Népszava, 1914. július (42. évfolyam, 153–180. sz.)

1914-07-24 / 173. szám

4 Béke Tiszával — a haza érdek­ében. Az abszolutizmusnak régi fogása, hogy veszélybe dönti a hazát és azután „veszély­ben a haza!" kiáltással azt kívánja, hogy" minden elégedetlenség, minden keserűség, minden harcos fölháborodás elcsituljon és mindenki, akinek" a rendszer megdöntésére kellene törekednie, a rendszer támogató­jává alakuljon át „a haza érdekében". Ez­zel a szándékkal szokták fölidézni a külpo­litikai bonyodalmakat és a véres háborúkat a nép elnyomói. Sok példát tud erre a his­tória. , Természetesen ez az eszköz csak azokkal szemben válik be, akiknek vagy gyönge a politikai ítélőképességük vagy pedig akik nem igazi ellenségei a támadott rendszer­nek. Mert aki valamely politikai rendszert a nép érdekeire nézve veszedelmesnek tart, az nem engedi magát ilyen fogással sarokba szorítani, lefegyverezni. Ha csakugyan ve­szély fenyegeti az államot, akkor pusztuljon az, aki a veszélyt fölidézte; akkor­ az ország kormányára olyan emberek álljanak, akik képesek is, készek is a belső ellentéteknek legalább ideiglenes elsimítására, a sérelmek­nek legalább pillanatnyi orvoslására, a jo­gos haragoknak legalább átmeneti kien­gesztelésére. A bajcsinálókkal nem szabad és nem lehet együtt menni, mert ha a nép­ellenes rendszer vezérének sikerül a veszélyt — amelyet nagyrészt ő maga idézett föl — az ellentábor segítségével elhárítani, ezzel érdemet szerez „a haza megmentése" körül, ezzel pozícióját megerősíti és megerősíti azt a rendszert is, amelyet képvisel. Ha pedig a veszély elhárítása nem sikerül, akkor úgy sem volt semmi értelme annak, hogy m­ sé­relmek, a jogos követelének elnémuljanak és az orvoslásról lemondjanak. Nem tudjuk, gondolt-e erre az igazságra gróf Andrássy Gyula és gondolt-e rá Ra­kovszky István szerdán este, amikor a kép­viselőházban — a zavaros és veszedelmes külpolitikai helyzetre való tekintettel — békét ajánlottak gróf Tisza Istvánnak. Ha tisztában voltak ezzel az igazsággal és mégis békét ajánlottak Tiszának, akkor nem komoly ellenségei annak a rendszer­nek, amelyet Tisza képvisel és akkor nincs joguk az elégedetlen, elkeseredett népréte­gek támogatására számítani; ha pedig nem is gondoltak rá, akkor a figyelmükbe ajánl­juk, hogy komoly politikusok sem érzelmi politikát, sem ötletpolitikát nem csinálhat­nak, hanem kötelesek megfontoltan és mel­léktekintetek nélkül szolgálni azokat az érdekeket, amelyeknek szolgálatába sze­gődtek. Azt mindenesetre megállapíthatjuk, hogy a politikailag tájékozott néprétegek helyes­lésére ez az érzelgős és gyökértelen béke­politika nem számíthat. Sőt aligha téve­dünk abban a föltevésünkben, hogy a füg­getlenségi párt fölfogásával is szöges ellen­tétben van az Andrássy—Rakovszky-féle Treuga Dei. Gróf Tisza Istvánnal sem Magyarország népe, sem a parlamenti el­lenzék nem köthet békét. De nemcsak Tiszával, hanem a rendszerrel sem, amely­nek ő áll az élén. Tisza István és rendszere jelenti a legvadabb n­épellenességet, de je­lenti a szerzett jogok eltiprását is, tehát ellentétben áll a polgárság széles rétegeinek­­érdekével is. Ezzel az emberrel, ezzel a rendszerrel nem békülhet ki sem Magyar-,­ország népe, sem Magyarország polgár­sága; aki tehát mégis békét köt vele, az el­vág minden köteléket maga és a nép, meg a polgárság között. Ha csakugyan veszély fenyegeti az államot, akkor pusztuljon az útból Tisza és a Tisza-rendszer és jöjjön olyan kormányzat, amely a sérelmeket jóváteszi, az elrablott jogokat visszaállítja, a népnek megígért, de elsikkasztott jogo­kat megvalósítja és ilyen módon meg tudja teremteni a belső békét és a veszély ide­jére a belső egységet. Mert hiszen, ha „veszélyben a haza", akkor nem az a lé­nyeges, hogy Tisza legyen a mentőangyal, hanem az, hogy a haza megmentessék. Tisza István nyomban ki is tanította rá Andrássyt és Rakovszky­t, hogy ez így van. Mert őneki meg éppen megfordítva, nem az a fontos, hogy az állam szerencsésen ki­kerüljön a bajból, hanem, hogy ő és csakis ő legyen az, aki kimenti a bajból és aki az­után mint honmentő tovább folytathassa átkozott uralmát és rendszerét. Az a rideg visszautasítás, amelyben az érzelgős és nem reális politikusokra valló békeajánla­tot Tisza visszautasította, bizonyítja, hogy neki nem kell társ a honmentésben. És hogy ha ez a visszautasítás nem volt elég érthető, a csütörtöki eseményeket, a mun­kóelnök gonosz erőszakoskodását és a gerő­vitézek akcióba lépését már semmiképen sem lehetett félreérteni. Tisza nem kibékí­teni akarja a parlamenti ellenzéket és az ország népét, hanem eltiporni. Nem koope­rálást kíván a parlamenti ellenzéktől, ha­nem föltétlen behódolást és leszerelést a polgárság és a­­munkásság érdekeinek teljes elárulásával. Örülne neki, ha ezt a „ve­szélyben a haza"­jelszóval érhetné el, ha a külpolitikai veszedelmet belpolitikai zsa­rolásra használhatná föl. Ha ez nem sike­rül , ám jöjjenek a darabontok ! Tisza darabontjai csütörtökön helyre­taszigálták Andrássy és Rakovszky ura­kat, akik szerdán este hajlandóknak lát­szottak az ellenzéki pozíciójukról való le­térésre. Minekünk ez az újabb helyzet job­ban tetszik, mert ez felel meg a reális té­nyeknek. A reális valóság az, hogy Tiszá­val és rendszerével semmi áron sem köthet békét az, aki nem az abszolutizmusnak, hanem a polgárságnak akar a képviselője lenni. Harc a végsőig ! csak ez lehet a harci jelszó Tiszával szemben. Aki ezt a jelszót föladja, aki annak értelmében cselekedni megszűnik, abban Magyarország dolgozó népe és polgársága nem láthat barátot. Most, hála Tisza István brutális őszin­teségének és korlátlan autokrata hajlandó­ságának, a békekísérletek befagytak. Az elnök és a gerővitézek csütörtöki szerep­lése ezt olyan­ szemléletesen bizonyította be, hogy megértheti nemcsak Magyaror­szág, hanem egész Európa. És ez jól van így. Azok az államok, amelyek valamiké­pen összefűzték a maguk sorsát az osztrák­magyar monarchiáéval, legalább gondol­kozhatnak rajta, hogy mit ér egy olyan szö­vetséges, amelyik, amikor kifelé mozgósí­tásra készül, befelé is mozgósítani kényte­len a saját népe ellen, a saját parlament­jének egy nagyon jelentékeny része ellen. NÉPSZAVA, 1914 julius 24­. # Munkás®k­­lapotok, a JVÉPSZMVM érdekében agitáljatok minden­felé, ahol megfordultok. Köve­teljétek mindenütt a Népszavát! BELFÖLD * A munkásbiztosítási pénztár és az alkal­­mazás időtartamának igazolása. A vá­lasztójogi törvény jogfosztásra célzó ra­vasz és gonosz rendelkezései közül legne­hezebben teljesíthető az egyes iparágaknál eltöltött alkalmazás időtartamának igazolása, mert sem az ipartestületek, sem az iparható­ságok nem vezetnek olyan nyilvántartást, amelyből az alkalmazás idejét meg lehetne állapítani. A munkásbiztosító pénztárak pe­dig nem teljesíthették az igazolásokat, mert sem törvény, sem rendeletek erre őket nem utasították. A szabadkai munkásbiztositó pénztár e tárgyban az Állami Munkásbizto­sitó Hivatalhoz kérdést intézett. A Hivatal most leírt, hogy a munkásbiztositó pénztár, is igazolhatja az alkalmazás időtartamát. A rendelkezés nagyban megkönnyíti a munka­viszony s a munkában eltöltött idő igazolá­sát s igy a jelentkező alkalmazottak kevesebb utánjárással juthatnak a szavazati joghoz. Ezt is hamarabb megtehették volna, nem most, amikor már az összeírások a vége felé járnak. Klerikális aknamunka egy modern tanár el­len. A modern fellfogású magyar tanárok egyik kiváló embere Szabó Dezső. Mint szé­kelyudvarhelyi tanár, a tanári kar megbízásá­ból fölterjesztést szerkesztett a minisztérium­hoz a tanárok fizetésrendezése érdekében, amelynek erélyes, öntudatos hangja élesen ki­vált az államhivatalnokok szokásos görnye­dező, könyörgő kérvényei közül. Hivatalos he­lyen „anarchikus izgató és­ hazaellenesnek"­ bélyegezték meg írását, de a tanárság ország­szerte oly erélyesen kelt pártjára, hogy nem merte a minisztérium üldözni. Csakhamar azonban vallássértés ürügye alatt büntetésből áthelyezték­ Sümegre. Most ismét 100 korona pénzbüntetésre és fegyelmi áthelyezésre bün­tette a minisztérium fegyelmi bizottsága. Ass üldözött tanár a „Világ"-ban nyílt levelet in­téz a Jankovich közoktatásügyi miniszterhez, amelynek tartalmából a következőket közöl­jük: A fegyelmi alapjául szolgáló vád, a hivatalos leirat szavaival, a következő volt: 1. Múlt év november havában egy tanítási órán, amelyet Deheny tanár helyett tartott, egy leánytanuló nyakán függő Mária-érmet látott, amelynek láttára ily nyilatkozatot tett: „Ja, tudom már! annak a zsidó gyereknek az anyja, aki Názáretben vagy Betlehemben született." 2. Ugyancsak a múlt évben, a folyó tanév elején, a III. osztályban óra előtt ezt a kijelente­tést tette: „Egyik­­vallás 2 krajcár, a másik vall­­ás 2 krajcár." Hogy milyen szellem uralkodik az állami reáliskolában, arra nézve a nyilt levél a követ­kezőt mondja: Mikor Sümegre jöttem, itt — különösen a katolikus hitoktató és káplán urak jóvoltából — kész legendakör fogadott. A szocialista és szabadkőműves jelzőt azzal a tartalommal ad­ták rám, amilyent ezek a katolikus káplánok szájában kapnak. Hogy hazaellenes vagyok, üldözöm a keresztényeket, lázítom a munk­áso­kat, hogy napi húsz koronán alul ne dolgozza­nak, hogy a talpamra égetve viselem Mária képét, stb., stb. A káplán és a hitoktató az ál­lami elemi iskolában, az inasiskolában, az is­métlő- és a polgári leányiskolában vallásórá­kon izgattak ellenem... A hitoktató tanítványainak a vallásórákon és lakásán állandóan ellenséges indulattal ki­kérdezte felőlem. A hitoktató az előző évben már szintén kihallgatta a tanulókat tanárjaik ellen s tőlük írásbeli vádakat vett ellenük, amelyek alaptalanoknak bizonyultak. A tanári kar kérte is elmozdítását (én még nem voltam itt) és ezért a brutális pedagógiai bűnért semmi bántódása nem lett s igy annál bátrabban sza­badulhatott rám. A tűrhetetlen kémkedések hatása alatt a tanári kar újból kérte a hitok­tató elmozdítását. Miután máskép hozzáférni nem tudtak, a föntemlített két vádpontot kovácsolták ellene. A Mária-éremről föntemlített nyilatkozat úgy jött létre — írja Szabó —, hogy egy privátórán helyettesítette szívességből egy kollegáját és hogy a kisleányokat mulattassa, adta a tudat­lant , így keletkezett a fönt említett nyilat­t­kozat.

Next