Földrajzi közlemények 1906.
IV. Irodalom - Balogh Benedek, barátosi: Dai Nippon (Cholnoky)
194 Irodalom. Ebből a kötetből tudományos készültségét, tudományos eredményeinek értékét megítélni nagyon bajos. Nem a tudományos köröknek írta ezt, hanem a nagy közönségnek, s bátran mondhatom, hogy ha ilyen céllal vette kezébe a tollat, nagyot és szépet alkotott. A következő kötetek volnának hivatva megmondani, hogy ha tudományos szempontból akarja tanulmányait leírni, ott is úgy megállja-e a sarat, mint a népszerűsítésben ? Balogh utazására magával vitte nejét is, aki hű társa volt fáradságos és különösen pénz hiányában sokszor keserves utazásának, így aztán még kevésbé értjük utazásának tulajdonképeni célját. Japánt minden tekintetben behatóan ismerjük, sőt európai embernek nem kell ma már a tanulmányozásával vesződnie, mert maguk a japániak is magas nívóra emelkedtek a tudományok minden ágában s nyelvismeretük, „otthon" való munkálkodásuk következtében ma már az európaiak nem is igen versenyezhetnek velük ezen a téren. Világot látni, egyéni okulásokkal dúsan megrakodva hazatérni , minden esetre olyan nemes cél, amelyet nagyon kell becsülnünk. Ha az utazó még saját okulásán kívül a nagyközönségnek még kedvesen és hűen el is tudja mondani tapasztalatait, kétségkívül érdemeket szerzett a geográfia terén, de a tudományt magát nem vitte előbbre. Elhamarkodott volna azonban ezzel az ítélettel sújtani az írót, amíg a II. és a többi kötet meg nem jelent. A szibériai vasúton utaztak ki Baloghék, aprólékos kalandok között. Az oroszokról meglehetős rossz benyomások terhe alatt ír, amiben talán kissé túloz. Rosszul ítél némileg Szibériáról is, amelyen állattenyésztést sürget. Igaza van, hogy az óriási területű, művelésre alkalmas területek el vannak hanyagolva, de ennek az az oka, hogy a nyers terményeket Szibériából kivinni más, népes országokba alig lehet. Más, a világforgalomhoz közelebb álló területek terményeivel nem tudja Szibéria kiállani a versenyt a roppant szárazföldi távolságok miatt Mandsúriában mandsuknak nézte az odavalókat. Mandsuk ma már nem élnek Mandsúriában. Az ott látható kitűnő lovasok vagy khinaiak, vagy mongolok, vagy tunguzok lehetnek. Persze így bajos megmondani. Az északkhinai is igen jó lovas, a tunguz is az, de nem hiszem, hogy mongolok tanyáztak volna azon a tájon, azoknak bizonyára meglátta volna a sátrait is. — Miért irja szerző az orosz helyneveket németes ortografiával (Wladivostok) ? Japánban szerzett benyomásait rendkívül kedves, meleg hangon irta meg. De amint az orosz állapotok lebecsmérelésében talán tóságokba hajló, ép úgy a japánok magasztalása is sokszor túlzásokba csapong. Igaz, hogy nagy jövőre hivatott, az európai stílus átvételében tanúsított ügyessége egyszerűen bámulatos, az elmúlt háborúban, (amelyet a szerző csak az elején látott odakünn) rettenthetetlen bátorságú vitéznek bizonyult, mégis van sok és nagy hibája a japáni népnek. Különösen pedig nem szabad a khinaival olyan könnyelműen összehasonlítgatni, mert úgy jár a szerző, mint Sanghai khinai városnegyedében, ahol az utcák után akarta először megítélni a khinaiakat s csak akkor nyílt ki a szeme, amikor khinai házba és kertbe léphetett be. Bizony ilyen a khinai ! Kívül nagyon kedvezőtlenül hat, de a belseje arany. Nincs-e ez a japánok közt megfordítva ? Legalább a Shazo Kure tanárral történt kölcsön-ügy (405 old.) ilyen forma világot vet a japán barátságra, míg a velem Kai-feng-luban történt, sokkal nagyobb szabású kölcsönzés ügye egészen másképpen bonyolódott le. A japán művészet és műipar tárgyalása alkalmával is meglátszik, hogy nem ismeri szerző a khinai művészetet és műipart. Minden dicséret, amely a japáni művészetnek szól, tulajdonképen a khinait illeti, amelynek épen olyan fejleménye a