Múltunk – politikatörténeti folyóirat 37. (Budapest, 1992)
2–3. szám - Közlemények - Lux Judit: A magyarországi ipari szakszervezetek tevékenysége az I. világháború idején (1915-1916)
nek". Az elrejtett gabonakészletek rekvirálásáról szóló rendeletet is csak 1915 márciusában hozták, amikor a birtokosoknak már sikerült értékesíteni terményeiket. A háború első esztendejében a korlátozások csak a gabonafélékre vonatkoztak, a termelők úgy védekeztek, hogy a kenyérgabona vetésterületét csökkentették és inkább takarmánynövényeket termeltek. A hadigazdálkodásra való áttérés érdekében központosították az ipari és a mezőgazdasági termékek készleteinek nyilvántartását, felvásárlását és a hadiszállítás lebonyolítását. Egyre több nyersanyagra és késztermékre vezették be a kényszergazdálkodás szabályait, ami a kereskedelem kiiktatásához, az egyre növekvő bürokráciához és az ezzel együtt fellépő visszaélésekhez vezetett. A tőkések kihasználták a felkészületlen gazdaság lehetőségeit, s közben fokozták a munkások kizsákmányolását, rontották bérüket, munkafeltételeiket. A behívottak nagy száma sem csökkentette az üzemredukciók és a beszüntetések okozta munkanélküliséget: 200 gyár közül csak 13 volt hajlandó új munkásokat felvenni, "..az építő- és néhány luxusiparban a normális létszámnak csak harmada, a nyomdaiparban a fele, a gépiparban háromnegyede van foglalkoztatva, s a szövetség [Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége] kötelékébe tartozó 50 vállalat beszüntette az üzemet." A munkaidőt minden haditermelésre dolgozó iparágban meghosszabbították: a vasiparban heti 57 óráról 65 órára, az élelmiszeriparban napi 9 óráról 12 órára, a bőriparban napi 9 óráról 10-11 órára emelték; a kereskedelmi alkalmazottaknál eltörölték a vasárnapi munkaszünetet. Több szakmában a munkáltatók egyoldalúan felmondták a kollektív szerződéseket - pl. a magán- és kereskedelmi alkalmazottaknál és a sütőiparban. Különböző módon csökkentették a munkabéreket a vas-, és a faiparban, a kereskedelemben, a szolgáltatóiparban. A munkanélküliek száma az 1914. augusztus 21 -i állapotok és 25 budapesti szakszervezet adatai szerint 6667 fő volt a fővárosban (a vasasok közül 1208, a nyomdászoknál 1054, a festőknél 550, az asztalosoknál 506, a kőműveseknél 500 fő). Ha ezeket az adatokat összevetjük, a "legrosszabb konjunktúrák" alatti időszakok, például az 1913. február 17-i adatokkal, kimutatható, hogy még akkor sem volt olyan mértékű a munkanélküliség, mint az első háborús hónapokban. Az 2 Uo. 64. o.; Kende János: A magyarországi szervezett munkásság az első világháborúban. Párttörténeti Közlemények, 1969.1. sz. 64. o. 3 Uo. 62. o.; Lásd még: Országos Levéltár (a továbbiakban: OL). Meiss Manfréd Konszern-Vállalatok iratai. 2001-12.117.; Budapest Főváros Levéltára (a továbbiakban BFL). Ipari üzemek: XI. 103-126. 4 A kollektív szerződések megkötése nem volt általánosan elterjedt. Az első kollektív szerződést a nyomdászok kötötték 1848-ban. A vasasoknál a nagy gyáraknál kötöttek, így például a Weiss Manfréd Csepeli Lőszergyára és a Magyar Vas- és Fémmunkások, a Famunkások, valamint az Építőmunkások Országos Szövetsége között 1913. augusztus 2-án történt megállapodás. (OL. ) Szakszervezeti Értesítő, 1914. október.