Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 5. évfolyam (1898)
ADATOK - Urasági intézkedések pestis idején Alsó- és Felső-Szőllősön (1739.)
2* 19 mód szerint kimehet ugyan, de nem másutt, csak a falu két végén hagyatott strázsás kapukon, kik közül egyike, úgymint a felső kapu a verebélyi útnál, másika pedig úgymint az alsó kapu a folyóviztül való falu végin vagyon fölállítva. Ezen mind egyik, mind másik kapunál szüntelen, mind éjjel, mind nappal, 2—2 strázsáló igaz, józan, gondos és hiteles ember állíttatván, azok ébren vigyázzanak, éjjel-nappal fegyveresen, gyakran megemlékezvén arról, hogy reájok bizattatott és tőlük is függ az úr Isten kegyes akaratja mellett, az egész helységben lakozó számos embereknek élete, vagy halála, megtartása, vagy veszedelme. Azért is az nekik különösen kiadott rendtartást, parancsolatokat és punctumokat, minden személyválogatás nélkül, hiven és erősen megtartsák és beteljesítsék. 5. Hogy pedig az külsők, idegenek utánjárók, és főképen elégséges passuális levél nélkül valók, tudatlanul az kapuig héjában ne fáradjanak, tehát midőn a szükség azt kívánja, olykor állíttathatnék még kivül is a mezőben, a nagyobb ország útjainál 2 fiók-strázsa, úgy mint a falun fölül az Akasztófa nevű fánál egy ember, másik ember pedig a vizén túl kint a homokon, ahol szintén kettőzik az útt, egyik ide, másik másfelé vivő, ezen két fiók-strázsa-helyeken álló emberek, ott kinn arra figyelmetesen vigyáznának, hogy mihelyt valami szekeret, gyalogot, vagy lovas embert észrevennének, erre, a kapuink felé igyekezni, tehát távolról kiáltván reája, inkább idején térítenék el őtet innét másfelé, hogysem mind hiába eddig fáradna. 6. Éjszakának idején, azkapunk lakatra lévén csukva, senkinek se nyittassanak ki, hanem ha a tiszttartó vagy az uraság (nagy okból) megengedné. Nappal pedig, ha külső ember, valami utánjáró, csak szomszéd helységből való is, ámbár ismerős volna, az kapuinkhoz jönne, tehát azoknál vigyázó strázsálók, ne várják az olyat épen a kapuig jönni, hanem idejében fönszóval állítsák meg ötet, egy hagyitásnyira a kaputól, és megtudakozván: ki legyen? honnét jön? hova akarna menni? etc. Kérdezzék meg tovább, van-e elégséges friss passus-levele ? hogy úgy mint egészséges helyről jön-e? és félelmes helyeken által nem ment-e? etc. Na olyan passusa nem volna, tehát minden személyválogatás nélkül, a strázsálók igazítsák el azonnal a kaputól, és csak egy nyommal se bocsássák közelebb. Ha szót nem fogadna, és netalántán maga hatalmával is beljebb akarna jönni, tehát ellenben a strázsa is erővel se bocsássa, sőt ha máskép nem lehetne, fegyveres kézzel is ellentálljon neki és kergesse viszsza a kaputól, ilyen lévén, sőt még keményebb is mind fölséges urunknak mind az nemes vármegyének parancsolatja.