Beszédkutatás 2012 (2012)
Markó Alexandra: Az irreguláris zönge szerepe a magánhangzók határának jelölésében V(#)V kapcsolatokban
6 Markó Alexandra A fenti magánhangzó-kapcsolatok esetében is előfordulhat, de Elekfi különösen két azonos magánhangzó találkozásakor tartja gyakorinak a „hangszalagzárral való elválasztás”-t, amely szerinte „a gondos, választékos kiejtés sajátsága, de sokszor modoros, túl pontoskodó” (1992: 72; E. L. kiemelése), így folytatja: „Csak összetett szó vagy szókapcsolat taghatárán és ott is inkább akkor van helyén, ha nagyon gondosan tagolni akarjuk a ritkább, nem mindennapi szót vagy hangsúlyozni a kapcsolat egyik tagját” (uo.: E. L. kiemelése). A hangszalagzár megjelenése tehát túlnyomórészt pragmatikaiszövegtani eredetű, a kapcsolatot alkotó magánhangzók minősége kevésbé befolyásolja, legfeljebb azonosságuk lehet motiváló tényező. Azonos magánhangzók kapcsolódása esetén az összeolvadás elkerülésére Elekfi más megoldásokat javasol (ha a második tag nem hangsúlyos): hangerő- vagy hangmagasságbeli váltást. A VV kapcsolat egyik magánhangzójának törlődését köznyelvi és bizalmas használatban Elekfi elfogadhatónak tartja a következő szavak esetében: odaad [odod], kétségbeesés [ketsjegbejeij], tudniillik [tudnikik], vákuum [vakum] (1992: 74). Szvítagösszevonáském említi a szerző az egyik magánhangzó félmagánhangzóvá válását („melyben az i-t sokan mássalhangzószerűen ejtik” 1992: 74). Erre igen kevés példát hoz (főként olyanokat, amelyek kerülendők). A fonológiai szabályok fonetikai megvalósulását szó belseji hiátusok esetében vizsgálta Menyhárt (2006) felolvasott mondatokon. Összefüggést mutatott ki az artikulációs tempó és a magánhangzók között megvalósuló koartikulációs folyamatok jellemzői között. Leggyakrabban hangátmenet nélkül kapcsolódtak a magánhangzók (45,6%); hiátustöltést 34,6%-ban adatolt a szerző. Ez a koartikulációs jelenség nemcsak i és é, hanem is, á környezetében is megvalósult, illetőleg eá, ae és őá kapcsolatokban is megfigyelhető volt egy-egy beszélő ejtési sajátosságaként. További 13,2%-ban hangátmenettel realizálódott a magánhangzó-kapcsolat, és néhány esetben törlődött az egyik magánhangzó (3,5%), illetve az egyik vokális /-ként realizálódott (3,1%). Úgynevezett hangszalagzárral realizált VV kapcsolatot Menyhárt nem adatolt. A jelen tanulmányban a magánhangzó-kapcsolatok magyar beszédbeli megvalósulását egy korábban kevésbé alkalmazott megközelítésből elemezzük. Vizsgálatunkban (a VV kapcsolódások realizációinak általános jellemzése mellett) arra a jelenségre összpontosítunk, amikor a hiátust nem megszüntetni, hanem éppen ellenkezőleg jelölni kívánja a beszélő. Ennek egyik módja a fent említett hangszalagzár, hipotézisünk szerint azonban általánosságban a zöngeminőség megváltozása, irregulárissá válása idézheti elő a magánhangzók határának jelöltségét a percepció számára. Kutatásunkban nem érvényesítünk normatív szempontokat, a jelenségek objektív leírására törekszünk. A (modális) zöngét a szakirodalom a hangszalagok kváziperiodikus rezgéseként határozza meg (vö. pl. Gósy 2004). A zöngeképzés egyes esetekben azonban (szándékosan vagy a beszélő akaratától függetlenül) eltérhet ettől, és