Dunántúli Napló, 1960. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-02 / 207. szám

4 Mi újság a sportvilágban? A labdarúgó játékvezetők taná­csa szeptember 3-án 11.30 órakor taggyűlést tart, melyre kéri tag­jainak pontos megjelenését. * . Ismét megkezdődnek a gyermek­­torna-edzések az egyetemi sport­csarnokban. A lányokét Szobi Má­ria, a fiúkét Sárvári Jenő vezeti. Jelentkezni lehet az egyetemi sportcsarnokban szeptember 1-től. Első foglalkozás szeptember 5-én, hétfőn délután 6 órakor. * A megyei labdarúgó szövetség közli, hogy az MLSZ módosító rendelkezése értelmében az ifjú­sági bajnokságban az IHl-ben született labdarúgók is szerepel­hetnek. A Természetbarát Szövetség szeptember 4, 10, 11, 17, és 18-án rendezi meg a megyei bajnoksá­got, mely egy nappali, egy éjjel­­nappali és egy éjszakai verseny­számból áll. Az osztályok egy-egy csapattal vehetnek részt a baj­nokságban. A kézilabda férfi NB II állása: A városi testnevelési és sport­­tanács közli, hogy a városi labda­­rúgóbajnokság küzdelmeit nem szeptember 4-én, hanem egy hét­­tel későbbi szeptember 11-én kez­di. A szövetség új sorsolást is ké­szített, melyet a hét végére a sportkörök kézhez kapnak. A PEAC kézi labdarúgó rende­zőit és pénztárosait, hogy pénte­ken 6 órakor az egyetemi torna­csarnokban jelenj­­enek meg. * Szombaton és vasárnap délután 17 órakor a Balokány ligetben a Dózsa 10 éves fennállásának tisz­teletére vízilabda vllágtornát rendeznek, melyen a következő csapatok vesznek részt: Bajai Dombóvár, Pécsi Urán* Pécsi Dóz­zsa. 9 — 5 232:193 18 823 219:189 18 5 176:152 17 7 205:205 13 7 171:183 12 7 203:219 12 8 184:206 11 8 174:195 10 9 178:198 10 11 164:210 8 8 1 6 1 6 — 5 2 5 1 4 2 5 —* 3­­. A kézilabda női NB I. állása: 1. Gy. Kész. 14 11 3 — 122: 60 25 2. P. Bány. 14 10 4 — 107: 47 24 3. Elektront. 14 9 3 2 102, 64 21 4. CSKSE 14 5. Váci Forte 14 6. KISTEXT 14 14 14 14 14 14 7. BHSC B. Gy. Pamut 9. P. Vasas 16. Tatabánya 11. Szombath. 12. M. Pamut Közlemények Áramszünet lesz szeptember 3- án, 3-án 7—16 óráig kisfeszültségű hálózat nagy karbantartása miatt az Ágoston u., Katalin u., Kos­suth L. a„ Márton u., Alsó-Havb­­boldogasszony utcák által behatá­rolt területen.A Pécs mt. vb. mezőgazdasági osz­tálya közli, hogy az Állatértékesí­­tő Vállalat szeptember 3-án, szom­baton délután 1 órakor Pécsett a vásártéren jóküllemű heréit és kanca lovakat vásárol. * A Baranya megyei Kiskereske­delmi Vállalat a 10. bányásznapi vásár alkalmából Komlón a város területén lévő boltegységeit szep­tember 3-án, szombaton reggel 7 órától 30 óráig, 4-én, vasárnap reggel 7 órától 16 óráig tartja tltra. nylr A bányásznap­ vásáron a piac­téren kiegészítő pavilonok is áru­sítanak. Szeptember 3-án este 8 órakor a komlói strandfürdőben létesített halászcsárdában a legújabb hang­lemezekből bemutatót tartanak zenei fejtörővel. A nyertesek hanglemezeket kapnak. Mély fájdalommal tu­datjuk, hogy szeretett fele­ségem, édesanyám, test­vérem és kedves rokon Papos Jánosné szül. Perencz Margit szept. 1-én, életének 39. évében elhunyt. Temetése szept. 3-án, szombaton fél 5 órakor lesz a pécsbánya­­telepi temetőben. 715 • Gyászoló család »I NAPLÓ Szép vagy Pécs, de szebb is lehetnél... A tévét töltött napok után kelőknek, mely nap, nap után bucka. De ha már a külsőre mindig örömmel tér haza az nem kívánt „imává“ formáló- nem adnak az illetékesek, le­­g’­dik sokaknak ajkán. Lalább gondoljanak arra, hogy Nem lehetett volna ezeken rengetegen járnak ide az út­­a helyeken a táblácskákat a letekbe vásárolni, fiatalok és falra szerelni? úgy, mint más­ idősek egyaránt, hol teszik, ahol pedig a mi út- Ha a száraz időben is ilyen fáinknál szélesebb járdák körülményei a közlekedés, „szűkösködnek“. A kép csak milyen lesz, ha esik az eső és az Alkotmány utca elejét má­­síkos lesz a talaj? tatja, de találunk ilyent a Úgy látszik, Pécs nem tud a Doktor Sándor utcában, és bi­­bodegáktól megszabadulni, zong máshol is. Tervszerűen és szívósan lopó­ember. Jól esik az otthonunk­hoz repítő jám­ű ablakából végig simogatni a Mecseket, megpihenni tekintetünkkel az „ezerarcú város“ mindig új színt mutató arcán. Hiába a látott városok szépsége, román titkája, úgy érezzük, mindnél szebb a mienk: Pécs, a mi Pé­csünk. Az új benyomások ellenére is örömmel indulunk el a jól ismert utcákon. Kicsit össze is hasonlítjuk a látottakkal és büszkélkedve állapítjuk meg: ez is, az is szebb nálunk, mint másutt. Ebbe az érzésbe — sajnos — üröm is vegyül. Üröm, mert észre veszünk olyan hibákat, gondatlanságo­kat is, melyeket eddig a meg- szokottság miatt nem fedez­tünk fel. Nap, nap után men­tünk el mellettük és csak ilyenkor sértik szemünket, — valljuk be őszintén, — mert csúnyák, ízléstelenek, sőt nem egyszer ésszerűtlenek is. Az első, amelyet szóvá kell tenni, a Lenin téren, az állo­más előtt felejtett két csúnya vasoszlop. Semmi céljuk már, de itt felejtették őket. Vagy azért hagyják itt mégis, hogy legyen hová az álló plakáto­kat támasztani? Arra sem jók, mert rontják maguk is, de a hozzájuk támasztott rikító plakátok is a szép város ké­pét. Jó volna mielőbb lebontani őket! Az új autóbusz-járatokkal együtt jelentek meg a meg­állóhely-táblákat hordozó osz­lopok. Szépen, fehéren, fekete csíkozással, szürke lábazattal. Csak éppen arra nem gondol-A Rákóczi út forgalmát min­denki ismeri. A Zsolnay szo­bortól a villanyrendőrig szá­zával járnak napjában a jár­művek. Csoda, hogy bírja ez az út a nagy forgalmat. De még nagyobb, hogy még nem gondolt senki sem arra, hogy nem célszerű ezt az egyébként is keskeny utat még jobban összeszűkíteni azzal, hogy az út jobb oldalán állandóan hosszú sorban parkíroznak a gépkocsik. Az amúgy is nagy forgalmú utca, — no meg a balesetmentesség — nem in­dokolná a parkírozás megtil­tását? Talán igen­ örömmel mutatjuk a­ láto­gatóba érkezőiknek mindazt, ami új és szép. A Petőfi utca egyike a legújabb és a szép utcák közé tartozó városrész­nek. Kedvesek, üdék az új házak, csak,­­ csak ne csúfí­taná némelyiket az előtte ren­dezetlenül hagyott terep, föld­kodnak be a város képébe. Hihetik, hogy „bodegás város vagyunk“! A Petőfi és Szilágyi Dezső utca találkozásánál a szép parkosított részt csúfítja az Áramszolgáltató Vállalat vakolatlan, ormótlan transz­­formáto­rháza. Szőkék az utcáink. Szűkek, de hogy szűkebbek legyenek és bosszantók, az utcasarkokra az Áramszolgáltató V. olyan „oszlopkölteményeket“ helye­zett el, hogy diszére válnék akármelyik mezőnek is. Jó erő sokat, betonnal erősítve. Le­het, hogy így kellett, de talán szebben és a gyalogosokra va­ló tekintettel is meg lehetett volna ezt oldani. Aki kíváncsi rá, menjen vé­gig a Kassa utcán. Amikor ezeket észrevesszük, fel kell sóhajtanunk. Szép, na­gyon szép Pécs, de talán ezek nélkül még szebb volna. (— ász. —C­ tak a kivitelezők, amúgy is szűk pécsi járdákból a legkisebb távolságot is el­venni olyan bosszúság a járó- 19­. SZEPTEMBER 1 & Sk­i mivel áírü­nk az svárak­ozzustka? A PÉCSI RADIO 1860, szep. 3­1, pénteki műsora a 333,8 m középhullámon: 17.00. Szerb—horvát nyelvű műsor: Bácskai kóló. Baranyában, Bácskában, So­mogyban. Hírek, tudósítások. Dráva menti muzsika — Kis népi kórusok és népdalkettősök a felsőszentmártoni népi éneke­sek műsorából. Nyárutója a tótújfalusi Határőr Tsz-ben. Tamburazene. A háztáji gazdaság jelentőségé­ről... Furulya-kettős. 17.30: Német nyelvű műsor: In einem kühlen Gunde., Népdal A nagynyárádiak terveiről. Hell Antalné, a szakácsnő. Odenwälder Dreher. Népi tánc. Mágocsi képek. Érdekességek a bonyhádi járás­ból. Zeneműsor. 18.00: Magyar­ nóták , népdalok. 18.30: Daridol két szerelmese. Bárdos­ Németh János és Kop­pányi György verseiből. Közre­működik: Koós Olga és Törné­nek Nándor. 18.40: vidám motívumok. 18.55: Dél-dunántúli híradó. 11.15: A pécsi Zrínyi Miklós Köz­­gazdasági Technikum és a Janus Pannonius Gimnázium énekka­rának műsora. II.30: A mezőgazdasági tanuló. —­ Portré. 11.35: Operettek és daljátékok ze­néjéből. 1. Polgár: Furfangos özvegy — szerenád. (Szabó Mik­lós és a Földényi kórus). 2. Far­kas: Csínom Palkó — Jó estét. (Gyurkovics Mária és Melis György). 3. Huszka: Szép Ju­­hászné — Castilla dala. (Gencsy Sári). 4. Bokor: A kis alamuszi — dal. (Mátray Ferenc). 5. Jo­nes: Gésák — Lolo, a papagály. (Németh Marika). 6. Bródy: Kulcs a lábtörlő alatt — Add a kezed. (Szőnyi Olga és Reményi Sándor). 18.55: A bányákból jelentjük. 20.00: Műsorzárás. MOZI: Park: Egy tiszta szerelem törté­nete (4, fél 7 és 9 órakor, széles­vásznú). Csak 18 éven felülieknek! Kossuth: A Fekete-tenger lánya (fél 5, fél 7 és fél 8 órakor). Petőfi: Mozart (5, 7 és 9 órakor). Park-Kertmozi: Mozart (fél 9 órakor) Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, — Ismerjük meg a félve­zetőket, — Leleplezett provokáto­rok, — Nyírfácska. (Előadások 11 órától folytatólagosan 3 óráig). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Egy kislány keresi az édesapját­ , (5 és 7 órakor).­­ Építők kultúrotthona: Utolsó visszatérés. (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): 420-as urak I., n. (4 és 8 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Két év után (7 órakor). Május 1. (Vasas n.): Ismerték egymást (7 órakor). Kossuth (Mohács): Fényes eskü­vő (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): A köpeny. (fél 9 órakor). Táncsics (Siklós): Montparnasse 19. (fél 9 órakor). TÁNCISKOLA kezdődik szeptember 6-án, kedden 7 órakor a KISZ és Szakszerveze­tek Művelődési Házában (Kossuth Lajos u. 13). Tanít: Balogh. MODERN TÁNCTANFOLYAM kezdődik szeptember 6-án este 7 órakor a KPVDSZ Művelődési Há­zában, vezeti: Hermann. 585 Az Autóközlekedési Tanintézet őszi oktatási programja Még lehet jelentkezni a gépjárművezetői tanfolyamokra I. Hivatásos gépjárművezetői tanfolyam: Alapfokú személy-teher tanfo­lyam indul szept. 19-én és nov. 28-án. Az intézet a novemberi tanfolyamra még elfogad jelentke­zéseket. A tanfolyam időtartama 10 hét. Személy-teher gépjárműre vizsgadíjjal együtt a tanfolyam díja 1600 Ft. Heti 4—5 napi dél­utáni elfoglaltsággal. n. Magánvezetői (személygépkocsi) tanfolyam: Magánvezetői tanfolyam indul szept. 12-én 17 éakor és nov. 14-én. A novemberi tanfolyamra még el­fogad jelentkezőket az Intézet. A tanfolyamon vizsgadíjjal együtt 750,5 Ft, szombat délutáni és vasárnap délelőtti elfoglaltsággal. Időtartama 6 hét. ni. Szaktanfolyamok: a) Gépkocsi előadói tanfolyam. Gépkocsi előadói tanfolyamra Jelentkezéseket még elfogad az intézet. A tanfolyam szeptember második felében kezdődik. A tan­folyam dija: 300,0 Ft. Időtartama 3 hónap. Heti háromszori délutáni elfoglaltsággal. b) Autóvillamossági tanfolyam indul szept. végén. Tanfolyam dija 250 Ft. Időtartama 3 hónap, heti háromszori délutáni elfog­laltsággal. c) Diesel adagoló és porlasztó beállító tanfolyam. Indul szeptember második fe­lében. Jelentkezéseket még elfo­gad az Intézet. A tanfolyam díja 250 Ft. Időtartama 3 hónap, he­tente háromszori délutáni elfog­laltsággal. A szaktanfolyamok elvégzése után a KPM Autóközlekedési Tan­intézet szakbizonyítványt ad, amely egyes munkakörök betölté­sére képesít. A gépjárművezetői vizsgák szept. 1-től kezdődően hetente, illetve 3 hetente vasárnapi napon lesznek. A tanfolyammentes motorke­rékpárvezetői vizsgára jelentkezők szerdán és csütörtökön reggel 8 és 12 óra között jelentkezhetnek. Ugyanazon a napon megjelenhet­nek orvosi vizsgán és az orvosi viszga után az intézetnél kötele­sek megjelenni, ahol a vizsgára való beosztásukat megkaphatják. Az orvosi vizsgálattól, illetve a jelentkezéstől számított egy hé­ten belül vizsgára kerülhetnek. KPM Autóközlekedési Tanintézete, Pécs Egy Jókaiban lévő 500-as oldalkocsis mo­torkerékpár sürgősen eladó. Pécsbányatelep, Andrásbánya-völgy 5. szám. 796 Ruhák tiszti-­ása, fes­tése rövid idő alatt ké­szül.. Kulich Gy. utca 35 sz. 738 Ablakredőny készíté­sét, alakítását vállalom Orsolya utca 10. 605 Eladó nagyon szép dió furnéros háló, Philips rádió kis javítás szük- Sőséges, sezlen állvány, hogy az két szalmazsák, terta rádió lemezjátszóval újszerű állapotban. — Erzsébet-telep, Székely utca 4 sz. 769 Családi ház 3 szoba, konyha, előszoba, éles kamra,’ pince, részben beköltözhetően,­­ szo­ba, konyha lakáscse­rével 65 000 Ft-ért el­adó. Radnics utca 3 szám._____________778 397 n. öl szőlő, prés­ház felszerelésed, csaz téma, a szőlő fele 2 éves, szép helyen, ol­csón eladó. — Cím: Radnics u. 3 sz. 779 Szőlő gyümölcsfákkal, beköltözhető épület, felszereléssel , olcsón eladó. — (Autóbusz 7 perc.) Érdeklődni: Jó­zsef Attila u. 43. első ajtó. 780 Eladó szüretel­őkádi, boroshordók és egy négykerekű kézikocsi. József utca 43. 787 Elcserélném 1 szoba fáskamrából álló la­kásomat 1 szoba, kony­hásra, vagy 1 szoba komfortosra, csak a belvárosban. Magas költséget térítek. Ér­deklődni: József utca 20. sz. Ugyanott eladó használt ablak­­okkal. 791 Az egyetemi szakszer­vezeti bizottság admi­nisztrációban jártas gyors- és gépírónőt felvesz,­ azonnal. Je­lentkezés: Rákóczi Út 2 sz. 827 1101 Skoda eladó Pécs- Szabolcsbányatelep,­­ Szent Margit utca 16. 786 Újhegyen 1200 négy­szögöl szőlő, szobás présházzal, felszerelés­sel elfogadható árért részletre is eladó. Bő­vebbet: Táltos utca 30 sz. 799 Eladó üvegezett mo­dern hármasajtó és fe­hér falicsempe. Tele­fon: 46-00. 800 Eladó 586 n. öt szőlő, kis épülettel, termés­sel. Érdeklődni: Pécs­szabolcs, Vörös Hadse­reg Ut 25. 1 Eladó iskolahegedűk, minden nagyságban — részletfizetésre. Bar­tók Béla utca 17 sz. 2 Szemeskukorica eladó Pécs, Ady Endre u. 69. sz. 38 Rádiót, magnetofont, harmonikát, gitárt, gramofont, távcsövet, írógépet, órát veszek. Wágner, Rákóczi út 73/a. ____32596 Szőrmebunda alakí­tást és szőrmejavítást vállalok, özv. Takács­­né, Teréz utca 5 sz. 13 Perzsaláb-bunda jó állapotban megbízás­ból eladó. Cím: Teréz U. I Sz. 14 Szemeskukorica eladó Tulipán út 2. Szöllősi­­ék, (Zsidó temetőnél.) 16 1200 km-t futott fekete Danuvia motor kitűnő állapotban eladó. Pécs Szabolcs, Felső-telep 74. Király. — (Füstölő sor). 26 Petőfi u. 14. sarokház eladó, 3 parkettás, kan­dallós szoba, fürdő­szoba, mellékhelyiség, + 2 szoba, előszoba a nagyobb lakás beköl­tözhető. Érdeklődni: Hétköznap fél 6-tól 8- ig. 12 Bútorozott szoba kiadó két diáknak vagy diák­lánynak. Közép-Meszes Korvin u. 18. ferr. 1. 28 Bányászok ünnepére 25 liter leányka ked­vezményes árban kap­ható. Marx u. 96 30 Világos, festett kom­binált szobabútor (szek­rény, asztal, 4 szék, virágállvány) eladó. — Koller u. 2. II. em. sárdy. 47 Hotelcímkés, színész­­képes sportzsákok ra­gyogó színekben, háti­zsákok kaphatók. Rá­kóczi út 40/1-ben, — kisiparosnál. 32564 Ady Endre utca 30 sz. ház beköltözhető lakánál eladó. 794 A Komlói Helyiipari Szolgáltató Vállalat a Bizományi Vállalaton keresztül vásárol jó állapotban lévő kör­forgós ipari varrógépe két konfekció üzemé­be. Az ügyletet a Bi­zományi Vállalat pécsi kirendeltsége bonyo­lítja le. Érdeklődők közvetlenül fordulja­nak a vállalat igazga­tójához. Komló, Kos­suth L. u. 21. 591 Használt tégla, cserép, épületfa és léc olcsón eladó. Újvilág utca B. Pénteken a helyszínen 32576 Elköltözők ! Egyszobás lakást keresek, min­den költséget megfi­zetek, vagy szabadren­delkezésű egyszobát veszek. Tel.: 23­85. 32590 Hűtőszekrény „Elektro szirtt’ cseh gyártmá­nyú, újszerű állapot­ban eladó. Kossuth L. utca 62. emeleten. 32593 Eladó PécsÚjhegy VI. dűlő 260 sz. 600 négy­szögöl szőlő, ház be­költözhető. 32558 IZS motorkerékpár ki­fogástalan állapotban eladó. Molnár, Rákóczi út 71. Telefon: 60-42. Uilt NÉZZE MEG AZ OLIMPIAI JÁTÉKOKAT BENCZÚR TELEVÍZIÓN Megvásárolhatja: 21. sz. szakboltban, Bem utca 3., 22. sz. szakboltban, Kossuth L. u. 13. 32240

Next