MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 53. ÉVFOLYAM (2004)
2004 / 1-4. sz. - ADATTÁR - FEHÉR ILDIKÓ: Volnhoffer János : egy pesti festő a 17-18. század fordulójáról
közvetlen hangulatú, Volnhoffer reprezentatív portréinál egyénibb, fesztelenebb beállítású, és kvalitásban is a jobbak közül való. Hasonlóan polgári igényű, bár festőileg az előbbiektől eltérő a szinte ugyanakkor készült Emmerling-portrépár. Emmerling Leonhard (1760-1835) „kávésuraság" a 18. század végi polgári Pest akkor kialakuló kávéházi életének kulcsfontosságú személyisége volt, az Emmerling-család pesti őse (11. kép). Az általa szerzett „Kávésjogot" családja három nemzedékre gyakorolta, fia a leghíresebb pesti vendéglátóhelyek bérlője vagy tulajdonosa volt. Emmerling Leonhardtot választották meg az 1790-ben megalakuló első pesti „Kávéscéh és Ipartestület" első főelöljárójává (gildemester).[26] Nagy valószínűséggel ebből a megtisztelő alkalomból rendelte meg saját és felesége portréját, valamint a pauszpapírra színes tussal megrajzolt Emmerling-címert, amit a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum a két portréval együtt vásárolt meg 1969-ben. Emmerling Leonhard mellképén sötét háttér előtt fehér parókában látható. Vörös kabátja alól kilátszik fehér zsabós inge, fekete csokornyakkendője. Felesége portréja méretében és kidolgozásában megegyezik a párdarabéval: sötét háttér előtt jelenik meg a fiatal nő, kék színű, csipkebetétes ruhában (12. kép). Világos parókája kissé elmosódott. A restaurálás előtt készült felvétel jól szemlélteti a férfiportré romos állapotát: szélei szinte megsemmisültek, nagy felületeken látszik ki a vászon a festékréteg alól (10. kép).[27] A restaurálás utáni állapot már szépen visszaadta a házaspár portréinak eredeti hangulatát, összképét, azonban a festő szignója már nem volt rekonstruálható. Az aláírás és a dátum 1935-ben még egyértelműen látszott, az ebben az évben megjelent pestbudai kávéházakról írt tanulmányból, amely a házaspár portréját is közli, megtudjuk hogy eredetileg jelzett és datált volt az 1790-ben festett két kép, amelynek szignója (utólagos mestermegnevezése?) mára már eltűnt.[28] Mivel az Emmerling házaspár portréja és az Emmerling-címer összetartozásához nem fér kétség, nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét, hogy a címert is a portrékat megfestő Volnhoffer Jánostól rendelte meg a Kávéscéh újonnan megválasztott főelöljárója (13. kép). Emmerling Leonhard életében egyébként még kétszer, 1815-ben és 1816-ban kapta meg a Kávéscéh főelöljárói megbízatását. A vörös címer kettéosztott pajzsának felső részén egy meztelen női figura jobbjában három fehér rózsát tart, amely a kávékereskedők Fortuna és hagyományos Három Rózsa emblémájának heraldikai változata. A címert alul és felül kísérő fekete tus felirat a család frankenlandi származására utal és megadja a címermásolat pontos forrását. A 18. század végén a hagyományos céhtevékenységnek megfelelően a városi festők megbízásai közt a jelentősebb művészi feladatok mellett nemegyszer fordulnak elő ipari, kereskedelmi célú vagy éppenséggel díszítő jellegű munkák, így a fiatal, pesti polgárjoggal még nem rendelkező festő a portrékon és az oltárképeken kívül feltehetően más, a címerfestéshez hasonló, kisebb festői színvonalú munkákat is elvégzett. Nem meglepő, hogy Schoen Arnold a Pesti cégérekről írt tanulmányában Volnhoffer Jánost azok között a festők között említi, akik az 1800-as évek első évtizedében Pest utcáin egyre inkább elszaporodó cégérképeket is festettek: „...nem tülekedett ennyi piktor, mint most a század elején a megélhetésért, minden elfogadható megbízást elvállalva,.. .így a boltcégérek művészi színvonala a vásári munka fölé emelkedett."[29] Volnhoffer János műveinek összegyűjtésében, a kor festészeti tendenciái közt tehetségének, jelentőségének megítélésében jelen tanulmány a kezdeményezés szerepét vállalta fel. Bizonyosak vagyunk abban, hogy még jóval több portré, esetleg oltárkép vagy más műfajú festmény lappang egyházi tulajdonban, budapesti, vidéki köz- vagy magángyűjteményekben. További kutatás szükséges ma még nem ismert műveinek azonosításához, amelynek eredményeképpen még teljesebb képet kapunk ezen nem túl kimagasló tehetségű, de a 18-19. század fordulóján kialakuló magyar polgári festészet sajátságait - a hagyományos reprezentatív portré és az egyéniséget is megmutatni igyekvő polgári portréfestészetet - képviselő mesterről. „.. .nem kegyetlenség-e egy nevet, egy talán a fennmaradt írott adatok után többre tartott nevet kihozni a ma fényözönébe. Kitenni az összehasonlításnak, a párhuzamoknak... "[30] Kopp Jenő 1941-ben, az elfeledett festők tárlatával kapcsolatban megfogalmazott dilemmáját érdemes a hangsúly áthelyezésével újraértékelni. A 18-19. század fordulóján induló, a magyar festészet kialakulásához vezető tendenciák igazi erejéről és mértékéről akkor kapunk teljesebb képet, ha a közép- és kismesterek kisebb igényű, egyszerűbb megfogalmazású festészetét is belehelyezzük a korszakról, az önálló magyar festészet kialakulásáról szóló festészettörténetünkbe. Fehér Ildikó csérfrin fin Demes, n 'Oll AÙ MERLÍ VG fránc ífi/f fin/nrá/fir Jn SSdcfi foíic J07 Jn Den (júrcpá/'/cfni happerijaniiûnç ^ 13. Volnhoffer János: Az Emmerling család címere (pauszitus), Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 33x 22 cm