Magyar Nemzet, 2019. június (82. évfolyam, 96-119. szám)
2019-06-22 / 113. szám
2019. június 22., szombat LUGAS 7 HÁBORÚ ÉS BÉKE Túl az Atlanti falon NÓGRÁDI GYÖRGY A z angol-amerikai csapatok hetvenöt éve, 1944. június 6-án, a D-napon partra szálltak Normandiában, majd megkezdték előrenyomulásukat. Ezzel létrehoztak Németország hátában egy újabb frontot, a nyugatit, amely legalább 35-40 hadosztálynyi támogatást jelentett a keleti fronton harcoló szovjet erőknek. A második világháborúban - minden borzalmával együtt, beleértve a nagy-britanniai városok ellen végrehajtott német terrorbombázásokat is - a brit emberveszteség az első világháborús veszteségnek mintegy 40 százaléka volt. A legtöbb veszteséget arányaiban a harcoló erők részéről a légierő és a haditengerészet szenvedte el. A történelemben számos nagy ívű partraszállásra került sor, ezek némelyike több mutatójában jelentősebb volt, mint a normandiai, de jelentőségében egyik sem vetélkedhetett vele. Ilyen volt az ókorban a maratoni csata, az 1853-as krími partraszállás, 1915, a teljes brit csőddel végződő gallipoli partraszállás, amelybe belebukott a haditengerészetet felügyelő Churchill is. A Fáklya hadműveletre, a szövetséges erők észak-afrikai partraszállására 1942-ben került sor, 1943-ban a szicíliai partraszállásra. A Távol-Keleten az amerikai partraszállás Ivó Dzsima szigetére ugyan sikeres volt 1945-ben, de a 36 napos csatában az amerikaiak óriási emberveszteségeket szenvedtek el. Részint ennek hatására született meg a döntés az atombomba bevetéséről. Az okinavai partraszállás után több mint 80 napos könyörtelen szigetharc következett, ahol a japánok 177 ezer főt, míg az amerikai erők 17 ezer főt veszítettek. Mind a szicíliai, mind a normandiai partraszállásnál meghatározó volt a hírszerzés szerepe. A szövetségesek el tudták hitetni a németekkel, hogy a támadásra máshol fog sor kerülni, Szicília helyett Szardínia szigetén, míg a normandiai partraszállásnál a valós hídfőállástól jóval távolabbi Calais térségében. A német hadiipar az óriási háborús veszteségek és a bombázások ellenére is 1944 nyarára érte el a csúcsteljesítményét. Churchill brit miniszterelnök egy idő után érzékelte, hogy az amerikaiak és az oroszok közvetlenül, nélküle tárgyalnak, és ennek ellensúlyozási kísérletei sikertelenek maradtak. Ahogy ő nevezte, a bivaly és a medve kihagyta a brit szamarat. Az a brit elképzelés, hogy a partraszállásra a Balkánon kerüljön sor, és a szövetséges csapatok haladjanak át Jugoszlávián, Ausztrián, Magyarországon, Csehszlovákián és Lengyelországon, és ezzel állítsák meg a nyugati irányba előretörő szovjet csapatokat, az amerikai vezetés részéről süket fülekre talált. Churchill azt elérte, hogy a frontok sorrendjében az első Európa legyen, és csak utána semmisítsék meg Japánt. Az eredeti elképzelés egy 1943-as nyugat-európai partraszállás volt, ez azonban az objektív realitások miatt 1944-re módosult. Ekkorra Nagy-Britannia gazdaságilag és pénzügyileg teljes mértékben függővé vált az Egyesült Államoktól. Polgári export gyakorlatilag már nem létezett, a devizatartalékok kimerültek, az ország a fizetésképtelenség szélén állt. A kiutat Nagy-Britannia számára az 1942- es kölcsönbérleti szerződés jelentette. Ennek lényege London hadianyaggal és fogyasztási cikkekkel való támogatása volt. Már akkor egyértelművé vált, hogy ezt a támogatást Nagy-Britannia nem tudja visszafizetni, és cserébe jelentős brit területeket adott át - papíron 99 évre - az Egyesült Államoknak. Churchill úgy fogalmazott, hogy „ha az El- Alameinnél vívott csata volt a kezdet vége, akkor minden bizonnyal a partraszállás napja, a D-nap volt a vég kezdete”. Az Atlanti fal parancsnoka, Rommel úgy vélte: „a partraszállás első 24 órája döntő lesz. NémetA német hadiipar az óriási háborús veszteségek és a bombázások ellenére is 1944 nyarára érte el a csúcsteljesítményét. Churchill brit miniszterelnök egy idő után érzékelte, hogy az amerikaiak és az oroszok közvetlenül, nélküle tárgyalnak, és ennek ellensúlyozási kísérletei sikertelenek maradtak. ország sorsa akkor dől el... A szövetségeseknek is, a németeknek is ez lesz a leghosszabb nap.” Rommelnek igaza lett. A partraszálláskor a szövetségesek célja a gyalogság védelme volt, a szükséges nehézfegyverzet és a harckocsik rendelkezésre álltak. Az utánpótlás - figyelembe véve a rendkívüli körülményeket - biztosítva volt. A titkosításra jellemző, hogy a partraszálláskor mesterséges kikötőket alkalmaztak, és ezek részeit ötszáz különböző gyárból rendelték meg. Érdekes, hogy a német hírszerzés ugyan papíron mindenütt jelen volt, de a britek a kémek döntő részét elfogták és visszafordították, azaz dezinformációra bírták, így a német politikai és katonai vezetést az akció egész időtartama alatt sikerült félrevezetni a partraszállás helyéről és idejéről. A partraszállás napján és főleg az előző napokban vihar tombolt. A német vezetés nem várt támadást, sőt Rommel hazament szabadságra Németországba. A németek Calais környékét erősítették meg, mivel a brit hírszerzés hamis adatai ezt sugallták, itt volt a legrövidebb az átkelési lehetőség a csatornán, és innen volt a Ruhr-vidék elérhető távolságban. A partraszállást mintegy háromezer szövetséges hajó hajtotta végre, 86 hadosztály 175 ezer fővel vett részt. A szövetséges akciót 1500 harckocsi, 3000 nehézfegyver, több mint 5000 vadászgép, mintegy 3500 nehézbombázó, 2316 szállító repülőgép és 2591 vitorlázógép támogatta. A tengeren hat csatahajó, 22 cirkáló, 93 romboló és 853 deszantnaszád biztosította a sikert. A normandiai partraszálláskor a szövetséges erők élő erőben háromszoros fölényben voltak a védekező németekkel szemben. A németek az Atlanti fal egész hosszában, mintegy 2600 kilométeren 2700 löveget helyeztek el, ami azt jelentette, hogy átlagosan egy kilométerre jutott egy német löveg, így a támadó szövetségesek maximális technikai fölénnyel rendelkeztek. A partraszállás lényege, hogy a szövetséges erők előtte már megsemmisítették a német és olasz csapatokat Észak-Afrikában, a Szovjetunió a moszkvai, a sztálingrádi és a kurszki csata után már meghatározó fölényben volt a támadó erőkkel szemben, Japán pedig hiába aratott győzelmeket az amerikaiak ellen, azok minőségi és mennyiségi fölénye 1944-re már egyértelműen azt mutatta, hogy a háború a Távol- Keleten is eldőlt. A normandiai csata, a szövetségesek győzelme azt jelentette, hogy a német haderő egyre inkább visszaszorult. 1944 nyarára a szovjet erők már elfoglalták Románia nagy részét, benyomultak Lengyelországba, felszabadították az évekig blokád alatt tartott Leningrádot. Délen a szövetséges csapatok haladtak észak felé Olaszországban, a jugoszláv partizánok egyre nagyobb területeket foglaltak el, és a németek a rendelkezésükre álló technikai fölényük ellenére sem tudták a Tito vezette erőket megsemmisíteni. Nyugaton a szövetségesek fokozatosan elérték a német határokat, és 1944 nyarára egyértelművé vált, hogy a háborút Németország és szövetségesei elveszítették. Nem véletlen, hogy aki csak tudott, kiugrott a háborúból. Ezt tették a románok, a finnek. Spanyolország pedig, ahol Franco a hatalmát Berlinnek és Rómának köszönhette, nem lépett be a háborúba. A Távol- Keleten az amerikai csapatok győzelme csak idő kérdése volt, és Japán óriási területeket és emberáldozatot veszítve folyamatosan visszaszorult a japán szigetek környékére. A normandiai partraszállás 75. évfordulóján az ünnepségek lényege már az egységes Európa gondolata volt, amely kontinens jelenleg történelmileg egyik legnagyobb válságát éli meg. Ugyanakkor a csata megmutatta, hogy az USA technikai és emberanyagfölénye ugyanúgy eldöntötte a második világháborút, mint az elsőt, és megmentette az emberiséget, illetve annak szerencsésebb felét a barbarizmustól. HALÁSZ GÉZA-SHOW MAGYAR TÜKÖR Háziúr az olajbűzű színházban L egyen e háziúrnak neve Gusztáv. Apja olly sokáig és olly szorgalmasan emelgeté a nehéz pörölyt, hogy fiának házfelügyelői és házmesterei meglehetős kis csapatot képeznek. Két nőtestvére két nagyurat mente meg a csődülettől s nagyságos asszonynyá lett - Gusztáv is nemsokára fényes címert fog hitvesének hintájára festetni, mert a sűrű kínálgatásoknak alig fog már sokáig ellenállhatni. Most azonban még szabad a szíve és keze, s kedvére éli világát. Öltözetére igen sokat fordít; nyakkendőjét mindig a legújabb divatkép szerint köti, keztyűit mindennap legalább háromszor változtatja, s vakmerő fürtökkel pompázó fejét húszszor födi új kalap egy év alatt. Lábain finom szövetből készült topány ragyog; nadrága a legszigorúbb bírálatnak is megfelelve, legkisebb ránc nélkül simul testéhez, s talpalója feszesen szorítja azt a hibátlan szabású topányhoz - egész külsején legkisebb nyoma sem látszik a polgáriasságnak; ő tetőtől talpig ür, mégpedig olly ur, ki a legcsillogóbb párisi teremben is szerencsés sikerrel léphetne föl - ha száját nem kellene megnyitnia. Talán ruták fogai? - Oh, nem! fogai gyönyörűek - de agyából az aranynak súlya annyira kiszokta a velőt, hogy okos szót csak akkor hallhatunk szájából, midőn a házbért önkényt le fogja szállítani, az az soha! Ő tehát nem közép a rangbeli és polgár közt, hanem a legmagasb ranguakkal is bátran - sőt mondhatnák - vakmerően vetélkedik minden balgaságban. Ő nappal alszik; délben reggeliz; este ebédel; éjfélkor esteliz; nyáron nyakig begombolja kabátját, télen meztelen nyakkal jár; lóversenyre három telivért állít ki; jótékony intézetre egy fillért sem ad; az olajbűzű német színházban páholyt tart; a magyarban büdös neki a légszesz. Párist és Londont bekalandozta, Budapest távolabb utcáiban soha nem volt; gyomra csak francia szakács főztét bírja megemészteni; pénzládája csak magyar zsebekből telik meg; tudja, hogy Párisban egykor bizonyos Napóleon nevű ember hatalmas császár volt, s hogy az angol parlamentben angolul beszélnek a követek, de arra soha nem volt gondja, hogy Magyarország kinek köszöni nagyságát és kit vádol az ínségi nyomornak súlyos századaiért, azt pedig akárki is elhitetheti vele, hogy a magyar országgyűléseken csak énekelnek és szembekötősdit játszanak; franciául tisztán beszél; a magyar nyelvet meg nem tanulhatta meg; lovait drága takaróval otalmazza a hideg ellen, a didergő koldust elkorbácsoltatja háza elől; vadászkutyái finom fehér kenyeret esznek, házmestereinek gyermekei irigy szemekkel tekintnek a boldog farkcsóválókra; korcs uracsokkal ezreket harácsol el, a sors által üldöztetett szegény becsületes embertől megvetéssel fordul el; az erényes tiszta nőt gúnykacajjal rágalmazza, a szemtelen kacérnak lábait térdelve öleli át, játékasztalnál ezreket tékozol el, a szegény munkás embert irgalmatlanul űzi ki házából, ha néhány forintnyi tartozását a kitűzött időre nem fizetheti meg. Szóval, ő nem valami közép a rangbeli és polgár között; ő tökéletes rangbeli és semmi olly eredeti typust nem visel magán, mit hasonló viszonyokban s hasonló vagyonnak birtokában akárhol is föl nem lehetne találni. Ő legnagyobb aristokrata a föld hátán; házügyelői által fél óráig is büszkén hagyja magát süvegeltetni az utcán, pedig házügyelője valóságos kutyabőrös és predikátumos tősgyökeres nemesember s azon fölül pöretlen hites ügyvéd, míg ő csak egy paraszt mesterembernek fia! Ő az egész világot koránsem fél vállról tekinti, hanem egészen lenézi. [...] Kicsoda ezen furcsa kis öreg ur, a ki olly nagy szorgalommal tipeg a város temploma felé? - Háziúr! - Ismét háziúr? Úgy van - ismét háziúr - még százat is láthatunk, ha vagy fél óráig folytatjuk sétánkat. De mennyire különbözik ez ismét a két előbbitől! Kopott kürtös kalapja - így hívják tudniillik a mostani magas férfikalapokat a tősgyökeres magyarok - tehát kopott kürtös kalapja sovány vagyis keskeny és gyüremlett karimája alól hátul őszbe csavarodott hosszú hajcsap - vulga. Zopf - fityeg az elviselt kék köpeny kurta gallérára, melly szél által összeszaggatott felhő gyanánt lebegi körül a soványkás lábszárakat és meglehetősen kiszáradt testet. A térdig érő szűk szaru kordován csizmákba búzavirág színű foszlányos, de nem rongyos, testhez szabott magyar nadrág van szorítva; annak szíját és nyomatékos vagyis súlyos rézcsatját ezüst pitykés hosszú virágos mellény takarja el a kiváncsi szemek elől, melly törekvésben nem egészen híven osztozik a félcombig érő szűk mente a mellénynyel. A fekete fátyolból készült nyakravaló barátságosan érinti a hegyes állat; a mosolygó ajkakra meghitten hinti árnyékát az ősz bajusz; az ősz bajusz fölött pedig rezes orr emelkedik, nyergén a sárga rézből készült pápaszemnek kétségbehozhatlan kékes nyomait mutatva; ha még megmondjuk, hogy köpenye alól bőrcsomag kandikál ki, s hogy nyár közepében is köpenyt visel, úgy bizonyosan eskü nélkül is elhiszi a szíves olvasó, hogy ezen háziúrban egy becsületes magyar csizmadiamestert volt szerencsénk elébe állítanunk, a régi jó világból - mellyben négy forintért jobb munkát lehet kapni, mint jelenkorunkban nyolcért. - Mester uram nem engedi magát háziúrnak neveztetni; ő azt hiszi, hogy a csizmatalp is - ezek saját szavai - háziúrrá lehet, de hogy valaki a „mester” nevet megérdemelje, ahhoz csakugyan ember kell a gátra. (Nagy Ignác: Torzképek, 1844)