Múltunk – politikatörténeti folyóirat 34. (Budapest, 1989)

1–2. szám - TANULMÁNYOK - Tokody Gyula: Magyarország kiválása az első világháborúból és a német külpolitika

viduumnak", és a „hármasszövetségi gondolat tulajdonképpeni hordozójá­nak" éppen Magyarországot tekintették,­ amelyre délkelet-európai politikájá­ban Németország biztosabban támaszkodhat, mint az osztrák császárságra. A Magyarország és Németország közötti külpolitikai együttműködés azonban csak közvetett úton valósulhatott meg, mégpedig az Osztrák-Magyar Monarchia közös külügyminisztériuma és Németország Külügyi Hivatala ré­vén, hiszen 1918-ig nem volt önálló magyar állam, így önálló magyar külügyi apparátus sem létezett. Hazánk képviseletét a Német Birodalomban a berlini osztrák-magyar nagykövetség, Németországét pedig a bécsi német nagykövet­ség látta el, a főbb városokban működő konzulátusok segítségével. Az 1872-ben létesített budapesti német főkonzulátus, amely elsősorban volt hivatva a magyarországi események megfigyelésére, tulajdonképpen csupán a bécsi német nagykövetség kihelyezett hivatala volt. De kezdettől fogva jóval nagyobb szerepet kapott, mint általában a konzuli-főkonzuli hivatalok. Egy­részt azért, mert az Osztrák-Magyar Monarchia egyik uralkodó nemzetének fővárosában működött, másrészt azért, mert ismert volt a magyar vezető kö­röknek a monarchia külpolitikájára gyakorolt különleges befolyása, nem utolsó­sorban pedig azért, mert az Osztrák-Magyar Monarchia bomlásának előre­haladtával - mint említettük - nőtt a magyar királyság fontossága Berlin sze­mében. A hangsúlyozott figyelmet fejezte ki, hogy a Külügyi Hivatal a főkonzu­látus vezetőit általában a fiatalabb német diplomaták javából, arisztokrata köréből választotta ki, ügyelve arra, hogy rátermettségük mellett megfelelő társadalmi rangjuk legyen, kapcsolatot tudjanak teremteni és tartani még a legelőkelőbb magyar főúri politikusokkal, illetve családjaikkal is. Az első világ­háború alatt és az azt követő években Franz Fürstenberg-Stammheim gróf, a német diplomácia hagyományosan konzervatív gárdájához számítható arisz­tokrata töltötte be ezt a funkciót, minden jel szerint lelkiismeretesen és bizo­nyos jóindulatot mutatva Magyarország helyzete és sorsa iránt. Jelentései nem voltak ugyan mentesek politikai elfogultságtól, többnyire mégis objektivitásra és őszinteségre törekedtek, sőt egyes kérdésekben meglepő előrelátást mutattak. Németország és Ausztria­ Magyarország egymástól való függősége, az erő­viszonyok és a külpolitikai célok különbsége ellenére az első világháború során is megmaradt, ami törvényszerűen vezetett ahhoz, hogy a bécsi udvar Német­ország katonai összeomlása előtt képtelen volt gyökeres külpolitikai orientá­cióváltásra. A magyar kormány pedig már politikai összetételénél, beállított­ságánál fogva sem lett volna erre képes, nem is szólva a monarchiában elfoglalt helyéről. A Károlyi-párt németellenes külpolitikai koncepciója így hosszú ideig nem realizálódhatott, már csak azért sem, mert az említett történelmi előz­mények, amelyek - ötvöződve a világháborús élményekkel és a teljes össze­omlástól való félelemmel - szélesebb néprétegekben is ébren tartották az egy- 3 Südostdeutsches Archiv. XIII. Band. 124-125. o.

Next