Magyar Pedagógia 94. (1994)
1994 / 1-2. szám - CSAPÓ BENŐ: Az induktív gondolkodás fejlődése
Csapó Benő Az induktív gondolkodás és mérésének problémái Az indukció filozófiai problémái Az indukció természetének tanulmányozása, az induktív módszerről való elmélkedés gyökerei a filozófiai gondolkodás kezdeteiig nyúlnak vissza, és a nyugati filozófia nem kisebb személyiségei szentelték a problémának munkásságuk egy részét, mint Hume, Carnap, Russel és Popper. Az említett szerzők közül a kérdésben az utolsó szót Popper mondta ki, aki Objective Knowledge című könyvét a következő mondattal kezdi: „Of course, I may be mistaken; but I think, that I have solved a major philosophical problem: the problem of induction.” (Popper, 1972/1983. 1. o.) A probléma lényege, amelyről Popper úgy gondolta, hogy megoldotta, a hétköznapi megismerést tekintve némi leegyszerűsítéssel fogalmazva abban áll, hogyan lehet igazolni azt a hitünket, hogy az egyik helyzetben megszerzett tapasztalatokat (felismert szabályokat) más helyzetekre is érvényesnek tekintjük; úgy gondoljuk, hogy a jövő nagyjából olyan lesz mint a múlt volt. A probléma tudományelméleti megfelelője: hogyan lehet minden esetre érvényes univerzális állításokat (általános érvényű természeti törvényeket) véges számú megfigyelés alapján igazolni. Popper - Hume-mal egyetértve - megállapítja, hogy közvetlenül nem lehet: bármennyi egyedi megfigyelést is végzünk, azokkal nem lehet igazolni az általános érvényű törvényt. A megoldás lényege, amit Popper javasol, a következő: bizonyos univerzális állításokat át lehet úgy fogalmazni, hogy azokat bizonyos esetekben már meg lehet cáfolni, vagyis azt meg lehet róluk mondani, ha nem igazak. Erre a lehetőségre alapozza Popper evolucionista tudományfejlődés-elméletét: az egymással versengő tudományos elméletek közül azt tekinthetjük (éppen) érvényesnek, amelyet (még) nem cáfoltak meg. Abszolút, végérvényesen bizonyított elmélet nincs, a gyakorlatban mégis mindig valamilyen elméletre kell hagyatkoznunk, Popper szerint a legjobban tesztelt elméletre. Ami a kérdés pszichológiai oldalát illeti, Hume szerint az azonos helyzetek ismétlődése révén kondicionálódunk, kialakulnak a szokásaink és elvárásaink, amelyeket az új helyzetekben is alkalmazunk. Ezzel viszont Popper már nem ért egyet, inkább megfelelő transzformáció révén a probléma logikai (tudományelméleti) megoldását alkalmazza az indukció pszichológiai értelmezésére is. Az átvitelt a következő elv alapján kívánja megtenni „... ami igaz a logikában, az igaz a pszichológiában is.” (Popper, 1972/1983. 6. o.). Ez a megállapítás - különös tekintettel a pszichológiában az utóbbi negyedszázadban végbement fejlődésre - további diszkussziót igényel. Ha az idézett megállapítást ebben a formájában szó szerint vesszük, azzal természetesen nem érthetünk egyet. A (kétértékű formális) logikában ugyanis a 'Ha p akkor q.' kijelentés igazságértéke csak p és q igazságértékétől függ, és nem függhet attól, hogy p és q milyen konkrét tartalom hordozója. Ami az emberi gondolkodást illeti, ez nem így van. A hétköznapi tapasztalaton túl számos tudományos alapossággal elvégzett vizsgálat is bizonyítja, hogy a kijelentések értelmezése, igazságtartalmuk szubjektív megítélése nem csak logikai szerkezetüktől, hanem tartalmuktól is erősen függ. Elfogadhatjuk viszont Popper filozófiai megfontolásait, ha azokat evolucionista elméletének tágabb kontex