Magyar Nemzet, 1987. július (50. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-07 / 158. szám

.» A RÁDIÓ MELLETT Reggelente milliók társa a rá­dió. Az ember persze félve ír le ilyen nagy és általános megálla­pításokat, mégha — jelen eset­ben legalábbis — biztosra mehet is. De épp az e heti, azaz a 27. számú rádióújság közli második oldalán a Tömegkommunikációs Kutatóközpont egyik vizsgálati összesítését, s azt olvasva, bizony komolytalannak tűnik minden ilyesfajta elemzés. A kimutatás például nem tartalmazza azokat a műsorokat, amelyek hallgatott­sága nem érte el az egy százalé­kot, „megbukottként" aposztrofál viszont olyan adásokat.., melyek pontszáma egy meghatározott határ alatt marad. De vajon nem nagyobb bukás-e, ha a közönség be sem kapcsolja a készülékét, mintha hozzávetőleg nyolcvan­­ezer ember hagyja szólni az illető műsort, de csak hetven pontra értékeli? A meghallgatatlan mű­sorok így „megússzák" említetle­­nül, míg esetleges műsorok úgy­mond „megbuknak” ... De amel­lett sem lehet derültség nélkül elmenni, hogy milyen alacsony tetszést arat egy vízállásjelentés. Ki lehet ugyanis az a nyolcvan­­ezer ember, aki erre kíváncsi, s vajon miért nem tetszik neki, hogy a Duna Passaunál árad, másutt apad, Komáromnál pedig a hajóvonták találkozása tilos. Ugyancsak egy-egy százaléknyi közönség volt kíváncsi a hírekre a „tárgynapon" délután egykor és este tízkor. De míg az előbbi esetben a híradás elsöprő­­sikert aratott (87 pont), este már meg­bukott (66 pont). Vajon a hír­szerkesztő volt rossz, netán a be­mondó,­ vagy valami olyasmit mondtak be az éjjel, ami nem tetszett? Ez utóbbiról viszont a produkció , — márpedig ez eset­ben minden rádióadás produk­ciót — nem tehet, következés­képpen ilyesmit pontoztatni egy­szerűen értelmetlen. Végtére is mi megy attól előre, ha tudjuk, hogy alacsony hallgatottságú mondjuk az orosz és francia nyel­vű vízállásjelentés, s az a kevés matróz és hajóskapitány is ki­fütyüli a produkciót? Vagy ha netán kevés pontot kap a műsor­ismertetés? Ez utóbbi esetben a felolvasást kellene megszüntetni vagy az aznapi programot? Fogadjuk el mindenesetre a feltételezést, hogy reggelente mil­liók társa a rádió. Pontosabban a Kossuth rádió zenés-informá­ciós műsora, a Jó reggelt! Fél öt és nyolc óra között végtére is milliók ébrednek-ébresztetnek, kelnek föl, végzik hajnali­ reggeli szertartásaikat: mosakodnak, bo­rotválkoznak, öltözködnek, kávét, teát, kakót főznek, reggeliznek, s aztán munkába igyekeznek. Ezeknek az embereknek döntő többsége hosszabb-rövidebb ideig bekpacsolja a rádiót, ha másért nem, hogy érzékelje az idő mú­lását. Sokunk reggeléhez tartozik hozzá, hogy közben elhangzik a (Hírek, Tudósítások címen jelent­kező) reggeli krónika, meg sport­hírek, meg lapszemle, meg idő­járási körkép, meg jelentés az utakról, bizonyos napokon köny­vek fülszövegkivonata, közte rek­lám, aztán szót kér valaki és a nap egyik eseményéhez fűz né­hány gondolatot, miegymás. Mindez az ismétlődések pontos rítusa szerint, megszokott rit­musban. Aligha túlzás azt mon­dani, hogy egyfajta állandóság­érzethez, következésképp bizton­ságérzethez segíti hallgatóját mindezzel a rádió: nem vagyok egyedül, történjék bármi is, in­formációkat, s ha kell, segítséget kaphatok bármikor. Az egész negyedfél órás prog­ramot persze aligha hallgatják sokan végig. Ki-ki a maga ne­­gy­ed-fél-egy óráját tölti csak a készülék társaságában, a Jó reg­gelt! rafinált — és részleges — ismétlési rendszere éppen ezért szükséges. (Részleges, mivel úgy ismétel meg minden fontos infor­mációt — ha jól szerkesztik —, hogy valójában nem önmagát is­mételgeti.) Az a viszonylag ke­vés idő azonban meghatározó lehet egy egész napra, hiszen az álmot verik ki szemünkből a Jó reggelt! munkatársainak szavai, s alkalmasint hosszan befolyá­solhatják hangulatunkat. Ezért is hihetetlenül fontos a hang­nem, amelyet a Kossuth napin­­­dító műsorában a komolyság jel­lemez, s korántsem a komorság. Egyfajta semlegesség akkor is el­engedhetetlen ugyanis, ha a mű­sorvezető személyisége valóban átütő erejű, s ha valóban úgy ér­zem, mintha a naponta változó reggeli beszélgető (pontosabban beszélő) társ hozzám, nekem be­szél. Alapjaiban elhibázott ugyanis, ha valami teljesen más hangulatot akar a rádió rám erőltetni. Személyiség és csapatmunka egysége — így fogalmazható meg az elmúlt szombat hajnal tapasz­talatainak lényege is. E kora reg­geli órákat a Jó reggelt! vendé­geként a stúdióban tölthettem az aznapi stáb előzékenysége jóvol­tából. Imponáló volt az az össze­szokott teamtoorfé, amelyben szerkesztők, műszakiak, gépírók és bemondók együtt munkálkod­tak, egymás keze alá dolgozva, egymást támogatva, segítve. A kiürült rutin még nyomaiban sem volt fölfedezhető, pedig hát hajnali három körül még ezért sem érhetné szó a ház elejét. E legjobb értelemben vett profiz­musból a hallgató természetesen csak annyit észlel, hogy minden a helyén van, minden rendben megy. A szerkesztői szobában vagy a stúdióban téblábolva vi­szont lenyűgözhette a vendéget, amint a stáb tényleg félszavak­ból is érti egymást, s a valóság­ban senki soha semmit nem biz a véletlenre, s olykor még az is meg van írva, „ki van találva”, ami hallgatva a legtermészete­sebb rögtönzésnek hat. S aki olyat még nem látott, azt az is csodálattal tölti el, miként lesz percek alatt a vágóasztalon saját dadogásaiból és pöszögéseibő­l néhány épkézláb mondat... Ezzel az imponáló csapatmun­ka-elvvel és -gyakorlattal a leg­csekélyebb mértékben sincs el­lentétben a személyiség már em­lített fontossága. Az is hozzátar­tozik a reggelekhez a Kossuthon, hogy mindennap más szól hoz­zánk, de gyakorlott hallgatóként már a műsorvezető-szerkesztő személyéből tudjuk, milyen nap is van. Akad köztük olyan, aki alkalomadtán még megkönnyez­­tetni is tud bennünket valamilyen megható történettel, a szombaton szolgálatban volt Dombóvári Gá­bor inkább olyan, akiben meg­bíznék az ember, s bizalommal fölhívná valamilyen reggeli gondjával, ha nem tartana attól, hogy zavarja a Jó reggelt! mun­káját. Nyugodt, eseménytelen volt ez a szombat reggel, nem született kétfejű borjú, ami talán érdekes­ségként elkelt volna egy forró hétvége első reggelén, de botrány se volt, mint a múlt héten a kli­nikán. A Dombóvári Gábor és állandó munkatársa, Rangos Ka­talin vezette csapat tette a dol­gát, méghozzá jól, s ezért min­den el­ismerét megérdemel, akár­csak a hét többi reggelének stábjai. Kérted! Hallgathatod! címmel estelente nyolc órakor kívánságműsor hallható a Pető­fin: gyermekek — bár nem ke­vés esetben inkább szüleik, nagyszüleik — telefonálhattak, s rendelhették meg legkedvesebb meséiket. Az első adásokban Grimm-mesék hangzottak el, részben már klasszikus felvétele­ken (a Csipkerózsikát Mensáros László, a Piroska és a farkast Bessenyei Ferenc mondta el, s csupán a Hamupipőke hatott úgy, mint egy óvodai műkedvelő elő­adás.) A műsor gazdájától, Fenyő Katalintól megtudhattuk, hogy a legtöbben ismert meséket kértek, Mátyás király történeteit, vagy olyasmit, amit már filmen vagy a tévében láttak, s a klasszikus meséknek, a Grimm testvérek­nek vagy Andersennek is sike­rük van a gyerekeknél. Megint az derült tehát ki, hogy a gyere­kek konzervatívok , vagy in­kább az, hogy eleve egy feltétele­zett kínálatból rendelnek. Pedig a Gyermekrádióban nagyon sok magas színvonalú modern mesét hallhatnak, amelyek világáról azt hihetnénk, közelebb áll az ő kör­nyezetükhöz. Végtére is a Grimm­­merék vagy akár a népmesék ér­tékrendje nem egy esetben bi­zony a múlté, a szegényember­­gazdagember-ellentétet, a­ fele királyságokat és hasonló dolgo­kat alighanem másként éli meg a ma gyereke, mint az évszázad­dal ezelőtti. De vajon nem az az igazi mai mese, amely a mi kör­nyezetünkbe vezet el, s a saját­magunk által tapasztalt valósá­got vegyíti fantasztikus elemek­kel? Miként azt Richard Scarry­­teszi az immáron nálunk is hihe­tetlenül népszerű és amúgy világ­hírű Tesz-vesz város sorozatá­ban, amelyet minden korosztály élvezhet a maga szintjén, másfél évestől nagymamakorúig. Min­dennapjaink szituációi elevened­nek meg Scarry lapjain, csak ép­pen a tűzoltók malacok, a mat­rózok meg egerek, s a tetőn a cica sepri a kéményt. Tény persze, hogy Richard Scarry nem utolsósorban képi humorra építő meséi kevéssé rá­­diószerűek, ha mégoly maiak is. De vajon nem lehetett volna va­lamiképpen orientálni a telefo­náló gyerekeket, hogy a Gyer­mekrádió gazdag választékából fantáziadúsabban merítsenek (rózsa) ÓHATATLANUL FELMERÜL A KÉRDÉS: ha az Operaház egy több mint százötven éve bemu­tatott operát tűz újdonságként műsorára, mi oka volt erre? Miért Donizettit választották, és hetvennégy dalműve közül miért éppen ezt? Donizetti nagy zene­szerző, három­­budapesti reper­toárdarabja, a Lammermoori Lu­cia, a Don Pasquale és A szerelmi bájital mellett helye van a mű­sorrenden más, kevésbé ismert színpadi kompozíciójának is. A kérdés csak az, hogy a Boleyn Anna volt-e a megfelelő válasz­tás. Donizetti legmarandandóbb művei a vígoperák, a hetven éve nem játszott Az ezred lánya pél­dául ma is rendkívül elevenen hat. Vagy a nehezebb veretű da­rabok közül például A kegyencnő — ezt kilencven éve nem tűzték műsorra — dallaminvencióban lé­nyegesen gazdagabb, mint a be­mutatott opera, négy-öt áriája külön zeneszámként is népszerűvé lett. A Boleyn Anna — eredeti cí­mén Anna Bolena — hozta meg 1830-ban először a várva várt el­ismerést Donizettinek, az operát hamarosan külföldön is bemutat­ták. A századforduló táján azon­ban elvesztette népszerűségét, és jóformán teljesen feledésbe me­rült. 1956-ban támadt fel újra, a Milánói Scala tűzte műsorára Lu­chino Visconti rendezésében, Bo­leyn Anna szerepében Maria Cal­­lasszal — és ott akkor fényes si­kert aratott. Azóta ismét fel-fel­­tűnik a világ operaszínpadain. Igen ám, de Callas kevés van, és ha nem igazi nagy előadó-egyé­niség eleveníti meg a tragikus sorsú királynőt, ez megkérdője­lezheti az egész bemutató jogos­ságát. Rendezni kétségkívül hálás feladat a Boleyn Annát, a király­nő csapdába ejtése, „koncepciós pere” korunk emberében is fel­idézi a közelmúlt emlékeit. És mi­lyen zeneileg az opera? Olyan dallam, amely kiválik az átlagos korabeli olasz melódiák közül, és első hallásra megragadja a hall­gatót, talán csak kettő található benne: az első felvonásbeli Asz­­dúr kvartett és Anna második fel­vonásbeli nagyáriájának kezdete. Többszöri meghallgatás után per­sze más szépségekre is felfigyel az ember, de az egyéni Donizetti­­dallamoknak az a bősége, amely a Lammermoori Luciát népsze­rűvé tette, a Boleyn Annára nem jellemző. DRAMATURGIAI SZEM­PONTBÓL erénye a darabnak, hogy nem áriaopera, a cselek­mény előrevivői inkább az együt­tesek, főleg az erős drámai töltetű duettek. A hátránya pedig az, hogy a cselekmény lényegében befejeződik az első felvonás vé­gére: megismerjük a főhősöket és kapcsolataikat, majd Annát és pártfogóit sikerül tőrbecsalni, így a második felvonásra nem sok esemény marad. Anna rájön, ki a vetélytársa és beteljesedik végzete. A zeneszerző a második felvonás­ban cselekmény híján kicsit el­húzza a zeneszámokat. Például a második felvonásbeli f-moll női­kar szép ugyan, de eléggé hossza­dalmas. Anna „őrülési jelenete" pedig engedmény a korízlésnek, ez nemcsak történelmileg hamis, de ellentmond az operahősnő jel­lemének, addigi viselkedésének is. Különösen furcsa a dalmű leg­vége. Anna igen markáns, rit­mikus, indulatos dallamot énekel, azt gondolnánk, hogy­­ó halálba induló asszony elátkozza­ férjét és vetélytársnőjét, de éppen ellenke­zőleg: a szövegben az van, hogy megbocsát nekik. Úgy látszik a zenei szempont — hogy Anna nagyjelenetét gyors, kemény ka­rakterű melódiával fejezte be — Donizettinél itt háttérbe szorítot­ta a jelenet drámai igazságát. Legutóbbi rendezéseiben Békés András (A sevillai borbély, Tra­­viata) központi szerepet kapott a színpadkép. Így történt ez most is. A vendég díszlettervező, Szé­­­­kely László színpada mozgatható elemekből áll, amelyek alkalma­sak a gyors színváltozásokra. A látvány, a sok rács, a játéktér fö­lötti híd, a csendben figyelő em­berek mind azt sugallják, hogy VIII. Henrik Angliája börtön mindenki számára már akkor is, mielőtt a szerencsétlen királyné valóban fogságba kerülne. Nem szép ez a díszlet, de jó és kife­jező. Határozottan sokkoló hatá­sú, amikor a hátsó falba vágott ajtók kinyílnak, ilyenkor a fél­homályos színpadra éles, kegyet­len fehér fény vetődik, és az ajtó­ben mindig a gonosz hatalom emberei, őrök, katonák, bírák áll­nak. Békés András kitűnően építi fel Anna csapdába ejtésének jelene­tét, nagy drámai csúcspontot tud itt teremteni. A második felvo­nást is igyekezett mozgalmasabbá tenni, a kotta szerint az utolsó jelenet Anna börtönében játszó­dik. A rendező, viszont kivezeti Annát tömlöcéből, kitágítja a színt, és nagy tablóval zárja az operát. A királynő a vérpadon várja a hóhér lesújtó kardját. VIII. Henrik pedig megjelenik A színen új hitvesével. JÁTÉKMESTERKÉNT IS szín­vonalas munkát végzett Békés András, a szólisták — persze a maguk tehetségének megfelelően — színészileg is jól megállták a helyüket. (Azért a rendezőnek nem lenne szabad visszaélnie az­zal, hogy a közönség nagy része nem érti az olasz szöveget. Egy példa: „l’appressa", „jöjj köze­lebb" mondja Anna Smeton ap­ródnak. Ha az hallgatna rá,­­ak­kor legalább hét-nyolc métert kel­lene a mélybe ugrania, mert épp egy kétemeletnyi magas hídon tartózkodik a királyné feje fölött.) Makai Péter jelmezei szépek, ka­­rakterisztikusak,és élénk " idézik a XVI. század angol világát. Boleyn Anna megszemélyesítő­je, Szűcs Márta még csak hat éve tagja a színháznak, és jóllehet már szép nemzetközi sikereket ért el, többek között a bécsi Staatsoperben, mégsem nevezhető tapasztalt énekesnőnek. Érzésem szerint még korai számára a sze­rep. Pedig alakításának sok eré­nye van. Elsősorban a hangja, amely a magas fekvésben kifo­gástalanul funkcionál. A szép frazeáláshoz is van érzéke, külö­nösen tetszett a második felvonás­beli nagyária „Cielo a miei lunghi spasimi"-szövegkezdetű G-dúr sza­kasza. Ugyanakkor a középső és mély regiszterben most is ki­egyenlítetlenül énekel, egyes han­gok kiugranak a dallam egységes vonalából, nem egyenrangúak szép felső hangjaival, ez a hi­ba ebben a zenei stílusban különö­sen feltűnő. Emellett a játéka is időnként szürke, nem az a sugár­zó egyéniség, amilyet a szerep megkívánna. Az egyik legkiegyensúlyozot­tabb teljesítményt Komlósi Ildikó nyújtotta, mint Jane Seymour. Nagy tehetség, ez kiderül minden hangjából, minden megmozdulá­sából. Technikailag igen jól kép­zett, és szíve is van, a drámai és a lírai részletekben egyaránt kitűnt szuggesztivitásával, szép zenei megoldásaival. Hallottam a főpróbán is, ott még meggyő­zőbb volt, a premieren kis elfo­­gadottságot lehetett rajta érezni. Kováts Kolos hangilag uralta a színpadot. Zengő, magvas basz­­szusa puszta megszólalásával is érzékeltetni tudta, hogy ez egy király hangja. A zsarnok VIII. Henrik egyénisége azonban távol áll az övétől, ezt észre lehetett venni játékán, mozgásán, sőt oly­kor a dallamformálásán is. Gulyás Dénes, mint Lord Ri­chard Percy a tőle elvárt nagyvo­nalú alakítással rukkolt ki ezen az estén. A New York-i Metropoli­­tant megjárt művész igen színe­sen énekelt, szép magas cékkel örvendeztette meg a közönséget, és különösen a drámai jelenetek­ben excellált. Ha időnként próbál­ná kicsit lágyítani a hangvételét, akkor még olaszosabb Donizetti­­tenor lehetne. Igen kellemes meglepetést je­lentett számomra Sánta Jolán Smetonja. Még soha nem hallot­tam ilyen jónak. Első felvonásbeli Asz-dúr kavatinája az előadás egyik emlékezetes momentuma Volt Külön ki kell emelni Sánta Jolán kitűnő olasz kiejtését. Sir Hervey a király bizalmasa, az uralkodó rábízza a „piszkos mun­kát”. Barta Alfonz karakterisz­tikus játékkal elevenítette meg visszataszító figuráját. Anna báty­ját Lord Rochefortot Mészáros Sándor énekelte. AZ ELŐADÁS VEZÉNYLÉSÉT a színház a kitűnő, nagytapaszta­­latú karmesterre, Erdélyi Mik­lósra bízta. Ennek eredménye meg is látszott a produkción. Az ének és zenekar ápolt hangzással, pre­cízen látta el feladatát. A dirigens biztos támasza volt a fiatalabb, kevesebb rutinnal bíró szólisták­nak. Kiváncsi vagyok, mi lesz a da­rab további sorsa. A magam ré­széről szívesen ismerkedem szá­momra új darabokkal a hazai színpadokon még akkor is, ha nem egészen értek egyet a bemu­tatásukkal. ■ De mit szól majd a pesti közönség, amely ebből a szempontból igen konzervatív, Rossinitől például csak A sevil­lai borbélyt hajlandó elfogadni. Esetleges sikertelenség esetén sem szabad azonban lemondani a kí­sérletezésről, a repertoár bővíté­séről, mert nyitottság nélkül mú­zeummá szürkülnek az operahá­zak. Kertész Iván­­♦ Az opera második szereposz­tásáról június 30-i számunkban közöltünk kritikát. Boleyn Anna Donizetti művének bemutatója az Operaházban H. BARTA LAJOS A MEGALÁZOTT Irodalmi forgatókönyv özvegy Nagy Antalné (kapkod­va, kétségek között): Természete­sen ... Én nem mondtam ... ter­mészetesen ... Ha úgy akarják, drága Mária. Dobai Kálmán (egészen közel lép özvegy Nagy Antalnéhoz): Nyugalom ... nyugalom, mamika. Mi mindenkinek csak jót aka­runk, mamika. (Az íróasztal szé­léről felemel egy dossziét, a hó­na alá csúsztatja, a karórájára pil­lant, és Vicsek Máriához): Tíz óra. El is múlt. Hívja be Rákost, Mária. Vicsek Mária (felemeli a tele­fonkagylót, tárcsázik, csak egy szá­mot.): Társalgó?... Ki?... Te vagy az Rózsa? ... Küldjed be Rákost... Ott van. (Leteszi a kagylót.) Özvegy Nagy Antalné (feláll): Dobai Kálmán (int): Nem. Nem. Ne menjen ki. Maradjon csak itt, nyugodtan. Özvegy Nagy Antalné zavartan visszaül a helyére. Kinyílik a bal oldali ajtó, öl­tönyben, vegyes öltözékben, de tisztán, belép Kákos Mihály. Már a belépéskor zaklatott, ingerült. Kákos Mihály (megáll, körbe­néz.): Jó napot. Hívatták?! Dobai Kálmán: Igen, Kákos. Tessék, üljön le... Vagy marad­jon állva Ahogy akar ... Ma­gánál sohasem lehet tudni, hogy mit akar, hogy mi a jobb! Kákos Mihály (sértetten, éle­sen): Ha maga így kezdi, akkor már ki is megyek! Ezt válasz­tom! Dobai Kálmán (leül, összezárt térdén kinyitja a teli dossziét): Ugyan Kákos! Magának itt nem sok választása van! Kákos Mihály: Miért?! Dobai Kálmán (a dossziéból egy lapot felmutat.): Megint fel­jelentette a Marikát... A vezető­séget! ... Ejnye, Rákos, még min­dig nem tudja megértene hogy ön szociális gondozott!... És nem államelnök!... Hát nem tudja, hogy ha feljelentést tesz, azt ide küldik vissza kivizsgálni? Énhoz­­zám. Kákos Mihály: Hazugságokat jelent, Dobai Kálmán­. Dobai Kálmán: Ejnye, ejnye, Rákos, megint pimaszkodik. Me­gint nem gondolja meg, hogy mit mond ... Ezt mi most megint jegyzőkönyvbe vesszük ... és ezért most én jelentem fel. Kákos Mihály: Lehet! Nekem már mindent tehet... Akkor is! Elmegyek az Atyaistenhez is! (kö­zelebb lép Dobaihoz. Magából ki­kelve): Te szemét! Dobai Kálmán (felugrik ülté­ből.): Köszöndd, hogy nem va­gyunk négyszemközt, de ez volt az­ utolsó, amit eltűrtem! Megsza­badulunk tőled, Rákos!... Nem bűzösíted itt tovább a levegőt. Elég volt! (Állva, az íróasztal szé­lére tett dossziéból egy újabb la­pot ránt elő. Azt nézi.): A testü­let felülvizsgálta legújabb felje­lentését. Rágalmazásért eljárást kezdeményezett maga ellen, és meghozta a határozatot... a me­gyével egyetértésben a mai na­pon áthelyezzük a kominai szo­ciális otthonba. Itt már elég volt. Nyugalmat akarunk! Ott bűzö­­sítse tovább a levegőt! Kákos Mihály: Nem nyugszom bele! Dobai Kálmán: Azt lehet. Kákos Mihály: Felülvizsgálatot kérek! Dobai Kálmán: Azt is lehet! (Hirtelen egészen közel lép Ká­­koshoz, a kezében tartott dossziét meglengeti annak arca előtt. Most már dühödten): Lehet! Próbálja meg! De akkor, akkor kiterege­tem a szennyesét, Kákos! És el lesz intézve! Egy életre, Rákos! Itt vannak a tanúvallomások (rá­csap a dossziéra), hogy maga fel­borította az otthon teljes rendjét, kártyázással, hazárdjátékkal, má­sok lerészegítésével! És ez kizárá­si ok, Kákos!­­ Kákos Mihály: Mit? ... Soha életemben nem kártyáztam. Dobai Kálmán: Ne játssza a bolondot, Kákos! (Ismét a dosszié­ra csap.) Itt van, Kákos. Itt min­den le van írva... És italt csem­pészett be! Pálinkát, bort! Kákos Mihály: Soha nem it­tam ... Nem árultam. Dobai Kálmán: Itt van leírva! (Csend. Kinyitja a dossziét, ol­vas): Alulírottak tanúsítjuk, és kérésünk, hogy helyezzék el Ká­kos Mihályt, mert zavarja, felrúg­ta nyugodt életünket... titokban hazárdjátékot... minden nap a padláson elnyeri a pénzünket... Kákos Mihály: Nem igaz! De­­hát ebből egy szó sem igaz! Ha­zugság ! Dobai Kálmán: Maga megörült Kákos ... Hát semmire sem em­lékszik? (Tovább olvas): Min­den este vacsora után pálinkát árul, vettünk, és sajnos lerésze­­gedtünk ... (Szünet. És hirtelen): Itt van negyvenöt aláírás ... Ved­res József, Magyari Kálmán, Sab­­ján József, Véner János, Szalábi Katalin, Féler András, Serer Ró­zsi... Rákos Mihály (félóráit): Nem igaz! Úristen, nem igaz! (Eszelő­sen): Nem!... Nem igaz! (Üvölt­őé kirohan, az ajtót úgy csapja be, hogy döng utána.) Hosszú csend. Dobai Kálmán (lassan, üres pa­pírlapot húz elő a dosszié legaljá­ról, és kis mosollyal a szája szeg­letén, özvegy Nagy Antalné elé teszi, majd a papírlapra letesz a zakója zsebéből egy golyóstollat is.) Hát akkor tessék ... nyugod­tan, kedves mami­ka .... Csend. özvegy Nagy Antalné nem moz­dul. Dobai Kálmán (lassan, halkan): Én alulírott, özvegy Nagy Antal­né ... a szociális otthon lakója, büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem ... özvegy Nagy Antalné most sem mozdul. Dobai hirtelen Vicsek Máriára néz. Vicsek Mária tekintete a férfin, hosszan. Majd lecsúszik maga elé, és halkan, szinte alig hallhatóan szól. Vicsek Mária, írja... írjad kedves Elvira ... (Szünet.) Én, alulírott özvegy Nagy Antalné ... vessző ... a szociális otthon lakó­ja ... vessző... özvegy Nagy Antalné (lassan felnéz Máriára, a tekintete kö­nyörgő.) De aranyos-drága. Má­ria ... Vicsek Mária (most hirtelen­­határozottan): Én alulírott, öz­vegy Nagy Antalné, vessző, a szo­ciális otthon lakója, vessző, bün­tetőjogi ... Nagyon hirtelen, kintről Serer Rózsi artikulátlan üvöltő hangja. Többszöri üvöltése, jajveszékelése. Serer Rózsi (berohan): Jajj Is­tenem. Jaj! (Artikulátlan hangon, alig érthetően): Meghalt! Fel­akasztotta magát Rákos!... A kamrában a gerendán Rákos ...! (Folytatjuk) Nyári egyetemek (MTI) A Nemzetközi Bartók­­fesztiválnak és -szemináriumnak, amelyre ezúttal huszonkilenc or­szágból százhatvan muzsikus je­lentkezett, az idén ismét Szom­bathely ad otthont július 11—25. között. Ez évben zongora-, gor­donka-, kamarazene-, vonósné­gyes-, ének-, karmester- és zene­­szerzőkurzusokat indítanak. A műhelymunka mellett többször lépnek hangversenydobogóra a szeminárium professzorai és részt­vevői; a nemzetközi fesztivál jú­lius 11-én a Szombathelyi Szem­­i­­onikus Zenekar gálakoncertjével kezdődik. Nemzetközi népművészeti nyári egyetem nyitott kaput hétfőn Za­laegerszegen. A tíznapos kurzus­nak mintegy negyven hallgatója­ van. Számukra a néprajztudr­­mány neves szakemberei tartanak bemutatóval egybekötött előadá­sokat a magyar néptáncról és népzenéről, a népi építészetről és lakáskultúráról, a népi kismester­ségekről, valam­int Zala megye népművészetéről. Néprajzi filmszeminárium kez­dődött hétfőn Budapesten a Mű­­­­velődési Minisztérium Vezetőkép­ző Intézetében. A Magyar Tudo­mányos Akadémia néprajzi kuta­tócsoportja és a Francia Tudo­mányos Kutatások Központja egyhetes rendezvénysorozatán szovjet, svéd, angol, francia, olasz, svájci, osztrák és magyar­­ néprajzos filmkészítők vesznek szemináriumok részt. Konzultációik kíséretében mintegy harminc filmet tekinte­nek meg, jórészt az európai nép­szokásokat, rítusokat bemutató al­kotásokat. Baranyában rendezte meg idei, sorrendben a X. művelődéstörté­neti nyári egyetemét a budapesti Eötvös Loránd Tudományegye­tem. Témája: Helyünk Európá­ban. Pályázati alapon kiválasztott hallgatói felkeresik a megye több nevezetes városát és községét, majd Horvátországban szomszé­­dolnak, utána pedig tíz napra Sellyén telepednek meg és falu­kutatást végeznek­­az Ormánság­ban.. . A kéthetes programot hétfőn nyitották meg a pécsi Janus Pan­nonius­­ ? • Tudományegyetemen. Poszter György egyetemi tanár, a nyári egyetem igazgatója köszön­tötte az ország különböző részé­ből összegyűlt hallgatókat. A vendéglátók nevében Takács Gyula, a Baranya Megyei Tanács elnökhelyettese üdvözölte a nyári egyetem hallgatóit, s tájékoztatást adott, a megye művelődési hely­zetéről. Ormos Mária történész, a Janus Pannonius Tudomány­egyetem rektora A Duna-meden­ce kisállamai a két világháború között címmel tartott előadást. A hallgatók ezt követően­­megismer­kedtek a középkori pécsi egyetem és a római ősi keresztény mauzó­leum feltárásával, helyreállításá­val. Kedd, 1987. július 7.

Next