gépfegyvert, valamint nagy­mennyiségű hadianyagot, a többi közt három­száz kerékpárt is elvesztett. E harc során az 1845 méter magas Monta Menta szaggatott gerincének déli szélén levő ütegállást is legyőztük. A legközelebbi olasz erő­sítés e heggyel szemben, tőle mintegy három ki­lométernyire keletre az 1778 méter magas Monte Zébio-n van. De már ennek az erősítésnek nap­jai is meg vannak számlálva. A Monte Menta és Asiago között még egy erősség van, a Monte Mentatól csak négy kilométernyire délre az 1401 méter magas Monte Interrotto-n, a­honnan uralja az Assa-völgyet. Csapataink az Assa­- völgytől nyugatra az Arsierotól északra levő te­rületen szintén jelentős sikert arattak, a­hol energikus támadással kiverték az ellenséget megerősített állásaiból. E siker után csapataink •ZZZZZZZ1I » föl villa­nyozódva a szájába nyomott sós prófánt­tól, éppen bemutatta a tudományát, hatalmasan f­ázni kezdett. — Nini, az időváltozást érzed? Hát akkor legyen a neved — Kadorna! Úgyis azt olvasom a főhadnagy úr újságjaiban, hogy ennek is örö­kösen az — időjárással van baja . . . A szamár tehát megkapta a Kadorna ne­vet. S egy hét­ alatt gyönyörűen kiette magát. A bordák között volt hézagokat, a Col di Lana — San Martino, Monte San Michele-féle, kiálló csúcsokat a frissen rájuk rakódó bus kezdte át­hidalni és kipárnázni. A trónkocsiktól vagy in­kább talán lovaktól ellopkodott zab kulturh­a­tása is kezdett meglátszani a fényesedő szőrze­ten. Igaz, hogy Balázs sem kímélte a sárkefét, a­mi ugyan sokszor a­­ ruhakefét is pótolta! S úgy összeszoktak. A szamár olyan lett, mint a kezes bárány. S mondhatni büszkén, fi­cánkolva hordta Kene­ssey főhadnagy úr Dian­a­sósborszeszes csomagjait, a­melyek napról-napra nagyobbak és gyakoriabbak lettek. Mert a boro­gatásra szoruló podegra járvány­s­zerűleg kezdett föllépni. S csodálatosképpen az őrnagy úrtól már az ezredorvos, ettől a százados, a százados­tól a hadnagy, sőt egyik-másik szemesebb zász­lós is elkapta azt a kutya nyavalyát . . . Hanem egyszer nagy ribilia támadt a fron­ton és a front mögött ... Az olaszok divatba hozták a­­ pergő­tüzet. A még akkor ki sem igen épített álláso­kat, kiváltképp nappal, egy világért se lehetett megközelíteni. A legénység nem egyszer koplalt is emiatt. Ezredparancs útján összeiratták tehát az összes szamarat, öszvért, apró mokány lovat, mert azt esztelték ki, hogy az éjszaka leple alatt ezekkel szállítják föl az élelmet és a muníciót. Ide vezényelték a szamár Kadornát is, jobban mondva, a Kadorna-szamárt is, jobban mondva, a Kadorna szamárt is. És Balázsnak is vele kel­lett mennie. A főhadnagy igazán sajnálta a használható, hűséges, jó filmt. De tréfával ütötte el. Csak aztán Balázs fiam jól vigyázz ma­gadra. Nem szeretném, ha az előételhez, a két kis puskagolyóhoz ágyugolyógombócot is kapnál a hasadba! — Ne tessen félni, főhadnagy úr! Nyolc­tíz nap múlva idehaza leszünk mi mind a ketten! — S tized napra csakugyan pontosan megér­kezett. — Főhadnagy úrnak alázatosan jelentem, újra berukkoltunk a — Kadornával. — Be-e? Azt látom, de hogyan? — Az ezredes úr maga küldött vissza ben­nünket ... — És aztán miért? — Hát instálom alásan, kegyetlenül meg­csúfolt ez az útszélen felszedett szamár, akár­csak a debreceni cívist a két hízó disznaja, a­kik közül tetszik tudni az egyik, a­mint olvastam, olyan — poétás volt... — Mi a fene? — Hát olyan poétás, mert mindég csak ivott, de nem evett... Hát az én Kadornám meg olyan — olaszos ... — Mi a 'csoda? — Hát olyan laliános a tempója... Meg­tette ez a dolgát ott is egy darabig, akárcsak itthon. Hordta fel türelmesen az irgalmatlan nagy bádog kondérokat a hegytetőre. Hanem, a­mikor az olaszok éjjeli támadásba kezdtek és elkezdték veszekedettül üvölteni, hogy, avánti, e­vánti, apre púpos,, lehány­ta magáról a Kadorna az összes felszerelést s rohant vissza a ta­nyánkra, árkon bokron keresztül. Hát bizony­ kifordult a leveses meg a csuppászos kondér, a gombócok pedig ugy gurultak, mint a visszapat­togó ágyugolyóbics. A trónhadnagy úr irgalmat­lanul káromkodott: agyon csapom azt a gaz sza­marat! Hol a Kadorna? Merre a Kadorna? Még mikor leértünk, akkor is azt kiabálta: Agyon lövöm azt a gaz Kadornát! Szerencsére, hogy az ezredes ur éppen inspicirozott s odaszólt a mérges hadnagy urnak: — Izé... kit lüsz te agyon kamerád? Hát azt a Kadornát! — Megbódul­tál? Hol van itt — Kadorna? — Jelentem aláson a —, helyén, az —, istállóban a. .. — Megvesztél? De ez már nekem szólt! Ugy rám mordult az ezredes úr, hogy a vacogástul majd ki esett a fogamból az a kis malter, a­mit a minap az ezredorvos úr — kenyegetett bele . . . Azt hit­tem, kik ötlet. De aztán amúgy katonásan el­mondtam neki, hogy izé... a Kadorna az én szamaram, meg azt­ is, hogy a Kadorna miért lett Kadorna... Az ezredes úr elmosolyogta magát s aszonta, hogy hát a szamár azért szamár, h­ogy szamárságokat csináljon. Az embernek azonban legyen több esze, kivált hogy ha már hadnagy úr... Te pedig fiu, pusztulj a pokolba s vidd vissza azt a bolond állatot a hadtáphoz, mert ugy­ látszik, hogy a frontszolgálatra csakugyan — szamár! — Ennyi az egész . » »

Next