Népszava, 1914. július (42. évfolyam, 153–180. sz.)
1914-07-24 / 173. szám
4 Béke Tiszával — a haza érdekében. Az abszolutizmusnak régi fogása, hogy veszélybe dönti a hazát és azután „veszélyben a haza!" kiáltással azt kívánja, hogy" minden elégedetlenség, minden keserűség, minden harcos fölháborodás elcsituljon és mindenki, akinek" a rendszer megdöntésére kellene törekednie, a rendszer támogatójává alakuljon át „a haza érdekében". Ezzel a szándékkal szokták fölidézni a külpolitikai bonyodalmakat és a véres háborúkat a nép elnyomói. Sok példát tud erre a história. , Természetesen ez az eszköz csak azokkal szemben válik be, akiknek vagy gyönge a politikai ítélőképességük vagy pedig akik nem igazi ellenségei a támadott rendszernek. Mert aki valamely politikai rendszert a nép érdekeire nézve veszedelmesnek tart, az nem engedi magát ilyen fogással sarokba szorítani, lefegyverezni. Ha csakugyan veszély fenyegeti az államot, akkor pusztuljon az, aki a veszélyt fölidézte; akkor az ország kormányára olyan emberek álljanak, akik képesek is, készek is a belső ellentéteknek legalább ideiglenes elsimítására, a sérelmeknek legalább pillanatnyi orvoslására, a jogos haragoknak legalább átmeneti kiengesztelésére. A bajcsinálókkal nem szabad és nem lehet együtt menni, mert ha a népellenes rendszer vezérének sikerül a veszélyt — amelyet nagyrészt ő maga idézett föl — az ellentábor segítségével elhárítani, ezzel érdemet szerez „a haza megmentése" körül, ezzel pozícióját megerősíti és megerősíti azt a rendszert is, amelyet képvisel. Ha pedig a veszély elhárítása nem sikerül, akkor úgy sem volt semmi értelme annak, hogy m sérelmek, a jogos követelének elnémuljanak és az orvoslásról lemondjanak. Nem tudjuk, gondolt-e erre az igazságra gróf Andrássy Gyula és gondolt-e rá Rakovszky István szerdán este, amikor a képviselőházban — a zavaros és veszedelmes külpolitikai helyzetre való tekintettel — békét ajánlottak gróf Tisza Istvánnak. Ha tisztában voltak ezzel az igazsággal és mégis békét ajánlottak Tiszának, akkor nem komoly ellenségei annak a rendszernek, amelyet Tisza képvisel és akkor nincs joguk az elégedetlen, elkeseredett néprétegek támogatására számítani; ha pedig nem is gondoltak rá, akkor a figyelmükbe ajánljuk, hogy komoly politikusok sem érzelmi politikát, sem ötletpolitikát nem csinálhatnak, hanem kötelesek megfontoltan és melléktekintetek nélkül szolgálni azokat az érdekeket, amelyeknek szolgálatába szegődtek. Azt mindenesetre megállapíthatjuk, hogy a politikailag tájékozott néprétegek helyeslésére ez az érzelgős és gyökértelen békepolitika nem számíthat. Sőt aligha tévedünk abban a föltevésünkben, hogy a függetlenségi párt fölfogásával is szöges ellentétben van az Andrássy—Rakovszky-féle Treuga Dei. Gróf Tisza Istvánnal sem Magyarország népe, sem a parlamenti ellenzék nem köthet békét. De nemcsak Tiszával, hanem a rendszerrel sem, amelynek ő áll az élén. Tisza István és rendszere jelenti a legvadabb népellenességet, de jelenti a szerzett jogok eltiprását is, tehát ellentétben áll a polgárság széles rétegeinekérdekével is. Ezzel az emberrel, ezzel a rendszerrel nem békülhet ki sem Magyar-,ország népe, sem Magyarország polgársága; aki tehát mégis békét köt vele, az elvág minden köteléket maga és a nép, meg a polgárság között. Ha csakugyan veszély fenyegeti az államot, akkor pusztuljon az útból Tisza és a Tisza-rendszer és jöjjön olyan kormányzat, amely a sérelmeket jóváteszi, az elrablott jogokat visszaállítja, a népnek megígért, de elsikkasztott jogokat megvalósítja és ilyen módon meg tudja teremteni a belső békét és a veszély idejére a belső egységet. Mert hiszen, ha „veszélyben a haza", akkor nem az a lényeges, hogy Tisza legyen a mentőangyal, hanem az, hogy a haza megmentessék. Tisza István nyomban ki is tanította rá Andrássyt és Rakovszkyt, hogy ez így van. Mert őneki meg éppen megfordítva, nem az a fontos, hogy az állam szerencsésen kikerüljön a bajból, hanem, hogy ő és csakis ő legyen az, aki kimenti a bajból és aki azután mint honmentő tovább folytathassa átkozott uralmát és rendszerét. Az a rideg visszautasítás, amelyben az érzelgős és nem reális politikusokra valló békeajánlatot Tisza visszautasította, bizonyítja, hogy neki nem kell társ a honmentésben. És hogy ha ez a visszautasítás nem volt elég érthető, a csütörtöki eseményeket, a munkóelnök gonosz erőszakoskodását és a gerővitézek akcióba lépését már semmiképen sem lehetett félreérteni. Tisza nem kibékíteni akarja a parlamenti ellenzéket és az ország népét, hanem eltiporni. Nem kooperálást kíván a parlamenti ellenzéktől, hanem föltétlen behódolást és leszerelést a polgárság és amunkásság érdekeinek teljes elárulásával. Örülne neki, ha ezt a „veszélyben a haza"jelszóval érhetné el, ha a külpolitikai veszedelmet belpolitikai zsarolásra használhatná föl. Ha ez nem sikerül , ám jöjjenek a darabontok ! Tisza darabontjai csütörtökön helyretaszigálták Andrássy és Rakovszky urakat, akik szerdán este hajlandóknak látszottak az ellenzéki pozíciójukról való letérésre. Minekünk ez az újabb helyzet jobban tetszik, mert ez felel meg a reális tényeknek. A reális valóság az, hogy Tiszával és rendszerével semmi áron sem köthet békét az, aki nem az abszolutizmusnak, hanem a polgárságnak akar a képviselője lenni. Harc a végsőig ! csak ez lehet a harci jelszó Tiszával szemben. Aki ezt a jelszót föladja, aki annak értelmében cselekedni megszűnik, abban Magyarország dolgozó népe és polgársága nem láthat barátot. Most, hála Tisza István brutális őszinteségének és korlátlan autokrata hajlandóságának, a békekísérletek befagytak. Az elnök és a gerővitézek csütörtöki szereplése ezt olyan szemléletesen bizonyította be, hogy megértheti nemcsak Magyarország, hanem egész Európa. És ez jól van így. Azok az államok, amelyek valamiképen összefűzték a maguk sorsát az osztrákmagyar monarchiáéval, legalább gondolkozhatnak rajta, hogy mit ér egy olyan szövetséges, amelyik, amikor kifelé mozgósításra készül, befelé is mozgósítani kénytelen a saját népe ellen, a saját parlamentjének egy nagyon jelentékeny része ellen. NÉPSZAVA, 1914 julius 24. # Munkás®klapotok, a JVÉPSZMVM érdekében agitáljatok mindenfelé, ahol megfordultok. Követeljétek mindenütt a Népszavát! BELFÖLD * A munkásbiztosítási pénztár és az alkalmazás időtartamának igazolása. A választójogi törvény jogfosztásra célzó ravasz és gonosz rendelkezései közül legnehezebben teljesíthető az egyes iparágaknál eltöltött alkalmazás időtartamának igazolása, mert sem az ipartestületek, sem az iparhatóságok nem vezetnek olyan nyilvántartást, amelyből az alkalmazás idejét meg lehetne állapítani. A munkásbiztosító pénztárak pedig nem teljesíthették az igazolásokat, mert sem törvény, sem rendeletek erre őket nem utasították. A szabadkai munkásbiztositó pénztár e tárgyban az Állami Munkásbiztositó Hivatalhoz kérdést intézett. A Hivatal most leírt, hogy a munkásbiztositó pénztár, is igazolhatja az alkalmazás időtartamát. A rendelkezés nagyban megkönnyíti a munkaviszony s a munkában eltöltött idő igazolását s igy a jelentkező alkalmazottak kevesebb utánjárással juthatnak a szavazati joghoz. Ezt is hamarabb megtehették volna, nem most, amikor már az összeírások a vége felé járnak. Klerikális aknamunka egy modern tanár ellen. A modern fellfogású magyar tanárok egyik kiváló embere Szabó Dezső. Mint székelyudvarhelyi tanár, a tanári kar megbízásából fölterjesztést szerkesztett a minisztériumhoz a tanárok fizetésrendezése érdekében, amelynek erélyes, öntudatos hangja élesen kivált az államhivatalnokok szokásos görnyedező, könyörgő kérvényei közül. Hivatalos helyen „anarchikus izgató és hazaellenesnek" bélyegezték meg írását, de a tanárság országszerte oly erélyesen kelt pártjára, hogy nem merte a minisztérium üldözni. Csakhamar azonban vallássértés ürügye alatt büntetésből áthelyezték Sümegre. Most ismét 100 korona pénzbüntetésre és fegyelmi áthelyezésre büntette a minisztérium fegyelmi bizottsága. Ass üldözött tanár a „Világ"-ban nyílt levelet intéz a Jankovich közoktatásügyi miniszterhez, amelynek tartalmából a következőket közöljük: A fegyelmi alapjául szolgáló vád, a hivatalos leirat szavaival, a következő volt: 1. Múlt év november havában egy tanítási órán, amelyet Deheny tanár helyett tartott, egy leánytanuló nyakán függő Mária-érmet látott, amelynek láttára ily nyilatkozatot tett: „Ja, tudom már! annak a zsidó gyereknek az anyja, aki Názáretben vagy Betlehemben született." 2. Ugyancsak a múlt évben, a folyó tanév elején, a III. osztályban óra előtt ezt a kijelentetést tette: „Egyikvallás 2 krajcár, a másik vallás 2 krajcár." Hogy milyen szellem uralkodik az állami reáliskolában, arra nézve a nyilt levél a következőt mondja: Mikor Sümegre jöttem, itt — különösen a katolikus hitoktató és káplán urak jóvoltából — kész legendakör fogadott. A szocialista és szabadkőműves jelzőt azzal a tartalommal adták rám, amilyent ezek a katolikus káplánok szájában kapnak. Hogy hazaellenes vagyok, üldözöm a keresztényeket, lázítom a munkásokat, hogy napi húsz koronán alul ne dolgozzanak, hogy a talpamra égetve viselem Mária képét, stb., stb. A káplán és a hitoktató az állami elemi iskolában, az inasiskolában, az ismétlő- és a polgári leányiskolában vallásórákon izgattak ellenem... A hitoktató tanítványainak a vallásórákon és lakásán állandóan ellenséges indulattal kikérdezte felőlem. A hitoktató az előző évben már szintén kihallgatta a tanulókat tanárjaik ellen s tőlük írásbeli vádakat vett ellenük, amelyek alaptalanoknak bizonyultak. A tanári kar kérte is elmozdítását (én még nem voltam itt) és ezért a brutális pedagógiai bűnért semmi bántódása nem lett s igy annál bátrabban szabadulhatott rám. A tűrhetetlen kémkedések hatása alatt a tanári kar újból kérte a hitoktató elmozdítását. Miután máskép hozzáférni nem tudtak, a föntemlített két vádpontot kovácsolták ellene. A Mária-éremről föntemlített nyilatkozat úgy jött létre — írja Szabó —, hogy egy privátórán helyettesítette szívességből egy kollegáját és hogy a kisleányokat mulattassa, adta a tudatlant , így keletkezett a fönt említett nyilattkozat.