Jelenkor, 1941 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1941-04-15 / 8. szám
az, ugyanez a folyamat az, mely Justh Zsigmond egy kortársánál is megjelenik teljes élességében, még telítve a nemzetiségi kérdés feszültségeivel is. Svetozár Hurbán-Vajansky, a nagy szlovák író ugyanezt a folyamatot, a felvidéki magas dzsentri pusztulását írja le Suchá Ratolest — Száraz ág — című regényében, csakhogy ő ezt a hanyatlást még a szlovák néptől és földtől való elidegenedéssel is magyarázza. Még a vidék is ugyanez, még a tájék is ugyanegy hangulatot lehel a magyar írónál, aki régi felvidéki törzsből ered és a szlovák írónál, aki egy új társadalom és nemzet problémáit kiáltja szerte: kéklő erdők, szelíd hegyek, rétek, öreg kastélyok, árnyas partok, vad patakok, a vidék fölött valami megmagyarázhatatlan bánat, szomorúság, sejtelem. S itt említsünk meg mindjárt még egy elemet Justh Zsigmond ösztöneiből. Ki beszélt az ő korában „faji“ kérdésről? Ki érezte például a felvidéki magyar-szlovák tájon a faji és a nemzeti kérdés feszültségeit? Justh Zsigmondnál valami különös érzékenységgel jelenik meg a faji probléma, itt-ott valami magyar uralkodói fölény, utána azonban rögtön annak észrevétele, hogy a felvidéki úrierberfajta más, mint az egyéb magyarországi; érzékeny ösztöneivel minduntalan kiérzi ebből a hanyatló felvidéki úri rétegből a szláv elemet s a magyarszlovák vérségi keveredés dekadenciáján túl a rokonságot, mely a felvidéki emberek és tájak bánataiból láthatatlan szálakkal kapcsolódik Oroszországhoz, az orosz lélekhez, melyet Párisban ismert meg és melyet Justh úgy szeretett. Korfordulón vagyunk. Justh Zsigmond kora messzebb tőlünk, mint a XVliI. század, vagy a XIX. század első fele. Justh Zsigmond korszaka a mi szemszögünkből: a magyar ancien regime... S ennek az ancien regime-nek alig van messzibblátó és európaibb érzékeltetője, mint ez az európai magyar úriember, akiben ugyan nincsen voltaire-i gunyor, vagy rousseau-i természetvágy, de annál több vágy van minden gyengesége, dekadenciája mellett is a szabad levegő, a nagy és tág lélegzés felé. Magyarország és a Monarchia szűkszámára rossz a levegő az ő érzékeny tüdejének az „osztrák-magyar társaság“ köreiben; az osztrák társaságban csak durvaságot és közönségességet érez, a lerchenfeldi dialektust és a weaneris jódiizást, a lovakról és az öltözködésről való társalgást mérhetetlenül gyűlöli. A német hölgyekről, kivel találkozik, szükségesnek találja kiemelni, hogy „ladylike“ viselkednek. A francia arisztokrácia elhúnyó hideg szelleme untatja. Csak Taine nyűgözi le; úgy tetszik, tőle igen sokat tanult szociális szemléletben, társadalomlátásban. Egy úri társadalom tagja és rabja volt; látta hibáit, de a szakítástól óvakodott, ereje sem volt hozzá. De sokat látott, sőt többet is, amit naplójában leír. S ebben van társadalomtörténeti érdeme is egy következő nemzedék számára: nemcsak pontosan regisztrált, de nála hívebben alig sejteti valaki a kor szellemét, melylyel együtt kellett elhanyatlania. Nem volt erős és nagy ember, de érzékeny és finom , s ez gyengeségei mellett erénye is. Gogolák Lajos. A középkori Magyarország mély vallásosságáról messze földön híres volt. A hívő magyar lelkek odaadását Isten sok csudával kísérte, amelyek közül nem egy európai hírt is vert. Elég csak utalnunk a hazai, kassai, győri, szegedi ostyacsodákra, középkori szentjeink és kegyhelyeink legendáira A XIV—XV. században különösen a gyermek Jézus köntöskéje került a jámbor tisztelet középpontjába. A csodára vonatkozó adatokat Némethy Lajos érdemes paptudósunk gyűjtötte össze (Magyar Sión 1901). Élt Magyarországon, állítólag IV. Béla idejében egy szentéletű pap, aki egyébként a királyné káplánja volt. Mint mondják, Istennek jámbor szolgája 33 éven át megtartóztatta magát a hústól és keményen böjtölt, egyszer evett napjában. Imádságaiban állandóan azért a kegyért könyörgött, hogy emberalakban láthassa Jézust. Egyszer éjszakai álmában megjelent Isten angyala és meghagyta neki, hogy készíttessen egy köntöst a Megváltó számára, mert könyörgése meghallgatásra talált és a köntösre szüksége lesz a kis Jézusnak. A pap inkább gyermekkorában, mint szenvedésében szerette volna szemlélni az Üdvözítőt. Ezért kékselyem köntöskét varratott és mise idején az oltárra helyezte. Miután az átváltozás szavait elsuttogta és a kenyér Krisztus testévé lett, az ostya a kis Jézus látható testévé változott és a köntöskébe öltözött. A pap elragadtatásában mintegy három óra hoszszáig gyönyörködött a kis Jézusban, egészen addig, amíg a Kisded vissza nem ment a szent ostya fogságába. A köntöske pedig ottmaradt az oltáron. A királyné, aki szintén jelen volt ezen a csodálatos miseáldozaton, nem tudta mire vélni a hosszú késlekedést. A papot magához hivatta, aki némi vonakodás után elmesélte kiváltságos élményét. A királyné azonnal nagy tiszteletben részesítette és a királyi kincstárba vitette a szent köntöst. Múltak az évek. Egyszer Béla király nehéz helyzetében a német lovagrend nagymesterét hívta segítségül a pogányok ellen. Az ellenséget közös erővel le is győzték. A király szabad választást engedett kincseiből, de a nagymester egyedül a köntöskét kérte jutalmul. Béla király nem akart a köntöstől megválni, de hálátlannak sem szeretett volna látszani, ígéretét megszegni. Éppen ezért a köntös bal ujját levágta és ezt megtartotta magának, a többit, tehát a nagyobb részt meg odaajándékozta. A nagymester szép ládikát készíttetett és egyik hű szolgájával elküldette húgának, aki Kölnben fehér apáca volt, de nem árulta el, hogy mi van benne. A nagymester közben meghalt, később húga is követte az örök életbe. A szekrényke talán örökre megőrizte volna titkát, ha a legenda szerint mintegy százötven év múlva 1412 körül az Aachent járó magyar búcsúsok nem kérdezősködnek a szent ereklye után, amelyet tudomásuk szerint a fehér apácák klastromában őriznek. Hosszas keresgélés után meg is találták a szekrényt, amely öt lakattal volt lezárva. A magyarok tehát igazat mondtak. Amikor felnyitották, ott volt a köntös, bal ujja is hiányzott, amelyet Béla király később Boldog Margit kolostorának ajándékozott. A magyarok azután is, amikor a hazai ereklye a török időkben eltűnt, a hétévenként ismétlődő aacheni zarándoklataik során nagy áhítattal tisztelték a köntöskét. Gyertyát ajánlottak föl neki, amelyet bizonyos ünnepnapokon meggyújtottak a tiszteletére. A lecsorduló viaszt az apácák gondosan összegyűjtötték és a legközelebbi zarándoklat alkalmával átadták a magyar búcsúsoknak, akik szentelményként hozták magukkal haza. A legendák több változatát ismerjük, amelyek szintén megragadnak költői részleteikkel, gyöngéd bájukkal. A kis Jézus magyar köntösével kapcsolatos legendakör feldolgozása a magyar szellemtörténeti kutatásnak kedves feladata lenne. A téma nemcsak a középkor és a barokk világ jámbor képzeletét foglalkoztatta. Napjainkban is akad távoli visszhangja és ez Baringnek, a híres angol konvertita regényírónak munkája, a Krisztus köntöse. Sajnos, a hazai partikula a török időkben elpusztult, vagy lappang valahol. A kölni köntöskét a XVIII. században még tisztelték, későbbi kultuszát azonban belepte a felvilágosodás pora. Bálint Sándor kispesti utcán szétszórt éles kézigránátok kisdiák-áldozatainak koporsói körül félszázezres gyászoló tömeg hallgatta a Circumdederent-ot. ötvenezer főnyi tömeg dermedt hallgatása közben hívta tetemre a polgárista gyerekek tanára a bomba- és kézigránátrejtegetőket. A dermedt csönd, amelyben a gyászének és a tetemrehívó szavak elhangzottak, egyetemes és ítéletes tiltakozás volt a terrorizmus emberállatisága ellen és a gengszterizmus hazánk népébe való bármely „értelmű“ beojtása ellenében. Hiszen a gyilkos eszközök immáron nem is pártembereket találtak elpusztítani, hanem minden más nemzeti értéknél is többet: a gyermekéletet. A legkiválóbb államférfiaknál és politikusoknál is tisztább reménységü s ígéretű lények életét ontotta ki az emberségéből kivetkőzött „ember“; gyermekekét, akinek a legszebb nemzeti és nemzetközi jövőnél is több, az Istenországa ígértetett meg. A gyermek, igenis, több mint pártérték, de még állami és nemzeti értéknél is több. Sőt, nemzetközi s általában mindenféle rész szerint való relatív emberi értéknél jelentősebb: a legvitathatatlanabb istenfiúi értéke az egyetemes emberiségnek. E koporsók immáron nem tűrik a mellébeszélések dadogó „logiká“-ját. Aminthogy az elfojtott gyász félszázezres temetői tömegének önfegyelmezett hallgatása elevenebb és beszédesebb ítélet volt a gyászbeszéd legélesebb tetemrehívó szavainál is. Felvétel a kőszegi és sindatétényi missziósházakba. Az Isteni Ige Társasága missziós szerzetesrend ezen két missziósházába felvételt nyerhetnek a gimnáziumnak mind a nyolc osztályára olyan jó, jól tanuló és egészséges fiúk, akik az Isteni Ige Társaságában hithirdető papok akarnak lenni. — Érettségi bizonyítvánnyal jelentkezők azonnal a rend noviciátusába nyerhetnek felvételt. — A felvételre vonatkozólag bővebb felvilágosítást nyújt a Szent Imre Missziós Szeminárium házfőnöksége, Kőszeg. A KIS JÉZUS KÖNTÖSE A JELENKOR