Népszava, 1914. július (42. évfolyam, 153–180. sz.)

1914-07-10 / 161. szám

2 A woolwichi sztrájk. A konzervatív bölcsességéért állandóan dicsért angol munkásság nagyszerű ak­ciókkal lepi meg a világot és könyörtele­nül lerombolja mindazokat a reményeket, amelyeket a modern munkásmozgalom el­lenségei tápláltak iránta. Még nem nagyon régen is azt hirdették, hogy ha az egész vi­lág munkássága szocialistává lesz is, az angol tőkések nyugodtak lehetnek ; az an­gol munkást konzervatív szelleme minden­kor a tőkések hűséges jobbágyává teszi, mert az angol munkás sohasem szegődik forradalmi eszmék szolgálatába. De a régi viszonyok változtak és szük­ségszerűen átalakították az angol munkás­ság fölfogását is. Néhány év óta a legheve­sebb, a legnagyobb és legkitartóbb sztráj­kokat az angol munkásság vívta meg ki­zsákmányolói ellen. A forradalmi fölfogás napról-napra újabb tért hódított és fölfor­gatta az angol szakszervezetek ósdi irány­zatai is. A munkásság megtanulta, hogy szervezkedésének nem az a célja, hogy csak a saját szakmája javára vívjon ki elő­nyöket és sokkal távolabbi célokat tűzött maga elé. A szocialista eszmék hódítása nagyszerűen kifejlesztette a szolidaritás érzését és az angol munkásság ma már bármely pillanatban kész, a szakmai sovi­nizmus határain túl is, proletár testvérei támogatására si­etn­i. Ennek az átalakulásnak egyik kitűnő je­lensége a woolwichi arzenál munkásainak sztrájkja. Megírtuk a Népszava csütörtöki számában, hogy az arzenál tizenkétezer munkása sztrájkba lépett. Azonkívül, hogy ez a sztrájk állami üzemben tört ki, rend­kívül érdekesek és jellemzők a mozgalom előzményei és a sztrájk indító okai is. A sztrájk ugyanis közvetetten összefüggés­ben van a londoni építőmunkások harcával, amely he­tek óta tart,, még­pedig azért, mert az építőmunkások a szakszervezeti elvek föltétlenül való elismerését követelik. Londonban az építőipar hetek óta csaknem teljesen szünetel. Néhány vállalatnak azonban mégis sikerült sztrájkbontókat szereznie. Egyik ilyen cég a woolwichi ar­zenálban dolgoztatott. Gép­alapzatokat építettek a gyárban. A gépmunkások szö­vetsége woolwichi csoportjának vezetősége utasította, tagjait, hogy semmi körülmé­nyek között se szereljenek föl gépet a sztrájkbontóktól épített talapzaton. Igen­­figyelemre méltó jelenség, hogy a szervezet maga ad ilyen utasítást tagjainak, amely kitűnő világításban mutatja meg azt a nagyszerű átalakulást, amely az utóbbi esztendőkben folyamatban volt az angol szakszervezetek belső életében és amely még egyáltalán nem ért véget. Amint megírtuk, egy Entwistle nevű szerelőt utasítottak, hogy a sztrájktörők­től épített talapzatra gépet szereljen föl, amit ez a leghatározottabban megtagadott. Entwistlet különböző magasrangú hivatalá­nok, végül maga az arzenál főigazgatója igyekezett elhatározásának megmásítására bírni és amikor ez nem sikerült, fegyelem­sértés címén elbocsátották. Amikor ezt a szerelők megtudták, azonnal beszüntették a­ munkát, amire a többi szakmák is tanács­kozásokat tartottak. Hétfőn a gyár minden rendű munkása beszüntette a munkát. A sztrájk valósággal megdöbbentette a hatóságokat. Eddig teljesen lehetetlennek tartották azt, hogy az arzenálban általános sztrájk törhessen ki, mert azt képzelték, hogy a képesítésüknél és bérüknél fogva egymástól annyira különböző munkáskate­góriák sohasem tudnak egyetértésben ta­lálkozni. Egyszerűen vakok voltak azokkal a forradalmi változásokkal szemben, ame­lyek az utóbbi években az angol munkás­ság életében végbementek. Az arzenál ve­zetősége már szombaton reggel tárgyaláso­kat kezdett a munkásokkal. A munkásság képviselői hangsúlyozták, hogy a vasmun­kások nem támadhatják hátba a sztrájkoló építőmunkásokat azzal, hogy folytassák a sztrájkbontóktól megkezdett munkát. A gyár főigazgatója viszont kijelentette, hogy az arzenálban fön kell tartani a fegyelmet és a vezetőség autoritását. Hajlandónak nyilatkozott arra, hogy Entwistle elbocsá­tását visszavonják, ha ez hajlandó a rá­bízott munkát elvégezni. Megígérte ezen­kívül az igazgató, hogy a jövőben­­igyekezni fognak elkerülni minden olyan intézkedést, amely súrlódásra vezethetne a szakszerve­zettel. Ez a kijelentés és ígéret nem elégí­tette ki a munkásokat. Mindenekelőtt Ent­wistle feltétlenül való visszavételét köve­telték. Az alsóház hétfői ülésén Will Crooks elvtárs, Woolwich képviselője, megkérdezte a miniszterelnöktől, aki egyúttal hadügy­miniszter is, várjon hajlandó-e nyilatkozni az arzenálban kitört konfliktusról. Asquith miniszterelnök kijelentette, hogy a­ kor­mány teljesen tudatában van az események fontosságának és olyan lépéseket szándé­kozik tenni, amelyeket a legalkalmasabb­nak tart, de egyelőre nem tartja célszerű­nek, hogy bővebben nyilatkozzék, azonban reméli, hogy másnap (kedden) kielégítő je­lentést tehet. Amint már egy szűkszavú távirat alap­ján jelentettük, a kormány ajánlatot tett a konfliktus elsimítására. A munkások ki­elégítőnek találták a kormány intézkedé­sét, és így a sztrájk szerdán véget ért. Miután a munkásság határozottan ra­gaszkodott eredeti követeléséhez, termé­szetes, hogy csak olyan ajánlatot fogadha­tott el, amely azt teljesíti. Entwistlenek nem kell befejeznie olyan munkát, amelyet sztrájkbontók kezdtek meg. Nem piszkítja a kezét azzal, hogy érintenie kellene a sztrájkbontók „fekete", tisztátalan művét. Nagyszerű győzelme ez a munkásság egyet­értésének és öntudatos, határozott föllépé­sének. Másik fontos tanúsága a sztrájknak az, hogy az angol kormány az ország színe előtt kénytelen elismerni, hogy a testvér­áruló sztrájkbontó olyan valaki, akinek­ még a munkája is erkölcsileg fertőzött és az állam sem kényszerítheti munkásait arra, hogy az ilyen munkával vonatkozásba ke­rüljenek. • TV * * * Szentmihály. /í'f« Révész Misterly. Giczi Pétertől is megkérdezte a tanító ur: — Hát Péter, akarsz-e Pestre menni ? Gondolkodás nélkül felelte: — Azt bizony akarok! Az édesanyja előbb hitetlenkedett, ellen­kezett azután, sírt is. A tanító ur irt Pestre, Pestről visszaírtak, a tanító úr még egyszer itt, Pestről azután küldtek pénzt. A Giczi Péter édesanyja sírt még egyszer-kétszer, de már nem ellenkezett, megsütötte a pogácsát, sütött egy csirkét,­­ a gyerekek, Giczi Péter is, vonatra szálltak, Pestig meg sem álltak. Péter végig, az egész után bámult ki a vonat­ból; fütyírrészet is; az édesanyjára sem gon­dolt. Péter tízesztendős volt, amikor Pestre ke­rült. Pesten, az állomáson várták őket; oda­adták a tanító úr levelét; „no, jól van, gye­rekek, álljatok szépen sorba és gyertek utá­nam"; a gyerekek sorba álltak, elindultak, a pesti villanyfény láttára, a sok jövő-menő ember láttára, a sok kocsi, a villamosok, a nagy házak láttára majdnem kinézték a sze­müket; nagy utcákon mentek végig, csiz­máik sarka kopogott az aszfalton, elérkeztek a tejcsarnokhoz, sorba kikérdezték őket, nagy könyvbe beírták a nevüket, a szülőjük nevét, a szülőföldjük nevét, adtak nekik sza­lonnát vacsorára, aztán bevezették őket egy nagy szobába, ahol már sok gyerek aludt, lefeküdtek ők is. Péter is mindjárt elaludt. Másnap beosztották őket. Ki ott maradt a nagy házban, kit elvezettek a város másik végére. Péter a Józsefvárosba került. Tejet hordattak vele. Nem volt nehéz a mun­kája. Csak reggel föl kellett kelnie négy óra­kor, előbb sorba kellett rakni az üvegeket, azután kellett hordani a tejet, hat órakor vissza kellett menni a tejcsarnokba, megint elvinni sok üveget, nyolc órakor megint. Ak­kor üres kézzel kellett elmennie az üres üvegekért oda, ahol az üres üvegek össze­gyűltek. Péter ügyes fia volt és szépen beosz­totta magának az utcáit; minden harmadnap­negyednap hordta vissza az üres üvegeket; egy napra nem is esett sok. Végzett ezzel tiz óra tájáig — vasárnap meg hétfőn pénzt sze­dett be —, tíz órától délig mosta az üres üve­geket, mert délben jött értük a kocsi és mo­sott és törülgetett egyebeket is. Azután kül­dözgették ide, oda, vajjal, tejföllel, túróval; délután már kevés volt a munkája. Már ki­lenc órakor lefekh­etett. De reggel négy óra­kor föl kellett kelni. Vasárnap délután becsa­varogta a várost, Budára is elmerészkedett és nagyon hamar rátalált a Városligetre, a Városligetben a földiekre, a székely gyere­kekre. Nagy ákombákomjaival minden héten irt az édesanyjának, de egyébként nemigen gondolt haza. Csak a reggeli­ hordásal volt baj. Meg­szokta a koránkelést, amikor az autót hal­lotta, rögtön lerúgta a takarót és talpra ug­rott, sietett is, de mindenhová nem tudott hat óráig eljutni. És majdnem mindenki hat óráig, hét óráig akarta a tejet. Kezdetben sietett, szaladt, iparkodott,­­ nem ment. Pa­naszok voltak, gorombáskodtak és kiabáltak vele, hát beosztotta az utcáit. Ahová nagyon kellett a tej öt órára, oda, össze-vissza, előbb vitte; azután a hatórások kerültek sorra; egy-egy utcát kétszer is megjárt, háromszor is, még hét óra felé is sietett, szaladt; voltak az utcáiban hivatalnokok, nagy urak, akik­nek a lakásában a cseléd is csak hét után kelt föl,­­ ide már kényelmesebben h­ordoz­gatott, már sétálva cipelgette az üvegeket. Az utolsó helyek lépcsőit már fütyörészve járta. És jókedvűen, frissen köszöntgetett: — Keziccsókolom! Minden nőnek kijárt a keziccsókolom, — Így tanították az üzletben és Péter a tízéves fejével rájött arra, hogy reggel a naccságák is hebehurgyán öltözködöttek és fésülködöt­tek, nemcsak a cselédek, nemigen lehet meg­különböztetni őket, és a szája is rájárt a keziőcsókolomra. Az utolsó helyen mindig elbeszélgetett, a cseléddel nagyon megbarát­kozott, le-leült a szenes ládára, kérdezgetett, felelgetett, falujabeli történeteket mondott el és eljátszogatott a család kisgyerekével, aki reggelenkint kitipegett a konyhába, oda­ült a Péter mellé a szenes ládára. A két gye­rek összebarátkozott és Péter nagyon jó tré­fákat tudott az úrigyerek számára; mesét is mondott királykisasszonyról, rablókról meg boszorkányokról. És annyit tudott beszélni a falujáról, a mezőről, a hegyekről, a patakról! Egyre többször emlegette a faluját és egyre többször kerítette szóba, hogy mit írtak ha­zulról, mit diktált tollba az édesanyja. Péter NÉPSZAVA 1914 j­úli­us 10 ti Mindenki jelentkezzék az összeíró küldöttség előtt! okvetlenül a munkakönyvét és lakásbejelentő lapját! Mindenki vigye el ezeken kivü­l egyéb okmányait is, amelyekkel választójogosultsá­gát igazolhatja ! figyelmesen irása" címü punkban! ,A választók össze­fölhivást mai la­

Next